Farnese Erzsébet
Uralkodóház	Farnese
Született	Elisabetta Farnese 1692. október 25. Parma, Parmai Hercegség
Elhunyt	1766. július 11. (72 évesen) Aranjuez, Spanyolország
Nyughelye	La Granja 1766. július 17.
Édesapja	Odoardo Farnese, Parma trónörökös hercege
Édesanyja	Pfalz–Neuburgi Dorottya Zsófia
Házastársa	V. Fülöp spanyol király
Gyermekei	III. Károly spanyol király Marianna Viktória portugál királyné I. Fülöp parmai herceg Mária Terézia Rafaella francia dauphine Lajos, Chinchón grófja Mária Antónia Ferdinanda szárd királyné
Vallása	római katolikus
Farnese Erzsébet aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Farnese Erzsébet témájú médiaállományokat.

Farnese Erzsébet (olaszul: Elisabetta Farnese, spanyol névváltozata alapján Izabella; Parma, Parmai Hercegség, 1692. október 25. – Aranjuez, Spanyolország, 1766. július 11.), Spanyolország királynéja 1714 szentestéjén V. Fülöp spanyol királlyal kötött házasságától 1724 januárjáig, majd újra 1724 augusztusától hitvese 1746-ban bekövetkezett haláláig. Ő volt a Spanyol Birodalom de facto uralkodója férje helyett, és közismert lett az ország államügyeire és legfőképp külpolitikájára gyakorolt jelentős befolyásáról. Hitvese halála után mostohafia, VI. Ferdinánd uralkodásakor kiszorult a hatalomból. Legidősebb fia, Károly spanyol királlyá válásának kezdetén az ország régense lett 1759-től 1760-ig, ám fia később már nem adott beleszólást Erzsébet számára a kormányzásba.

Farnese Erzsébet hercegnő 1692. október 25-én született Parmában. Édesapja a Farnese családból származó II. Odoardo herceg (1666–1693) volt, II. Ranuccio parmai herceg (1630–1694) és Este-i Izabella modenai hercegnő (1635–1666) fia, Parma és Piacenza hercegségek trónjának örököse, aki azonban még apjának, az uralkodó II. Ranuccio hercegnek életében meghalt.

Édesanyja a Wittelsbach-házból származó Dorottya Zsófia pfalz–neuburgi hercegnő (1670–1748) volt, Fülöp Vilmos pfalzi választófejedelem (1615–1690) és Elisabeth Amalia Magdalena hessen-darmstadti palotagrófnő (1635–1709) leánya.

Egyéves korában, 1693-ban Erzsébet hercegnő félárva lett, ekkor halt meg ugyanis huszonhét éves édesapja, Odoardo herceg. 1694-ben nagyapja, Ranuccio herceg halálakor a parmai és piacenzai hercegi trónt az elhunyt Odoardo öccse, Francesco Farnese herceg (1678–1727), Erzsébet hercegnő nagybátyja örökölte. Özvegy anyja, Dorottya Zsófia hercegnő 1695-ben hozzáment saját sógorához, Francesco uralkodó herceghez, de második házasságából nem születtek gyermekek.

A huszonkét éves parmai hercegnő kezét 1714-ben a Bourbon-házból származó V. Fülöp spanyol király – Lajos francia trónörökös herceg és Mária Anna Viktória bajor hercegnő legidősebb fia, XIV. Lajos unokája – kérte meg, aki nem sokkal korábban veszítette el első, fiatal feleségét, Mária Lujza Gabriella savoyai hercegnőt. A második házasság létrejöttében a király miniszterének, Alberoni bíborosnak és a király ágyasának, a francia származású Des Ursins (de los Ursinos) hercegnőnek volt különösen nagy szerepe, akit még XIV. Lajos francia király adott első udvarhölgyként a néhai Savoyai Mária Lujza királyné mellé, hogy rajta keresztül gyakoroljon befolyást unokájának, V. Fülöpnek politikájára. A házasságot képviselők útján (per procurationem) Parmában 1714. szeptember 16-án, majd Guadalajarában 1714. december 24-én kötötték meg, Erzsébet hercegnőt Izabella királyné (Isabel de Farnesio) néven koronázták Spanyolország királynéjává. A házasságból hét gyermek született:

• Károly (1716–1788), aki 1759-ben féltestvérének, VI. Ferdinánd királynak halála után III. Károly néven lépett a trónra.
• Ferenc (1717–1717), csecsemőként meghalt.
• Mária Anna Viktória (1718–1781), aki 1721–25 között XV. Lajos francia király hivatalosan eljegyzett menyasszonya volt, majd 1729-től I. József portugál király felesége lett
• Fülöp (1720–1765), aki 1748-ban I. Fülöp néven Parma hercege lett.
• Mária Terézia Rafaella (1726–1746), aki 1744-ben Lajos Ferdinánd francia trónörökös herceghez (1729–1765), XV. Lajos francia király fiához, a dauphinhez ment feleségül.
• Lajos Antal (1727–1785), Toledo érseke.
• Mária Antonietta (1739–1785), aki 1750-ben III. Viktor Amadé savoyai herceghez (1726–1796) ment feleségül, így 1773-tól szárd–piemonti királyné lett.

Erzsébet hercegnő (Izabella királyné) erőszakos, hatalomra vágyó asszony volt, döntő befolyást gyakorolt tehetetlen és ingatag férje elhatározásaira. Első intézkedéseként elűzte a királyi udvarból V. Fülöp nagy befolyással bíró ágyasát, Ursins (Ursinos, Orsini) hercegnőt, és magához ragadta a tényleges hatalmat. Ettől kezdve évtizedeken keresztül Erzsébet és tanácsosa, Alberoni bíboros a spanyol politikai élet legmeghatározóbb és legbefolyásosabb alakjai lettek.

1731. január 20-án meghalt Erzsébet hercegnő apai nagybátyja, Antonio Farnese parmai herceg. Erzsébet, mint a Parmai és Piacenzai Hercegség örökösnője keresztülvitte, hogy fiai, Károly és Fülöp megkapják az egykori itáliai spanyol birtokokat: a parmai hercegségeket, Nápolyt és Szicíliát.

V. Fülöp 1746. július 9-én meghalt, és a spanyol trónt első házasságából származó fia, VI. Ferdinánd foglalta el. Erzsébet hercegnő minden befolyását elveszítette, és egy időre kénytelen volt a háttérbe húzódni. A Palacio Real de Riofrío kastélyt rendeztette be székhelyévé, és a következő 13 évet ott töltötte, mint Spanyolország özvegy királynéja. Csak 1759-ben jutott ismét nagyobb szerephez, amikor a gyermektelen VI. Ferdinánd halálával a trónt Erzsébet hercegnő (Izabella királyné) elsőszülött fia, III. Károly foglalta el. Visszanyerte régi befolyását, és haláláig nagy szerepet játszott a spanyol politikában.

1766. július 11-én hunyt el az aranjuezi királyi palotában. A spanyol Bourbonok hagyományos temetkezőhelyén, a madridi San Lorenzo de El Escorial-i királyi kolostorban temették el, síremléke fennmaradt.