I. Harald Halfdansson vagy Széphajú vagy Szőke Harald[2] (óészakiul: Haraldr Hárfagri, norvégül: Harald Hårfagre[2]), (852–933[3][4]) a norvég törzsek (és ezzel Norvégia[5]) egyesítője[6] és Norvégia első királya 872 és 931[7] között.
Élete
Harald apja, III. (Fekete) Halfdan halála után (863-ban) számos apró királyságot örökölt Vestfoldban,[8] melyeket az öröklés vagy hódítás útján szerzett. Saját terjeszkedését azzal kezdte, hogy leverte a hegyvidéki felkelést.[9]866-ban kezdte meg sikeres terjeszkedéseinek sorozatát. A Haakonnal, Lade urával kötött egyezség nyomán folytathatta a nyugati tartományok meghódítását,[9] elfoglalta Trondheim környékét.[10] Ám a déli kiskirályok összefogtak ellene,[10] de Harald a hafrsfjordi csatában[11] legyőzte őket,[10] és egyesítette Norvégiát.[10] Harald hódításai, kegyetlen uralma[3] és adórendszere elől sok nemzetségfő vándorolt ki követőivel együtt a Brit-szigetekre, Shetland-szigetekre, a Hebridákra, az Orkney-szigetekre, Feröerre, Skóciába és a környező területekre, sőt talán Izlandra is, amelyet uralkodása idején fedeztek fel a vikingek[9] (874-től kezdik benépesíteni[6]), Harald uralmát azonban később folyamatosan fenyegették külső támadásaikkal.
A király nagy vagyonra tett szert a parti kereskedelem ellenőrzésével, szigorúan megszervezett uralma azonban csak a délnyugat-norvégiai területekre szorítkozott, a többi országrész fölött alacsonyabb rangú vezetőkön keresztül gyakorolta hatalmát.[12] Legfontosabb közigazgatási tette a tartományi rendszer (a lagtingok) kialakítása volt.[13] Uralkodása alatt csatolták Norvégiához a skót-szigeteket,[3] de terjeszkedésének fő iránya Izland volt, ahol norvég telepeket hozott létre.[14]
Élete végén kapcsolatba került Aethelstan wessexi királlyal, aki térítőket küldött hozzá, Helgrimet és Osfridet.[10]
Uralkodásának késői szakaszát számos fiának viszályai jellemezték;[10] hat feleségétől és két ágyasától 23 gyermeke született, akik közt még életében felosztotta országát.[2][14] Amikor megöregedett, kedvenc fiának, I. (Véreskardú) Eriknek adta át a hatalmat,[10]Angliába ment,[3] ahol rövid időre két ízben is York uralkodója lett.[3] 81 éves korában, 933-ban halt meg. Utódai csekély megszakítással 1319-ig uralkodtak Norvégiában.[2]
Egyéb
Harald életéről azok a korabeli költemények közlik a leghitelesebb adatokat, amelyeket Izlandon foglaltak írásba a XIII. században;[10] uralkodását emellett más, kevésbé megbízhatónak tekintett, XII. és XIII. századi, izlandi és norvég történeti munkák is tárgyalják.[13]
↑ abcdRévai nagy lexikona, IX. kötet (Gréc–Herold), Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaság, Budapest, 1913, 502. oldal
↑ abcdePetr Čornej – Ivana Čornejová – Pavel Hrochová – Jan P. Kučera – Jan Kumpera – Vratislav Vaníček – Vít Vlnas: Európa uralkodói (Evropa králů a císarů. Významní panovnící a vládnoucí dynastie od 5. století do současnosti, Prága, 1997); Magyar kiadás: MÆCENAS Könyvkiadó, 1997, fordította Tamáska Péter, ISBN 963-645-053-6, ill. ISBN 963-203-017-6, 95. oldal
↑Világtörténelmi Enciklopédia II. (Kleine Enzyklopädie – Weltgeschichte, Leipzig, 1979); Magyar kiadás: Kossuth Könyvkiadó, 1982, ISBN 963-09-1831-5, fordították: Dalos György, Hollós Alfréd, Réthelyi Károlyné, Sarlós Mariann, Szalontai Sándorné, Széll Jenőné és Tandori Dezső Világtörténelmi Kisenciklopédia-beli (1972) fordításainak felhasználásával Máthéné Glavina Zsuzsa, Héjja Zsuzsa, Hollós Alfréd, Ólmosi Zoltán, Pártos Gyula, Szalontia Sándorné és Taraba János, 796. oldal
↑ abCsató Tamás − Gunst Péter − Márkus László: Egyetemes történelmi kronológia I-II., Tankönyvkiadó, Budapest, 1984. júliusa, ISBN 963-17-7223-3, 115. oldal
↑ abcUralkodók és dinasztiák (kivonat az Encyclopædia Britannicából, Magyar Világ Kiadó, 2001, szerkesztette: A. Fodor Ágnes – Gergely István – Nádori Attila – Sótyné Mercs Erzsébet – Széky János, ISBN 963-9075-12-4, 246. oldal)
↑A középkori történészek 872-re datálták az ütközetet, a mai történettudomány azonban 10–20 évvel későbbre teszi. (Vö.: Uralkodók és dinasztiák, 246. oldal)
