Fejes Ádám

Fejes Ádám
Fejes Ádám prédikál
Fejes Ádám prédikál
Született1913. augusztus 17.
Budapest
Elhunyt1983. október 3. (70 évesen)
Székesfehérvár
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásalelkész, tanító, költő
A Wikimédia Commons tartalmaz Fejes Ádám témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Fejes Ádám Géza Gergely (Budapest, 1913. augusztus 17.Székesfehérvár, 1983. október 3.) magyar református lelkipásztor, tanító, költő. 1913. augusztus 17-én született Fejes Sándor székesfővárosi államrendőr és Bukor Anna gyermekeként. Édesapja az I. világháborúban elveszett, így az öt fiút és két lányt özvegy édesanyjuk egyedül nevelte Óbudán.

Tanulmányai

Tanulmányait a Hunor-utcai Elemi Népiskolában kezdte 1919-ben Tárnok Kornélia osztályában. Az Óbudai Cserkészcsapat tagjaként életre szóló élményeket gyűjtött, melyek megerősítették felebaráti- és hazaszeretetét, a keresztény magyarság iránti elkötelezettségét. 1931. június 13-án érettségit tett jó minősítéssel a budapesti III. Kerületi Magyar Királyi Állami Árpád Reálgimnáziumban.[1] A budapesti Madách Imre Gimnáziumban ezt görög érettségivel egészítette ki. 1931-1936 között a fővárosi Református Theológiai Akadémia hallgatója volt.[2] 1937. június 28-án népiskolai tanítói képesítést szerzett.[3] Ezt követően második lelkészképesítő vizsgáját 1938. szeptember 14-én tette le.

Lelkészi szolgálata

Szigetszentmiklós és Szolnok után 1937. november 30-án Ravasz László püspök a vértesaljai egyházmegye csákvári egyházközségébe rendelte segédlelkészül.[4] Később Budafokra (1938), majd Rákospalotára (1938-39) került.

Rendes lelkészi szolgálatát 1939. április 1-jén kezdte Etyeken, az elesettek és a temető papjaként.

Etyek
Aba

1948-tól haláláig az abai református egyházközség prédikátora volt Kulifay Lászlót követve. Beiktatására a felrobbantott templom romjai mellett, az épülő új fundamentumán került sor. Az adományokból épített új templomot 1953-ban felszentelték, 1963-ban orgonát építettek, ahol Buday Bálint kántor-tanító halála után Fejes Ádám maga kísérte a gyülekezet énekét. A sajnálatosan elhibázott építési tervek miatt a tető főtartógerendája 1968-ban az Áldozócsütörtöki ünnepi istentiszteletet követő éjszaka eltörött, a mennyezet lezuhant, a berendezés összetört, az orgona tönkrement.[5] A faluban Fejes Ádám emlékéhez ma is legerősebben az összeomlott templom teljes újraépítése kötődik. Aba mellett a szórványtelepülések – Bodakajtor, Belsőbáránd, Alsószentiván – lelkészi szolgálatát is ellátta. Szolgálatának kezdetén gondoskodásába fogadta a falu káplánját, Máté Sándor későbbi ercsi lelkipásztort, aki az orosz hadifogságban fél tüdejét elvesztette.

Élete

Családja

Diákkorában ismerte meg Barna Blankát (1916. október 30.- 2006. július 6.), akivel háromévi udvarlás után 1939. július 10-én házasságot kötött.

Barna Blanka és Fejes Ádám

Két gyermekük született: Ádám (1940-2001) és Blanka (1943-2000).

A gyerekek: Ádám és Blanka

A II. világháborút az etyeki pincében vészelték át, svábokat, menekülteket rejtegetve.

1943-ban az Egyetemes Konvent külföldi missziójával szolgálati körútra ment Észak-Erdélybe. A kommunista hatalomátvétel után külföldre egyetlen alkalommal jutott: 1977. augusztus 18-ától három hónapos vízumot kapott Ausztriába, ahonnan Stuttgartba tovább utazva feleségével baráti látogatást tett egy a II. világháború alatt pincéjükben rejtőző családnál. A hatalom emberei számtalanszor zaklatták, beidézték, fogdába zárták.[6] Elmondása szerint fia hamarabb tanult meg lovagolni, mint járni: A háború alatt és azt követően minden dolgos kézre szükség volt. 1945 után osztályidegenként fizetést az államtól nem kapott, felesége nem folytathatta tanítói munkáját, gyermekei tanulmányait az állami kontraszelekció erősen korlátozta. A parókia területén mezőgazdasági munkából tartotta fenn családját. Állattenyésztésük azonban a háború végével lehetetlenné vált. A negyven marha egyik felét a németek, másikat az oroszok hajtották el.

Költészete

Életében egyetlen verseskötete jelent meg. Az 1941-ben megjelent „Dunántúli Magyar-Pap Éneke” fedőlapján testvére, Fejes Gyula grafikus alkotása látható[7]

Első verseskötete

A könyvecskében megjelent verseit korábban a Képes krónika, a Magyar Út, a Magyar Presbiter, a Híradó, a Református Jövő, az Áprily Lajos szerkesztette Protestáns Szemle, a Magyar Otthon, a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt, Az Út, a Reformátusok Lapja, a Református Egyház, a Kincses Kalendárium, a Hollywoodi Magyar Református Egyház Híradója, és a Dia Regno közölte. Összegyűjtött életműve csak halála után jelenhetett meg Csak Világítva Szabad Járni címmel.[8]

Versei személyes élményeinek és vallásos elhivatottságának sajátos ötvözetét adják. Istenhez fűződő viszonya végtelen szereteten alapuló családi kapcsolat: testvériség az Úrban.

Búcsú a Zanyától
Búcsú a Zanyától

Így ittmaradni – buta állat ez
a gyors autóbusz – velem most mi lesz?

Tudom – a Kislány! Nagy perc közelít!
Én a távolból úgy fogom kezit

hogy Téged küldlek hozzá, légy Te ott
– szégyenlem is, hogy vidám nem vagyok –

De majd ha hír jön: ember született! –
köszöntöm vígan az új Gyermeket,

másodikat majd – micsoda tavasz –
két őszülőnek megható vigasz,

úgy megy az élet, vidáman tovább,
mi majd folytatjuk – tudod – odaát!

Lelkipásztori szolgálatát valóban hivatásnak tekintette: minden igehirdetését részletesen kidolgozta, jegyzeteit papírra vetette.

Virágvasárnapi jegyzetek

Az utolsó igehirdetés

Szokásától eltérően az 1983. október 2-ai istentisztelet után a templomajtóban minden hívőtől kézfogással búcsút vett. Másnap hajnalban mentővel szállították be a székesfehérvári kórház intenzív osztályára szívinfarktussal. A szindróma vélhetőleg a fiatal kora óta tartó cukorbetegség miatt fellépő szívkoszorúér-elmeszedés következménye volt. Október 3-án a kórházban hunyt el. Sírján a lelkésszé avatásakor kapott ige: Azoknak, akik Istent szeretik, minden javokra szolgál.[9]

Hagyatéka

1993-ban Aba község díszpolgárrá avatta. További elismerésként és köszönet gyanánt 2005. november 12-én mellszobrot állítottak Fejes Ádám tiszteletére a lelkészről elnevezett téren.

Fejes Ádám mellszobra

Az 5/4-es portré, 70x63x29 cm-es bronz mellszobor Janzer Frigyes alkotása, Horváth László apát, Soponya plébánosa szentelte meg, és dr. Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke avatta fel.[10]

Versciklusai

Temető Papja
Mint Áldott Szőlővesszők …
Jézus Él
Romlott Tornyok Árnyékában
Összegyűjtött Versek

Források

  1. Iktatási szám 3266 2537, 2.sz melléklet
  2. 3266 7695/939
  3. Anyakönyvi szám 66, iktató szám 772
  4. Iktatási szám Dunamelléki Református Püspök 6225-1937
  5. Reformátusok Lapja 1972. július 3.
  6. Fejes, 1993, p. 23
  7. Fejes, Á. (1941). Dunántúli magyar pap éneke. Budapest: Bethlen
  8. Fejes, Á. (1993). Csak világítva szabad járni. Székesfehérvár: T&F Nyomda
  9. Róm 8,28.
  10. Hargitai, K. V. (2005, november 17.). Fejes Ádám tiszteletére. Bogárd és Vidéke. p. A2.

Irodalom

Fejes, Á. (1941). Dunántúli magyar-pap éneke. Budapest: Bethlen.
Fejes, Á. (1993). Csak világítva szabad járni. Székesfehérvár: T&F Nyomda.
Hargitai, K. V. (2005, november 17). Fejes Ádám tiszteletére. Bogárd és Vidéke. p. A2.
Reformátusok Lapja. (1972. július 3).

Read other articles:

1st Parliament of Canada 1st Parliament of CanadaMajority parliament24 September 1867 – 8 July 1872Parliament leadersPrimeMinisterRt. Hon. Sir John A. MacdonaldJuly 1, 1867 – November 5, 1873Cabinet1st Canadian MinistryParty caucusesGovernmentConservative Party& Liberal-ConservativeOppositionLiberal PartyCrossbenchAnti-Confederation PartyHouse of CommonsSeating arrangements of the House of CommonsSpeaker of theCommonsHon. James CockburnNovember 6, 1867 – March 25, 1874Membe...

 

Stuko dari Istana Borujerdi-ha, 1850-an, Kashan, Iran. Stuko (stucco), adalah material yang terbuat dari tumbukan batu, pasir, dan air. Bahan stuko biasanya ditemukan di situs candi. Pranala luar Stucco Toronto. Anne Grimmer, The Preservation and Repair of Historic Stucco, published by the Technical Preservation Services, Heritage Preservation Services Division, National Park Service [1] Diarsipkan 2012-10-21 di Wayback Machine., and duplicated all over the web About.com article on stucco Dia...

 

The GuardianTipeDaily newspaperFormatBerlinerPemilikGuardian Media GroupPenerbitGuardian News and MediaRedaksiAlan RusbridgerRedaksi opiniMark HenryDidirikan1821 oleh John Edward Taylor sebagai The Manchester GuardianPandangan politikCentre-left[1] LiberalBahasaEnglishPusatKings Place, 90 York Way, London N1 9GUSirkulasi surat kabar189 thousand copies (August 2013)[2]Surat kabar saudariThe ObserverThe Guardian WeeklyISSN0261-3077Nomor OCLC60623878 Situs webtheguardian.com The ...

We're the MillersPoster FilmSutradaraRawson Marshall ThurberProduser Chris Bender Vincent Newman Tucker Tooley Happy Walters Skenario Bob Fisher Steve Faber Sean Anders John Morris Cerita Bob Fisher Steve Faber Pemeran Jennifer Aniston Jason Sudeikis Emma Roberts Will Poulter Nick Offerman Kathryn Hahn Ed Helms Penata musik Ludwig Göransson Theodore Shapiro SinematograferBarry PetersonPenyuntingMichael L. SalePerusahaanproduksi New Line Cinema Newman/Tooley Films Slap Happy Productions...

 

artikel ini perlu dirapikan agar memenuhi standar Wikipedia. Tidak ada alasan yang diberikan. Silakan kembangkan artikel ini semampu Anda. Merapikan artikel dapat dilakukan dengan wikifikasi atau membagi artikel ke paragraf-paragraf. Jika sudah dirapikan, silakan hapus templat ini. (Pelajari cara dan kapan saatnya untuk menghapus pesan templat ini) Artikel ini tidak memiliki referensi atau sumber tepercaya sehingga isinya tidak bisa dipastikan. Tolong bantu perbaiki artikel ini dengan menamba...

 

Ilha da Queimada GrandeJulukan: Pulau UlarAerial view of Ilha da Queimada GrandeIlha da Queimada GrandeLokasi Ilha da Queimada Grande di BrasilGeografiLokasiSamudra AtlantikKoordinat24°29′10″S 46°40′30″W / 24.48611°S 46.67500°W / -24.48611; -46.67500Koordinat: 24°29′10″S 46°40′30″W / 24.48611°S 46.67500°W / -24.48611; -46.67500Luas430.000 m2Titik tertinggi206 mPemerintahanNegaraBrasilNegara bagianSão Paulo...

Artikel ini tidak memiliki referensi atau sumber tepercaya sehingga isinya tidak bisa dipastikan. Tolong bantu perbaiki artikel ini dengan menambahkan referensi yang layak. Tulisan tanpa sumber dapat dipertanyakan dan dihapus sewaktu-waktu.Cari sumber: Bhayangkara Satu – berita · surat kabar · buku · cendekiawan · JSTOR Pangkat Polri Perwira Jenderal Polisi Komisaris Jenderal Polisi Inspektur Jenderal Polisi Brigadir Jenderal Polisi Komisaris Besar Pol...

 

Town in Odisha, IndiaPipiliTownMain street of PipiliPipiliLocation in Odisha, IndiaShow map of OdishaPipiliPipili (India)Show map of IndiaCoordinates: 20°07′N 85°50′E / 20.12°N 85.83°E / 20.12; 85.83Country IndiaStateOdishaDistrictPuriElevation25 m (82 ft)Population (2001) • Total14,263Languages • OfficialOdiaTime zoneUTC+5:30 (IST)Vehicle registrationOD 13Websiteodisha.gov.in Pipili is a town and a NAC under jurisdi...

 

Questa voce sull'argomento calciatori serbi è solo un abbozzo. Contribuisci a migliorarla secondo le convenzioni di Wikipedia. Segui i suggerimenti del progetto di riferimento. Ranko Veselinović Nazionalità  Serbia Altezza 190 cm Peso 77 kg Calcio Ruolo Difensore Squadra  Vancouver Whitecaps CarrieraGiovanili 2011-2017 VojvodinaSquadre di club1 2017-2020 Vojvodina59 (1)2020- Vancouver Whitecaps92 (2)Nazionale 2014-2015 Serbia U-1614 (1)2015-2016 Serbia U-1712...

Masjid Koça Mustafa PashaKoça Mustafa Paşa CamiiMasjid dilihat dari timur lautAgamaAfiliasiIslam – SunniProvinsiIstanbulLokasiLokasiFatihNegara TurkiArsitekturTipeMasjidGaya arsitekturTurki dengan sedikit sentuhan arsitektur Bizantium dan UtsmaniyahDidirikan408 dengan rincian: Biara (sejak tahun 408–1486) Masjid (sejak tahun 1486–sekarang) SpesifikasiKubah1Menara1 Masjid Koça Mustafa Pasha (bahasa Turki: Koça Mustafa Paşa Camii), sebelumnya bernama Masjid Sünbül Efendi (bah...

 

LibreOffice Writer TipePengolah kata, aplikasi dan perangkat lunak bebas Versi pertamaSeptember 2010 (2010-09)Versi stabil 7.2.7 (12 Mei 2022) 7.3.5 (21 Juli 2022) GenreOffice SuitesLisensiGPLBagian dariLibreOffice Karakteristik teknisSistem operasiWindowsLinuxMac OS XUkurankurang-lebih 200 MBBahasa pemrogramanC++ dan Java Format kodeDaftarOpenDocument Text file format family dan Microsoft Word Binary File Format Format berkasDaftarOpenDocument Text file format family dan Microsoft Word ...

 

La neutralità di questa voce o sezione sull'argomento aziende è stata messa in dubbio. Motivo: linguaggio non adatto ad un'enciclopedia Per contribuire, correggi i toni enfatici o di parte e partecipa alla discussione. Non rimuovere questo avviso finché la disputa non è risolta. Segui i suggerimenti del progetto di riferimento. Questa voce o sezione sull'argomento aziende non è ancora formattata secondo gli standard. Contribuisci a migliorarla secondo le convenzioni di Wikiped...

此條目可参照英語維基百科相應條目来扩充。 (2021年5月6日)若您熟悉来源语言和主题,请协助参考外语维基百科扩充条目。请勿直接提交机械翻译,也不要翻译不可靠、低品质内容。依版权协议,译文需在编辑摘要注明来源,或于讨论页顶部标记{{Translated page}}标签。 约翰斯顿环礁Kalama Atoll 美國本土外小島嶼 Johnston Atoll 旗幟颂歌:《星條旗》The Star-Spangled Banner約翰斯頓環礁�...

 

Pour les articles homonymes, voir Rodin (homonymie). Si ce bandeau n'est plus pertinent, retirez-le. Cliquez ici pour en savoir plus. Cet article ne cite pas suffisamment ses sources (décembre 2022). Si vous disposez d'ouvrages ou d'articles de référence ou si vous connaissez des sites web de qualité traitant du thème abordé ici, merci de compléter l'article en donnant les références utiles à sa vérifiabilité et en les liant à la section « Notes et références ». En...

 

本條目存在以下問題,請協助改善本條目或在討論頁針對議題發表看法。 此條目需要編修,以確保文法、用詞、语气、格式、標點等使用恰当。 (2013年8月6日)請按照校對指引,幫助编辑這個條目。(幫助、討論) 此條目剧情、虛構用語或人物介紹过长过细,需清理无关故事主轴的细节、用語和角色介紹。 (2020年10月6日)劇情、用語和人物介紹都只是用於了解故事主軸,輔助�...

Mondino de LuzziLahirca. 1270 ADMeninggal1326 ADPekerjaanAnatomist, physician, professor Wikisource Inggris memiliki teks asli yang berkaitan dengan artikel ini: Mondino dei Lucci Wikimedia Commons memiliki media mengenai Mondino dei Luzzi. Mondino de Luzzi, atau de Liuzzi atau de Lucci,[1][2] (c. 1270 – 1326), juga dikenal sebagai Mundinus , adalah seorang dokter Italia, ahli anatomi dan profesor bedah, yang tinggal dan bekerja di Bologna. Dia sering dikreditkan...

 

Patung Krapangit Gewab, pahlawan perjuangan dari Fakfak Krapangit Gewab adalah pahlawan yang berasal dari Fakfak, Papua Barat. Patungnya diabadikan di Pulau Tubir Seram, yang berada di seberang Kota Fakfak. Patung tersebut terlihat jelas ketika kita berdiri dan dan menghadap ke lautan lepas di Kota Fakfak. Pulau Tubir Seram dapat ditempuh dengan menggunakan perahu milik masyarakat di Kampung Brongkendik. Waktu tempuh untuk menuju Pulau Tubir Seram sekitar 45 menit. Patung pahlawan Fakfak ters...

 

Darebin redirects here. For the railway station, see Darebin railway station. This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: City of Darebin – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (February 2024) (Learn how and when to remove this message) Local government area in Victoria, AustraliaCity of DarebinVi...

Cinder cone in Coconino County, Arizona, US Sunset CraterSunset Crater from the Cinder HillsHighest pointElevation8,042 ft (2,451 m) NAVD 88[1]Prominence999 ft (304 m)[2]Coordinates35°21′52″N 111°30′13″W / 35.36444°N 111.50361°W / 35.36444; -111.50361[1]GeographySunset CraterShow map of ArizonaSunset CraterShow map of the United States LocationCoconino County, Arizona, U.S.Topo mapUSGS Sunset Crater...

 

Золотые зубы или Золотые зубные коронки — применение золота и его сплавов в стоматологическом протезировании, а также металлические коронки с напылением похожим на золото не отличимым от натурального золота, в основном изготавливают из коронки и мосты. Золотая коро�...