Az European Planetary Science Congress, röviden EPSC (Európai Planetáris Tudományok Kongresszus) az európai űrkutatásban megszervezett holdi és bolygókutatással foglalkozó konferencia, melyet eddig mindig Németországban, tartottak meg az elmúlt négy évben[mikor?]. Az elsőt 2006-ban Berlinben rendezték meg.
Témakörök
Az „European Planetary Science Congress” konferenciák az űrszondákkal végzett Naprendszer-kutatási munkáknak (planetológia, a kozmopetrográfia, kozmogeokémia, asztrobiológia, planetáris űrtechnológia) a konferenciái. A konferencia közleményeit több mint 70 szekcióba osztják be a szervezők. A mintegy 700 közleményt mintegy 350 előadásra, 350 poszter közleményre tagolják.
A konferencián az utóbbi években a Mars és a Hold, valamint a Titán szerepel kiemelkedően fontos égitestként, mert ezekhez jutott el eddig európai bolygókutató űrszonda. Szerepelnek azonban adatföldolgozások a Mars Reconnaissance Orbiter, a MER-A Spirit és a MER-B Opportunity, a Szaturnusz körül dolgozó Cassini, a Hold körül dolgozó Lunar Reconnaissance Orbiter, a Merkúrt kutató MESSENGER űrszondák eredményeiről is, hiszen a bolygókutatás ma már széles nemzetközi összefogásban zajlik.
Magyar kutatók részvétele
Különböző planetológiával, meteoritikával, űrszondás bolygókutatással és űrkutatás oktatással foglalkozó magyar csoportok a kezdetektől fogva vesznek részt az Európai Planetáris Kongresszusokon. Ez alatt az idő alatt mintegy 30 magyar közlemény jelent meg tőlük és ezek közül több elérhető az EPSC honlapján is.
Irodalom
- J. H. Pasckert, H. Hiesinger, D. Reiss (2009): Rheologies and ages of lava flows on Elysium Mons, Mars. EPSC Abstracts, Vol. 4, EPSC2009-577, 2009, European Planetary Science Congress.
- N. Miyake, M.K.Wallis and N.C. Wickramasinghe (2009): Discovery in Space Micro-dust: Siliceous Fragments Supporting the Diatom Hypothesis. EPSC Abstracts, Vol. 4, EPSC2009-468, 2009, European Planetary Science Congress.
- Magyar, I. Á. Lang, T. Varga, Sz. Bérczi (2009): Experiments measuring surface rocks and soils characteristics by Hunveyor - Husar educational space probe models in Hungary. European Planetary Science Congress, EPSC2009-698, OA4, 13-18 Sept. Potsdam, Germany
- Gyollai, I., Sz. Nagy, A. Gucsik, Sz. Bérczi, M. Veres, Zs. Szekrényes (2009): Raman and infrared spectroscopy of feldspars in lunar meteorites (Asuka-881757 and Yamato- 86032). European Planetary Science Congress, EPSC2009-301, OG1, 13-18 Sept. Potsdam, Germany
- A. Lang, Sz. Berczi, D. Cserich, S. Erdélyi, F. Erdősi, D. Kiss, I. Nickl, and T. Panyi (2010): Optical-chemistry experiment measuring gases by the HUSAR-5 NXT-based rover model. European Planetary Science Congress, EPSC2010-767, MT3, 19-24 Sept. Rome, Italy
Külső hivatkozások