Friedrich Wöhler
Született	1800. július 31.[1][2][3][4][5] Eschersheim
Elhunyt	1882. szeptember 23. (82 évesen)[6][7][2][3][4] Göttingen[8][9][10]
Állampolgársága	porosz Hesseni Választófejedelemség Hessen-Kassel Tartománygrófság német
Foglalkozása	kémikus egyetemi oktató biokémikus
Iskolái	Marburgi Egyetem Heidelbergi Egyetem
Kitüntetései	A művészetek és a tudományok érdemrendje a francia Becsületrend lovagja Maximilian Érdemrend a Tudományért és Művészetért (1853) Foreign Member of the Royal Society (1854. június 15.)[11] Copley-érem (1872)[12] Cothenius Medal (1880)
Sírhelye	Stadtfriedhof Göttingen[13]
A Wikimédia Commons tartalmaz Friedrich Wöhler témájú médiaállományokat.
Sablon Wikidata Segítség

Friedrich Wöhler (Eschersheim, ma Frankfurt am Main része, 1800. július 31. – Göttingen, 1882. szeptember 23.) német kémikus.

Wöhler az állatorvos és pedagógus August Anton Wöhler fiaként született a ma Frankfurthoz tartozó Eschersheimben. 1820-tól orvosnak tanult a marburgi egyetemen, majd 1821-ben Heidelbergben már kémiát hallgatott. Ugyanitt, 1823-ban elvégezte az orvosi egyetemet. Érdeklődése azonban oly mértékben a kémia felé fordult, hogy egy évvel később már analitikai kémiát hallgatott Stockholmban. Több évig dolgozott Berzelius laboratóriumában Svédországban. 1825-től 31-ig Berlinben tanárként dolgozott, 1828-ban már professzori beosztásban. 1831-től a kasseli politechnikum professzora. 1835-től kezdve haláláig a göttingeni egyetem professzora volt. A Magyar Tudományos Akadémia 1881-ben választotta kültagjává.

Göttingenben a Wöhlerplatzon áll életnagyságú szobra. Halálának 100. évfordulójának alkalmából a német posta emlékbélyeget adott ki.

1824-1828-ig tartó kutatásaival igazolta állítását, mely szerint szervetlen anyagból elő lehet állítani szerves anyagot. Szervetlen diciánból hidrolízissel a sóskában is megtalálható oxálsavat nyerte. 1828-ban Wöhlernek sikerült szervetlen ammónium-cianátból a vizelet egyik fontos vegyületét előállítania, a karbamidot. Így sikerült megdöntenie a 18. századbeli tudósok „vis vitalis”, azaz életerő-elméletét.

• A Pallas nagy lexikona. Szerk. Bokor József. Budapest: Arcanum – FolioNET. 1998. ISBN 963 85923 2 X  

• Z. Orbán, Erzsébet. V. Szénhidrogének, Kémia 9-10. szakközépiskolásoknak Tankönyv [archivált változat] (magyar nyelven). Mozaik Kiadó, 147. o.. ISBN 9789636975937 [archiválás ideje: 2013. október 6.]