Egész gyermekkorát meghatározták a napóleoni háborúk. Miután a porosz hadsereget a franciák megverték, Sarolta a családjával Kelet-Poroszországba menekült, ahol I. Sándor orosz cár pártfogásába kerültek. Miután Berlin Napóleon kezébe került, a család Klaipėda-ba költözött. 1810-ben, Sarolta 12 éves korában meghalt Lujza királyné, így Sarolta lett az első nő Poroszországban, mint özvegy édesapja legidősebb lánya.
1814-ben Miklós nagyherceg, Oroszország trónöröklési sorában a második ember és öccse, Mihail nagyherceg Berlinbe utaztak. Miklós és Sarolta házasságát már korábban eltervezték szüleik, azonban ők ketten most találkoztak először. A következő évben Miklós még egyszer ellátogatott Saroltához, és ez alkalommal egymásba szerettek. Bár harmadfokú unokatestvéri kapcsolat volt közöttük, Miklós már úgy utazott haza Oroszországba, hogy eljegyezte Saroltát. A házasságnak ugyan senki sem látta akadályát, de még közel két évet kellett várniuk, amíg összeházasodhattak.
1817 júniusában Sarolta bátyja társaságában érkezett meg Oroszországba. Szentpétervárott áttért az ortodox hitre és ennek megfelelően felvette az „Alekszandra Fjodorovna” nevet. Miklós és Sarolta 1817. július 13-án, Sarolta születésnapján házasodtak össze a Téli Palotában.
Alekszandrának kezdetben problémái voltak az orosz udvarba való beilleszkedéssel, az orosz szokásokkal és az ortodox vallással. Ezekben az időkben anyósa, Marija Fjodorovna cárné és sógornője, Jelizaveta Alekszejevna cárné végig segítették és mellette álltak. Alekszandrának nagy nehézséget okozott az orosz nyelv elsajátítása és később sem beszélt tökéletesen oroszul. A család, hogy segítsék, németül beszélt a jelenlétében, és franciául írták hozzá a leveleket.
1818-ban megszületett Miklós és Alekszandra első gyermeke, Sándor, a későbbi II. Sándor. Egy évvel később egy lányuk született, Marija, majd 1820-ban egy újabb lánnyal gyarapodott a család. A kisbaba azonban koraszülött volt és meghalt. Alekszandra depresszióba esett, az orvosok pedig egy klímaváltoztatást javasoltak számára. Alekszandra hazautazott a családjához Berlinbe és egészen 1821-ig ottmaradt.
I. Sándor uralkodása alatt Miklós és Alekszandra visszavonultan, ámde boldogan éltek. 1825-ben Alekszandra megkapta sógorától, I. Sándortól ajándékba Peterhofot, mely később Alekszandra kedvenc nyári rezidenciája lett.
Bár I. Sándornak nem született gyermeke, Miklósnak igen kevés kilátása volt a trónra, lévén hogy ő csak a cár második öccse volt. 1824-ben azonban Miklós fiatalabb bátyja, Konsztantyin nagyherceg lemondott a cárevicsi címről, melyet így Miklós kapott meg.
1825 decemberében meghalt I. Sándor, helyét Miklós foglalta el, Alekszandrát pedig cárnévá koronázták. Ekkor a párnak már hét gyermeke volt, köztük két koraszülött kislánnyal.
Miklós nagyon szerette „Mouffy”-t, ahogy Alekszandrát becézte. Ennek ellenére, amikor Alekszandrának az orvosok megmondták, hogy gyenge szíve miatt kerülnie kell a szexuális együttléteket, Miklósnak huszonöt év hűség után szeretője lett. Varvara Nyelidova Alekszandra udvarhölgyeként szolgált az udvarban, és különös módon ő meg a cárné remekül kijöttek egymással – Alekszandra, miután Varvara Miklós szeretője lett, felolvasónővé nevezte ki őt.
Alekszandrának igen törékeny egészsége volt, ezért az orvosok azt javasolták, tartózkodjon többet melegebb éghajlaton. Miklós ezért építtette fel Alekszandrának a Krímben az Oreanda Palotát 1837-ben.
Alekszandra 1854-ben súlyos beteg lett, ám nem ő, hanem férje távozott el az élők sorából, 1855. március 2-án.
Személyisége és gyermekei
Alekszandra magas, karcsú nő volt, igazi királynői megjelenéssel. Kedvelte a zenét, a táncot, a szép ruhákat. Mindig divatosan és elegánsan öltözködött, előnyben részesítve a világosabb színeket. Szerette a bálokat, a csillogást és a pompát, de népe dolgaival nem igazán foglalkozott.
Abban az időben, melyben ő élt, egy nőtől azt várták el, hogy kellemes modorú, szórakoztató és csinos legyen. Alekszandra tökéletesen megfelelt ezen elvárásoknak. Nem volt túl eszes és meglehetősen rossz memóriával rendelkezett. Lady Londonderry, egy angol nemesi hölgy a következőket írta a cárnéról: „azalatt a húsz év alatt, míg ebben az országban tartózkodott, rengeteg boldogságban volt része, és soha senkit sem sértett meg.”[1] Rajongott a férjéért, aki mindent megtett, hogy boldognak és elégedettnek lássa őt; és Alekszandra így uralkodhatott az egész udvar felett.
Alekszandra egész életében betegségekkel küszködött, ugyanis igen gyenge egészsége volt. Nehezen viselte a rideg és kemény orosz időjárást, ezért ősszel és télen rendszeresen Nyugat-Európába utazott.
Férje halála után Alekszandra visszavonult a Carszkoje Szeló-i Sándor-palotába, az immár barátnőjének számító Varvara társaságában.
Alekszandra egészsége miatt nem tölthette a teleket Oroszországban, így ilyenkor mindig családjához utazott, Poroszországba. 1860-ban az orvosok közölték vele, hogy ha a tél folyamán Oroszországban marad, meghal. A veszély tudatában, Alekszandra mégis Szentpéterváron maradt. Amint az idő keményebbre fordult, az orvosok jóslata beteljesült. A halál álmában érte Alekszandrát, 1860. november 1-jén.
Jegyzetek
↑Charlotte Zeepvat: Ablak egy elveszett világra - A Romanov-család fotóalbuma; Magyar Könyvklub Rt., Budapest, 2006; 60. oldal
Források
Warnes, David: Az orosz cárok krónikája
Zeepvat, Charlotte: Ablak egy elveszett világra - A Romanov-család fotóalbuma
Hohenzollern Alekszandra Fjodorovna orosz cárné ősei
.jpg)
