A cikk ékírásos karaktereket tartalmaz. Speciális támogatás nélkül az ékjelek helyén négyszög, kérdőjel vagy más értelmetlen jel áll.

I. Dárajavaus
Dárajavaus alakja a Dárajavaus-vázán
Perzsia királya
Uralkodási ideje
i. e. 522. szeptember 29. – i. e. 486 októbere
Elődje	Bardíja
Utódja	I. Khsajársá
Egyiptom fáraója
Uralkodási ideje
i. e. 522. szeptember 29. – i. e. 486 októbere
Elődje	Bardíja
Utódja	I. Khsajársá
Életrajzi adatok
Uralkodóház	Akhaimenida-ház
Született	i. e. 549
Elhunyt	i. e. 486 októbere (63 évesen)
Nyughelye	Naks-e Rosztem
Édesapja	Vistászpa
Édesanyja	Rhodoguné
Testvére(i)	Artafernes Artabanus
Házastársa	Atossa Artystone Parmys Phaedymia
Gyermekei	I. Khsajársá
A Wikimédia Commons tartalmaz I. Dárajavaus témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Ez a szócikk a perzsa királyról szól. Hasonló címmel lásd még: Dáriusz (keresztnév).

Dárajavaus (óperzsa 𐎭𐎼𐎹𐎺[𐏃]𐎢𐏁 D^a-a-r^a-y^a-v^a(-h^a)-u-š^a,^[1] normalizált alakban Dārajava(h)uš, ismert hellenizált alakban ógörögül: Δαρειος, azaz I. Dareiosz, elterjedt latinos írásmóddal Darius, magyarosan Dárius, perzsául: داریوش, [dɔːriˈuːʃ], babiloni Dariamuš, elámi Dariyamauiš, arameus Dryhwš, héberül: דַּרְיָוֶשׁ Daryaweš, i. e. 549 – i. e. 486 októbere) Vistászpa (Vištāspa, Hüsztaszpész) fia, Hakhámanis (Haxāmaniš, Akhaimenész) leszármazottja, perzsa nagykirály volt i. e. 522. szeptember 29. és i. e. 486 októbere között.^[2][3]

Nagy államférfiként és jó szervezőként ismert uralkodó. Teljesen átalakította birodalma kormányzati rendszerét és jogi szabályait (a bizonyítás szabályozása, rabszolga-kereskedelem, vesztegetési ügyek és erőszakos cselekedetek elbírálása). Egyiptomban csatornákat építtetett, létrehozta a királyi utat. Az infrastruktúra fejlesztése révén fejlődött a kereskedelem is.

Hadvezérként, hódítóként közel sem volt olyan sikeres, mint II. Kurus. Hadserege csak görög segítséggel menekült meg a szkíták elleni hadjáratban. Többször is megpróbálta elfoglalni Görögországot, de i. e. 492-ben a flottája viharba került és megsemmisült, két évvel később pedig az athéniak győzték le seregét a marathóni csatában.

Maga rendelte el, hogy sírját Perszepolisztól nem messze, a Naks-e Rosztam-i, majdnem függőleges sziklafalba vágják. Az iránta és birodalmának gazdagsága iránt érzett nosztalgia halála után is fennmaradt; erre utal az „Erre még Dárius kincse sem lenne elég!” szólás. A magyar költészetben például Arany János Toldi című művében, a 12. ének 15. versszakában és Petőfi Sándor János Vitéz 11. fejezet 5. versszakában is szerepel a „Dárius kincse” kifejezés.

A Dárius vagy Dáreus latin alak a Δαρειος (Dareiosz) ógörög alakból származik. Az eredeti óperzsa alakja a Dārayavauš. A perzsául: داریوش, (IPA dɔːriˈuːʃ), babiloniul Dariamuš, elámiul Dariyamauiš, arámi nyelven Dryhwš, héberül: דַּרְיָוֶשׁ Daryaweš. Az óperzsa neve „Jó Hold”-at jelent, amelyből a dáraja a Hold, a vau pedig a jó.^[4]

A két legfontosabb történelmi forrás Dárajavaus királyról a behisztuni felirat és Hérodotosz művei. A felirat I. Dárajavaus perzsa király tizenkilenc győzelmét örökíti meg ékírással, óperzsa, újelámi és akkád nyelven (utóbbinak az újbabilóni dialektusában).^[5] A felirat a király származásának bemutatásával kezdődik, majd II. Kurus halála után meséli el Dárajavaus tetteit.^[6][7] Dárajavaus több helyre is lejegyeztette, hogy ő Ahura Mazdá isten kegyelméből lett király. Ezen túlmenően Perszepoliszban több emlékművet és szöveget találtak, amelyek a királyról szóltak, valamint egy levelet is, amit Dárajavaus írt Gagatésznek.^[8]

Hérodotosz fő és egyetlen fennmaradt műve, a Történelem (vagy az eredeti értelmezésnek megfelelően „vizsgálódás”, „kutatás”) tulajdonképpen a görög–perzsa háborúkról szól, de mintegy bevezetésképpen részletesen ismerteti az Óperzsa Birodalom kialakulását, azoknak a népeknek a néprajzát és földrajzi elhelyezkedését, melyeket a perzsák meghódítottak. E műben I. Dárajavaus perzsa király kora is szerepel.^[8]

Esdrás könyve (6. fejezet, 1. vers^[9]) a jeruzsálemi templom újjáépítésének pontos utasításait mutatja be. Dárajavaus ezzel a lépéssel a zsidó papság támogatását kívánta megszerezni.^[10][11] A templomot Dárajavaus uralkodásának 6. évében (i. e. 515 márciusa) fejezték be (6. fejezet, 15. vers^[9]), ezzel Jeremiás próféta 70 évvel korábbi próféciája teljesült.

Dániel könyvében úgy jelenik meg, mint Dárajavaus, a méd. Uralkodását 62 évesen kezdte meg (5. fejezet, 31. vers), mint aki 120 szatrapiát vagy kerületet kormányzott (6. fejezet, 1. vers). A király a káldeusoktól vette át a birodalmat (9. fejezet, 1. vers), és megelőzte Kurust (11. fejezet, 1. vers). Sok tudós szerint ezért itt nem I. Dárajavausról, hanem Fravartisról van szó.^[12]

Dárajavaus életéről fennmaradt legfontosabb korabeli forrás a behisztuni sziklafelirat, amely trónra kerüléséről szól,^[13] és ami szerint ő volt az Akhaimenida-ház kilencedik királya két ágon. Hatalomra jutásáról kétféle eredetű írásos emlékek maradtak fenn: az egyik magától a királytól, a másik görög történetíróktól. Hérodotosz és Ktésziasz Knidiosz görög történetírók beszámolója is ezekre a sziklafeliratokra támaszkodik, de legendákkal tarkították azok történeteit.^[13]

Hérodotosz szerint II. Kurus perzsa király azzal gyanúsította Dárajavaust, hogy összeesküvést szervez ellene. A királyi testőrség tagjaként Dárajavaus Egyiptomban is járt Kambúdzsijánál (II. Kambüszész), Kurus fiánál és a trón várományosánál. Amikor Kambúdzsija i. e. 522 nyarán meghalt, Dárajavaus Médiába sietett, ahol szeptemberben hat perzsa nemes, Otanész, Vindafarnah (Intraphrenész), Gau-buruva (Gobrüasz), Vidarna (Hüdarnész), Bagabukhsa (Megabüzész) és Aszpacsaná (Aszpathinész) segítségével megölte a trónbitorló Bardíját (Szmerdész), aki Kurus másik fia volt, Gaumata várában, Sikayauvatiban.^[14] Saját legitimációja miatt találta ki, hogy elődje nem a királyi család tagja volt, hanem a Gaumáta nevű bitorló. Az összeesküvők szeptember 29-én híveivel együtt ölték meg Bardíja-Gaumátát. Ő maga azonban a királyi család egyik oldalágához tartozott, s mivel trónra lépésekor még az apja és a nagyapja is élt, bizonyos, hogy nem ő következett az örökösödési sorban. Néhány történész úgy véli, hogy Dárajavaus csak tettei igazolására találta ki Gaumata történetét, s a meggyilkolt király valóban Kurus fia volt.^[13]

Miután Dárajavaust megkoronázták, Ekbatanába költözött. Hamar gondja támadt, mert Bardíja halála után több felkelés robbant ki Babilonban, Elámban, Egyiptomban és más területeken.^[15] Az elámi lázadást sikerült hamar leverni, vezetőjét, Askhinát pedig Szúzában kivégezték. Három hónap múlva Babilonban is elbukott a lázadás. Eközben Baktriában is felkelés tört ki, de azt hamar elfojtotta a helyi hadsereg. Ezután Perzsiában is lázongani kezdett a nép, ami egy újabb lázadási hullámot indított el Elámban, Babilonban, Egyiptomban és Médiában. Perzsiában egy bizonyos Vahjazdata szerzett támogatást magának azzal, hogy Bardíjának adta ki magát.^[13] Annak ellenére, hogy a nép nem támogatta a királyt, a hadsereg megvédte az uralkodót, és sorra leverte a felkeléseket. Összesen nyolc, általa „hazug királynak” nevezett személyt öletett meg e felkelések után. Ezekről részletesen a behisztuni felirat számol be.^[16]

A harmadik szúzai felkelés után, i. e. 519-ben a király a birodalom keleti felét is magáénak tudhatta. Hatalma megszilárdítása érdekében feleségül vette több összeesküvő, például Gau-buruva lányát, Phaedümét, az akhaimenida Otanész lányát, valamint II. Kurus perzsa király valamennyi nő leszármazottját (két lányát, Atosszát – tőle született I. Khsajársá perzsa király – és Artüsztoét, meg egy unokáját, Parmüszt).^[15] I. e. 518-ban a lázadó országként említett Egyiptomba ment, ahol kivégeztette az engedelmességet megtagadó satrapát, Arüandészt.^[13]

Dárajavaus uralkodása kezdeti éveinek legfontosabb eseménye Vindafarnah megölése volt. Ő volt az egyik nemes a hat közül, akik hatalomra emelték a királyt. Korábban ez a hat nemes megegyezett, hogy elmegy a királyhoz, de Vindafarnah a feleségével töltötte a napját. Este mégis elment a királyhoz, hogy megfeleljen neki, de két tiszt az udvarban megállította, hogy a király lefeküdt, ne zavarja. Ettől a nemes dühös lett, ordibált és sértegette a királyt, majd kivonta kardját, és levágta a katonák orrát és fülét, majd megkötözte őket. A katonák másnap megmutatták a királynak, hogy mit tett velük. Dárajavaus félteni kezdte saját biztonságát, mivel azt hitte, hogy a hat nemes lázadni készül ellene. Ezután a másik öthöz hírnököt küldött, hogy megkérdezze őket, tudtak-e Vindafarnah tervéről, ám ők tagadták ezt, és felesküdtek a királyra.^[16]

A király további óvintézkedéseket tett a lehetséges lázadások ellen. Katonái letartóztatták Vindafarnah családját, felesége testvérét és annak fiát, de a két utóbbi életét végül megkímélte.^[16]

Bardíja meggyilkolása után lázadások törtek ki az egész birodalomban, különösen a keleti részeken. Dárajavaus külön-külön verte szét a felkeléseket. A legnagyobb lázadás a babiloni volt, amelyet (III.) Nabú-kudurri-uszur vezetett. Ez a lázadás akkor történt, amikor Otanész visszavonta seregét Babilonból hogy segítse a királyt más lázadások leverésében. Dárajavaus érezte, hogy a babiloni nép kihasználta és becsapta őt, aminek következtében a király összegyűjtött egy nagyobb hadsereget, és Babilonba vezényelte. A városhoz érve zárt kapukkal és egy sor védelmi fegyverrel találkozott a sereg.^[17] A királyon gúnyolódtak a lázadók. Másfél év alatt sem tudták bevenni a várost a perzsák. Több trükköt és stratégiát is kipróbáltak, de egyik sem járt sikerrel. Ekkor Zópürosz perzsa nemes – Bagabukhsa fia – egy tervvel állt elő. A babiloniak bizalmába férkőzik mint perzsa katonaszökevény, és titokban tájékoztatja a perzsákat a babiloni állásokról. A hitelesség érdekében Zópürosznak levágták az orrát és a fülét. A terv sikeres volt, és a perzsa király bevonult Babilonba, Zópürosz pedig a Babilonban szervezett szatrapia első satrapája lett.^[18]

Azért, hogy megerősítse birodalma határait, valamint amiatt, hogy II. Kurus perzsa királyt meggyilkolták, i. e. 519-ben megtámadta a Kaszpi-tengertől keletre élő „szkítákat” – valójában szakákat vagy dahákat (masszagéták).^[8][13][19] Ezután felderítőket küldött a Fekete-tenger partjára.^[20] I. e. 513-ban Dárajavaus egy hajóhídon kelt át a Boszporuszon, amelyet a számoszi Mandroklész mérnök tervezett,^[2][21] majd a keleti trákok és a géták leigázása után átkelt a Dunán, és behatolt az európai szkíták földjére. A visszavonuló nomád szkíták azonban a „felperzselt föld” taktikájával éltek: felégették földjeiket, lerombolták kútjaikat. Az ellátási gondokkal küszködő perzsa seregnek, 80 000 fős veszteség mellett, vissza kellett vonulnia.^[13][22][23] Azonban a perzsa előrenyomulás annyira megrémítette a szkítákat, hogy végül Dárajavaus arra tudta kényszeríteni az ellenséget, hogy tartsa tiszteletben a birodalmát.^{[2][24][25][26][27][28][29][30][31]} Ezután a perzsák Trákia felé vették útjukat, azt leigáztak, és behódolásra kényszerítették Makedóniát is. A birodalomhoz csatolták az égei-tengeri Limnosz és Imbrosz szigetét.

Arjandész egyiptomi satrapa elfoglalta Küréné területét, így összességében négy új szatrapiája lett az Óperzsa Birodalomnak: Sakā tyaiy paradraya (határon túli szkíták), Skudra (Trákia és Makedónia), Yaunā takabarā vagy Yaunā tyaiyparadraya (Iónia és a görög szigetek) és Putāyā (Líbia).^[2]

Görögország ezzel nehéz helyzetbe került, mivel a perzsák ellenőrizték a tengerszorosokat, amelyeken át a fekete-tengeri gabona érkezett.^[13]

Bővebben: Görög–perzsa háborúk

Az ión felkelés leverése után I. Dárajavaus Délkelet-Európa görög területeinek meghódításába fogott, hogy megbüntesse Athént és Eretriát, amiért segítette az iónokat.^[32] A perzsák első görögök elleni inváziója két hadjáratból állt.^[32] Az első előkészítését Hippiasz szervezte.^[33]

Az első perzsa hadjárat i. e. 492-ben kezdődött Mardoniosz vezetésével.^[34] Ő ismét meghódította Trákia európai területeit, ami névlegesen i. e. 513 óta az Óperzsa Birodalom része volt.^[35] Az Athosz-hegynél viharba keveredett a tengeri haderő, és Dárajavaus i. e. 492-ben elvesztette hajóhadát.^[13]

Két évvel később a méd Datisz vezetésével egy másik perzsa sereg ismét megpróbálta meghódítani a görög poliszokat. Egészen Marathónig jutottak el, ami 40 kilométerre feküdt Athéntól.^[36] Itt athéni és plataiai csapatok állították meg őket. Öt napig nem mozdult egyik fél sem, ekkor a perzsa csapatok mozgolódni kezdtek.^[37] Az ütközet kezdetén a görög középhad előretört, majd hátrálást színlelt s a perzsa sereget maga után csalta, miközben a jobb- és balszárny körülzárta az ellenséget és győzelmet aratott. A perzsák közül menekülés közben sokan a mocsarakba fulladtak. A megmaradt perzsa haderő hajóra szállt és hazatért.^[38]

A marathóni csata után a király ismét Datisz méd admirálist bízta meg a hadihajók vezetésével és a következő athéni támadással. I. e. 486-ban Egyiptom fellázadt, ezért el kellett halasztani a görögök elleni támadást.^[39] Ebben az évben I. Dárajavaus 36 év uralkodás után meghalt, és fia, I. Khsajársá lépett a trónra.^[40]

A sírkövén lévő faragványon Dárajavaus a trónján ül, körülötte harminc egyenrangú figura, akik a birodalom népeit szimbolizálják. A sírfeliratán érdemeit sorolják fel, a királyok királyának nevezik, végül országait sorolják fel.^[41]

Dárajavaus elsősorban arról lett ismert, hogy megreformálta az Óperzsa Birodalom addigi államberendezkedését. Befejezte II. Kurus perzsa király kezdeményezését, és a birodalmat 20 szatrapiára osztotta fel. A szatrapiák élén méd vagy perzsa nemes állt,^[42] akik Dárajavaus közeli társa vagy rokona volt.^[43] Minden egyes szatrapiának meghatározott adót kellett a kincstárba évente fizetnie. A birodalomban ekkor 50 millióan élhettek.^[42] A királyi kancelláriának három székhelye volt: Szúza, Perszepolisz és Babilon.^[2][44]

Dárajavaus uralma idején megjavították és befejezték a Nílust a Vörös-tengerrel összekötő csatornát, amelynek építését még valószínűleg I. Nékó egyiptomi fáraó az i. e. 7. században kezdte el. Hivatalos nyelvvé tette az arámit, amit Elő-Ázsiában már régóta használtak a közigazgatásban és a kereskedelemben.^[13] Az óperzsa nyelvnek korábban nem volt írásrendszere, ezért elrendelte ennek kidolgozását.^{[2][45][46][47]}

A satrapák voltak a király szeme és füle.^[48][49] A birodalomban titkos ügynökök is tevékenykedtek, akik végigjárták az államot. Vészhelyzet esetén segítséget kérhettek a királytól. Annak érdekében, hogy egy személy ne szerezzen túl nagy hatalmat, minden zsarnok mellé kineveztek egy királyi felügyelőt, aki figyelte az állam ügyeit és közölte a királlyal az információkat.^[50]

Dárajavaus lojális személyeket, elsősorban perzsákat nevezett ki vezető beosztásokba, de akadtak nem perzsa tanácsadói is.^[51] A görög arisztokratákat azzal támogatta, hogy megbecsült pozíciókat adott nekik.^[2][52]

Miközben a mértékegységek szabványosításával Dárajavaus egységes kormányzás alá akarta vonni a birodalom területén élő népeket, Kurus példáját követve tiszteletben tartotta a vallási intézményeiket. Egyiptomban például felvett egy helyi egyházi címet, s tevékenyen támogatta a vallásgyakorlást, ezzel erősítve meg önnön legitimitását.^[53]

A Kharga-oázisban templomot építtetett Ámon isten tiszteletére,^[54] szentélyeket állíttatott helyre. Engedélyezte az egyiptomiaknak, hogy ismét megnyissák a szaiszi templomban működő orvosképzőt.^[13] A helyi törvényeket a satrapa köteles volt az egyiptomi papokkal egyeztetve meghozni. Az egyiptomi hagyományok az ország egyik legnagyobb jogalkotójaként és jótevőjeként tartják számon.^[13] I. e. 519-ben engedélyezte a zsidóknak, hogy – Kurus korábbi rendeltével összhangban – újjáépítsék a jeruzsálemi templomot. Néhány szakértő szerint Dárajavaus feliratai arról tanúskodnak, hogy vallási meggyőződésére Zarathustra tanításai is hatottak,^[55][56] s valószínűleg az ő nevéhez fűződik a zoroasztrizmus államvallássá válása Perzsiában.

Dárajavaus úgy gondolta, hogy az Asa^{[m 1]} tanításai szerint a rendes ember igazságosan él. Hitte, hogy Ahura Mazdá isten támogatja őt.^[57] Sok ékírásos felirat arról tanúskodik, hogy a király jámbor, hívő embernek kívánta magát beállítani. Ezzel kívánta a népet meggyőzni arról, hogy az isten kegyelméből uralkodik.^[58]

Valószínűleg I. Dárajavaus perzsa király volt az első akhaimenida király, aki érmét veretett,^[59] a perzsa arany darikot.^[60] Ezzel a pénzzel finanszírozta a háborúkat; s gazdaságilag és ideológiailag is fontos pénznem volt. A darikon kívül veretett még ezüst szigloszt is. Később, miután egységesítette a mértékegységeket, könnyebben tudta behajtani az adókat, valamint ez leegyszerűsítette a kereskedelmet és a bankrendszert is.^[61]

A darik erős valutának számított,^[62] 95,83%-os tisztaságú aranyból verték,^[63] és súlya 8,385 gramm volt.^[64] Az ókori görögök a pénzt Dárajavaus után nevezték dareikós statḗrnek. A pénznem neve valószínűleg az óperzsa zarig (arany) szóból származik. Az arany pénzérmék veretése a király monopóliuma volt, ezüst érméket a satrapák is verethettek.^[65] A darik mellett használt ezüst šekelt (ógörögül: sziglosz), ami Mezopotámiában már i. e. 3000 körül tömegegységként az áruforgalom alapját képezte (šiqlu). A sziglosz 90%-os tisztaságú ezüstből készült, és 5,56 gramm volt a súlya. Húsz sziglosz ért egy darikot.

Dárajavaus uralkodása alatt nőttek az állami bevételek, mivel új adókat vetett ki és új földeket szerzett. Ezekből a bevételekből fejlesztette az infrastruktúrát (pl. öntözéses rendszerek kiépítése, utak építése). Ezzel a kereskedelem is fejlődött. Az új adórendszerrel új bankokat is alapítottak. A leghíresebb, illetve legnagyobb a Murasu és fiai volt Nippurban.^[66] Ezek a bankok hiteleket nyújtottak az ügyfeleiknek.^[67]

Az első görög invázió idején I. Dárajavaus új építészeti programba kezdett Szúzában, Egyiptomban és Perszepoliszban. Ekkor már készen volt a Vörös-tengert és a Nílust összekötő csatorna a mai Szueztől Zaqazigig. I. e. 497-ben, a csatorna megnyitásakor hatalmas ünnepséget szerveztek. Ekkoriban egy másik csatorna is épült, amely a Földközi-tengert és a Vörös-tengert kötötte össze.^[68] Dárajavaus építkezett Ekbatanában és Babilonban is.^[13]

I. e. 521-ben Dárajavaus Szúzát tette meg a birodalom fővárosának. A város északi részén megépítette a lakóhelyéül szolgáló palotát, amelynek fennmaradt néhány mázas téglája. A palota alapításáról szóló feliratok beszámolnak arról, hogy a birodalom különféle részeiből hozatott mestereket és anyagokat. Paszargadaiban befejezte a II. Kurus által elkezdett épületeket. Dárajavausnak tulajdonítják a város erődítményeinek, apadánájának, tanácstermének, kincstárának és palotájának megépítését, bár mindezek az épületek összességükben csak a halála után készültek el.^[13][69]

Egyiptomban több templomot építtetett, illetve helyreállíttatott annak ellenére, hogy Dárajavaus Zarausztra tanait követte. Több templomot is építettek ekkor Ptah és Nehbet istenek tiszteletére. Egyiptom és a birodalom központja között több utat készítettek. A Colosseumtól és a Parthenóntól eltérően azonban a perzsa városokat nem rabszolgák építették, hanem a birodalom alattvalói.^[50][70] Azokat az épületeket, amelyeket Dárajavaus nem tudott befejezni, fia megtette.^[71]

A kereskedelem fejlesztése érdekében utakat, csatornákat, föld alatti vízfolyásokat (qanat) építettek.^[72]

Dárajavaus az Akhaimenida dinasztia oldalágához tartozott, apja Vistászpa (Hüsztaszpész),^[13] nagyapja Arsáma (Arszamész), dédapja Arijáramna (Ariaramnész), ükapja Csaispis (Teiszpész), és végül ükapjának az apja volt a dinasztiaalapító Hakhámanis (Akhaimenész). Dárajavaus apja II. Kurus perzsa király seregében szolgált nemes, aki később Parthia satrapája lett.^[73]

Az „Erre még Dárius kincse sem lenne elég!” és a „Még Dárius kincsét is elköltené!” szólások azt jelzik, hogy a király hatalmas vagyonra tett szert uralkodása során. A magyar költészetben például Arany János Toldi című művében, a 12. ének 15. versszakában is szerepel a „Dárius kincse” kifejezés.^[74]

• Ez a szócikk részben vagy egészben a Darius I című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

• Abott, Jacob. History of Darius the Great (angol nyelven). New York: Harper & Bros (1850). ISBN 978-0-8006-3155-0 
• Balentine, Samuel. The Torah's vision of worship (angol nyelven). Minneapolis: Fortress Press (1999). ISBN 978-0-8006-3155-0 
• Bedford, Peter. Temple restoration in early Achaemenid Judah (angol nyelven). Leiden: BRILL (2001). ISBN 978-90-04-11509-5 
• Boardman, John. The Cambridge ancient history, Volume 4, II, The Cambridge ancient history (angol nyelven), Cambridge: Cambridge University Press (1988). ISBN 0-521-22804-2 
• Boyce, Mary. Achaemenid Religion (Encyclopaedia Iranica) (angol nyelven). London: Routledge (1985) 
• Boyce, Mary. Their Religious Beliefs and Practices (angol nyelven). London: Routledge (1979). ISBN 0-7100-0121-5 
• Chaliand, Gérard. Nomadic empires: from Mongolia to the Danube (angol nyelven). Transaction Publishers, 135. o. (2004). ISBN 978-0-7658-0204-0 
• Duncker, Max. The history of antiquity (angol nyelven). R. Bentley & son (1882) 
• Farrokh, Kaveh. Shadows in the desert: ancient Persia at war. Osprey Publishing (2007). ISBN 978-1-84603-108-3. Hozzáférés ideje: 2015. október 26. 
• N. G. L. Hammond, A. Fol. Persia in Europe, Apart from Greece [archivált változat] (html) (angol nyelven), Cambridge Histories Online. DOI: 10.1017/CHOL9780521228046.009 (1988. január 21.). Hozzáférés ideje: 2013. január 15. [archiválás ideje: 2011. augusztus 13.] 
• Egerton, George. Political memoir: essays on the politics of memory (angol nyelven). Routledge (1994). ISBN 978-0-7146-3471-5 
• Hinz, Walther. Darius und die Perser. Eine Kulturgeschichte der Achämeniden (német nyelven). Baden-Baden: Holle (1976) 
• Holland, Tom. Persian Fire: The First World Empire and the Battle for the West. Abacus (2006). ISBN 0-385-51311-9 
• Junge, PJ. Satrapie und Nation (német nyelven). Klio 34, 1-55. o. (1941) 
• Lazenby, JF. The Defence of Greece 490–479 BC. Aris-Phillips Kft. (1993). ISBN 0856685917 
• Macan, RW. Herodotus, The Fourth, Fifth and Sixth Books II (angol nyelven), 52-71. o. (1895) 
• Meyer, E.. Geschichte des Altertums IV (német nyelven) (1954) 
• Moulton, James. Early Zoroastriansism (angol nyelven). Kessinger Press (2005). ISBN 978-1-4179-7400-9 
• William Ross, H. G. Wells. The Outline of History: Volume 1 (Barnes & Noble Library of Essential Reading): Prehistory to the Roman Republic (illustrated ed.) (angol nyelven). Barnes & Noble Publishing (2004). ISBN 978-0-7607-5866-3 
• Prášek, JV. Geschichte der Meder und bis zur Perser makedonischen Eroberung, 2 (német nyelven), 38-45. o. (1898) 
• Roaf, Michael. A mezopotámiai világ atlasza (magyar nyelven). Budapest: Helikon – Magyar Könyvklub (1998). ISBN 963 208 507 8 

• Rostovtzeff, M.. Iranians and Greeks in South Russia, 2 (angol nyelven) (1969) 
• Shahbazi, Shapur. Darius I the Great, Encyclopedia Iranica (angol nyelven). New York: Columbia University (1996) 
• Shahbazi, Shapur. Darius in Scythia and Scythians in Persepolis, 189-235. o. (1982) 
• Schnitzler, HJ. Der Sakenfeldzug Dareios' des Grossen (német nyelven), 52-71. o. (1972) 
• Sélincourt, Aubrey. The Histories (angol nyelven). London: Penguin Classics (2002). ISBN 0-14-044908-6 
• Spielvogel, Jackson. Western Civilization, 7 (angol nyelven), Belmont, CA: Thomson Wadsworth (2009). ISBN 0-495-50285-5 
• Tropea, Judith. Classic Biblical Baby Names: Timeless Names for Modern Parents (angol nyelven). New York: Bantam Books (2006). ISBN 0-553-38393-0 
• Alex Woolf, Thomas McCarthy, Steven Maddocks, Richard Balkwill,. Exploring Ancient Civilizations (angol nyelven). Marshall Cavendish (2004). ISBN 978-0-7614-7456-2 
• Hérodotosz: Történelem

• Ókori keleti történeti chrestomathia., Szerk.: Harmatta János, Budapest: Osiris. ISSN 1218 9855 (2003). ISBN 963 389 425 5 
• Az emberiség krónikája. Szerk. Bodo Harenberg. Budapest: Officina Nova. 1990. ISBN 963-7835-60-1  
• von Beckerath, Jürgen. Handbuch der ägyptischen Königsnamen, 2 (német nyelven), Mainz: Verlag Philipp von Zabern, 220-221. o. (1999). ISBN 3-8053-2591-6 
• Briant, Pierre. Darius. Les Perses et l'Empire (francia nyelven). Paris: Decouvertes Gallimard (1992). ISBN 2-07-053166-X 
• Gropp, Gerd. Beobachtungen in Persepolis. i: Archäologische Mitteilungen aus Iran (német nyelven). Berlin: Dietrich Reimer Verlag (1971) 
• Gschnitzer, Fritz. Die Sieben Perser und das Königtum des Dareios. Ein Beitrag zur Achaimenidengeschichte und zur Herodotanalyse (német nyelven). Heidelberg: Carl Winter Universitätsverlag (1977). ISBN 3-533-02598-5 
• Koch, Heidemarie. Es kündet Dareios der König. Vom Leben im persischen Großreich (német nyelven). Mainz: Philipp von Zabern (1992). ISBN 3-8053-1347-0 
• Schneider, Thomas. Lexikon der Pharaonen (német nyelven). Düsseldorf: Albatros Verlag, 107-108. o. (2002). ISBN 3-7608-1102-7 
• Trümpelmann, Leo. Zwischen Persepolis und Firuzabad. Sonderband zur Antiken Welt. (német nyelven). Mainz: Philipp von Zabern (2002). ISBN 3-8053-1414-0 
• Wiesehöfer, Josef. Der Aufstand Gaumātas und die Anfänge Dareios’ I. (német nyelven). Bonn: Diss (1978) 
• Wiesehöfer, Josef. Das antike Persien. Von 550 v.Chr. bis 650 n.Chr. (német nyelven). Düsseldorf: Albatros (2005). ISBN 3-491-96151-3 
• Brosius, M. Women in Ancient Persia, 559-331 BC. Clarendon Press (1998) 
• Szidarovszky, János. I. Dárajavaus feliratai (pdf), Történelmi Szemle, 48–91. o. (1926) 

• Nádasdy Ádám: A nagy király mamája (angol nyelven). seas3.elte.hu. (Hozzáférés: 2012. június 23.)
• Darius and the Behustan Inscription (angol nyelven). formerthings.com. (Hozzáférés: 2012. június 23.)
• Dareiosz (magyar nyelven). www.kislexikon.hu. (Hozzáférés: 2012. június 23.) ^{[Tiltott forrás?]}
• Dareiosz király szkíta hadjárata (magyar nyelven). www.benkedesign.hu. [2016. március 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. június 23.)

A Wikimédia Commons tartalmaz I. Dárajavaus perzsa király témájú médiaállományokat.

• Óperzsa Birodalom
• Görög–perzsa háborúk
• Zoroasztrizmus
• Dárius

Előző uralkodó: Bardíja (Gaumáta)

Ó-Perzsia királya i. e. 522 – i. e. 486

Következő uralkodó: I. Khsajársá

Előző uralkodó: Bardíja

Egyiptom uralkodója i. e. 522 – i. e. 486

Következő uralkodó: I. Khsajársá