1929-ben került a Magyar Nemzeti Múzeum Éremtárába, ahol önkéntes gyakornokból 1944-re osztályvezető lett. Kutatási területe a magyar éremművészet és pénztörténet volt. Doktori disszertációját a körmöcbányai éremvésőkről írta. A háború előtt fél évet Rómában és két hónapot a Balkánon töltött Hariseion ösztöndíjjal.
1944-ben mint osztályvezetőre rá is bízták a múzeum kincsrejtekének pontos helyét. A háború végét és az ostromot a múzeumban élte át. 1945 tavaszától a múzeum megbízott főigazgatója, majd 1946 augusztusától kinevezett főigazgató egészen 1949 januárjáig. Ekkor az Esterházy kincsek kiállításról történt ellopása miatt fegyelmi úton felmentették és visszakerült az Éremtárba kutatónak. 1955-ben újra osztályvezető, majd 1956 végén a múzeum ideiglenes Nemzeti Tanácsának tagja, majd választott elnöke.
1968-ban nyugdíjazták, bár erre nem életkora adott indokot. Ezek után a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban mint tudományos tanácsadó dolgozott. Életművének bibliográfiáját, mely több mint 500 kiadványcímre (könyv, tanulmány, cikk) rúg, a Num. Köz. 86-87. száma közli. Az éremgyűjteményben végzett szorgalmas munkája is említésre méltó: pontosan leltározott, valamint neki köszönhető a Niklovits gyűjtemény megszerzése (több mint 43 ezer db).
Tudományos elismeréseként 1957-ben az MTA kandidátusi címet, 1983-ban nagy doktori címet, 1984-ben pedig címzetes egyetemi tanári rangot adományozott neki.
