A keresztény kultúrkör Krisztussal azonosítja a Halak csillagképet, mivel a tavaszpont a Kosból akkor került vissza a Halak jegyébe, amikorra Krisztus születése tehető.
A mítosz szerint anyát és gyermekét megtámadta Tüphón, a szörnyeteg. Aphrodité és gyermeke a vízen keresztül menekültek, és mindketten hallá váltak. Hogy el ne sodródjanak egymástól, egy szalagot kötöttek egymás lábára. Ezt a szalagot a szeretet kötelékeként is aposztrofálni szokták, és a csillagkép ábrázolásában is megjelenik.
Láthatósága, megkeresése
A Halak zömmel az északi félgömbön van, de délnyugati része 6 fokkal nyúlik az égi egyenlítő alá. Magyarországról a megfelelő időszakban teljes terjedelmében látható.
A Nap látszólagos égi útja során március 13-tól április 19-ig van a Halak csillagképben.[1] A konstelláció V betűje két végének halvány csillagai május közepén, az északkeleti és a keleti horizont felett bukkannak elő hajnali fél kettő tájékán. Egy hónappal később, ugyanebben az időben a csillagkép teljes területe a horizont fölött van már. Augusztus és szeptember hónapokban egész éjszaka megkereshető. December közepén este 7 körül, 40-75° magasságban delel. Január végén este 8 órakor teljes területe megfigyelhető a nyugati égbolton. Február végén az éjszakai sötétség beálltával kezdi meg nyugvását.
A Halak csillagkép legfényesebb csillaga sem éri el a 3m-t. Felismerésében segít, hogy mintegy húsz, 3,5-4,5m körüli csillaga egy szabályos, 30-40° nagyságú "V" betűt formál, a nyugati végen öt csillagból (ι-θ-γ-κ-λ) álló körrel. A V betű a Pegazus csúcsán álló fényes négyszögét veszi körül.
Látnivalók
A csillagkép két, a farkaiknál összekötött halból áll, amiket halvány csillagai miatt nehéz felismerni. Éjféli delelése szeptember végére, október elejére esik. Az egyenlítőtőlészakra és délre (az 57. szélességi fokig) is látható.
Csillagok
21 csillagból álló csillagkép fontosabb csillagai:
α Piscium(Alrescha, Alrischa vagy El Resha - Szalag, Szalagcsomó)