Gombaszögi Nyári Tábor
A Gombaszögi Nyári Tábor a Szlovákiában, Csehországban és Magyarországon tanuló Felvidéki egyetemisták szervezetének, a Diákhálózatnak, tagszervezeteinek és még további több tucat civil szervezetnek a nyaranta (általában július közepén) tartott fesztiválja, tábora és szabadegyeteme. Eredetileg a Szalóc községhez tartozó Gombaszögön, a cseppkőbarlang melletti kempingben tartották (innen a név), de igazi felvirágzására és közismertségére a 2005-től 2015-ig tartó krasznahorkaváraljai időszak alatt került sor.[forrás?] 2016-ban ismét Gombaszögön került megrendezésre és egészen napjainkig ott rendezik. A szlovákiai magyar fiatalság legnagyobb nyári rendezvénye, a meghívott zenekarok révén zenei fesztiválként, a meghívott előadók révén szabadegyetemként és társadalmi kerekasztalként is működik. Főszervezője 2009 óta Orosz Örs, a szervezési feladatokat 2012 óta a Sine Metu Polgári Társulás látja el.[forrás?]
Története
A tábor elődje az 1920-as években, a prágai Szent György Diákkör tábora volt Gombaszögön. A táborok a cserkészmozgalom táboraiból nőttek ki, 1928. augusztus 1-jén a Sarló ifjúsági mozgalom is Gombaszögön alakult meg.
A két világháború közötti időben élénk magyar diákélet folyt az akkori Csehszlovákia fővárosában, ez azonban a második világháború alatti és utáni években szinte teljesen megszűnt és csak az 1950-es években éledt újjá. A rendszeresen összejáró magyar egyetemisták 1957-ben alakították meg az Ady Endre Diákkört, mely azóta is folyamatosan működik. A diákkör 1965-ben rendezett először Berzétekőrösön Nyári Ifjúsági Táborozás (NYIT) néven tábort, melyet 1972-ig minden évben megtartottak (1966 - Abara, 1967 - Pinc, 1968 - Keszegfalva, 1969 - Kéménd, 1970 - Kaposkelecsény, 1971 - Körtvélyes, 1972 - Jászó).
1977-ben indult újjá a diáktábor, Nyári Művelődési Tábor néven, Örsújfalun, ezzel egyidőben járási táborok is indultak, melyek időnként megegyeztek az országos táborral. A táborok kezdetben központilag szervezett országos rendezvények voltak, majd a nyolcvanas évek második felétől egyre inkább a kisebb régiók számára rendezték meg őket.
Nyári Művelődési Táborok
Járási Művelődési Táborok
Az rendszerváltás után az újonnan alakult Diákhálózat vált a táborok szervezőjévé, melyek 1993-1998 között szüneteltek, majd 2005-től (a Gombaszög név megtartásával) Krasznahorkaváralja vált a tábor állandó helyszínévé (2008 kivételével). A 2000-es években 80-160 résztvevővel tartott tábornak 2010-ben már 380 (60 szervezővel), 2011-ben 550, 2012-ben pedig 700 résztvevője volt. Évről évre gyorsabban nőtt a résztvevők száma, 2019-ben már több, mint 30 000-en látogattak el a gombszögi táborba. A tábor szervezésében különösen fontos szerepet töltenek be a prágai Ady Endre Diákkör és a brünni Kazinczy Ferenc Diákkör (KAFEDIK) tagjai, 2009 óta a főszervező Orosz Örs, az AED volt elnöke.
Nyári táborok 1989-től napjainkig
Gombaszög himnuszok
Csapatjátékok
A csapatjátékok minden évben helyet kapnak a Gombaszögi Nyári Tábor programjai között, hiszen évről évre nagyobb az érdeklődés a megmérettetések iránt. Rengeteg játék van, mint például iszapbirkózás, gulyásfőző verseny, paintball, száraz és vizes ügyességi versenyek, tájfutás, vizespóló és vizesgatya verseny. Minden évben az a csapat, aki a legtöbb pontot szedi össze a hét alatt, megnyeri a Vándorgomba díjat. A csapatok mindezeken túl különféle rejtvények megfejtéséért is pontokat kaphatnak. 2018-ban és 2019-ben a komáromi Kalicka nevű szabadulószoba is felállított egy szobát Gombaszögön, ahol – ha a csapatok sikeresen kiszabadultak – szintén pontot kaptak.
A tábor adatai
Év
|
Látogatók száma
|
Időpont
|
A tábor mottói
|
Helyszín
|
2010
|
380
|
2010. július 20-25.
|
|
Krasznahorkaváralja
|
2011
|
550
|
2011. július 12-17.
|
|
2012
|
700
|
2012. július 10-15.
|
Fluctuat, nec mergitur! (Hánykolódik, de el nem süllyed!)
|
2013
|
1 570
|
2013. július 16-21.
|
Per unitatem vis! (Egységben az erő!)
|
2014
|
7 964
|
2014. július 15-20.
|
Vagyunk!
|
2015
|
?
|
2015. július 14-20.
|
Itt tetszik a levegő!
|
2016
|
?
|
2016. július 12-18.
|
Újra itthon!
|
Gombaszög
|
2017
|
13 000
|
2017. július 10-16.
|
Nem elég, hogy mint tölgy, kivágatánk...
|
2018
|
19 000
|
2018. július 16-22.
|
|
2019
|
30 000
|
2019. július 15-21.
|
Gombaszög, az út haza
|
2020
|
A COVID-19 nevű világjárvány miatt a 2020-as tábor ELMARADT! Helyette 3 napos Gombaszög LITE volt.
|
2021
|
10 000
|
2021. július 14-18.
|
|
Gombaszög
|
2022
|
?
|
2022. július 12-17.
|
|
2023
|
?
|
2023. július 11-16.
|
|
2024
|
?
|
2024. július 16-21
|
|
Koncertek
2018
|
Napok
|
Nagyszínpad
|
Kisszínpad
|
Folkszöglet
|
Hétfő
|
-
|
Estendøn, NDK
|
-
|
Kedd
|
Kowalsky meg a Vega, Szabó Balázs Bandája
|
Átjáróház, DJ Peter
|
Pántlika, Fonó Zenekar
|
Szerda
|
Edda művek, Margaret Island
|
Chiki Liki Tu-A, Mongoose Limit, DJ Peter
|
Tindia, Csángálló
|
Csütörtök
|
Ghymes, Punnany Massif
|
Mörk, DJ Peter
|
Rozmaring, V Arjos, Parno Graszt
|
Péntek
|
AKPH, Jóvilágvan, PASO
|
Gonsofus, Nublao, DJ Peter
|
Ľudová Hudba Rada Kertísa, Preßburger Klezmer Band
|
Szombat
|
Lovasi András, Anima Sound System
|
Mandrake Moon, Hiperkarma, DJ Peter
|
Cimbaliband, Técsői Banda
|
2019
|
Napok
|
Csemadok Stage
|
Kocsmakert
|
Szifon terasz
|
Folkszöglet
|
Hétfő
|
-
|
Bohemian Betyars, Transnomad
|
-
|
-
|
Kedd
|
Majka
|
Csaknekedkislány, Kaukázus, DJ Peter
|
Amadinda, Abigél, Flashjet
|
Rendhagyó Prímástalálkozó, Cimbaliband
|
Szerda
|
Leander Kills, Follow The Flow
|
Estendøn, Anima Sound System, DJ Peter
|
Noemo, Loyal
|
Lakatos Róbert és a RÉV zenekar, Michal Noga Band, Csángálló zenekar
|
Csütörtök
|
Road, Intim Torna Illegál
|
Odett, Alvin és a mókusok, DJ Peter
|
The Butchers, Renton and the Error Jam, Arizóna
|
Kaschauer Klezmer Band, Parapács zenekar
|
Péntek
|
Rúzsa Magdi, Jóvilágvan
|
Ricsardgír, Skaar, DJ Peter
|
endorfin, Toolon Tool
|
Varjos zenekar, Khamoro Budapest Band
|
Szombat
|
István, a király rockopera
|
Trapéz, Anna and the Barbies, DJ Peter
|
Armida
|
Besh o Drom
|
2021 - Gombaszög Lite
|
Napok
|
Csemadok Stage
|
Kocsmakert
|
Szifon terasz
|
Folkszöglet
|
Szerda
|
A Nagyszínpadon nem volt fellépés 2021-ben.
|
Besh o droM, Rómeó vérzik, DJ Peter
|
endorfin, Babadara
|
Szalonna és bandája
|
Csütörtök
|
Csaknekedkislány, Subscribe, DJ Peter
|
Farkas Attila trió, TooFar, A kutya vacsorája
|
Muzička, Gipsy Cimbalom Band feat. Braka
|
Péntek
|
Jóvilágvan, Road, DJ Peter
|
The Butchers, Ricsárdgír
|
Fonó zenekar, Esszencia, Kerekes Band
|
Szombat
|
Gorlo Volka, Bagossy Brothers Company, DJ Peter
|
Night Ride, Régi Csibészek
|
Ferenczi György és a Rackajam
|
2022
|
Napok
|
Csemadok Stage
|
Kocsmakert
|
Szifon terasz
|
Folkszöglet
|
Kedd
|
-
|
30fok árnyékban, Aurevoir., DJ Peter
|
HoryZone, Genius Locci, Babadara
|
Csángálló zenekar
|
Szerda
|
30Y, Kúbi
|
Slow Village, Jóvilágvan, DJ Peter
|
Storyum, Pálmafunk, Túlontool
|
Poklade zenekar, Banda Slovakia, Sajó Banda
|
Csütörtök
|
Carson Coma
|
Eleven költők társasága, The Butchers, DJ Peter
|
Cornfield Kids, Gorlo Volka, gomoly
|
Nagy Csomor András és zenekara, Tükrös zenekar, Góbé
|
Péntek
|
Beliczay Kamarazenekar, Csík Zenekar, Presser Gábor, Karácsony János
|
Group 'N' Swing, Óperentzia, Dilemma, DJ Peter
|
Next Summer, José, Jakuza Ritual
|
Muzsikás együttes, Fanfara Transilvania
|
Szombat
|
Ákos
|
Dallos Bogi, Estendøn, Elefánt, DJ Peter
|
endorfin, Arizóna, Mona Lisa Smile
|
Sajó Banda, Parno Graszt
|
2023
|
Napok
|
Csemadok Stage
|
Petőfi Színpad
|
Szifon színpad
|
Folkszöglet
|
Kedd
|
-
|
Flanger Kids, Analog Balaton, endorfin, DJ Peter
|
GHP, Retrock, Exit,
|
Sajó Banda
|
Szerda
|
Blahalouisiana, Ivan and the Parazol, Rómeó Vérzik, DJ Peter
|
HoryZone, Sin Seekas, Trapéz, DJ Riwelto
|
Romengo & Lakatos Mónika
|
Csütörtök
|
Ossian, Paddy and the Rats, Beton.Hofi
|
Дeva, Bëlga, Korai Electric, DJ Peter, DJ Zselinszky
|
Ketten, Jakuza Ritual, Buy Her Sugar
|
Fanfara Complexa
|
Péntek
|
Azahriah, Bohemian Betyars
|
Damara, Jóvilágvan, SunCity Brass, DJ Inorganic
|
No Para, Kingfishers, Shallov.
|
Kaschauer Klezmer Band
|
Szombat
|
Pál-Baláž Karmen, Rúzsa Magdi
|
Hiperkarma, AWS, DJ Peter
|
Pusztaszer, Locomotiv Revival Band, The Beat This, Döndi Duó & Roli
|
Pósfa zenekar, Góbé
|
2024
|
Hamarosan...
|
Jegyárak
Jegy típusa
|
Early Bird
|
Téli
|
Tavaszi
|
Nyári
|
Teljes ár
|
Ingyenes
|
Hetijegy
|
2018
|
30€
|
35€
|
40€
|
45€
|
50€
|
Az 1990 előtt születetteknek
|
2019
|
35€
|
45€
|
55€
|
59€
|
69€
|
A Galántai és a Vágsellyei járás lakóinak
|
2021
|
45€
|
55€
|
59€
|
69€
|
Az Érsekújvári járás lakóinak
|
2022
|
55€
|
65€
|
69€
|
79€
|
A Rimaszombati járás lakóinak
|
2023
|
|
|
|
|
|
Az 1990 előtt születetteknek
|
2024
|
69€
|
79€
|
89€
|
99€
|
110€
|
-
|
Napijegy
|
2018
|
13€
|
2019-2021
|
15€
|
Sátorjegy
|
2018
|
10€
|
2019
|
2021-2022
|
A kemping - 15€, B kemping - 10€
|
2024
|
A kemping - 25€, B kemping - 10€, C kemping - 10€
|
Partyvonat
|
2018
|
25€
|
2019
|
26€
|
Gombaszög LITE
A 2020-as tábor a kialakult világjárvány miatt elmaradt, helyette egy Gombaszög LITE nevű háromnapos fesztivált rendeztek meg augusztus 20-23. között. A 3 napos jegy ára 29 € volt, napijegyeket nem árusítottak. A kempingért külön fizetni nem kellett. Mivel az eseményt csak 1000 főig rendezhették, A Bebek kempinget nem nyitották meg.
Fellépők
A Gombaszög LITE a hazai előadókat részesítette előnyben, mindössze két külföldi fellépőt hívtak: a Csángálló zenekart és a Brainst. Mellettük Felvidék legjobb zenei formációinak örülhettek a résztvevők. Fellépett a Jóvilágvan, Estendøn, Phoenix RT, Gorlo Volka, Fortissimo Music Band, Szarka Gyula és zenekara, The Butchers, Next Summer, Nagy Csomor András és zenekara, Chapter5, Korona Énekegyüttes, Zekeres, Ági és a fiúk, Paradigma, Viharvirág.
Lásd még
Források
Külső hivatkozások
|
|