A Felső-forrási-barlang a Bükki Nemzeti Park területén lévő Miskolcon található. Magyarország fokozottan védett barlangjai közül az egyik. A barlangból előkerültek régészeti leletek. Turista útikalauzokban is szerepel az üreg.
Leírás
A bükk-fennsíki Kis-fennsíkon, a Forrás-völgyben nyílik. A Felső-forrás felett, körülbelül 26 méterre, egy sziklafal aljában található. A Bronzika-barlanggal egy szintben van a nagy, körülbelül hat méter széles és körülbelül négy méter magas bejárata. A barlang egy pusztuló forrásbarlang. Belül 15 méternyire is kiszélesedik. A térképe megtévesztő, mert azon a bejárata szélesebbnek van ábrázolva mint a belseje. Az elágazó barlang nagyon feltöltődött törmelékkel és nyolc helyen nyílik a felszínre a bejáratán kívül. Ebből a nyolc kürtőből három nagy átmérőjű, ötnek pedig szűk a keresztmetszete.
Triászmészkőben jött létre. A kialakulásában valószínűleg a Kaszás-kúti-patak is szerepet játszott, amelynek vize a Lilla-barlang kialakulása előtt, a Felső-forrási-barlang kürtőin keresztül jutott be a föld alá és a Forrás-völgyben került a felszínre megint. A függőleges kiterjedése és a magassága 15 méter, a vízszintes kiterjedése 34 méter. A csarnokszerű járatban jól megfigyelhető a barlangfejlődés, de leginkább a barlang pusztulása. Szabadon látogatható.
Az ásatásakor sok újkőkorszaki, a bükki kultúrába sorolt cserépedény töredéken kívül, egy barlangi medve ujjperc is előkerült. Egy szürke, kalcedonból készült, jól megmunkált, őskőkorszaki vakarót is találtak az ásatáskor.
1976-ban volt először Felső-forrási-barlangnak nevezve a barlang az irodalmában. Előfordul a barlang az irodalmában Felsőforrási I. (Kuchta 1958), Felső-forrási I.sz. barlang (Mészáros 1975), Felsőforrási-barlang (Jakucs, Kessler 1962), Felső-forrási barlang (Örvös 1962), Felső-forrási “kürtős” barlang (Várszegi 1979), Felső-forrási-rombarlang (Lénárt 1979), Felső-forrástöbri-barlang (Bajomi 1977), Forrás-völgyi-barlang (Bertalan, Schőnviszky 1973–1974), Forrásvölgyi-barlang (Kadić 1930), Forrásvölgyi barlang (Kadić 1913) és Forrásvölgyi sziklaüreg (Kadić 1915) neveken is.
Kutatástörténet
1912-ben Kadić Ottokárőslénytani próbaásatást végzett a barlangban, amelynek létezéséről Kühne Adolf értesítette, aki meg is mutatta Kadić Ottokárnak a barlangot, de a paleontológiai kutatás a nagy mennyiségű törmelék miatt eredménytelen volt. Azonban néhány régészeti lelet előkerült. Ekkor felmérte a nagy méretű üreget. Valószínűnek találta, hogy pleisztocén rétegek is vannak kitöltésében. Az 1925-ben megjelent Illyés Bertalan által írt könyvben az olvasható, hogy a Forrás-völgyben van egy kis sziklaodú, amelyben egy kis társaság eső esetén menedéket találhat.
A Barlangkutatás 1922–1925. évi évfolyamában publikált, Véghelyi Lajos által írt tanulmány szerint a bemosott hordalék mindig nehézzé teszi a barlangkitöltés vizsgálatát, mert a rétegek fosszíliatartalmának korhatározó értékét bizonytalanná teszi, de ennél a barlangnál ezt nem kell figyelembe venni, mivel a külső vízgyűjtőterület kicsi. 1931 nyarán ismét ásatást vezetett a barlangban Kadić Ottokár és ennek során sok újkőkorszaki cserépedény töredéket találtak, valamint az ásatás utolsó napján előkerült egy szürke kalcedonból készült, jól kidolgozott őskőkorszaki kaparó és egy barlangi medve ujjperc. Az ásatás nem volt egyszerű a nagy kőtömbök miatt, amelyeket csak szétrobbantásuk után lehetett eltávolítani a barlangi előtérből.
Az 1937-ben megjelent, A Bükk-hegység barlangjai című tanulmányban, amelyet Schőnviszky László írt az olvasható, hogy 25 méter hosszú és 15 méter széles, valamint öt kürtője van. 1939-ben Kerekes József vizsgálta a barlangot karsztmorfológiai szempontból. Az Országjárás 1942. évi évfolyamában meg lett említve, hogy a Bükk egyik nevezetes barlangja a hámori Forrás-völgy barlangja. 1951-ben régészeti oltalom alá helyezték a közelében található kisebb üregekkel együtt. Az 1962-ben megjelent A barlangok világa című könyv szerint bejárata után néhány méterre omlás akadályozza a továbbjutást. 1975-ben a Herman Ottó Karszt- és Barlangkutató Csoport 12 méterrel növelte meg hosszát a benne található kőtörmelék eltávolításával.
Az 1976-ban befejezett, Magyarország barlangleltára című kéziratban az olvasható, hogy a Forrás-völgyi-barlang, másik nevén Felső-forrási-barlang a Bükk hegységben, a miskolci Hámoron helyezkedik el. A Felső-forrás feletti sziklás hegyoldalban, 405 m tszf. és kb. 42 m relatív magasságban van a bejárata. A forrás feletti hegyoldal legnagyobb barlangja. Sziklafal aljában lévő lapos terem. A barlang 25 m hosszú és 4–5 m mély. Egyetlen pusztuló teremből áll, amelynek vége felszakadt a felszínre. Turisztikai hasznosítása van. Újkőkorszaki cserepek kerültek elő kitöltéséből. Omlásveszélyes. A kézirat barlangra vonatkozó része 2 irodalmi mű alapján lett írva.
1976-ban az MKBT Észak-magyarországi Területi Szervezetének tagjai klimatológiai vizsgálatokat végeztek benne, amelyek kiterjedtek a barlangi levegő hőmérsékletének, páratartalmának, légmozgásának és a környezet levegőjének hőmérséklet-mérésére. A Bertalan Károly és Schőnviszky László által összeállított, 1976-ban megjelent Magyar barlangtani bibliográfia barlangnévmutatójában meg van említve a Bükk hegységben lévő barlang Felső-forrási-barlang néven Forrás-völgyi-barlang névváltozattal. A barlangnévmutatóban fel van sorolva 13 irodalmi mű, amelyek foglalkoznak a barlanggal.
Az 1977. évi Karszt és Barlangban megjelent tanulmányban van egy Magyarország térkép, amelyen a Magyarországon lévő, biológiailag kutatott barlangok földrajzi elhelyezkedése figyelhető meg. A térképen látható a biológiailag feldolgozás alatt álló Felső-forrástöbri-barlang földrajzi elhelyezkedése. (A térkép szerint a barlang a Bükk hegységben és az Aggteleki-karszton is megtalálható.) A folyóirat 1977. évi különszámába bekerült a tanulmány angol nyelvű változata. Ebben a tanulmányban is közölve lett a térkép, amelyen Felső-forrástöbör Cave a barlang neve. Az 1977-ben kiadott, Bükk útikalauz című könyvben meg van említve, hogy a barlang terme 25 m hosszú és a barlangnak 5 kürtője van.
1979-ben vizsgálták meg a Borsodi Szénbányák Ig. SE Természetjáró Szakosztály Barlangkutató Szakcsoportjának tagjai és megállapították, hogy valószínűleg összefügg a Lilla-barlanggal. Az 1979-ben napvilágot látott, Barlangok a Bükkben című könyvben szó van arról, hogy a Felső-forrás feletti hegyoldalban 5 barlangüreg van, amelyek közül legjelentősebb a Felső-forrási-rombarlang. A barlang széles bejáratán át egy nagy terembe lehet jutni. Ennek a teteje 5 helyen szakadt fel a felszínre. Cserépedény-maradványok kerültek elő a barlang talajának legfelső rétegéből. A barlang felett található a Bronzika-barlang. A könyvhöz mellékelt, a Bükk hegység barlangokban leggazdagabb területét bemutató térképen látható a 6-os számmal jelölt Felső-forrási-barlang földrajzi elhelyezkedése.
Az 1984-ben kiadott, Magyarország barlangjai című könyvben van egy Magyarország térkép, amelyen a Magyarországon lévő, biológiailag kutatott barlangok földrajzi elhelyezkedése figyelhető meg. A térképen látható a biológiailag feldolgozás alatt álló Felső-forrási-barlang földrajzi elhelyezkedése. A kiadvány országos barlanglistájában szerepel a Bükk hegységben lévő barlang Felső-forrási-barlang néven Forrás-völgyi-barlang névváltozattal. A listához kapcsolódóan látható az Aggteleki-karszt és a Bükk hegység barlangjainak földrajzi elhelyezkedését bemutató, 1:500 000-es méretarányú térképen a barlang földrajzi elhelyezkedése. Az 1986-ban publikált és Hevesi Attila által írt tanulmány szerint a Felső-forrási-barlang és a végéből felszínre nyíló kürtőcsoport annak az átjárórendszernek maradványa, amelyen keresztül a Forrás-völgybe jutott a Kaszás-völgy vize a Kaszás-réti-visszafolyó kialakulása előtt.
1988. október 1-től a környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszter 7/1988. (X. 1.) KVM rendeletének (6. §. 2. pont, illetve 5. sz. melléklet) értelmében a Bükk hegységben lévő Felső-forrási barlang fokozottan védett barlang. Fokozottan védett barlang morfológiai értékei miatt lett. Az 1988. évi Karszt és Barlangban közölve lett, hogy a Bükk hegységben elhelyezkedő Felső-forrási-barlang bekerült Magyarország fokozottan védett barlangjai közé. Magyarországon a Felső-forrási-barlanggal együtt 108 barlang van fokozottan védve. 1999-ben Szabó Zoltán készítette el alaprajzi barlangtérképét. 2001. május 17-től a környezetvédelmi miniszter 13/2001. (V. 9.) KöM rendeletének értelmében a Bükk hegység területén lévő Felső-forrási-barlang fokozottan védett barlang. Egyidejűleg a fokozottan védett barlangok körének megállapításáról szóló 1/1982. (III. 15.) OKTH rendelkezés hatályát veszti. A 2003-ban kiadott, Magyarország fokozottan védett barlangjai című könyv szerint hossza 60 m, függőleges kiterjedése 15 m és vízszintes kiterjedése 34 m.
A 2005-ben megjelent, Magyar hegyisport és turista enciklopédia című kiadványban önálló szócikke van a barlangnak. A szócikk szerint a Felső-forrási-barlang 1988 óta fokozottan védett barlang. A Bükk hegységben lévő Forrás-völgy katlanában helyezkedik el. A Felső-forrás feletti sziklákban sok kis üreg, odú és fülke van, melyek régészeti védelem alatt állnak 1951-től. A nagy bejáratú, pusztuló forrásbarlang 60 m-nél hosszabb. Nyolc helyen nyílik a felszínre elágazó, jelentősen feltöltődött járata. Triász mészkőben jött létre. Kitöltésében bükki kultúrába tartozó cserépedényeket és barlangi medve csontmaradványokat találtak.
2005. szeptember 1-től a környezetvédelmi és vízügyi miniszter 23/2005. (VIII. 31.) KvVM rendelete szerint a Bükk hegységben lévő Felső-forrási-barlang fokozottan védett barlang. 2013. augusztus 12-től a belügyminiszter 43/2013. (VIII. 9.) BM rendelete szerint a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, miskolci, 5363-36 barlangkataszteri számú és 21291 lelőhely-azonosítójú Felső-forrási-barlang régészeti szempontból jelentős barlangnak minősül. A 2012–2014. évi Karszt és Barlangban közölve lett, hogy az idegenforgalmi célra hasznosított Felső-forrási-barlangot 2012-ben 36 fő, 2013-ban 32 fő, 2014-ben senki sem látogatta meg. 2015. november 3-tól a földművelésügyi miniszter 66/2015. (X. 26.) FM rendelete szerint a Felső-forrási-barlang (Bükk hegység) fokozottan védett barlang.
Dely Károly szerk.: Bükk útikalauz. Budapest, Sport, 1970. 62. old. (A Bükk karsztja és barlangjai című fejezetet, az 51–88. oldalakat Dénes György írta.)
Fazekas Sándor: A földművelésügyi miniszter 66/2015. (X. 26.) FM rendelete.Magyar Közlöny, 2015. október 26. (158. sz.) 20921. old.
Gombos András: A környezetvédelmi és vízügyi miniszter 23/2005. (VIII. 31.) KvVM rendelete a védett és a fokozottan védett növény- és állatfajokról, a fokozottan védett barlangok köréről...Magyar Közlöny, 2005. augusztus 31. (117. sz.) 6374. old.
Hevesi Attila szerk.: Bükk útikalauz. Budapest, Sport, 1977. 59., 279. old. (A Bükk-vidék barlangjai című fejezetet, a 49–88. oldalakat Dénes György írta.)
Hevesi Attila: Fejlődéstörténet II. Felszínfejlődés. In: Baráz Csaba szerk.: A Bükki Nemzeti Park. Hegyek, erdők, emberek. Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, Eger, 2002. 101. old.
Hevesi Attila: Felszínalaktani jellemzés, karsztformakincs. In: Baráz Csaba szerk.: A Bükki Nemzeti Park. Hegyek, erdők, emberek. Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, Eger, 2002. 124., 124–125., 125. old.
Neidenbach Ákos – Pusztay Sándor: Magyar hegyisport és turista enciklopédia. Budapest, 2005. 142. old.
Örvös János szerk.: Bükk útikalauz. Budapest, Sport Kiadó, 1962. 38. old.
Péchy-Horváth Rezső: Sok feltáratlan szépséget rejtegetnek Magyarország barlangjai. Barlangfürdőt terveznek Görömbölytapolcán? Országjárás, 1942. március 6. (3. [8.] évf. 11. [12.] sz.) 4. old.
Pintér Sándor: A belügyminiszter 43/2013. (VIII. 9.) BM rendelete a régészeti szempontból jelentős barlangok köréről.Magyar Közlöny, 2013. 133. sz. (2013. augusztus 9.) 65482. old.
Regős József: Régészeti szempontból jelentős barlangok. In: Baráz Csaba szerk.: A Bükki Nemzeti Park. Hegyek, erdők, emberek. Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, Eger, 2002. 326. old.
Kadić Ottokár: Hogyan kutatjuk a barlangokat? Búvár, 1940. (6. évf.) 347–352. old.
Kerekes József: Hazánk periglaciális képződményei. Beszámoló a Magyar Királyi Földtani Intézet vitaüléseinek munkálatairól, 1941. (3. évf.) 4. füz. 95–149. old.
Untuk kegunaan lain, lihat Diva (disambiguasi). Diva Diva (Aksara Ibrani: דיווה) adalah lagu pemenang Kontes Lagu Eurovision 1998 yang dinyanyikan dengan bahasa Ibrani oleh Dana International yang mewakili Israel. Lagu ini diciptakan oleh Tzvika Pick, dan lirik diciptakan oleh Yoav Ginai. Lagu ini mendapat nilai 172 poin dalam pemilihan. Pranala luar Lyrics of Diva Artikel bertopik lagu, musik, atau alat musik ini adalah sebuah rintisan. Anda dapat membantu Wikipedia dengan mengembangkan...
Replika claymore. Artikel ini berisi tentang Claymore pedang, untuk Claymore manga lihat Claymore (manga). Claymore adalah nama yang diberikan untuk sebuah pedang dua-tangan asal Skotlandia, claymore merupakan sebuah pedang dua tangan atau yang biasa disebut dengan two handed sword biasa dipakai oleh orang zaman dahulu untuk perang. (Ages of Empire) Etimologi Perkataan atau nama claymore dipercayai berasal dari kata claidheamh mòr-sebuah istilah bahasa Gaelic yang bermaksud pedang besar. Nam...
Artikel ini perlu diwikifikasi agar memenuhi standar kualitas Wikipedia. Anda dapat memberikan bantuan berupa penambahan pranala dalam, atau dengan merapikan tata letak dari artikel ini. Untuk keterangan lebih lanjut, klik [tampil] di bagian kanan. Mengganti markah HTML dengan markah wiki bila dimungkinkan. Tambahkan pranala wiki. Bila dirasa perlu, buatlah pautan ke artikel wiki lainnya dengan cara menambahkan [[ dan ]] pada kata yang bersangkutan (lihat WP:LINK untuk keterangan lebih lanjut...
Fire department in Pittsburgh, Pennsylvania, US This article has multiple issues. Please help improve it or discuss these issues on the talk page. (Learn how and when to remove these template messages) The topic of this article may not meet Wikipedia's notability guidelines for companies and organizations. Please help to demonstrate the notability of the topic by citing reliable secondary sources that are independent of the topic and provide significant coverage of it beyond a mere trivial me...
Gambar Jose Ortega Y Gasset Jose Ortega Y Gasset adalah seorang filsuf dan ahli humaniora Spanyol yang lahir di Madrid, Spanyol pada tanggal 9 Mei 1883 dan meninggal di tempat yang sama pada tanggal 18 Oktober 1955.[1] Pemikiran-pemikiran Ortega y Gasset secara besar berpengaruh terhadap pencerahan budaya dan sastra abad 20 Spanyol.[1] Ia menempuh pendidikan tinggi di Madrid University (1898-1904) dan di Jerman (1904-1908) dan pemikiran-pemikirannya dipengaruhi oleh the neo-Ka...
American pastor and politician (born 1969) The Reverend DoctorRaphael WarnockUnited States Senatorfrom GeorgiaIncumbentAssumed office January 20, 2021Serving with Jon OssoffPreceded byKelly Loeffler Personal detailsBornRaphael Gamaliel Warnock (1969-07-23) July 23, 1969 (age 54)Savannah, Georgia, U.S.Political partyDemocraticSpouse Oulèye Ndoye (m. 2016; div. 2020)Children2Residence(s)Atlanta, Georgia, U.S.EducationMorehous...
Principal island of Solomon Islands This article is about the island in Solomon Islands. For other uses, see Guadalcanal (disambiguation). GuadalcanalNative name: IsatabuGuadalcanal MapGeographyLocationPacific OceanCoordinates09°35′24″S 160°14′06″E / 9.59000°S 160.23500°E / -9.59000; 160.23500ArchipelagoSolomon IslandsArea5,302 km2 (2,047 sq mi)Highest elevation2,335 m (7661 ft)Highest pointMount PopomanaseuAdministrationS...
Questa voce sull'argomento myrtaceae è solo un abbozzo. Contribuisci a migliorarla secondo le convenzioni di Wikipedia. Come leggere il tassoboxMelaleuca Melaleuca thymifolia Classificazione APG IV Dominio Eukaryota Regno Plantae (clade) Angiosperme (clade) Mesangiosperme (clade) Eudicotiledoni (clade) Eudicotiledoni centrali (clade) Superrosidi (clade) Rosidi (clade) Eurosidi (clade) Eurosidi II Ordine Myrtales Famiglia Myrtaceae Sottofamiglia Myrtoideae Tribù Melaleuceae Genere Mela...
Biografi ini tidak memiliki referensi atau sumber sehingga isinya tidak dapat dipastikan. Bantu memperbaiki artikel ini dengan menambahkan sumber tepercaya. Materi kontroversial atau trivial yang sumbernya tidak memadai atau tidak bisa dipercaya harus segera dihapus.Cari sumber: M. Shariefuddin – berita · surat kabar · buku · cendekiawan · JSTOR (Pelajari cara dan kapan saatnya untuk menghapus pesan templat ini) M. Shariefuddin (31 Juli 1932 ̵...
Mountain in Argentina SocompaSocompa as seen from near the Salar de Imilac.Highest pointElevation6,051 m (19,852 ft)[1]Prominence2,015 m (6,611 ft)[1]Parent peakOjos del SaladoListingUltra,Coordinates24°23′45.24″S 068°14′45.59″W / 24.3959000°S 68.2459972°W / -24.3959000; -68.2459972[1][2]GeographySocompaLocation in Argentina, on the border with Chile LocationArgentina – ChileParent rangeAndesGeology...
Di taman publik, beberapa hewan liar, seperti tupai abu-abu timur ini, telah cukup jinak sehingga kehilangan rasa takut alaminya kepada manusia. Hewan jinak adalah hewan yang relatif toleran dengan keberadaan manusia. Kejinakan dapat muncul secara alami (misalnya pada kasus kejinakan pulau) atau karena proses pelatihan hewan yang disengaja dan diarahkan oleh manusia sehingga hewan tersebut melawan naluri awalnya yang liar atau alami untuk menghindari atau menyerang manusia. Tingkat kejinakan ...
Singaporean politician The HonourableHeng Swee KeatPPA PJG王瑞杰Heng in 2012Deputy Prime Minister of SingaporeIncumbentAssumed office 1 May 2019Serving with Lawrence Wong (2022–2024)Gan Kim Yong (2024–present)Prime MinisterLee Hsien LoongLawrence WongPreceded byTharman ShanmugaratnamTeo Chee HeanCoordinating Minister for Economic PoliciesIn office27 July 2020 – 15 May 2024Prime MinisterLee Hsien LoongLawrence WongPreceded byTharman ShanmugaratnamSucceeded byPosit...
Defunct American football stadium in Evanston, Illinois (1905–1925) Northwestern FieldLocationEvanston, IllinoisOwnerNorthwestern UniversityCapacity10,000SurfaceTurfConstructionBroke ground1904Opened1905Closed1925Demolished1925TenantsNorthwestern Wildcats (football) (1905–1925) Northwestern Field was a football stadium in Evanston, Illinois. It opened in 1905 and was home to the Northwestern Wildcats football team prior to the Dyche Stadium (now known as Ryan Field) opening in 1926. It ha...
هذه قائمة بالأفلام المصرية لسنة 1933 مرتبة أبجديا اسم الفيلم إخراج وكتابة بطولة مصدر الزواج اخراج : فاطمة رشدي تاليف : فاطمة رشدي فاطمة رشدي محمود المليجي حكمت فهمي علي رشدي نجمة إبراهيم عزيز عيد [1] كفرّى عن خطيئتك اخراج : عزيزة أمير تاليف : ألبير بدريوز زينب صدق...
Species of flowering plant Phlox drummondii Scientific classification Kingdom: Plantae Clade: Tracheophytes Clade: Angiosperms Clade: Eudicots Clade: Asterids Order: Ericales Family: Polemoniaceae Genus: Phlox Species: P. drummondii Binomial name Phlox drummondiiHook. Phlox drummondii (commonly annual phlox or Drummond's phlox)[1] is a flowering plant in the genus Phlox of the family Polemoniaceae. Native to Texas, it is also widely distributed in the southeastern United States, ...
Disambiguazione – Se stai cercando il partito con lo stesso nome del 1912-1926, vedi Partito Socialista Riformista Italiano. Disambiguazione – Se stai cercando altri partiti con il termine partito socialista nel nome, vedi Partito Socialista Italiano (disambigua). Questa voce o sezione sull'argomento partiti politici italiani non cita le fonti necessarie o quelle presenti sono insufficienti. Puoi migliorare questa voce aggiungendo citazioni da fonti attendibili secondo le linee guid...
Phrase When the looting starts, the shooting startsMeaningLethal force is justified against rioters and lootersContext Race riots of 1967 2020 George Floyd protests Coined byChief Walter E. Headley, Miami Police Department (1967) When the looting starts, the shooting starts is a phrase originally used by Walter E. Headley, the police chief of Miami, Florida, in response to an outbreak of violent crime during the 1967 Christmas holiday season.[1][2] He accused young hoodlums, f...
For other uses, see Pontecorvo (disambiguation). Comune in Lazio, ItalyPontecorvoComuneComune di PontecorvoView of Pontecorvo Coat of armsLocation of Pontecorvo PontecorvoLocation of Pontecorvo in ItalyShow map of ItalyPontecorvoPontecorvo (Lazio)Show map of LazioCoordinates: 41°27′N 13°40′E / 41.450°N 13.667°E / 41.450; 13.667CountryItalyRegionLazioProvinceFrosinone (FR)FrazioniSan Cosma, Sant'OlivaGovernment • MayorAnselmo RotondoArea[1]...
Andrei Ivanovich Bogdanov (Russian: Андрей Иванович Богданов; 1692 – September 11, 1766) was one of the first Russian bibliographers and ethnographers. Andrei Bogdanov was born in Siberia; his father was a gunpowder-maker and Andrei had assisted him in his work. Once his family moved to newly founded Saint Petersburg, young Andrei Bogdanov went to the academy gymnasium (a secondary school run by the Russian Academy of Sciences). In 1719 according to Peter the Great's e...
2nd century Buddhist Indian poet and philosopher AśvaghoṣaAśvaghoṣa as a Mahayana patriarchOccupationPoet, dramatist, philosopherLanguageSanskritPeriodc. 1st century CEGenreSanskrit drama, epic poetry, kāvyaSubjectSarvāstivāda or Mahāsāṃghika BuddhismNotable worksBuddhacharita, Saundarananda, Sutralankara Aśvaghoṣa, also transliterated Ashvaghosha (Sanskrit: [ˌɐɕʋɐˈɡʱoːʂɐ], अश्वघोष; lit. Having a Horse-Voice; Tibetan: སློབ་ད�...