Felix Hemmerlin „Variae oblectationis opuscula et tractatus” című munkájának első oldala az 1497-es Strassburgi, Johann Grüninger-féle kiadásból.
Az erfurti, majd 1408-tól a bolognai egyetemen tanult jogot négy évig. 1412-ben Zürichben a Szt. Félix és Regula egyház kanonoka, és valamivel később ugyanezt a tisztet töltötte be a zofingeni Szt. Mauríciusz egyházban is. 1413-ban az erfurti egyetemen kánonjogból szerzett baccalaureusi címet. Ezt követően részt vett a konstanzi zsinaton, ahol az egyházi reformpárthoz tartozott. 1422-ben Solothurnban a Szent-Ursus székesegyház prépostja, majd 1428-ban Zürichben kántor (éneklő kanonok). Megreformálta a kórustagok életvitelére vonatkozó szabályokat és erélyesen védelmezte a káptalan jogait a világi hatalmasságokkal szemben. 1423-ban visszatért a bolognai egyetemre, ahol a következő évben kánonjogból licenciátusi és doktori címet szerzett. Ennek okirata ma is látható a zürichi városi múzeumban, mely a legrégibb ismert eredeti doktori oklevél.
Solothurnba való visszatérése után teológiával foglalkozott és 1430-ban szentelték pappá. 1439-ben megreformálta a zürichi káptalant, de ezzel nem mindenki értett egyet. Miután egy pamfletben hevesen kikelt a közösségen belüli életvitel ellen, néhány kórustag összeesküvést szőtt ellene és súlyosan megsebesítették, de sikerült felépülnie. Megújította támadásait az egyházi visszaélések ellen. Politikailag szülővárosa, Zürich pártján állt a Svájci Konföderációval szemben, melyet legkomolyabban az 1450-ben összeállított De nobilitate et rusticitate[4] című művében támadott és ezzel számos ellenséget szerzett magának. Az 1456-os zürichi ünnepség, melyen a város egyezségén vigadtak Svájccal, jó alkalmat kínált az ellenségeinek a bosszúra. A házában elfogták és átadták a konstanzi fővikáriusnak, majd az egyházi bíróság megfosztotta zürichi kanonoki címétől és élethosszig tartó elzárásra ítélte. A luzerni ferences kolostorban szigorú fogságra vetették. Solothurni prépostságát a luzerni egyházmegyében fekvő penthazi plébániára cserélte. Egyesek Hemmerlint helytelenül a protestánsreformáció előfutárának tartják.
Munkássága
Széles körű tevékenységet fejtett ki. Jogi tanulmányai mellett görögül és héberül is megtanult. Több mint harminc vitairatot szerkesztett különféle tárgyban, főleg a koldulórendek, a beginák, Cusanus, a bíborosok, a Római Kúria, a pápa ellen. Luzerni fogságában számos írást készített. Csak kevés munkáját nyomtatták ki. Néhány művét Sebastian Brant szerkesztette Bázelben, majd továbbiakat ugyanott 1497-ben.
Hemmerlin a heraldikában
Tractatus de nobilitate et rusticitate című művében külön fejezetet szentel a címertannak. Megkísérli felvázolni a címerek történetét. 146 verset vett át Conrad von Mure címerkölteményeiből, amivel megmentette azokat a pusztulástól. Említett műve 26 fejezetből áll, melyek nagy része a címerekkel foglalkozik. Felhasználta hozzá Bartolo de Sassoferrato művét is, mely alapvető módon hatott Hemmerlin címerelméletére.
↑A mű a szakirodalomban különféle címvariánsokkal és évszámokkal fordul elő, mint: Tractatus de nobilitate et rusticitate (1440), Dialogus de nobilitate et rusticitate (1444)
Források
REBER, Balthasar, Felix Hemmerlin von Zürich (Zürich, 1848)
FIALA, Dr. Felix Hemmerlin als Propst des St. Ursenstiftes in Solothurn (Solothurn, 1857)
VÖGELI, Zum Verständniss von Meister Haemmerlis Schriften (Zürich, 1873)
SCHNEIDER, Der Zürcher Kanonikus und Kantor Felix Hemmerlin an der Universität Bologna (Zürich, 1888)
