Gyöngy Kálmán

Gyöngy Kálmán
Született1944. január 31. (80 éves)[1]
Magyarszarvaskend[2]
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásakarikaturista
IskoláiJurisich Miklós Gimnázium (–1962)
SablonWikidataSegítség

Gyöngy Kálmán (Magyarszarvaskend, 1944. január 31. –) karikaturista, szaktörténész, kiadó.

Életpályája

A Jurisich Miklós Gimnáziumban végzett 1962-ben Kőszegen, majd 1975-ben általános vegyész, 1983-ban kereskedelmi reklám-marketing szakember, 1985-ben film-, videóoperatőri képesítést szerzett. 1966-tól 1989-ig a Dunai Kőolajipari Vállalat/MOL-nál vegyész, majd reklámpropagandista. 1989-től saját vállalkozásban karikatúrák, videófilmek készítésével foglalkozott. Fiatal korában munkája mellett 1964–1977 között rajzolt a Vas Népe, Igaz Szó, Magyar Ifjúság, Zalai Hírlap, Ifjúsági Magazin, Szabad Föld részére. 1977 után amatőr filmeket és videófilmeket készített. Díjazott filmjeit a televízió is bemutatta.

1989-től ismét lehetősége nyílt az Új Szabad Száj és a Ludas Matyi vicclapokban publikálni. Mellette az Elefánt, Hahota, Magyar Honvéd, Pesti Hírlap, Pesti Veréb, Pesti Vicc, Fülig Jimmy, Ügyes, Fanny, Kápé, Kópé, Eszes stb., 1992–98-ig a Magyar Nemzet napilapnak rajzolt, majd 1996–2003 között a Népszabadság című napilap Budapest-mellékletének készített karikatúrákat, illusztrációkat. 1996-tól alapító tagja és szerkesztője volt a Veszett Veréb c. vicclapnak. Az évek során több mint hetven újság közölte rajzait.

2000-ben saját vállalkozásban lap- és könyvkiadóként a Rejtvény Futár, Rejtvény Mazsola, később az Olasz Rejtvény Magyaroknak, Skandináv Rejtvény Magyaroknak, Laza Olasz, Hüvelyk Matyi, Nagyon Nagy Olasz, Olasz Évszakok című újságokat alapította, és szerkeszti jelenleg is. Interneten a LUDAS MATYI ÚJSÁG /aludasmatyi.blog.hu/: napi aktuális karikatúrák, írások jelennek meg ismert karikaturisták munkáiból.

Díjai, elismerései

  • 1994-ben az International Message Cartoon Fest (Japán) különdíj
  • 1997-ben Országos Kaposvári Karikatúra Kiállításon III. díj
  • 1998-ban Országos „Füst" Pályázaton II. díj
  • 2000-ben SZFÉRA Különdíj
  • 2002-ben Városunk című kiállításon I. díj
  • 2008-ban Baja különdíj
  • 2010-ben Hírtükör III. díj
  • 2010-ben XIV. Magyar Karikatúra Művészeti Fesztivál I. díj.

Kiállításai

Művei

  • Magyar karikaturisták adat- és szignótára 1848-2007 (2007. Bp., Ábra Kft.) ISBN 9789630634274
  • Névjegy: Gyöngy Kálmán(2003. Bp., Ábra Kkt.)
  • Vicc Albummm (1994. Bp., Ábra Kkt.)
  • A dohányzás 2000 éve (1999. Bp., Ábra Kkt.)

Könyvillusztrációi

  • A rendszerváltás humora 1992
  • Vicc Albummm 1994
  • Micsoda Város 1998
  • A dohányzás 2000 éve 1999
  • Vállalkozás Előtti Intelmek 2000
  • Lucky Dip I. 2000
  • Lucky Dip II. 2001
  • Gól volt... gól nem volt 2002
  • Polgári Kaszinó 2002
  • Névjegy 2003, 2011.
  • Best of 2005, 2006, 2007, 2008, 2009,2010
  • Wessely Gábor: Magyar Fanyar (2006)

Jegyzetek

  1. Petőfi Irodalmi Múzeum névtér, 2022. augusztus 18., PIM125859
  2. BnF catalogue général (francia nyelven). Francia Nemzeti Könyvtár. (Hozzáférés: 2015. június 7.)

Források

További információk

Kapcsolódó szócikkek

Read other articles:

Calanque de Sugiton (dimasuki kapal turis). Sebuah calanque (dari kata Korsika praindoeropa calanca (jamak calanche) dengan arti inlet; Occitan calanca) adalah formasi tanah dalam bentuk lembah dalam degnan sisi terjal, berupa batu kapur, menjorok ke laut. Dapat dianggap sebagai fjord Mediterania. Lokasi Contoh terbaik formasi ini dapat ditemukan di Massif des Calanques (Massís dei calancas dalam Occitan, bahasa lokal) di département Bouches-du-Rhône di Prancis. Jaringan ini membentang sep...

 

 

إسلام بيك فادالوف الأمير الثاني لإمارة القوقاز الإسلامية[1] تولى المنصب1 أغسطس 2010 دوكو عمروف دوكو عمروف معلومات شخصية الميلاد 1972[2]جمهورية داغستان الاشتراكية السوفيتية المستقلة ذاتياً - الاتحاد السوفيتي[2][3] الجنسية  روسيا الديانة مسلم سني الحياة الع�...

 

 

Chip 'n Dale: Rescue RangersPoster resmiSutradaraAkiva SchafferProduser David Hoberman Todd Lieberman Ditulis oleh Dan Gregor Doug Mand Berdasarkan Chip 'n Dale: Rescue Rangersoleh Tad StonesAlan Zaslove[1] Chip 'n' Daleoleh Bill Justice Pemeran John Mulaney Andy Samberg KiKi Layne Will Arnett Eric Bana Flula Borg Dennis Haysbert Keegan-Michael Key Tress MacNeille Tim Robinson Seth Rogen J. K. Simmons Penata musikBrian Tyler[2]SinematograferLarry FongPenyuntingBrian Olds...

Matthias Fekl Matthias Fekl en 2016. Fonctions Conseiller régional de Nouvelle-Aquitaine 1er janvier 2016 – 27 juin 2021(5 ans, 5 mois et 26 jours) Élection 13 décembre 2015 Circonscription Lot-et-Garonne Président Alain Rousset Groupe politique PS et apparentés (président) Ministre de l'Intérieur 21 mars – 10 mai 2017(1 mois et 19 jours) Président François Hollande Gouvernement Cazeneuve Prédécesseur Bruno Le Roux Successeur Gérard Collomb Secrétair...

 

 

Anas Effendi Wali Kota Administrasi Jakarta Barat ke-11Masa jabatan11 Maret 2014 – 5 Juli 2018WakilMuhammad Yuliadi PendahuluFatahillahPenggantiRustam EffendiWali Kota Administrasi Jakarta Selatan ke-12Masa jabatan25 November 2011 – 14 Februari 2013WakilSyamsuddin Noor PendahuluSyahrul EffendiPenggantiSyamsuddin NoorWakil Wali Kota Administrasi Jakarta Selatan ke-4Masa jabatan6 November 2008 – 25 November 2011Wali KotaSyahrul Effendi PendahuluBudim...

 

 

Si ce bandeau n'est plus pertinent, retirez-le. Cliquez ici pour en savoir plus. Cet article ne cite pas suffisamment ses sources (août 2017). Si vous disposez d'ouvrages ou d'articles de référence ou si vous connaissez des sites web de qualité traitant du thème abordé ici, merci de compléter l'article en donnant les références utiles à sa vérifiabilité et en les liant à la section « Notes et références ». En pratique : Quelles sources sont attendues ? Com...

Light Armored Vehicle redirects here. For series of vehicles produced by General Dynamics Land Systems, see LAV (armoured vehicle). Wheeled armoured fighting vehicle U.S. T17E1 Staghound armored car of World War II AMX-10RC, a modern armored car of the French Army Part of a series onWar History Prehistoric Ancient Post-classical Early modern Pike and shot napoleonic Late modern industrial fourth-gen Military Organization Command and control Defense ministry Army Navy Air force Marines Coast g...

 

 

Some of this article's listed sources may not be reliable. Please help improve this article by looking for better, more reliable sources. Unreliable citations may be challenged and removed. (September 2023) (Learn how and when to remove this message) I See RedSingle by Fridafrom the album Something's Going On B-sideI Got SomethingReleasedDecember 1982RecordedPolar Studios, StockholmLength4:32Label Sunshine Polar Songwriter(s)Jim RaffertyProducer(s)Phil CollinsFrida singles chronology To Turn ...

 

 

Italian entertainment company This article has multiple issues. Please help improve it or discuss these issues on the talk page. (Learn how and when to remove these template messages) The topic of this article may not meet Wikipedia's notability guidelines for companies and organizations. Please help to demonstrate the notability of the topic by citing reliable secondary sources that are independent of the topic and provide significant coverage of it beyond a mere trivial mention. If notabili...

Este artículo corresponde al municipio de Alta Verapaz en Guatemala. Fray Bartolomé de las Casas Municipio Escudo Otros nombres: Benjamín de las Verapaces Lema: En el corazón de la Franja Transversal del Norte Fray Bartolomé de las CasasLocalización de Fray Bartolomé de las Casas en Guatemala Fray Bartolomé de las CasasLocalización de Fray Bartolomé de las Casas en Alta Verapaz Mapa interactivo de Fray Bartolomé de las Casas.Coordenadas 15°50′44″N 89°51′57″O / &#x...

 

 

County in Texas, United States Not to be confused with Hardin, Texas. County in TexasHardin CountyCountyThe Hardin County Courthouse in KountzeLocation within the U.S. state of TexasTexas's location within the U.S.Coordinates: 30°20′N 94°23′W / 30.34°N 94.39°W / 30.34; -94.39Country United StatesState TexasFounded1858SeatKountzeLargest cityLumbertonArea • Total898 sq mi (2,330 km2) • Land891 sq mi (2,31...

 

 

2008 United States House of Representatives election in North Dakota ← 2006 November 4, 2008 (2008-11-04) 2010 →   Nominee Earl Pomeroy Duane Sand Party Democratic–NPL Republican Popular vote 194,577 119,388 Percentage 62.0% 38.0% County resultsPomeroy:      50–60%      60–70%      70–80%      80–90%Sand:      50...

English long-distance runner Gordon PiriePirie in 1956Personal informationFull nameDouglas Alistair Gordon PirieBorn10 February 1931Leeds, England[1]Died7 December 1991 (aged 60)Lymington, England[1]Height1.88 m (6 ft 2 in)Weight65 kg (143 lb)SportSportRunningClubSouth London HarriersAchievements and titlesPersonal best(s)5000 m – 13:36.8 (1956)10000 m – 29:15.49 (1960)[1] Medal record Men's athletics Representing  Great Britain O...

 

 

Village in Kerala, IndiaVazhappally വാഴപ്പള്ളിVillageVazhappally TempleNickname: The way Malayalam came to beCoordinates: 9°27′22″N 76°31′27″E / 9.4562461°N 76.5241115°E / 9.4562461; 76.5241115Country IndiaStateKeralaDistrictKottayamPopulation (2001) • Total51,960Languages • OfficialMalayalam, EnglishTime zoneUTC+5:30 (IST)PIN686103Telephone code0481Coastline0 kilometres (0 mi)ClimateTropical ...

 

 

1945 1946 (II) Élections constituantes de 1946 en Eure-et-Loir le 2 juin 1946 Type d’élection Élection législative Postes à élire 4 députés Corps électoral et résultats Inscrits 156 632 Votants 130 219   83,14 %  2,5 Votes exprimés 128 203 Parti républicain de la liberté Voix 38 014 29,64 %   3,3 Sièges obtenus 1 Parti communiste français Voix 27 518 21,47 %   1 Sièges obtenus 1 Rasse...

Commune in Grand Est, France Commune in Grand Est, FranceBreitenbach-Haut-RhinCommuneNew town hall of Breitenbach Coat of armsLocation of Breitenbach-Haut-Rhin Breitenbach-Haut-RhinShow map of FranceBreitenbach-Haut-RhinShow map of Grand EstCoordinates: 48°01′27″N 7°06′05″E / 48.0242°N 7.1014°E / 48.0242; 7.1014CountryFranceRegionGrand EstDepartmentHaut-RhinArrondissementColmar-RibeauvilléCantonWintzenheimIntercommunalityVallée de MunsterGovernment �...

 

 

Primera División Uruguaya 1991 Competizione Primera División Uruguaya Sport Calcio Edizione 88ª Organizzatore AUF Luogo  Uruguay Partecipanti 14 Formula 1 girone all'italiana Risultati Vincitore  Defensor(3º titolo) Statistiche Miglior marcatore Julio César Dely Valdés (16) Incontri disputati 181 Gol segnati 351 (1,94 per incontro) Cronologia della competizione 1990 1992 Manuale Il campionato era formato da quattordici squadre e il Defensor Sporting vinse il titolo....

 

 

Duchess of Orléans; legitimized daughter of Louis XIV Françoise Marie de BourbonLégitimée de FranceDuchess of OrléansPierre Gobert, Portrait of the Duchess of Orléans Françoise Marie de Bourbon, 1700Born4 May 1677Château de Maintenon, Maintenon, FranceDied1 February 1749 (aged 71)Palais-Royal, Paris, FranceBurial6 February 1749[1]Église de la Madeleine de Trainel, Paris, FranceSpouse Philippe II, Duke of Orléans ​ ​(m. 1692; died 1723...

Gaon (c. 1040–1112) Abiathar ben Elijah ha-Cohen (Hebrew: אביתר בן אליהו הכהן; c. 1040 – 1112), was the last Palestinian Gaon to occupy his position in the land of Israel. He succeeded his father Rabbi Elijah to the gaonate in 1083.[1] He was deposed for a period following a violent quarrel with the Egyptian exilarch David ben Daniel who aspired to dominate Palestinian Jewry.[2] After having fled to Syria in 1093, he later returned to his position following...

 

 

Italian explorer and navigator (1454–1512) This article is about the explorer. For other uses, see Amerigo Vespucci (disambiguation). Amerigo VespucciPosthumous portrait (c. 1590–1637) at the British Museum in London, attributed to Crispijn van de Passe the ElderBorn9 March 1454Florence, Republic of FlorenceDied22 February 1512 (aged 60)Seville, Crown of CastileOther namesAmérico Vespucio (Spanish)Americus Vespucius (Latin)Américo Vespúcio (Portuguese)Occupati...