Gagyi László

Gagyi László
Élete
Született1910. június 22.
Fintaháza
Elhunyt1991. december 20. (81 évesen)
Marosvásárhely
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok)próza

Gagyi László (Fintaháza, 1910. június 22.Marosvásárhely, 1991. december 20.) romániai magyar író. A lírai hangú próza jellegzetes képviselője a romániai magyar elbeszélő irodalomban.

Életpályája

Mint vidéki tanítócsalád szülötte korán megismerkedik a parasztság és a falusi értelmiség életével, ez művészetének fő élményforrása. Tanulmányait a marosvásárhelyi Református Kollégiumban és Nagyenyeden végzi, itt szerez tanítói oklevelet 1929-ben. Egy ideig Illyefalván, Nagysajón, később Marosvásárhelyen tanítóskodik. A Kemény Zsigmond Társaság tagja, a Pásztortűz, Erdélyi Helikon, Ifjú Erdély közli írásait. 1949-től kiadói lektor, majd az Igaz Szó szerkesztője (1953–59) és könyvtáros. A Hét, Utunk, Igaz Szó, Művelődés, Előre, Vörös Zászló, Jóbarát munkatársa.

Irodalmi tevékenységét költői próbálkozásokkal kezdi a Brassói Lapok és az Ifjú Erdély diákmellékletében (1924), de érdeklődése csakhamar a próza, a novella felé fordul. Tizenkilenc éves, amikor Szomorúságok énekei címmel megjelenik első novelláskötete a sepsiszentgyörgyi Jókai-nyomda kiadásában (1929). Egykori kritikusa, Jancsó Béla szerint „Még medrüket meg nem talált áradások ezek az írások [...], de nagy biztatásként már látszik belőlük: a szembenézés a mai élettel és annak problémáival.” Ő is csatlakozik az Erdélyi Fiatalok valóságkutató mozgalmához; cikkeket közöl a tanítóság helyzetéről és időszerű feladatairól, novellával szerepel az Új arcvonal című antológiában (1932). Egyik előadója a vásárhelyi találkozónak. 1938-tól részt vesz az Erdélyi Helikon marosvécsi megbeszélésein.

Bánataratók című első regénye (1934) még „Jókai és Szabó Dezső hatásának különös keveredése” (Kovács János); túlteng benne a romantika és líraiság, a harsány verbalizmus és szónokias moralizálás, ami nagymértékben csökkenti a korabeli falura és a falusi értelmiség népmentő szerepére vonatkozó írói mondanivaló hitelét. Második regénye, A kiválasztottak (1938) már szervesen beletartozik a népi írók második nemzedékének valóságfeltáró mozgalmába: romantikus túlzásai ellenére is lényegében reális, leleplező erejű képet nyújt az 1930-as évek erdélyi falujáról s a nép körében elterjedt szekták lélektorzító következményeiről. Az 1940-es évek elején írt egyes novelláiban (Májusi fagy, A cseléd, A sáska, Vadrózsa) a realista ábrázolás hagyományos útját követi, másokban pedig – kissé Tamási Áronhoz hasonlóan – mese és valóság, líra és epika sajátos ötvözetét teremti meg (Burkus háború, Szerelem). E törekvésének jelentős nagyepikai eredménye a Pillangó Zsuzsika című regény (1941), addigi s egyben egész pályafutásának tartalom és forma tekintetében egyaránt legsikerültebb alkotása. „Levegője van regényének” – írja megjelenésekor Kovács György –, „valóban él benne a figurákon kívül maga a falu is, a regényszereplők életközössége; kibontakoznak a gondok, töprengések, melyek emésztik a falu életét, s kiválnak a könyvből azok a furcsa, elnyomorodott emberi jellemek, melyeket ez a gonosz paraszti sors nevelt.” A regény komor hangulatvilága – különösen a fiatal parasztlány reménytelen és tragikus szerelmének ábrázolásában – a népballadákra emlékeztet; bensőséges hangú előadásmódja éppúgy, mint nyelvének költőisége, az író legjobb művészi erényeiről tanúskodik. Ezeket az erényeket mint regényíró a második világháború után kevésbé tudja kamatoztatni (Fekete angyal, Tanárok), viszont két történelmi tárgyú regényével (A hadnagy esküje, A tábornok) ismét figyelemreméltót alkot.

Művészi tehetségének igazi területe ebben az időszakban mégsem a regény, hanem a novella; olyan írásai, mint az Ilvai pisztrángok, a Napfényes öböl, A tenger varázsa, jellegzetesen lírai-romantikus hangulati elemekben gazdag novellatermésének emlékezetes darabjai.

Kötetei

  • Szomorúságok énekei (novellák, Sepsiszentgyörgy, 1929)
  • Bánataratók (regény, Marosvásárhely, 1934)
  • Szegény kicsi bojtár (balladajáték, társszerző Nagy Jenő, Marosvásárhely, 1937)
  • A kiválasztottak (regény, Kolozsvár és Budapest, 1938)
  • Pillangó Zsuzsika (regény, Kolozsvár és Budapest, 1941)
  • Nehéz órák (regény, Kolozsvár, 1943)
  • Tiszta út (tanulmány, a marosvásárhelyi tanfelügyelőség kiadványa, 1946)
  • Fekete angyal (regény, Marosvásárhely, 1947)
  • A korbács (kisregény, 1949)
  • A hadnagy esküje (regény, Marosvásárhely 1955, 1959)
  • Ilvai pisztrángok (novellák, 1955)
  • Tanárok (regény, Marosvásárhely, 1956)
  • A belga nyúl (vígjáték, bemutatva Kolozsvár, 1956)
  • A két testvér (elbeszélések, 1956)
  • Emlékezetes nap (novellák, Marosvásárhely 1956)
  • Vadrózsa (novellák, Marosvásárhely, 1957)
  • Vidéki Hamlet (novellák, Marosvásárhely, 1958)
  • Díszvacsora (vígjáték, Marosvásárhely 1962, románul is)
  • Holdfényes öböl (karcolatok, 1964)
  • A tábornok (regény, 1970)
  • A kiválasztottak – Pillangó Zsuzsika (új kiadás, Kovács János előszavával, RMI, 1969)
  • A tenger varázsa (novellák, 1975)
  • Doktor Fürge rendel: alvástól ébredésig (mesenovella, Soó Zöld Margit illusztrációival, 1975)
  • Egyedül. Novellák; vál., előszó Lőrincz György; Kriterion, Bukarest, 1990

Források

További irodalom

  • Jancsó Béla: Gagyi László novellái. Erdélyi Fiatalok, 1930/2.
  • Molter Károly: Bánataratók. Erdélyi Helikon, 1935/2.
  • Molter Károly: A kiválasztottak. Erdélyi Helikon 1938/8. Újraközölve Szellemi belháború. 1968. 361.
  • Molter Károly: Pillangó Zsuzsika. Erdélyi Helikon, 1942/3
  • Molter Károly: Fekete angyal. Utunk, 1947/15.
  • Kovács György: Erdély virágoskertjéből. Újság, Bp., 1941. dec. 7.
  • Izsák József: A hadnagy esküje. Igaz Szó, 1956/3.
  • Izsák József: Tanárok. Utunk, 1956/33.
  • Veress Dániel: "Tovább zengeni az emberek szívében". Utunk, 1957/31.
  • Oláh Tibor: Vidéki Hamlet. Igaz Szó, 1958/7–8.
  • Szekernyés László: Holdfényes öböl. Igaz Szó, 1965/3.
  • Marosi Ildikó: "Közös célunk: az erdélyi kultúra ápolása." Beszélgetés Gagyi Lászlóval az Erdélyi Helikonról. A Hét, 1978/20.
  • Éltető József: Képzelt gesta. Gagyi László hetvenedik születésnapjára. A Hét, 1980/30.

Read other articles:

ملغاشية الاسم الذاتي Malagasy   الناطقون حوالي 20 مليون الدول مدغشقر المنطقة غرب المحيط الهندي، شرق إفريقيا الكتابة الأبجدية اللاتينية النسب اللغات الأسترونيزية كيانكيان لاماديlanguoid (en) لغةلغة بشريةSundic (en) Sunda–Sulawesi (en) Dayak (en) Barito (en) East Barito (en) الملغاشية ترسيم رسمية في مدغشقر وك...

 

1929 bomber aircraft family by Curtiss For the later Condor biplane airliner, see Curtiss T-32 Condor II. B-2 Condor Role Heavy bomberType of aircraft Manufacturer Curtiss Aeroplane and Motor Company Introduction 1929 Retired 1934 Status No known survivors Primary user United States Army Air Corps Produced 1929-1930 Number built 13 Developed into T-32 Condor II Curtiss B-2 Condor formation flight over Atlantic City, N.J. S/N 28-399 is in the foreground (tail section only). Aircraft were ...

 

Legislative election in Minnesota 2022 Minnesota Senate election ← 2020 November 8, 2022 2026 → All 67 seats in the Minnesota Senate34 seats needed for a majority   Majority party Minority party   Leader Melisa López Franzen (retired) Jeremy Miller Party Democratic (DFL) Republican Leader since September 14, 2021 September 9, 2021 Leader's seat 49th-Edina 28th-Winona Last election 33 seats, 49.82% 34 seats, 48.39% Seats before 31 34 Seats&#...

Waterfall and protected area in Wisconsin, US Big Manitou FallsBig Manitou Falls, the water's brown tint is caused by mineralsLocationSuperior, Douglas County, Wisconsin, United StatesCoordinates46°32′10″N 92°07′17″W / 46.5360520°N 92.1213038°W / 46.5360520; -92.1213038Elevation958 ftTotal height165 ftWatercourseBlack River Big Manitou Falls is a waterfall on the Black River, a tributary of the Nemadji River. The falls are within Pattison State Park in Doug...

 

Globo Comunicação e Participações S.A.JenisSwastaIndustriKonglomerat mediaDidirikan2000PendiriIrineu MarinhoRoberto MarinhoKantorpusatRio de Janeiro, RJ, BrasilWilayah operasiSeluruh duniaProdukJaringan televisiStasiun radioJasa internetTelevisi satelitKoranMajalahIndustri musikPendapatan AS$ 7,2 miliar (R$ 14,635 miliar) (2013)[1][2][3]Laba bersih AS$ 1,4 miliar (2012)[4]Karyawan7.500AnakusahaRede Globo, Globo.comSitus webGrupo Globo Grupo Globo (sebelumny...

 

Neighbourhood in Vancouver, Metro VancouverStrathconaNeighbourhoodStreetmapLocation within the city of VancouverCoordinates: 49°16′45″N 123°5′15″W / 49.27917°N 123.08750°W / 49.27917; -123.08750Regional districtMetro VancouverCityVancouverNamed forDonald Smith, 1st Baron Strathcona and Mount RoyalGovernment • MPNDP Jenny Kwan(Vancouver East) • MLAsNDP Joan Phillip(Vancouver-Mount Pleasant)Area[1] • Total3.88 ...

Questa voce sull'argomento cestisti statunitensi è solo un abbozzo. Contribuisci a migliorarla secondo le convenzioni di Wikipedia. Segui i suggerimenti del progetto di riferimento. Danielle Viglione Nazionalità  Stati Uniti Italia Altezza 178 cm Peso 72 kg Pallacanestro Ruolo Vice-allenatore (ex guardia) Squadra  L.A. Sparks Termine carriera 2007 - giocatrice CarrieraGiovanili Del Campo High School1993-1997 Texas LonghornsSquadre di club 1997 Sacramento Mon.s...

 

Humanists InternationalHistoireFondation 1952CadreForme juridique Charitable incorporated organisationSiège Londres (EC1V 8BB)États-UnisPays  Royaume-UniOrganisationChiffre d'affaires 562 350 € (2020)Site web (en) humanists.internationalIdentifiantsIRS 52-2194803Companies House FC020642modifier - modifier le code - modifier Wikidata Humanists International, appelé jusqu'en 2019 Union internationale humaniste et éthique (en anglais International Humanist and Ethical Union,...

 

Lake OpetaKyoga Lake Complex with the Opeta (right)Lake OpetaLocationNakapiripirit, Sironko, Katakwi, KumiCoordinates1°42′0″N 34°14′0″E / 1.70000°N 34.23333°E / 1.70000; 34.23333Primary outflowsLake BisinaBasin countriesUgandaSurface area68,912 hectares (170,290 acres)Surface elevation1,050 metres (3,440 ft)IslandsTisai Ramsar WetlandOfficial nameLake Opeta Wetland SystemDesignated15 September 2006Reference no.1636[1] Lake Opeta is a ...

Centro Universitario Regional del Este Sigla CURETipo PúblicaUniversidad Universidad de la RepúblicaLocalización en MaldonadoDirección Tacuarembó entre Bv. Artigas y Av. SaraviaMaldonado Uruguay UruguayCoordenadas 34°54′53″S 54°56′32″O / -34.91472, -54.94222Dirección Burnett entre Av. Acuña de Figueroa y Av. ChiossiMaldonado Uruguay UruguayCoordenadas 34°54′52″S 54°57′15″O / -34.91444, -54.95417Localización en RochaDirección Ruta 9 ...

 

جزء من سلسلة مقالات حولجائحة فيروس كورونا SARS-CoV-2 (الفيروس) COVID-19 (المرض) خط زمني التسلسل الزمني 2019 نوفمبر-ديسمبر 2020 يناير فبراير مارس أبريل المواقع المناطق 2019–20 أفريقيا 2020 آسيا 2020 أوروبا 2020 أمريكا الشمالية 2020 أوقيانوسيا 2020 أمريكا الجنوبية 2020 السفن السياحية العزل الصحي النمس...

 

本條目存在以下問題,請協助改善本條目或在討論頁針對議題發表看法。 此條目需要編修,以確保文法、用詞、语气、格式、標點等使用恰当。 (2013年8月6日)請按照校對指引,幫助编辑這個條目。(幫助、討論) 此條目剧情、虛構用語或人物介紹过长过细,需清理无关故事主轴的细节、用語和角色介紹。 (2020年10月6日)劇情、用語和人物介紹都只是用於了解故事主軸,輔助�...

Railway station in Liège, Belgium Liège station redirects here. For the Paris Métro station, see Liège station (Paris Métro). Liège-GuilleminsRailway StationLiège-Guillemins railway stationGeneral informationLocationPlace des Guillemins,4000 LiègeBelgiumCoordinates50°37′29″N 5°34′01″E / 50.62472°N 5.56694°E / 50.62472; 5.56694Owned bySNCB/NMBSOperated bySNCB/NMBSLine(s)4, 34, 36, 37, 40, 43, 125Platforms5Tracks10ConstructionArchitectSantiago Calatra...

 

  هذه المقالة عن الحاكم بأمر الله الفاطمي. لمعانٍ أخرى، طالع فاطمي (توضيح). معلومات شخصية الميلاد 13 أغسطس 985 [1][2]  القاهرة  الوفاة 13 فبراير 1021 (35 سنة) [3]  هضبة المقطم  سبب الوفاة اغتيال  مواطنة الدولة الفاطمية  الأولاد علي الظاهر لإعزاز دين الله&...

 

Flag which served as Canada's flag before 1965 Canadian Red EnsignRed Ensign used from 1957 to 1965UseCivil ensign[note 1] Proportion1:2Adopted1957 (earlier versions in 1892 and 1922)[note 2]Relinquished1965DesignA red field, featuring the Royal Union Flag in the canton, defaced with the shield portion of the coat of arms of Canada. The Canadian Red Ensign (French: Red Ensign canadien) served as a nautical flag and civil ensign for Canada from 1892 to 1965, and later as the de...

Луна обладает множеством интересных деталей поверхности. Ниже перечислены объекты, имеющие название, утверждённое Международным астрономическим союзом, кроме тех, что приведены в перечнях лунных гор, долин, кратеров и морей. Русские названия даны по изданию «Номенклат�...

 

Salinsfrazione LocalizzazioneStato Svizzera Cantone Vallese DistrettoSion ComuneSion TerritorioCoordinate46°12′43″N 7°21′29″E46°12′43″N, 7°21′29″E (Salins) Altitudine842 m s.l.m. Superficie4,1 km² Abitanti960 (2012) Densità234,15 ab./km² Altre informazioniCod. postale1991 Prefisso027 Fuso orarioUTC+1 Codice OFS6264 TargaVS CartografiaSalins Sito istituzionaleModifica dati su Wikidata · Manuale Salins (toponimo francese; in tedesco Schalei...

 

Wakil Gubernur Kepulauan Bangka BelitungPetahanakosongsejak 12 Mei 2022Masa jabatan5 tahunDibentuk22 April 2002Pejabat pertamaSuryadi Saman No Foto Wakil Gubernur Mulai Jabatan Akhir Jabatan Prd. Ket. Gubernur 1 Suryadi Saman 22 April 2002 26 April 2007 1(2002) Hudarni Rani 2 Syamsuddin Basari 26 April 2007 26 April 2012 2(2007) Eko Maulana Ali 3 Rustam Effendi 26 April 2012 12 Agustus 2013 3(2012) Lowong 12 Agustus 2013 12 Mei 2014 Rustam Effendi 4 Hidayat Arsani 12 Mei 2014 12 Mei 2017...

1992 video gameTerminator 2: Judgment DayDeveloper(s)Software CreationsArc Developments (Sega versions)Publisher(s)LJN (NES)Flying Edge (other versions)Programmer(s)Stephen RuddyArtist(s)Anthony AndersonComposer(s)Geoff FollinSeriesTerminatorPlatform(s)Nintendo Entertainment System, Game Gear, Master SystemReleaseNESUS/UK: February 1992Master SystemUK: November 1993Game GearUS: December 1993Genre(s)ActionMode(s)Single-player Terminator 2: Judgment Day is an action game released for several 8-...

 

العلاقات المغربية التشيلية المغرب تشيلي   المغرب   تشيلي تعديل مصدري - تعديل   العلاقات المغربية التشيلية هي العلاقات الثنائية التي تجمع بين المغرب وتشيلي.[1][2][3][4][5] مقارنة بين البلدين هذه مقارنة عامة ومرجعية للدولتين: وجه المقارنة المغرب ...