Értarcsán született, ahol édesapja akkor lelkész volt. Iskoláit Nagyváradon végezte. 1830-ban a papi pályára lépett és mint a Nagyváradi görögkatolikus egyházmegye növendéke a hittudományok hallgatása végett Bécsbe ment, ahol mint harmadéves kispap a bibliai tantárgyakból a szigorlatot letette. A teológiai tanfolyam végeztével, szigorlatait folytatandó, beiratkozott a bécsi Hippói Szent Ágostonról nevezett felsőbb papnevelő, ahol 1837-ben teológiai doktorrá avatták. Időközben, 1836. augusztus 27-én Nagyváradon pappá szentelték.
Megyéjébe visszatérvén, előbb a püspökmegyei hivatalnál nyert alkalmazást, majd hat hónapig a görögkatolikus román ifjúságot vezérelte aligazgatói minőségben. Innen ismét a megyei hivatalhoz került szentszéki jegyzőnek, és ez időben nevezték ki szentszéki ülnöknek is. A püspöki széknek Samuil Vulcan püspök 1839-ben történt halála által való megüresedésével, előbb Radnóthy, ennek halálával pedig Cornely vikárius mellett három évig mint titkár működött. 1842-ben az új püspök, Erdélyi Vazul is megtartotta őt ezen hivatalában maga mellett; 1845-ben kanonok és a püspöki iroda igazgatója, 1848-ban egyházmegyei iskolai felügyelő, 1850-ben iskolai tanácsos, a görögkatolikusok részéről nagyváradi tankerületi főigazgató és a görögkatolikus intézetbeli ifjúság vezetője lett. Ugyanebben az évben iskolai kanonokká lépett elő, 1854-ben lett éneklő kanonok.
Minden törekvését a népnevelésre fordította, már mint iskolai felügyelő több népiskolát építtetett és nagy költséggel felszerelt. A belényesi román gimnáziumot nyolc osztályúvá alakította, s mint püspök a tanárok fizetéséhez sajátjából évenként 600 forinttal járult hozzá. Mint a román fiúnevelő igazgatója 120 ifjút táplált ezen intézetben, akiknek majdnem fele idegen ajkú, nem román, többnyire előkelő családok sarja volt. 1850-ben és az azt követő években nagy buzgalmat fejtett ki a balázsfalvi görögkatolikus érsekség újbóli életbeléptetésének és a Szamosújvári és Nagyváradi görögkatolikus egyházmegye létesítése kieszközlésében.
Mint román hazafi is sikeresen működött közre nemzete fölvirágoztatásán és hazája jólétén. A megyei gyűléseken mind 1848 előtt, mind az októberi diploma után szónoklataival tűnt fel; az 1847–48-as országgyűlésen káptalanját ő képviselte. 1852-ben mrgalapította a nagyváradi román tanulóifjúság olvasótársulatát, amely az ő felügyelete alatt állott. Őfelsége a császár 1854-ben a Ferenc József-rend kiskeresztjével, 1857-ben pedig a Szent Pantaleonról címzett apátsággal tüntette ki. Erdélyi Vazul báró halála után az új püspök kinevezéséig a püspöki megye kormányzását társai rá bízták, míg az uralkodó az Apostoli Szentszék jóváhagyásával 1862. november 1-jén nagyváradi püspökké ki nem nevezte.
Működéséből megemlítendő azon emlékirata, amelyet a pápának nyújtott át a keleti egyháznak a nyugatival való egyesítése érdekében. Rómában tartózkodásakor a Quiritesek római tudós társasága irodalmi érdemeinek elismeréséül tagjainak sorába választotta. Megyéjében sok templom szükségleteit sajátjából fedezte; miközben közel 400 román családot térített át a görögkatolikus vallásra, azokat templomi ruhákkal, könyvekkel és szent edényekkel bőven ellátta. 1873-ban hunyt el Nagyváradon; összes vagyonát, százezer forinton felül, egyházmegyei célokra hagyta.
Cikkei a Religio és Nevelésben (1843. II. 3. sz. Vulkán Sámuel görög szertartású egyházmegyei püspök, 1843. II. 3. Erdélyi Vazul görög szert. nagyváradi püspök beiktatása).
Munkái
Scurta istoria a credintiei Romaniloru. Nagyvárad, 1845 (A románok hitének rövid története)
Enchiridion juris ecclesiae orientalis. uo., 1861
Catechismusu unirei toturora romaniloru. uo., 1864 (Az összes románok uniójának kátéja)
Fölemlítendők még püspöki pásztorlevelei.
Kéziratban
Codex canonum ecclesiae orientalis, amit a római curiához küldött be.
