Földes György (Budapest, 1952. december 30. –) magyar történész, tudományos kutató, egyetemi oktató.
Élete
Földes György 1952. december 30-án született Édesapja, Földes László1944-ben partizánparancsnok, 1945 után kommunistapolitikus, miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő volt.[1] Két testvére van; László (1945) művésznevén „Hobo”, Kossuth-díjas magyar bluesénekes, dalszerző, előadóművész és József (1949) autószerelő. Két gyermeke van, Dániel (1981) és Léna (1984). Az 1990-es évek második felében vezető politikusi szerepet is vállalt, 1994 és 1998 között az MSZP Országos Elnökség tagja, 1998-tól 2000-ig az Országos Választmány elnöke.
1977-ben szerzett diplomát az ELTE Bölcsészettudományi Kar történelem–szociológia szakán. 1979-ben védte meg egyetemi doktori disszertációját, amelynek címe Az újpesti munkásmozgalom 1929–1944. 1981-ben politikai gazdaságtan továbbképző tanfolyamot végzett az akkori Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen. 1989-ben jelent meg a Hatalom és mozgalom 1956–1989 című monográfiája, amely kísérletet tett a Kádár-korszak kritikai elemzésére. 1995-ben kandidátusi fokozatot szerzett, disszertációját a gazdaságpolitikai és gazdaságirányítási kutatásai alapján Az eladósodás politikatörténete 1957–1986 címmel védte meg. 2010–ben MTA doktori címet szerzett a Magyarország, Románia és a nemzeti kérdés 1956–1989 című monográfiájával. 2012-ben habilitált az ELTE BTK-n A Kádár-rendszer hivatalos nemzetfelfogásának változásai 1956–1988 című eladásával. Jelenlegi kutatásai középpontjában Kádár János politikai életpályája, a magyar-szovjet kapcsolatok és a Kádár-korszak átfogó, általános kérdései állnak.
Az egyetem elvégzése után 1977 és 1989 között a Párttörténeti Intézet tudományos munkatársa. 1990 és 2016 között a Politikatörténeti Intézetben dolgozott, előbb tudományos munkatársként, 1991-től igazgatóként, majd főigazgatóként. 1986 óta rendszeresen folytat oktatói tevékenységet. 1998-tól 2011-ig az ELTE Bölcsészettudományi Kar Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszékének docense, 2003-tól az ELTE BTK Történettudományi Doktori Iskola Új- és Jelenkori Magyar Történelem Doktori Programjának előadója. 2012-től a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának vendégoktatója. A Magyar Történelmi Társulat választmányi tagja.
Tudományszervezői munkásságát jelzi, hogy 2001 és 2004 között vezette a Politikai kultúra és politikai mentalitás Magyarországon a XX. században címet viselő Széchenyi kutatási projektet, illetve főkoordinátorként működött közre a Politikatörténeti Alapítvány Társadalomelméleti Kutatócsoportjának két – egyenként hét, illetve négy projektből álló – kutatássorozatában 2003 és 2005, majd 2007 és 2008 között. Szerkesztőként számos tanulmánykötet elkészítéséhez járult hozzá, továbbá sorozatszerkesztője a Politikatörténeti Füzetek és a Húsz év után sorozat kiadványainak.
Rendszeresen tart előadásokat hazai és nemzetközi tudományos konferenciákon és fórumokon. Intenzív tudományos kapcsolatokat ápol az erdélyi tudományos élet képviselőivel, többek között a csíkszeredai Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen, illetve a marosvásárhelyi Gheorghe Şincai Intézetben.
Iskolák, tudományos előmenetel
1977 ELTE BTK - történelem-szociológia diploma
1979 ELTE BTK - Egyetemi doktori disszertáció (Az újpesti munkásmozgalom története 1929–1944)
1981 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - politikai gazdaságtan továbbképző tanfolyam
1995 a történelemtudományok kandidátusa (Az eladósodás politikatörténete, 1957–1986)
2010 MTA doktori fokozat, történettudomány (Magyarország, Románia és a nemzeti kérdés 1956–1989)
2012 habilitált doktor - ELTE BTK (A Kádár-rendszer hivatalos nemzetfelfogásának változásai 1956–1988)
Munkahelyek, beosztások
1977–1989 Párttörténeti Intézet, tudományos munkatárs
1989–1990 MSZMP, majd az MSZP központja, politikai tanácsadó
1990–1991 Politikatörténeti Intézet, tudományos munkatárs
1991–2016 Politikatörténeti Intézet, igazgató, majd főigazgató
A Kádár-korszak politikatörténete, Kádár János politikai életpályája;
Magyar-román kapcsolatok, az erdélyi magyarság 1956–1989;
Magyar-szovjet kapcsolatok a II. világháború után;
Magyarország gazdaság és társadalomtörténete a XX. században;
A történetírás módszertani kérdései.
Saját művek, szerkesztett kötetek
Holtpont. Társadalomkritikai tanulmányok Magyarország elmúlt 25 évéről; szerk. Földes György, Antal Attila; Napvilág, Bp., 2016
Kádár János külpolitikája és nemzetközi tárgyalásai, 1956-1988. 1-2.; Politikatörténeti Intézet–Napvilág, Bp., 2015
Kádár János és a 20. századi magyar történelem. Tanulmányok. Szerkesztette: Földes György–Mitrovits Miklós. Budapest, Napvilág, 2012. 204 p.
Szovetszko-vengerszkije ekonomicseszkije otnosenyija 1948-1973; fel. szerk. A. N. Artyizov, magyar fel. szerk. Földes György; MFD, Moszkva, 2012 (Rosszija. XX vek. Dokumenti)
Parlamenti választások Magyarországon 1920–2010; 3. bőv., átdolg. kiad; szerk.: Földes György, Hubai László, Bp., Napvilág Kiadó 2010
A moderntől a posztmodernig: 1968. Tanulmányok. Szerkesztette: Balázs Eszter, Földes György és Konok Péter. Budapest, Napvilág, 2009. 264 p.
Magyarország, Románia és a nemzeti kérdés 1956–1989; Napvilág, Bp., 2007. 526 p. ISBN 978 9639350557
Nemzetiség – felelősség. Írások Gáll Ernő emlékére. Szerk.: Földes György, Gálfalvi Zsolt. Budapest, Napvilág, 2005. 468 p.
1945 a világtörténelemben. Milyen jövőt képzelt magának a világ? Tanulmányok. Szerk.: Feitl István, Földes György. [1945 in World History. What Future Did the World Imagine for Itself?] Budapest, Napvilág, 2005. 344 p.
Útkeresések. A magyar szociáldemokrácia tegnap és ma. Szerk.: Feitl István, Földes György, Hubai László. Budapest, Napvilág, 2004. 445 p.
A globalizáció kihívásai és Magyarország; szerk. Földes György, Inotai András; Napvilág, Bp., 2001
Parlamenti választások Magyarországon, 1920-1998; 2. bőv., átdolg. kiad.; szerk. Földes György, Hubai László; Napvilág, Bp., 1999
Rendszer – hatalom és a baloldal Magyarországon 1994 után; Napvilág, Bp., 1999. 102 p. ISBN 963 908235 X
Az eladósodás politikatörténete, 1957-1986; Maecenas, Bp., 1995
Hatalom és mozgalom 1956–1989. Társadalmi-politikai erőviszonyok Magyarországon; Reform–Kossuth, Bp., 1989. 229 p. ISBN 963-02-6205-3