Horvátországi magyarok alatt a Horvátországban élő magyar kisebbséget értjük.

A török megszállás alatt a Pozsega, Verőce és Szerém vármegye területén élt magyarok nagy része elpusztult, s helyükre horvátok és szerbek települtek be. A törökök a középkori Horvátországnak és Szlavóniának csak a keleti felét szállták meg. A törökök kiűzése után ezen területek nagy része katonai igazgatás alá került. A kiegyezés (1867) után rendeződött egyértelműen Horvát-Szlavónia közjogi helyzete, mert a katonai határőrvidéket ekkor számolták fel, s 1886-ban bevezették a vármegyerendszert (polgári közigazgatást).

A 19. század elején őshonos (Árpád-kori eredetű) magyarok jelentős számban csak Eszéken és a Szerémségben éltek (a Vuka-folyó vidékén, főleg Kórógyon, Harasztin, Szentlászlón és Rétfalun). A határőrvidék felszámolása után azonban a határőrök (granicsárok) földjeit dél-magyarországi magyar parasztok vásárolták fel igen olcsón, a magyarországi áraknak mintegy 5–10%-áért. A betelepülés mértékét mutatja, hogy míg Fényes Elek 1840-ben a horvátországi magyarok számát 5 ezerre tette, számuk 1910-re 106 ezerre nőtt. Nagyobb részük 1870–90 között telepedett le négy fő területen: Szerém megye keleti (ma a Vajdasághoz tartozó) részén és Vukovár környékén főleg bácskaiak, Verőce megyében Eszék környékén és a Dráva mentén első sorban somogyiak és baranyaiak, Pozsega megyében a nyugati (daruvári, pakráci, novszkai) járásokban, valamint Belovár megye középső és keleti részén dél-dunántúliak és vasiak.

Horvátország-Szlavónia a Magyar Királyság társországa volt; a megyei és járási székhelyeken, valamint a városokban mindenhol számottevő magyar lakosság, elsősorban értelmiségiek és kereskedők, MÁV- és egyéb állami alkalmazottak éltek. (A Szávától délre például az 1910-ben itt összeírt 7695 magyarból 4028 Zágrábban, 320 pedig Károlyvárosban élt.) A magyarok adták az akkori horvátországi közlekedésben dolgozók több mint negyedét (mintegy 11 ezer főt), de kismértékben felülreprezentáltak voltak az iparban, kereskedelemben és a véderőknél is.

A horvátországi magyarok nagy része eredendően szórványokban élt, asszimilációjuk már az első világháború előtt is erőteljes volt. A Julián Egyesület, a MÁV és a reformátusok 1914-ben még 82 iskolában folytattak magyar nyelvű oktatást mintegy 12 ezer tanulóval.

Míg a mai Horvátország területén 1910-ben még 208 településen élt száznál több magyar, és a magyarok létszáma összesen 70 ezer volt, 1921-re a száz főnél népesebb magyar lakossággal rendelkező települések száma 108-ra csökkent, összesen 52 ezer magyarral. A magyar népesség fogyása ekkor még területileg viszonylag egyenletes volt, talán kevésbé erőteljes a Szerémségben. A továbbiakban a fogyás már kisebb ütemű, de területileg eltérő mértékű volt. Az impériumváltozást követően az összes Julián- és MÁV-iskolát államosították, így a két világháború között a horvátországi magyaroknak nem maradt egyetlen magyar tannyelvű elemi iskolai tagozata sem. 1940-ig Dél-Baranyába és Szlavóniába dobrovoljácokat, likaiakat, boszniaiakat és dél-szerbiai szerbeket telepítettek, akik számára új falvakat alapítottak. A kormány célja az volt hogy szemmel tartsák a megbízhatatlan magyar, német és horvát helybéli lakosságot. Szlavóniában 7200 dobrovoljác és 3700 déli telepes és optáns családot telepítettek le.^[1]

A szerb hadsereg a délszláv háború idején megszállta Északkelet-Horvátország területét, ahol létrehozták a Krajinai Szerb Köztársaság nevű államot. A szerb katonai egységek több településen meggyilkoltak a horvátok mellett magyar polgárokat is. Magyarország segítséget nyújtott Horvátországnak a háborúban, amikor megnyitotta határait, ahol a horvát menekülők is távozhattak, mások pedig fegyvert szállíthattak a horvát hadseregnek. Az Ante Gotovina által vezetett horvát ellentámadás eredményeképpen eltörölték Krajinai Szerb Köztársaságot, és elűzték a szerbek nagy részét Horvátország ezen régiójából.

A horvát politikai vezetés a háború alatti magyar segítség óta barátnak tekinti a magyar kisebbséget, ami ritka jelenség a Magyarországot körülvevő államokban. A Horvátország területén élő magyar kisebbséget ma nem érik atrocitások.

Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!

Nyugat-Szlavóniában, Belovár és Pakrác között még számos településen laknak magyarok, öt kommuna területén összesen 26 településen vannak 20-nál többen. Ugyanakkor legnagyobb településeik magyar lakosainak száma is 180 alatt marad. Az itteni, nagyon elzártan élő magyarok asszimilációja már az 1930-as évekre kimutathatóvá vált, ezt Angeli András szociográfiai jelentéseiben részletesen leírta: „Daruváron Jenschke tanító szerint kb. 320 magyar él, ezek azonban teljesen szerte szóródtak a városban. Magyar szempontból teljesen elveszettnek tekinthetők. A beolvadási folyamat a legrövidebb időn belül be fog fejeződni. […] Magában Belovár városában 200–250 magyar él. Ezek közül azonban öntudatosan csak egy-két család vallja magát magyarnak. A beolvadás itt még sokkal szembeötlőbb, mint Daruváron.” Ezek után még az is meglepő, hogy 1991-ben a két településen 118, illetve 148 fő vallotta magát magyarnak. (Belovár város 118 magyarja egyébként 27 ezres délszláv közösségben él – magyar nyelvű oktatás nélkül.) Horvátországban a magyarok jelentős része a Drávaszögben él.

A 2001-es népszámláláson az ország területén 16 595 fő vallotta magát magyarnak, 2/3-uk Eszék-Baranya megyében él.

A 2011-es népszámláláson 14 048 fő vallotta magát magyarnak, a 2021-es népszámláláson pedig 10 315 fő.^[2]

Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!

A magyar lakosság egy garantált képviselői hellyel rendelkezik a 151 fős horvát parlamentben. A politikai érdekképviseletet a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (HMDK) nevű szervezet látja el, amely 1993-ban alakult. 2010-ben ugyanakkor megalapították a Horvátországi Magyar Nemzeti Tanácsot, amelynek tagjai – a művelődési, gazdasági, oktatási és egyházügyi élet jeles képviselői – elhivatottságot vállaltak a magyar közösség érdekeinek hatékony összehangolása, megóvása, védelme és jogvédelme terén.^[3]

A Belső-Drávaszögben négy magyar nyelvű általános iskola működik, ahol mintegy négyszáz gyerek tanul. További három iskolában zajlik magyar nyelvű oktatás. A szórványban 12 iskolában folyik anyanyelvápolás állami keretek között. A magyar nyelvű oktatás illetve anyanyelvápolás összesen mintegy 1100 diákot érint évente . Legjelentősebb intézmény az Eszéken található Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központ, ahol középiskola is működik.^[4]

A Vörösmarti Általános Iskolában, amely magába foglalja a sepsei és csúzai elemi osztályokat, valamint az újbezdáni 1-8 osztályos iskolát a 2019/2020-as tanévben 94 kisdiák tanult, akikből 58-an magyarul végezték tanulmányaikat. A 2024/25-ös tanévben 71 kisdiák 74.6%-a (53 diák) tanult magyarul. ^[5]

A Laskói Petőfi Sándor Általános Iskolában, ahol a kopácsi és várdaróci gyerekek is tanulnak, 72 kisdiák tanult a 2020/21-es tanévben és 75%-uk (54 diák) magyarul végezte a tanulmányait. A 2024/25-ös tanévben 72 kisdiák 51.4%-a (37 diák) tanult magyarul. ^[6]

A Kórógyi Általános Iskola 21 diákja a 2020/21-es tanévben mind magyarul tanult.^[7]

Az Eszéki Magyar Oktatási és Művelődési Központban 46 általános iskolai diák tanult a 2020/21-es tanévben. Az iskola regionális központként működik, így a városi diákok mellett számosan a Drávaszögből, illetve Haraszti, Szentlászló és Kórógy falvakból érkeznek. Óvodai csoportjaiban 39 gyerek, középiskolai osztályaiban 26 diák jár. Bentlakásos kollégiumában 43 diák lakik, akiknek egy része más eszéki középiskolába jár.^[8]

Anyanyelvápolásban legtöbben Dárda, Hercegszőlős, Kiskőszeg, Bellye és Szentlászló iskoláiban vesznek részt.

• Laskó
• Csúza
• Vörösmart
• Sepse
• Hercegszöllős
• Várdaróc
• Kopács
• Kórógy
• Kiskőszeg
• Kő
• Karancs
• Darázs
• Nagybodolya
• Szentlászló
• Újbezdán

• L. Makkai Béla 1994: A „Szlavóniai Magyar Újság” és a horvátországi magyarság (1908–1918). In: Arday Lajos (szerk.): Fejezetek a horvátországi magyarok történetéből, Teleki László Alapítvány – Közép-Európa Intézet. Budapest, 85–108.
• L. Sajti A. Enikő 2004: Impériumváltások, revízió, kisebbség: magyarok a Délvidéken, 1918–1947. Napvilág Kiadó, Budapest, 225–228.

• Eszék-Baranya Megyei Magyar Kisebbségi Önkormányzat PDF (horvátul)
• Mađarska kulturna udruga Baross (horvátul)
• Magyar Egyesületek Szövetsége
• Horvátországi Magyar Nemzeti Tanács
• Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
• Zajednica Mađara Daruvara (horvátul), (magyarul)
• Forum Mađarska prezimena u Hrvatskoj (horvátul)
• Új Magyar Képes Újság
• Drávaszög és Szlavónia
• történetük
• Kontra Ferenc: Horvátország magyar irodalma. HunCro, Eszék, 2011
• Lábadi Károly: Élet a háború után. Etnikai, néprajzi és kulturális jelenségek a horvátországi magyarság körében az 1991-es déli szláv háború után; Mackensen, Budapest, 2009
• Lábadi Károly: Horvátországi magyar művelődéstörténeti lexikon; HMDK, Bellye, 2015
• A magyar nyelv Horvátországban; szerk. Kontra Miklós; Gondolat–Média Hungarica Művelődési és Tájékoztatási Intézet, Bp.–Eszék, 2016 (A magyar nyelv a Kárpát-medencében a XX. század végén)
• Bognár András: A magyarság népesedési fejlődése Horvátország mai területén a legrégibb időktől máig; Horvátországi Magyar Tudományos és Művészeti Társaság, Zágráb, HMTMT, 2020
• A horvátországi magyarság a 21. században. Esszék, tanulmányok; szerk. Lehocki-Samardzic Anna; Nap, Bp., 2022 (Magyar szemhatár)