A testnek, mint médiumnak egyik első megjelenése náluk figyelhető meg. Az első lépéseket a body art felé ők teszik meg. Együttműködésük kezdete és első akciójuk1967-ben volt. A St. Martin's School of Art-ban voltak iskolatársak, és ott barátkoztak össze.
1971. március 11-étől Gilbert&George nyolc könyvecskét küldött szét (Művészet mindenkinek, London). Mindegyiknek a borítóján egy hevenyészett toll- és tintarajz (fényképről másolva) és egy rövid szöveg volt páros rímekbe szedve. Minden sor azzal végződik, hogy akkor most „Viszlát". Ezt nem írtuk a sorok után, kérjük az olvasót, lássa „oda" azt.
Művészetükből
Négy szar: Két emberi ürülékdarab, „elegánsan" (szoborhoz hasonlóan) lefotózva. E mellett ők láthatók még, lehúzott alsógatyában.
Fekália kereszt alakban: Kötelességöltönyben szimmetrikusan jelennek meg. A kép egyszerre szakrális és blaszfémikus.