A Ganz TM (becenevén: „Stuka”) egy Ganz által 1940 és 1943 között gyártott négytengelyes, kétirányú, szóló villamostípus. A villamosokból összesen 75 darab készült, ezek mindegyike a BSzKRt járműállományába került, majd annak feloszlása után a kocsikat az FVV, később pedig a BKV üzemeltette. A típust az 1930-as években híressé vált amerikai PCC-konstrukció[* 3] alapján készítették el. A villamos az 1948-as BNV-re elkészített TV típus (becenevén: „Szellem”) elődje volt, ami később a Ganz UV-k terveinek alapjaként szolgált.[1]
A villamosok közel 40 éven át szolgálták a fővárosi villamosközlekedést, hanyatlásuk az 1970-es évek elején kezdődött meg: több kocsi forgóvázkeretén repedések és kisebb törések keletkeztek, részben emiatt megkezdődött a kocsik selejtezése: a villamosokat 1980-ig fokozatosan törölték az állományból, utoljára az óbudai vonalakon közlekedtek.[1]
Története
Előzmények és a villamosok gyártása
Az 1930-as évek végén a főváros elkészítette a Boráros tér–Újpest (más néven Duna-parti) villamosvonal tervét, amelyre a BSzKRt hetvenöt darab négytengelyes motorkocsit tervezett vásárolni.[2] Az első tizenöt motorkocsiról szóló szerződést 1939. július 14-én írták alá.[2] A Ganznak ekkor lehetősége volt egy világszínvonalú kocsit gyártani, ugyanis külföldön akkoriban a legmodernebb konstrukció az 1930-as években ismertté vált amerikai PCC-elv volt és a Ganz is ez alapján készítette el a TM típus terveit: a villamosok (a megrendeléshez híven) négytengelyesek lettek és sok fokozatú szervomotoros kapcsolóberendezést kaptak.[1] A villamosok ezek mellett kétirányúak lettek, budapesti elődeikhez képest alacsonyabb padlószintet kaptak és energiatakarékosabbak lettek, illetve újdonságot jelentettek a zárható teleszkópajtók is, ezzel megelőzve a kocsiról leesés veszélyét és növelve az utaskomfortot.[1]
A Duna-parti villamosvonal tervét a második világháború miatt elvetették,[2] azonban a Hadügyminisztérium támogatta a villamosvasúti fejlesztést az időközben megnövekedett utasforgalomnak köszönhetően.[1]
Stukák Budapest utcáin
Az első évek
Stuka a 44-esen 1941-ben
Az első két kocsi (3600 és 3601) hatósági vizsgája 1940. november 8-án és 14-én történt meg, a BSzKRt a kocsikat 44-es vonalon állította forgalomba, viszont itt a Rákóczi út forgalma miatt a kocsik nagy sebessége nem tudott érvényesülni.[2] Az utasoknak az utazás kényelmesebbé vált a fűtésnek és a bőrüléseknek köszönhetően,[2] azonban a villamosok elődeiknél hangosabbak voltak: az utasok a Junkers Ju-87 zuhanóbombázó hangjához hasonlították a villamosok menethangját, és a típus még a világháború alatt megkapta a „Stuka” becenevet a német „Sturzkampfflugzeug” (zuhanóbombázó) kifejezésből.[1][2]
1941-ben forgalomba álltak a 3602–3614-es pályaszámú kocsik is, az első kettőhöz hasonlóan, a 44-es villamosvonalon.[2] Ugyanebben az évben az egyik német szaklap (mint legharmonikusabb terv) az év járművének választotta.[3] A BSzKRt további kocsikat rendelt a Ganztól, ezek 1941-ben (3615–3629) és 1942-ben (3630–3649) érkeztek meg és a 16A vonalon is forgalomba álltak.[2] Ekkorra a TM villamosok száma elérte az ötvenet. 1942-ben a kocsikat áthelyezték, ettől kezdve a 46-os, a 67-es és a 72-es vonalra osztották be, majd egy évvel később megjelentek a budai 61-esen és késő esténként a kispesti 43-ason is.[2] A BSzKRt 1943. január 21-én újabb adagot rendelt a villamosokból (3675–3699), azonban a Ganz-gyárat 1944 áprilisában légitámadás érte, így a munkálatokat félbehagyták.[2] Ezek a villamosok új ajtóműködtetést kaptak volna.[2] A második világháború eseményei miatt anyaghiány lépett fel, emiatt a 3650–3672-es pályaszámú kocsik forgalomba állítása 1943-ig, a maradék kettőé (3673 és 3674) pedig 1947-ig elhúzott,[2] ezek viszont eredetileg kijelölt pályaszámukat 1948 végén kapták meg, addig 3620-as és 3643-as kocsiként közlekedtek a főváros utcáin.[4]
A világháború után
A 3613-as a Batthyány téren 1979-ben
A világháború után a kocsik középső ajtajait lezárták, 2-0-2 ajtókiosztással közlekedtek, az elsőt a vezető, a hátsót pedig az utasok és a kalauzok kezelték.[1][2] A bőrüléseket falécülések váltották fel, és számukat harmincról tizenhatra csökkentették.[2] Az 1950-es években a 2-es és a 61-es villamos vonalán közlekedtek, ahol ki tudták használni a kocsik gyorsaságát.[1] Érdekesség, hogy a 3612-es ekkoriban elektropneumatikus ajtóműködtetést és egy hozzá tartozó légsűrítőt kapott, ennek köszönhetően a kocsi középső ajtaját is igénybe lehetett venni.[1] Az 1956-os forradalom után a 42-es és a 63-as villamos vonalán jártak szolenoidfékes pótkocsikkal, de azokat csak egy közdarab segítségével sikerült elvontatni, mert alacsonyabban volt az ütközője a többi típushoz képest.[1] A TM típusból kifejlesztett UV kocsik elterjedésével a Stukákat 1962-ben az Óbuda és a Szépilona kocsiszín állományába helyezték át és a 9-es, a 11-es, a 15-ös, a 17-es, a 18-as, a 33-as, a 60-as és a 61-es villamos vonalán szállítottak utasokat, a 18-ason pótkocsival, a többin pedig szóló motorkocsiként.[5] 1966 januárjában az összes kocsit az Óbuda kocsiszínbe szervezték át, innen pedig az 5-ös, a 9-es, a 9A, a 10-es, a 11-es, a 15-ös, a 15A, a 17-es, a 33-as és a 33A viszonylatra lettek kiadva.[5]
A selejtezés korszaka
A villamosok állapota az 1970-es évekre jelentősen leromlott: több villamos forgóvázkeretén és főkerettartóján repedés keletkezett, kikötötték a söntfokozatokat, emiatt végsebességük is csökkent.[1] Még az évtized elején felmerült a villamosok forgóvázainak cseréje az UV villamosok forgóváztípusára.[5] A feladattal és a 150 forgóváz legyártásával a BKV a Ganz-MÁVAG-ot bízta volna meg, erre azonban nem került sor.[5] A Stukák hanyatlása 1972-ben kezdődött el, ekkor első körben tizenegy kocsit törölt a BKV az állományából, ebből ötöt (3608, 3633, 3639, 3641, 3655) tanulókocsivá alakítottak át és 7650–7654-es pályaszámon az Angyalföld kocsiszínbe helyeztek át.[5] A 7651–7654-es kocsit 1974-ben selejtezték, a 7650-es pedig még 1978 októberéig húzta.[5] Ezen a kocsin a Villamosipari Kutatóintézet 1978 júniusától aszinkronmotoros hajtási kísérleteket végzett munkanapokon délelőtt, a 11-es és a 33A vonalon.[5] A Stukák még 1973-ban a 19-es villamoson is megjelentek. Az évtized végén az óbudai vonalcsoportra szorultak vissza.[5] Utoljára a 33-as járaton közlekedtek, az utolsó kocsikat 1980. június 11-én selejtezték.[5]
A TV (Távvezérelt) típust három világháborúban megsérült Stuka kocsiból készítették el, ezek korábban 3608-as (3700), 3652-es (3701) és 3667-es (3800) pályaszámmal közlekedtek a fővárosban.[1] A 3608-asból és a 3667-esből távkapcsolású motorkocsik lettek, a 3867-es pedig pótkocsivá alakították át.[1] A kocsik villamosfékezésének távvezérlését is megoldották, kétszárnyú lett a középső ajtajuk, Alemann típusú szoros ütközőt kaptak (az UV-ban is ezeket építették be) és az utasterük is átalakult.[1] A kocsik kortársaiknál halkabbak lettek, részben ennek és részben későbbi megmagyarázhatatlan műszaki hibáinak köszönhetően kapták meg a „Szellem” becenevet.[1] A hármas csatolt szerelvény bemutatására az 1948-as Budapesti Nemzetközi Vásáron került sor, a Városligetben.[1] A kocsiknak több hibájuk is volt, emiatt többször félre lettek állítva, ez a közlekedésük alatt végig fennállt.[1] Hatósági vizsgáját a szerelvény 1948. július 30-án kapta meg.[5] 1949-től két kétkocsis szerelvényként közlekedtek, a 3700-as a 3800-assal, a 3701-es pedig az 5835-ös pótkocsival csatolva.[1] 1952-ben forgóvázukat külső csapágyazásúra cserélték, emiatt oldallemezelésüket (a szélesebb konstrukció miatt) ki kellett vágni.[1] A 3800-as pótkocsit 1954-ben 4100-asra számozták át, majd egy évvel később visszaalakították TM motorkocsinak és a 3672-es pályaszámot kapta (1959-től ismét 3667-es lett).[1][4] A két megmaradt motorkocsi ezután továbbra is közlekedett, 1964-ben az UV-kal megegyező forgóvázat kaptak, ugyanekkor a forgóváz-takarólemezeiket eltávolították.[1] Tíz évvel később a Fehér úti főműhelyben az UV5-ös típussal megegyező kivitelűre alakította át őket a BKV, a legszembetűnőbb változás a középső ajtó melletti ablakok beépítése volt, emiatt alig lehetett megkülönböztetni a villamosokat az UV-któl.[1] A villamosokat 1995-ben törölték a járműállományból, azóta a Ferencváros kocsiszínben vannak félreállítva.[1]
Az 1950-es évek elején az FVV a Stukáknál erősebb és nagyobb befogadóképességű járműveket kívánt beszerezni a Ganz Villamossági Gyártól 1951 és 1953 közötti szállítással, azonban a megrendelést a gyárat felügyelő Kohó- és Gépipari Minisztérium törölte. Ugyanekkor felmerült a Stukák újragyártása, de a típus hibái (leginkább forgóváz-problémák) miatt ezt elvettették. A TV típus mintájára a Ganz elkészítette az UV (U típusú távvezérelt) kocsik prototípusát, amit 1956-ban mutattak be. Az első széria egy része (3200–3214, 3228) ekkor még TA 1,12-es motort kapott, ugyanis nem készült el az új, TA 1,18-as motortípus, de végül ezekben a kocsikban is végrehajtották az újra való cserét. A TV típustól eltérően az UV villamosok 2-1-2 ajtókiosztást kaptak a 2-2-2 helyett.[6]
A villamosokból négy modellváltozatot gyártottak, ezek az UV1, UV2, UV3 és UV5 típusjelzést kapták. Az első három széria 1956-tól 1961-ig, az utolsó széria pedig 1962 és 1965 között készült. A villamosokat az FVV a 3200–3474 (UV1: 3200–3249; UV2: 3250–3349; UV3: 3350–3474) és a 3800–3899 (UV5) pályaszám-tartománnyal látta el. UV4-es típus nem készült, ezt valószínűleg társainál hosszabb kocsiszekrénnyel építették volna meg. Az UV-kból a Ganz összesen 375 darabot gyártott, ezzel ez lett a valaha gyártott legnagyobb példányszámú magyar villamostípus. A villamosok 2007 augusztusáig közlekedtek a főváros utcáin, ezalatt az 51 év alatt a budapesti villamosvonalak nagy részén megfordultak.[6]
Ganz UZ
UZ az Astoriánál 1963-ban
A Ganz-gyár 1958–59-ben elkészítette a Stukák mintájára az alumínium kocsiszekrényű UZ típust az acélvázas TM típussal való összehasonlítás érdekében. Az UZ-k gyártása több pénzbe került az elődjeihez képest, azonban az össztömegük és energiafogyasztásuk közel a negyedével kevesebb volt mint a Stukáké. Ebbe a típusba már az UV-knál ismert TA 1,18-as motor került. A kocsik ajtajai motoros működtetésűek voltak, azonban egy darabig a középső ráncajtót lezárták, a szélsőket pedig kézi működtetésű pisztolyzáras ajtókká alakították át. Az UZ típusból két darab készült, ezek 3710-es és 3711-es pályaszámon álltak forgalomba. Érdekesség, hogy a 3710-es a kezdetekben nem lett lefényezve, borítása alumíniumszürke volt. A villamosokat a Hungária kocsiszín vette állományba és jellemzően a 2-es vonalon közlekedtek, innen az 1960-as évek elején Óbudára kerültek és az 5-ös vonalon jártak általában. Az 5-ös megszűnése után (1974-től) a 33A vonalon közlekedtek 1976 decemberéig, ekkor mindkettő villamost törölték az állományból. A 3711-est elbontották, társa a székesfehérvári Alumíniumipari Múzeum kiállítását díszítette, azonban ott rossz állapotban tárolták, emiatt 2001-ben visszakerült Budapestre, a BKV Rt. (ma BKV Zrt.) Fehér úti főműhelyébe.[1]
._Balra_MTA_lak%C3%B3h%C3%A1z,_alul_Zagyva-h%C3%ADd._Fortepan_27056.jpg_(cropped).jpg)
._Fortepan_16006.jpg)
