Feleségétől: 1. Anna (1492–1532) 2. Magdolna (1494–1504) 3. Katalin (1495–1532) 4. János (1496–1496) 5. Kvitéria (1499–1536) 6. N. (fiú) (1500–1500) 7. András (1501–1503) 8. Henrik (1503–1555) 9. Bonaventura (1505–1510/11) 10. Márton (1506 után–1512 után) 11. Ferenc (1508–1512) 12. Károly (1510–1528) 13. Izabella (Erzsébet) (1513/14–1572) 14. N. (fiú) (megh. fiatalon) Ágyasától: 15. Péter (–1568)
1477-ben született,[1] és hétévesen 1484. június 14-én kötötték meg a házassági szerződést I. Katalin navarrai királynővel, akinél hét évvel volt fiatalabb, éppen ezért a tényleges esküvőre és házaséletre János kiskorúsága miatt csak 1491-ben került sor, amikor János elérte a fiúk számára a házasságkötéshez előírt 14 éves kort. Katalin férje királyként 1491. október 30-án tett esküt.[1] A tényleges koronázásra még három évig kellett várni, mert a navarrai polgárháború miatt, amelyben Katalin nagybátyja, Foix János vitatta Katalin jogait a trónra, a fő- és koronázó város, Pamplona csak 1493 végén került a királyi pár hatókörébe.
Katalin hét évvel volt idősebb a férjénél. Ez volt az oka, hogy míg Katalin 1483-ban, a trónra léptekor 13 évesen már házasulandó korban volt, hiszen az egyházi törvények szerint a lányok 12 éves koruktól köthettek házasságot, a férje 1484-ben, a házassági szerződésük megkötésekor viszont még csak hétéves volt. 1491-ig éppen ezért kellett várniuk a tényleges házasságuk megkötésével és a házasság elhálásával, amikor János betöltötte a 14. életévét, ami a fiúk számára előírt házasulandó kor volt az egyházi törvények szerint.[1] Katalin ekkor teherbe is esett, és férje királyi eskütételekor már két hónapos terhes lehetett, éppen ezért is időzíthették ekkorra János eskütételét, hiszen a királynők férjét ebben a korban a trónörökös megfoganása okán királyi címmel vagy koronázással volt szokás „megjutalmazni”. I. Mária szicíliai királynő esetében például, aki első gyermekét várta 1398 áprilisában, már szintén két hónapos terhes lehetett, mikor a férjét, I. (Ifjú) Mártont királlyá koronázták, és a várva-várt fiú örökös, Péter herceg hét hónappal később, 1398 novemberében világra is jött. Katalin szintén hét hónappal a férje királyi eskütétele után, 1492 májusában megszülte az első gyermeküket, Annát. Ha János Katalinnal egy időben, 1469 körül született volna, ahogy egyes feltételezések szerint jött a világra, akkor 1484-ben 15 év körüli lett volna. Ebben az esetben semmi akadálya nem lehetett volna a házasság konszumálásának (elhálásának), és érthetetlen lett volna, miért vártak volna a házaspár 21-22. életévének betöltéséig, hogy első gyermekük megfoganjon, amikor abban a korban minél előbb kívánták a trónörökös megszületését, és a lányok 14., illetve 15. életévükben már sok esetben túlestek az első szülésükön.
III. János és I. Katalin uralkodása alatt sem csillapodtak a királyság belső feszültségei, ami a navarrai nemesség két részre való megoszlásából eredt.
Éppen ezért csak 10 évvel a házasságkötése után koronázták a feleségével együtt Pamplonában királlyá őket 1494. január 12-én.[1]
János király tanúja volt Candale-i Anna és II. Ulászlómagyar és cseh király közötti házassági szerződés megkötésének. Candale-i Anna János húgának, Albret Izabellának volt a mostohalánya, miután Anna apja, II. Gaston János candale-i gróf feleségül vette Izabellát, és így sógorságba került III. János navarrai királlyal. Emellett Candale-i Anna III. János feleségének, Katalin királynőnek volt az elsőfokú unokatestvére, és szintén a Foix (-Grailly) - házból származott. A navarrai király 1502. április 8-ától május 23-áig tartózkodott Blois-ban, a francia udvarban.[2]
III. János Cesare Borgia urbinói herceggel, VI. Sándor pápa természetes fiával, Borgia Lukrécia modenai hercegné bátyjával is sógori viszonyba került, miután Cesare feleségül vette Jánosnak egy másik húgát, Saroltát, és ennek a rokoni kapcsolatnak köszönhetően nyújtott menedéket Cesare Borgiának a navarrai királyi pár, mikor az az apja, VI. Sándor pápa halála után menekülnie kellett Itáliából.
A nemességnek a spanyol kifejezéssel „beaumonteses”-nek nevezett része, amely korábban szemben állt I. Eleonóra királynővel (I. Katalin nagyanyjával), Aragónia és Kasztília felé nyitott, Aragónia királya, II. (Katolikus) Ferdinánd (1452–1516) – I. Eleonóra féltestvére – oldalára állt, aki bizalmatlanul szemlélte a Navarrában egyre növekvő francia befolyást, és tervezte is a királyság megszerzését.
A nemességnek spanyol kifejezéssel „agramonteses”-nek nevezett része, I. Eleonóra korábbi támogatói, viszont a királynő utódai, Ferenc Phoebus és I. Katalin oldalára álltak, és a francia kapcsolat fenntartását pártfogolták.[3]
II. Ferdinánd Navarra megszerzésével kapcsolatban csak az alkalomra várt. Ez pedig 1512-ben bekövetkezett. A király parancsára az Alba herceg vezette hadsereg megszállta Dél-Navarrát, elfoglalta a királyság addigi fővárosát, Pamplonát, I. Katalin és III. János a Pireneusokon túlra menekültek, Pedro II de Navarra, amikor 1516-ban a visszafoglalást megkísérelte, a spanyolok fogságába esett, és fogolyként is halt meg. 1515-ben Navarrát Kasztília részévé nyilvánították. Ettől kezdve 1620-ig már csak Észak-Navarrában, avagy Alsó-Navarrában – más elnevezés szerint Francia-Navarrában – állt fenn a Navarrai Királyság.
III. Jánost a Béarni Algrófságban fekvő Lescar székesegyházában, Pau mellett helyezték örök nyugalomra a sógora, I. Ferenc Phoebus navarrai király mellé. Később ide temették feleségét, I. Katalin királynőt, és fiát, II. Henriket is.
↑A II. János elleni „párt” arról a Beaumont-családról kapta a nevét, amely család Lajos infánstól (1331–1372), Beaumont grófjától (Luis I de Beaumont), III. Fülöp navarrai király (1301–1343) fiától származott. A II. Jánost támogató „párt” az Agramont (franciául: Gramont) családról kapta a nevét; ez a navarrai nemesi család a XII. századig vezette vissza a családfáját. A csoportosulás vezetői azonban nem a "névadó" családból kerültek ki. Vezető szerepe a Navarra-családnak volt. Felipe I de Navarra (1408 körül–1450), Leónel de Navarra (1378–1413) házasságon kívül született fia, aki II. (Gonosz) Károlynak volt a házasságon kívüli gyermeke; mindketten Muruzábal várgrófjai; ez a Navarra-család eredete.
Anthony, Raoul: Identification et Etude des Ossements des Rois de Navarre inhumés dans la Cathédrale de Lescar, Masson, Párizs, 1931. URL: Lásd További információk
Adot Lerga, Álvaro: Itinerario de los reyes privativos de Navarra: Juan III de Albret – Catalina I de Foix (1483–1517), Príncipe de Viana60, Pamplona, 459–492, 1999. URL: L. További információk
José Maria Lacarra: Historia politica del reino de Navarra, desde sus origenes hasta su incorporacion a Castilla, I-III, Pamplona, 1972-1973.
Diccionario de historia de Espana I-III, Madrid, 1968-1969.
Crescencio Gallego Pellitero: Síntesis histórica de los reyes en Espana (Anos 364-1994), Vigo, 1994.
,_RP-P-1910-2303.jpg)
