Ion Creangă (Humulești, 1837. március 1. – Jászvásár, 1889. december 31.) a román irodalom egyik legnagyobb klasszikusa. A román irodalom panteonjába mint mesemondó és író, de főként Gyermekkorom emlékei (Amintiri din copilărie) című önéletrajzi írása révén lépett be.
Élete
Ion Creangă, a román nemzet legnagyobb mesemondója, falusi ember volt, akár Ioan Slavici. A különbség kettejük közt az, hogy Creangă életkörülményei szegényesebbek voltak. Creangă olyan író volt (ahogy a franciák mondják, "qui sent le terroir"), aki a maga őszinteségében és egyszerűségében mutatja be a falusi világot, az ottani tájszólásokat beiktatva a szövegbe.
Creangă életét elsősorban a Gyermekkorom emlékei című önéletrajzi jellegű művéből ismerhetjük közelebbről. Apja Ștefan a lui Petrea Ciubotariul, anyja Smaranda Creangă volt. 1847-ben kezdte az elemi iskolát szülőfalujában, Vasile a Ilioaei tanító kezei alatt. Később Botoșaniban tanult, majd Fălticeniben kadétoskodott. Amikor már majdnem befejezte az iskolát, megszüntették az összes papneveldét a megyében, így Creangă Socolába került tanulni.
Nehezen vált meg a falusi élettől, mint ahogyan ezt maga is mondja:
„Kedves volt nekem apám és anyám, a fiú- és lánytestvéreim és a falu fiúi, gyerekkorom bajtársai, a szekerek, a tél, a nehéz napok, korcsolyáztam és szánkóztam, és nyáron főleg ünnepekkor énekelve és kurjongva, bejártam az erdőket és a mezőket, a szántásokat, a virágos mezőket és a dombokat, amikor a hajnal rámmosolygott. Ugyanúgy kedves volt nekem a fonó, a kalákák, a hórák, és a falu összes ünnepélye, amelyeken igen jó kedvvel vettem részt.”
1855 és 1859 között a papnevelde diákja maradt, majd ennek elvégeztével visszatért szülőfalujába. Jászvásáron megházasodott és itt lett pap a „Negyven szent templomában”. Azonban a papi hivatás nem igazán tetszett neki, ezért beiratkozott a jászvásári Vasile Lupu gimnáziumba. Miután elvégezte az iskolát, tanárként dolgozott Moldva fővárosában.
1871-ben a papi erkölcs és öltözék tiszteletben nem tartásával vádolták (kalapot hordott, és állítólag a templom tornyáról puskával lőtte le a varjakat) és kitiltották a papi közösségből. Ennek következményeként elveszítette tanári állását is. A következő években kereskedőként dolgozott, majd egy jászvásári magániskola tanára lett. Később Titu Maiorescu visszaadta neki a tanítói jogait. Összebarátkozott Mihai Eminescuval, ennek következményeként tagja lett a Junimea mozgalomnak, aminek a vezetője Titu Maiorescu volt. A Convorbiri literare című folyóiratban meséket és elbeszéléseket közölt.
1887-ben felhagyott a tanítói pályával és nyugdíjba vonult. 1889 szilveszter éjszakáján halt meg egy epilepsziás roham következtében.
Munkássága
Creangăt a román irodalom legnagyobb mesemondójaként tartják számon.
Sok mesét írt népies nyelven, de írt rövid anekdotákat és elbeszéléseket is. Fő műve a Gyermekkorom emlékei, amelyben a szülőfaluját és az ott élő embereket mutatta be. Rövidebb, többnyire vicces tartalmú történetekből áll, bemutatván a falu egyedi tárgyait és szokásait is.
↑Ion Creangă; Orbán János Dénes fordítása: A Fasz meséje (magyar nyelven). 2000. Irodalmi és társadalmi havi lap, 2003/7-8., 2003 (Hozzáférés: 2019. június 29.)