Helikopterpénz

A helikopterpénz egy közgazdasági elmélet népszerű elnevezése, amelynek értelmében olyan nehéz gazdasági helyzetben, amit a lakossági kereslet hiánya, gazdasági visszaesés, defláció és alacsony kamatok jellemeznek, a központi kormánynak közvetlenül kell pénzt juttatnia a lakossághoz („helikopterrel szórni a pénzt az embereknek”) annak érdekében, hogy a kereslet fellendítése révén kimozdítsa a gazdaságot a válságból.

Az elmélet és hatásos megfogalmazása Milton Friedmantól ered, aki 1969-ben írta le azt „A pénz optimális mennyisége” (The Optimum Quantity of Money)[1] című tanulmányában.

A helikopterpénz a központi bankok által alkalmazott monetáris politika egyik lehetséges eszköze. Sok közgazdász szerint tulajdonképpen a mennyiségi könnyítés(wd) (Quantative Easing, QE) egyik formája. Ez a módszer segíthet elkerülni az olyan súlyos gazdasági problémákat, mint például Japánelveszett évtizede(wd), amikor egy gazdasági buborék 1991-es kipukkanása után az ország gazdasága egészen 2001-ig mindössze évi átlag 1,14%-kal volt képes fejlődni.

Közgazdasági tartalma

Az úgynevezett helikopterpénz lényege, hogy az állam olyan, jellemzően egyszeri transzferben, pénzátutalásban részesíti a polgárokat, ami mindenkinek jár, és amit tetszőleges célra el lehet költeni azonnal, vagy akár később. A legfontosabb tulajdonsága a „helikopteres” pénzosztásnak, hogy nem máshonnan elvont pénzekből történik, hanem új pénz teremtéséből.[2][3] Az új pénz teremtése azonban mindenképpen az államadósság növekedésével jár, és a kiosztott összeget végső soron, hosszú távon természetesen a lakosság fizeti vissza az államadósság törlesztésével, kezelésével.

A feltétel nélküli alapjövedelem is tekinthető a helikopterpénz egyik sajátos, állandósított formájának.

A gyakorlatban

Az USA-ban

Az Egyesült Államokban a kétpárti alapon kidolgozott és 2020. március végén hatályba lépett koronavírus-törvény 2,2 billió dollárt (a GDP tíz százalékát) kitevő mentőcsomagot jelentett a gazdasági visszaesés enyhítése céljából. Ennek egyharmada számított tiszta helikopterpénznek: közvetlen, ingyenes pénzátutalás volt minden állampolgárnak és jogosult kisvállalkozónak. Minden évi 75 000 dollár alatt kereső felnőtt 1200 dollárt kapott, plusz gyerekenként 500 dollárt.[4] A pénznek azonban egy részét a polgárok nem vásárlásra, azaz a gazdaság élénkítésére fordították, hanem megtakarításra, részvények vásárlására, ami a részvényárfolyamoknak a járvány utáni, sokak szerint irreálisan gyors emelkedésére, buborék kialakulására vezetett az amerikai gazdaságban.[5]

Kritikája

A közgazdászok egy része élesen bírálja ezt az elméletet (és gyakorlatot). Véleményük szerint a helikopterpénz megszünteti a lakosság bizalmát a pénz iránt és végső soron hiperinflációhoz vezet.

Jegyzetek

További információk

Read other articles:

Keuskupan TylerDioecesis TylerensisKatolik Lambang Keuskupan TylerLokasiNegaraAmerika SerikatWilayah33 county di timur TexasProvinsi gerejawiKeuskupan Agung Galveston-HoustonPopulasi- Katolik55,934 (4.7%)InformasiDenominasiKatolik RomaRitusRitus RomaPendirian24 Februari 1987KatedralKatedral Dikandung Tanpa NodaPelindungDikandung Tanpa NodaKepemimpinan kiniPausFransiskusUskupJoseph StricklandPetaSitus webdioceseoftyler.org Keuskupan Tyler (Latin: Dioecesis Tylerensiscode: la is ...

 

الغواصة الألمانية فئة يو 81 النوع يو بوت  الجنسية القيصرية الألمانية  الشركة الصانعة فريدريش كروب  المشغل البحرية الإمبراطورية الألمانية  المشغلون الحاليون وسيط property غير متوفر. المشغلون السابقون وسيط property غير متوفر. التكلفة وسيط property غير متوفر. منظومة التعاريف �...

 

RantepaoKecamatanNegara IndonesiaProvinsiSulawesi SelatanKabupatenToraja UtaraPemerintahan • CamatRonny Kala'suso, SEPopulasi • Total26,811 (2.016)[1] jiwaKode Kemendagri73.26.01 Kode BPS7326090 Luas10,29 km²Desa/kelurahan2 lembang9 kelurahan Jalan utama Rantepao pada tahun 1948 Rantepao (ᨑᨈᨙᨄᨕᨚ) adalah sebuah kecamatan di Kabupaten Toraja Utara, Sulawesi Selatan, Indonesia. Sebelum menjadi bagian dari Kabupaten Toraja Utara, Kecamatan Rantepa...

Highway in California This article is about the section of U.S. Route 395 in California. For the entire route, see U.S. Route 395. U.S. Route 395US 395 highlighted in redRoute informationMaintained by CaltransLength556.909 mi[1] (896.258 km)Existed1930s–presentTouristroutes Portions of US 395 in Inyo and Mono Counties[2]Southern segmentSouth end I-15 in HesperiaMajor intersections SR 18 at the Victorville–Adelanto line SR 58 in Kramer Junction...

 

Daun afrika Vernonia amygdalina TaksonomiDivisiTracheophytaSubdivisiSpermatophytesKladAngiospermaeKladmesangiospermsKladeudicotsKladcore eudicotsKladasteridsKladcampanulidsOrdoAsteralesFamiliAsteraceaeSubfamiliCichorioideaeTribusVernonieaeGenusVernoniaSpesiesVernonia amygdalina Delile, 1826 lbs Daun afrika papua tanaman daun afrika Daun afrika (Vernonia amygdalina) adalah tumbuhan semak yang berasal dari benua Afrika dan bagian lain dari Afrika, khususnya Nigeria, Kamerun dan Zimbabwe dan neg...

 

County in Oregon, United States County in OregonBaker CountyCountyBaker County Courthouse in Baker City SealLocation within the U.S. state of OregonOregon's location within the U.S.Coordinates: 44°43′N 117°40′W / 44.71°N 117.67°W / 44.71; -117.67Country United StatesState OregonFoundedSeptember 22, 1862Named forEdward D. BakerSeatBaker CityLargest cityBaker CityArea • Total3,088 sq mi (8,000 km2) • Land3,068 ...

Apostolos Kaklamanis pada tahun 2008. Apostolos Kaklamanis (Yunani: Απόστολος Κακλαμάνης; lahir 7 September 1936) adalah politikus Yunani dan anggota Parlemen Yunani untuk Gerakan Sosialis Panhellenik (PASOK) untuk Konstituante Athena B. Ia telah diangkat sebagai anggota PASOK dalam semua pemilu sejak tahun 1974. Ia pernah menduduki jabatan berikut: Menteri Tenaga Kerja (2 kali) Menteri Pendidikan Nasional dan Keagamaan (2 kali) Menteri Kehakiman Menteri Riset dan Tekno...

 

American army general (1830–1864) For other people with similar names, see Mulligan (surname). James A. MulliganBorn(1830-06-30)June 30, 1830Utica, New YorkDiedJuly 26, 1864(1864-07-26) (aged 34)near Winchester, VirginiaPlace of burialCalvary Cemetery, Evanston, IllinoisAllegianceUnited StatesService/branchUnited States ArmyYears of service1861 - 1864Rank Colonel Brevet Brigadier GeneralCommands held23rd Illinois Volunteer Infantry RegimentCamp Douglas (Chicago)Battles/warsAmerica...

 

内華達州 美國联邦州State of Nevada 州旗州徽綽號:產銀之州、起戰之州地图中高亮部分为内華達州坐标:35°N-42°N, 114°W-120°W国家 美國建州前內華達领地加入聯邦1864年10月31日(第36个加入联邦)首府卡森城最大城市拉斯维加斯政府 • 州长(英语:List of Governors of {{{Name}}}]]) • 副州长(英语:List of lieutenant governors of {{{Name}}}]])喬·隆巴爾多(R斯塔...

موشيه شاريت (بالعبرية: משה שרתוק‬)‏    مناصب وزير الخارجية   في المنصب15 مايو 1948  – 18 يونيو 1956    غولدا مائير  عضو الكنيست[1]   عضو خلال الفترة14 فبراير 1949  – 20 أغسطس 1951  فترة برلمانية الجمعية التأسيسية  [لغات أخرى]‏  عضو الكنيست   عضو خل�...

 

Médiouna AirfieldPart of Twelfth Air ForceCoordinates33°32′58.09″N 007°33′46.33″W / 33.5494694°N 7.5628694°W / 33.5494694; -7.5628694TypeMilitary airfieldSite informationControlled byUnited States Army Air ForcesSite historyBuilt1942In use1942-1943 Médiouna Airfieldclass=notpageimage| Location of Médiouna Airfield, Morocco Médiouna Airfield is an abandoned military airfield in Morocco, located in the Casablanca area. History Established as a F...

 

密西西比州 哥伦布城市綽號:Possum Town哥伦布位于密西西比州的位置坐标:33°30′06″N 88°24′54″W / 33.501666666667°N 88.415°W / 33.501666666667; -88.415国家 美國州密西西比州县朗兹县始建于1821年政府 • 市长罗伯特·史密斯 (民主党)面积 • 总计22.3 平方英里(57.8 平方公里) • 陸地21.4 平方英里(55.5 平方公里) • ...

Township in Illinois, United StatesFarmington TownshipTownshipLocation in Fulton CountyFulton County's location in IllinoisCoordinates: 40°39′51″N 90°03′18″W / 40.66417°N 90.05500°W / 40.66417; -90.05500CountryUnited StatesStateIllinoisCountyFultonEstablishedNovember 6, 1849Area • Total35.88 sq mi (92.9 km2) • Land35.69 sq mi (92.4 km2) • Water0.19 sq mi (0.5 km2)  0.54%E...

 

Bangladesh first issued its own postage stamps upon gaining independence in 1971.[1] A set of eight stamps, with various motifs including a map of the country, were issued.[2][3] Shortly after, stamps in eight values were overprinted Bangladesh Liberated in both English and Bengali were prepared in the United Kingdom, but only three values were issued in Bangladesh. Overprints While the initial stamps were being produced, local postmasters were authorised to overprint...

 

Biological process occurring in plants Diagram illustrating the process of pollination Female carpenter bee with pollen collected from a night-blooming cereusPollination is the transfer of pollen from an anther of a plant to the stigma of a plant, later enabling fertilisation and the production of seeds.[1] Pollinating agents can be animals such as insects, for example beetles or butterflies; birds, and bats; water; wind; and even plants themselves. Pollinating animals travel from pla...

The Back of the Wight viewed from St Catherine's Down Back of the Wight (also known as West Wight) is an area on the Isle of Wight in England. The area has a distinct historical and social background, and is geographically isolated by the chalk hills, immediately to the North, as well as poor public transport infrastructure. Primarily agricultural, the Back of the Wight is made up of small villages spread out along the coast, including Brighstone, Shorwell and Mottistone. Geography The geogr...

 

In object-oriented programming, the iterator pattern is a design pattern in which an iterator is used to traverse a container and access the container's elements. The iterator pattern decouples algorithms from containers; in some cases, algorithms are necessarily container-specific and thus cannot be decoupled. For example, the hypothetical algorithm SearchForElement can be implemented generally using a specified type of iterator rather than implementing it as a container-specific algorithm. ...

 

Peninsula of Honshu, Japan Landsat image of Tsugaru Peninsula Tsugaru Peninsulaclass=notpageimage| Location The Tsugaru Peninsula (津軽半島, Tsugaru Hantō) is a peninsula in Aomori Prefecture, at the northern end of Honshū island, Japan. The peninsula projects north into the Tsugaru Strait separating Honshū from Hokkaidō. The western coast is on the Sea of Japan, while on its eastern coast are Aomori Bay and Mutsu Bay. The peninsula is bisected from Cape Tappi at its northern end to t...

Stadium in Pula, Croatia This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Stadion Aldo Drosina – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (November 2019) (Learn how and when to remove this message) Stadion Aldo DrosinaAldo DrosinaFull nameStadion Aldo DrosinaFormer namesGradski stadionLocationPula, Croatia...

 

.ba

Internet country-code top level domain for Bosnia and Herzegovina .baIntroduced14 August 1996TLD typeCountry code top-level domainStatusActiveRegistryUniversity Telinformatic CentreSponsorUniversity Telinformatic CentreIntended useEntities connected with  Bosnia and HerzegovinaActual useFairly popular in Bosnia-HerzegovinaRegistered domains26,333 (2022-11-27)[1]Registration restrictionsMust be located in Bosnia-Herzegovina or have representative thereStructureRegistrations are di...