Geert Groote, latinul elterjedt nevén Gerardus Magnus (a. m. „Nagy Gerhárd”), (Deventer, 1340 októbere – Deventer, 1384. augusztus 20.[1][2]) középkori németalföldi (Hollandia) író, a devotio moderna kezdeményezője.
Élete
Gazdag és befolyásos család gyermeként született Deventerben Werner és Heilwig van der Basselen fiaként.[3] Korán árvaságra jutott, majd Deventerben[3] és 1355-től[1]Párizsban végezte tanulmányait. 1358-ban, alig 18 évesen elnyerte az egyetemen a „magister artium” fokozatot és tanításra jogosító igazolást („licentia ubique docendi”). Párizsban maradt, ahol erkölcstudománnyal, szabadtudományokkal, teológiával és kánonjoggal foglalkozott. Érdekelte az asztrológia, a mágia és az orvostudomány is. Sokat utazott, megjárta Aachent és az avignoni pápai udvart, illetve saját városa számára teljesített diplomáciai küldetéseket.[3]1371-ben az utrechti székesegyház kanonokja lett,[1] és ezzel kiteljesedett nagyvilági élete is: gazdag öltözékben jelent meg mindenhol, nagyvilági úrként élt.[3]
Megtéréséről háromféle változat maradt fenn. Korabeli életrajzírói (Kempis Tamás, Pier Horn) állításai alapján egy volt párizsi diáktársa, Monnikhuizenkarthauziperjele, más vélemény szerint egy utrechti kanonok térítette jobb belátásra.[3] A harmadik verzió szerint 1372-es betegsége alatt tért meg.[1] Az Úrhoz térését a Conclusa et proposita című írásában így adja elő: „Isten dicsőségére, dicséretére és szolgálatára, valamint lelkem üdvére gondoltam, arra, hogy rendezem az életemet. Semmi ideiglenes testi jót, megbecsülést, tudományt nem tartok fontosabbnak lelkem üdvénél!”[1] Nyilvánosan elégette mágikus iratait,[1] lemondott kanonoki jövedelméről, vagyonát szétosztotta a szegényeknek, illetve a monnikhuizeni kolostornak adományozta; csak a könyvtárát tartotta meg, melyet később is gazdagított jeles kéziratokkal. Nagy házát és földbirtokát a város rendelkezésére bocsátotta, ő maga egy néhányszobás kis házba költözött. (Ez vált később a Közös Élet Nővéreinek házává).[2][3]
1374-ben 3 évre maga.[1] is visszavonult a monnikhuizen kolostorba, de nem lépett be a karthauzi szerzetesek közé, csak életmódjukat követte.[2][3] Mások tanácsára később visszatért Deventerbe, és gazdag irodalmi tevékenységet kezdett kifejteni. Folyamatosan gyűjtötte az egyházatyák és a középkori nagy tanítók (elsősorban Szent Jeromos, Szent Ágoston, Szent Bernát, Szent Bonaventura, Heinrich Suso) műveit. Ugyanakkor kapcsolatban volt Jan van Ruusbroec misztikus íróval is, akit 1377-ben Groenendaelban személyesen is meglátogatott. Vitába is keveredett Ruusbroec-kal: Groote szerint Ruusbroec némely gondolata nem volt egyeztethető az egyházzal, a misztikus viszont eloszlatta kételyeit. Groote ezután lefordította latin nyelvre Ruusbroec Lelki menyegzőjét. A munka alatt született meg benne a gondolat, hogy szűkebb hazájában egy Groenendaelhez hasonló kontemplatív központot hozzon létre.[3]
1379-ben fogalmazta meg a Közös Élet Nővérei nevű új közösség számára az első szabálytervezetet. Ezzel párhuzamosan járt-kelt Németalföldön és prédikált a népnek. Hangsúlyozta, hogy szükséges az egyházi hierarchia reformja, vissza kell térni az őskeresztények életéhez, a Szentírást anyanyelven olvasandó, és biztatta a híveket Szent Ágoston műveinek tanulmányozására. Prédikáló körútjaira titkár (notarius) kísérte, aki feljegyezte beszédeit, hogy Groote vissza tudja azokat idézni válaszolva az esetleges vádakra. Groote népnyelven beszélt, és kerülte a retorikai fordulatokat. Szavai nyomán sok megtérés történt.[3]1383-ban az utrechti szinóduson kemény szavakkal illette a nős papokat, ellenfelei viszont a helybeli püspököt rávették, hogy vonja meg Groote-tól a prédikálási jogot.[1][2][3]
Groote 1384-ben meglátogatott egy pestises beteget, akitől elkapapta a kórt, és hamarosan elhunyt.[1][2][3] Ugyan nem nevezhető kimondottan rendalapítónak, de mégis ő indította el az úgynevezett devotio moderna lelkiségi mozgalmat. Munkáját halála után tanítványa, Florentius Radewijn folytatta, életrajzát pedig Kempis Tamás írta meg Vita Gerardi Magni címen.[3]
Művei
A Getijdenboeck egyik kézirata
Groote műveinek központi alakja Krisztus, témakörük pedig Krisztus követése. Ennek két pillérét az evangéliumi szegénységben és az elmélkedő, szemlélődő imában látja. Sokat foglalkozik a szerzetesi élettel, amelyben Szent Bernát nyomán második keresztséget lát.[3] Művei:
Conclusa et proposita, megtérésének története[1][3]
Getijdenboeck, a laikusok számára készített zsolozsmáskönyv, amely nagy népszerűségre tett szert[1]
