Szülei: Heim Pál (1875–1929) gyermekgyógyász[4] és Klug Jolán (1879–1963)[5] voltak.[6] 1922–1927 között a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karának hallgatója volt. 1927–1929 között Wälder Gyula mellett, majd a svéd építész, Gunner Asplundstockholmi irodájában dolgozott. 1930–1946 között Budapest Székesfőváros III. városrendezési ügyosztályán segédmérnök, mérnök, majd főmérnök volt. 1933–1939 között készítette el Budapest városfejlesztési programját. 1946-ban – politikai okokból – elbocsátották. 1946–1949 között magánvállalkozó volt. 1949-ben az állami tervezőintézetek megalakulásakor munkát kapott a városrendezés területén. 1956–1967 között a Fővárosi Tanács VB. VIII. városrendezési és építési főosztályának csoportvezető főmérnöke volt. 1960-ban Budapest Városrendezési Szabályzatát állította össze. 1966-ig dolgozott a Fővárosi Tervező Intézet, majd a Budapesti Városrendezési Intézet és a Budapesti Városépítési Tervező Vállalat városrendezési irodájának osztályvezető főmérnökeként. 1967-től a Magyar Iparművészeti Főiskola címzetes egyetemi tanára volt. 1968–1969 között a Budapesti Városépítési Tervező Vállalat műszaki gazdasági tanácsadója volt.
Munkássága
Kezdeményezte a Rákóczi út árkádosítását, a főútvonalak foghíjainak beépítését, a belvárosi üzletközpont kiépítését, a Római-part rendezését, a Józsefváros rekonstrukcióját. Alapító tagja volt a Magyar Építőművészek Szövetségének és a Magyar Urbanisztikai Társaságnak. Széles körű szakmai publikációt fejtett ki.