Az album 27 országban is listavezető lett, beleértve az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, Ausztráliában, Magyarországon és Németországban is, mindez annak ellenére, hogy megjelenése előtt egy hónappal kiszivárgott a lemez. Az Egyesült Királyságban az év legkeresettebb albuma volt, az első hetében 113 ezer példányt adtak belőle. Első volt a Billboard 200 slágerlistán, több, mint 521 ezer albummal egyenértékű egységet adtak el belőle, amely 2022 legnagyobb nyitóhete volt az országban. Styles sorozatban harmadik első helyezett lemeze az Egyesült Államokban. Három Grammy-díjat nyert el a lemez, az Év albuma, a Legjobb popalbum és a Legjobban mérnökölt nem klasszikus album kategóriákban.
Háttér
2022 első heteiben az énekes egy TikTok-fiókon keresztül jelentette be, hogy elkezdett dolgozni új albumán, amely az otthon témája köré épül.[7] Harry Styles 2022. március 23-án, Instagramján keresztül jelentette be, hogy május 20-án fog megjelenni harmadik stúdióalbuma, a Harry’s House. A cím és a dátum bejelentésével együtt kiadott egy 40 másodperces videót és az album borítóját.[8] A videóban Styles látható, ahogy egy színpadon áll, mögötte egy házzal. A lemezen 13 dal lesz.[9] Joni Mitchell, akinek 1975-ös The Hissing of Summer Lawns lemezén szerepel a Harry’s House / Centerpiece című dal, azt mondta, hogy „imádta” az album címét. A bejelentés után Styles létrehozott egy interaktív Twitter-fiókot, amelyen olyan szövegek olvashatóak, mint „otthon vagy” és „ebben a világban csak mi vagyunk, tudod, hogy nem ugyanolyan, mint volt.”[10]
Styles egy interjúban elmondta, hogy hogyan találta ki az album címét: „Az album Hosono Haruomiról kapta a nevét, neki volt egy albuma a 70-es években, aminek Hosono’s House volt a címe és abban az időszakban Japánban voltam; Hallottam az albumot és úgy voltam vele, hogy ’Imádom. Nagyon érdekes lenne készíteni egy albumot Harry’s House címmel.’”[11]
Népszerűsítés
Az első kiadott kislemez az albumról az As It Was volt 2022. április 1-én, egy videóklippel együtt. A teljes album kiszivárgott az interneten, Styles több korábban felvett dalával együtt, 2022. április 21-én.[12]
2022. április 15-én a Coachella Fesztiválon Styles előadta az As It Was-t, először koncerten, két még kiadatlan dal, a Boyfriends és a Late Night Talking mellett.[13]
A Metacritic weboldalon a Harry’s House 84 pontot kapott a lehetséges 100-ból, amely alapján a kritikusok között széles körben méltatott és elismert albumok közé tartozik.[14] Alexis Petridis (The Guardian) az írta, hogy a lemez „teljesíti az elvárások nagy részét és kiadósan bájos, amely tökéletesen bemutatja a popsztárt, aki készítette.”[15] Emma Swann, a DIY szerzője úgy érezte, hogy ugyan Styles „felfedez élénk költői képeket” és „elferdíti” az album narratíváját, egyáltalán nem fél attól, hogy „második legyen a dal mögött; valami, amit sokaknak sokkal több időbe telt megtanulni.” Nicholas Hautman (Page Six) a lemezt Styles eddigi legnagyobb zenei váltásának nevezte, azt írva, hogy az előadó „egy 21. századi rockisten, akinek nem kell megfelelnie senkinek.”[16] Maura Jonhston (Entertainment Weekly) is úgy érezte, hogy Styles „összerakott egy nagyon erős albumot, még azok a pillanatok is, amelyek kevésbé tehetséges popsztároknak kellemetlenek lennének, kiérdemeltnek tűnnek.”[17] Catherine Walthall (American Songwriter) a Page Six szerzőjéhez hasonlóan kiemelte az evolúciót az album hangzásában. Walthall ezek mellett kiemelte John Mayer gitárjátékát is a lemezen.[18]
Ugyan kedvelte az albumot és kiemelte több pozitív oldalát is, Thomas Bedenbaugh (Slant Magazine) azt írta, hogy „Ugyan jó hallani, hogy Styles sokkal inkább kortárs stílusokat is kipróbál, ezek az elemek gyakran alulfejlett, mintha csak összedobták volna az album keverésének idején.”[19] Ezek mellett megjegyezte, hogy az albumon Styles „bebetonozza státuszát, mint a zene fő érzékeny és szégyenlős fiúja, de elkezd elég magabiztos lenni, hogy elkezdjen ellentmondani a pop kifejezésmódnak, amelynek a része.”[19]
↑Los discos más vendidos (spanyol nyelven). Diario de Cultura. Argentine Chamber of Phonograms and Videograms Producers. [2022. június 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. június 5.)