A fészekhagyó (nidifugus, autofág, prekociális) és fészeklakó (nidicol, fészekben maradó; insessores, altricial, régiesen fészkenülő) kifejezések az ontogenézis (kifejlődés a kikeléstől vagy megszületéstől a teljes „beérésig”) szempontjából kategorizálják a gerinceseket, azonban leggyakrabban madarakra és emlősökre alkalmazzák. Általánosságban elmondható hogy az előbbiek magas fejlettségűként, míg utóbbiak alacsony fejlettségűként jönnek a világra.

Madarak

Általában a fészeklakó madarak kicsinyét fiókának, míg a fészekhagyókat csibének hívjuk. Ezek a kategóriák átmenetet képeznek, így előfordulnak olyan fajok is, melyek még teljes röpképességük előtt kiugranak (ilyen például a fekete rigó), ezért ezeket bizonyos esetekben mint „részleges fészekhagyó” említik.^[1] Attól függően, hogy a faj fészeklakó vagy fészekhagyó típusba sorolható, a kikelő fiókák csupaszon, illetve dús pehelytollazattal (de – mint például a kis bíbicek – amíg ki nem nő második tollruhájuk, még nem tudnak repülni) kelnek ki a tojásból. E szabály alól is van azonban kivétel, hiszen a fészeklakó ragadozók fiókái finom pehelytollakkal borítva kelnek.^[2][3]

A fészekhagyó egyedfejlődés az ősibb típusú, ősibb madárfajok ivadékaira jellemző, míg a fészeklakó egyedfejlődés madaraknál az evolúció során újabb keletű.

Fészekhagyó például a házi tyúk, fürj, fogoly stb., fészeklakó többek között valamennyi énekesmadár, a szárcsa és a vízityúk. A guvatfélék viselkedése átmenetet mutat a fészeklakóké és a fészekhagyóké között.^[4][5]

Emlősök

Emlősöknél a fészekhagyásos életmód alakult ki az evolúció újabb „vívmányaként”, tehát másodlagosan. Ezek szerint az emberi csecsemők egyedfejlődésében a fészeklakó (emberi gondoskodásra szoruló) ősi jelleg az emlősök evolúciója során megmaradt, míg egyes fejlettebb emlőscsoportok (pl. a nagy testű patások) utódai másodlagosan váltak fészekhagyókká.

A legfontosabb ismérv, ami alapján a rágcsálókat két nagy csoportba oszthatjuk az, hogy kicsinyeik fészeklakók (egér, patkány, hörcsög), vagy fészekhagyók-e (degu, tengerimalac, csincsilla).^[6] A nyulaknál az üregi nyúl fészeklakó, míg a mezei nyúl fészekhagyó.^[7]

Hüllők

A hüllőknél az evolúció kezdetén a fészekhagyás, mint az elsődleges egyedfejlődési forma alakulhatott ki.

• Lendl Adolf: Az állatok színének mustrázatáról. (Befejezés.), Természettudományi Közlöny 23. évfolyam 261. füzet, 1891 május (adt.arcanum.com)
• Fészekhagyók, Fészeklakók. In A Pallas nagy lexikona. Szerk. Bokor József. Budapest: Arcanum – FolioNET. 1998. ISBN 963 85923 2 X  

• Horváth Károly: Az ivadékgondozás néhány esete, Uránia - Népszerű tudományos folyóirat 17. 10. szám - 1916 (adt.arcanum.com)
• Adolf Portmann biológiájának filozófiai aspektusai , "Az ember és az állat közötti határvonal" problémákat vitató szimpózium (Moszkva, 1964. augusztus 3- 10) (adt.arcanum.com)
• Molnár Lidia: A fajfenntartással kapcsolatos viselkedések (VI.), Megyei Tükör 16. évfolyam 3653. szám, 1983. október 24. (adt.arcanum.com)
• Széky Pál: A gerinces állatok metamorfózisa Az átalakulásos egyedfejlődés az állatvilágban, Természet Világa 125. évfolyam 6. szám - 1994 június (adt.arcanum.com)
• Luka László: Szigethelyzet a magyar—nem magyar házasságban, Korunk 3. folyam X/12., epa.oszk.hu - 1998. december

• A madarak - Biológia - 10. évfolyam; tudasbazis.sulinet.hu / nat2012.nkp.hu

Ez a biológiai tárgyú lap egyelőre csonk (erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle!