Gróh Gyula
Életrajzi adatok
Született	1886. január 16. Esztergom
Elhunyt	1952. február 23. (66 évesen) Budapest
Sírhely	Visegrád
Ismeretes mint	kémikus egyetemi oktató
Iskolái
Felsőoktatási intézmény	Budapesti Tudományegyetem (1908)
Pályafutása
Szakterület	kémia
Kutatási terület	fizikai kémia, radiokémia, biokémia
Tudományos fokozat	bölcsészdoktor (1908)
Munkahelyek
Magyar Királyi Állatorvosi Főiskola, Budapest	ny. r. főiskolai tanár (1917–34)
József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Budapest	ny. r. egyetemi tanár (1934–36)
Pázmány Péter Tudományegyetem, Budapest	ny. r. egyetemi tanár (1936–50)
Akadémiai tagság	levelező tag (1925), rendes tag (1936)
A Wikimédia Commons tartalmaz Gróh Gyula témájú médiaállományokat.

Gróh Gyula (Esztergom, 1886. január 16. – Budapest, 1952. február 23.) magyar kémikus, fizikokémikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Jelentős tudományos eredményeket ért el a szerves és szervetlen molekulaszerkezetek reakciókinetikájának radiokémiai és spektroszkópiai vizsgálata terén. 1917-től 1950-ig volt különböző felsőoktatási tanintézetekben az általános kémia főiskolai, illetve egyetemi tanára. 1945-től 1948-ig a Királyi Magyar Természettudományi Társulat elnöke.

Gróh István (1867–1936) iparművész, művészetkritikus és Gróh József (1883–1969) jogász, politikus öccse. Német nyelvű publikációit Julius Gróh néven jegyezte.

Alapiskoláit a kassai és rozsnyói premontreieknél végezte. Tizennégy éves korában elárvult, s felkerült a fővárosba, ahol vegyészetet tanult a Magyar Királyi Állami Felső Ipariskola technológiai intézetében. 1904-ben az esztergomi bencés gimnáziumban leérettségizett, és beiratkozott a Budapesti Tudományegyetemre, egyúttal 1906-ig a Központi Szőlészeti Kísérleti Állomás és Ampelológiai Intézet napidíjasaként tartotta fenn magát. 1906-ban Tangl Ferenc maga mellé vette asszisztensnek a Magyar Királyi Állatorvosi Főiskola állatélettani intézetébe. Gróh 1908-ban szerezte meg bölcsészdoktori oklevelét.

1909-től 1913-ig a Tangl Ferenc által irányított Magyar Királyi Állatélettani és Takarmányozási Kísérleti Állomás segédvegyészeként dolgozott. Időközben 1911-ben Walther Hermann Nernst berlini fizikokémiai intézetében volt vendéghallgató, s egyúttal biokémiai kutatásokat is végzett. 1914-ben a karlsruhei műszaki főiskolán folytatott fotokémiai vizsgálatokat.

Hazatérést követően, 1914-ben kinevezték a Magyar Királyi Állatorvosi Főiskola vegytani tanszékére segédtanárnak. 1917-ben a vegytan nyilvános rendes főiskolai tanárává lépett elő, s 1934-ig vezette a tanszéki munkát. Ezzel párhuzamosan 1922-ben habilitált a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen, s a kémiai mechanika előadója lett. 1934 után, az állatorvosi főiskola műegyetemi integrációját követően, a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen folytatta az oktatómunkát az általános kémia nyilvános rendes egyetemi tanáraként. 1936-ban átvette a Pázmány Péter Tudományegyetem, ahol a Buchböck Gusztáv halálával megüresedett III. számú kísérleti és fizikai kémiai tanszék vezetője lett. 1938-tól 1950-ig az általános kémia tanszékvezető nyilvános rendes egyetemi tanára volt, ezzel párhuzamosan 1937-től 1950-ig igazgatóként vezette az egyetemen általa szervezett általános kémiai és radiológiai intézetet. 1950-ben nyugdíjazták, ezt követően az Országos Gabona- és Lisztkísérleti Állomáson dolgozott egészsége megrendüléséig, 1951 őszéig.

Fő kutatási területe a fizikai kémia, azon belül a reakciókinetika és a radiokémia volt. 1915 és 1922 között Hevesy Györggyel a világon elsőként alkalmazták a radioaktív nyomjelzés módszerét a szilárd és olvasztott ólom öndiffúziós sebességének mérésére. Jelentős eredményeket ért el az acetaldehid oxidációs sebességének mérése, a jód reakciókinetikai vizsgálata terén, emellett Magyarországon elsőként foglalkozott a molekulák kémiai szerkezetének meghatározására alkalmas Raman-spektroszkópiával (1931).

Munkásságának másik jelentős vonulatát fizikai megközelítésű biokémiai kutatásai alkották. Többek között spektroszkópiai módszerekkel behatóan tanulmányozta a gabonafehérjék kémiai szerkezetét, reakciókinetikai és szolvatációs tulajdonságait, a vérszérum fehérjéinek abszorpciós színképét. Leírta a fehérjék fémkomplexeit, kidolgozta az aminosavak mikrobiológiai racemizációjának meghatározási módszerét.

1946-ban az ő kezdeményezésére indult meg az okleveles vegyészek egyetemi képzése. Tankönyvírói munkássága szintén jelentős volt. Az első ízben 1918-ban megjelent Általános kémia című összefoglalója 1955-ig tíz kiadást ért meg, ezenkívül Olaszországban 1928 és 1945 között négy ízben jelent meg, de 1923-ban németül, később törökül is kiadták. Szerves kémiai áttekintése 1919 és 1957 között, szervetlen kémiai monográfiája pedig 1920 és 1949 között hét-hét kiadást ért meg. Könyvei mellett száznál több tanulmánya, szakcikke jelent meg. 1940-től 1948-ig szerkesztette a Kémikusok Lapja című szakfolyóiratot.

1925-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1936-ban rendes tagjává választották. Az Akadémia 1949. évi átszervezésekor tanácskozó taggá minősítették, s rendes tagságát csak 1989-ben posztumusz állították vissza. 1918-tól rendes tagja volt a Szent István Akadémiának, 1945-től 1947-ig a Magyar Természettudományi Akadémiának.

Vezető tisztségeket töltött be több hazai tudományos egyesületben is. 1923-tól 1932-ig az alelnöki munkát látta el a Királyi Magyar Természettudományi Társulat kémiai–ásványtani szakosztályában, 1945-től 1948-ig pedig a társulat elnöke volt. 1940–1942-ben alelnöke, 1942-től 1948-ig elnöke volt a Magyar Kémikusok Egyesületének. A nemzetközileg is elismert tudóst 1920-ban a Német Kémiai Társaság rendkívüli, 1947-ben a londoni Királyi Kémiai Társaság rendes tagjává választották.

• Chemiai laboratóriumi munkák jegyzőkönyve: A budapesti m. kir. állatorvosi főiskola hallgatói részére. Esztergom: Buzárovits ny. 1916.  
• Általános kémia: Főiskolai és egyetemi hallgatók részére. Budapest: Kilián. 1918.  
  • Kurzes Lehrbuch der allgemeinen Chemie. Berlin: Springer. 1923.  
• Organikus chemia: A szénvegyületek rövid áttekintése főiskolai és egyetemi hallgatók részére. Budapest: Németh. 1919.  
• Anorganikus chemia: Főiskolai és egyetemi hallgatók részére. Budapest: Németh. 1920.  
• Atómrombolás, elemátalakítás. Budapest: Természettudományi Társulat. 1935.  
• Fizikai kémia. Budapest: Franklin ny. 1940.   (Erdey-Grúz Tiborral, Náray-Szabó Istvánnal és Schay Gézával)
• Bepillantás a kémiába. Budapest: Népszava. 1948.  

• Magyar életrajzi lexikon I. (A–K). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1967. 622–623. o.  
• Magyar tudóslexikon A-tól Zs-ig. Főszerk. Nagy Ferenc. Budapest: Better; MTESZ; OMIKK. 1997. 344–345. o. ISBN 963-85433-5-3
• Magyar nagylexikon VIII. (Ff–Gyep). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 1999. 834. o. ISBN 963-85773-9-8  
• Új magyar életrajzi lexikon II. (D–Gy). Főszerk. Markó László. Budapest: Magyar Könyvklub. 2001. 1106–1107. o. ISBN 963-547-414-8  
• A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825–2002 I. (A–H). Főszerk. Glatz Ferenc. Budapest: MTA Társadalomkutató Központ. 2003. 431–432. o.

• Gróh Gyula. Pécsi egyetemi almanach 1367–1999 (Hozzáférés: 2022. január 28.)
• Gróh Gyula. Magyar állatorvosi panteon (Hozzáférés: 2022. január 28.)