Gergely László (Budapest , 1952 . július 25. – Budapest, 2016 . augusztus 5. ) magyar rendező, színházvezető, a Magyar Teátrumi Társaság alapító tagja, a Magyarországi Nemzetiségi Színházi Szövetség elnöke, a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. (MACIVA) korábbi ügyvezetője.
Életútja
Gergely László a Színház- és Filmművészeti Főiskola színházrendező szakán 1984-ben szerzett diplomát, majd rendezőként dolgozott a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban , a Veszprémi Petőfi Színházban , a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban és a budapesti Nemzeti Színházban . A békéscsabai Jókai Színházban 1989-től rendező, majd ügyvezető igazgató volt. 1996 és 1998 között az Újvidéki Színház művészeti vezetőjeként dolgozott. 2000-től Szarvason , előbb a Weöres Sándor Regionális Színházban, majd az abból létrejött Cervinus Teátrum szlovák nemzetiségi színházban dolgozott alapító művészeti vezetőként. Ő volt az alapítója és a megbízott vezetője a 2009-ben megnyílt kézdivásárhelyi Városi Színháznak. 2010-es megalapításától kezdve elnöke volt a Magyarországi Nemzetiségi Színházi Szövetségnek. 2015-ben a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. megbízott ügyvezetője volt.
Az erdélyi Sepsiszentgyörgyön érte súlyos baleset, amikor kizuhant egy erkély korlátján. Kórházba szállították, de a fellépő szövődmények végül halálát okozták.[ 3] [ 4]
Színházi rendezései
Shakespeare : A vihar
Tolsztoj –Koskiluoma : Kreutzer szonáta
Illyés Gyula : Lélekbúvár
Csiky : A nagymama (Szigligeti Színház , Nagyvárad, 1995)
Machiavelli : Mandragóra (Tomcsa Sándor Színház , Székelyudvarhely, 2000)
Örkény : Tengertánc (Merlin Színház , Budapest, 2001)
Nyirő : Jézusfaragó ember (Tomcsa Sándor Színház, Székelyudvarhely, 2002)
Csehov : Sirály (Aranytíz Kultúrház , Budapest, 2004)
Jónsson : Madarak haláltusája (Aranytíz Kultúrház, Budapest, 2004)
Tömöry : Az idő alkalmatos volta (Tomcsa Sándor Színház, Székelyudvarhely, 2004)
Poplewell: Az áldozat visszatér (Ruttkai Éva Színház , Budapest, 2005)
Büchner : Leonce és Léna (Tomcsa Sándor Színház, Székelyudvarhely, 2005)
Hollý : Kubo (Cervinus Teátrum , Budapest, 2006)
Kapitánová : Temető-könyv (Cervinus Teátrum, Budapest, 2007)
Tolnai : Bayer-aszpirin (Cervinus Teátrum, Budapest, 2008)
Lasica –Satinský : Barátunk, René (Cervinus Teátrum, Budapest, 2009)
Tamási : Ábel (Udvartér Teátrum, Kézdivásárhely, 2009)
Diramerján : AZnavour (Bethlen Téri Színház , Budapest, 2014)
Színdarabjai
Passió, bemutató: Cervinus Teátrum , 2005. szeptember 20., rendezte Gergely László
Díjai
Jegyzetek
Források
Színészek
Színházrendezők Film- és televíziórendezők Film- és televízióoperatőrök Gyártásszervezők Filmvágók