Ez a szócikk vagy szakasz lektorálásra, tartalmi javításokra szorul. A felmerült kifogásokat a szócikk vitalapja részletezi (vagy extrém esetben a szócikk szövegében elhelyezett, kikommentelt szövegrészek). Ha nincs indoklás a vitalapon (vagy szerkesztési módban a szövegközben), bátran távolítsd el a sablont! Csak akkor tedd a lap tetejére ezt a sablont, ha az egész cikk megszövegezése hibás. Ha nem, az adott szakaszba tedd, így segítve a lektorok munkáját!
Történelmünk folyamán sok járvány sújtotta a világ lakosságát. Különböző kontinenseken, más-más betegségek ütötték fel a fejüket. Példaként említhető a 14. századipestist ami Európa lakosságát harmadolta meg, vagy az 1918-ban felbukkanó spanyolnáthát, ami 2006-ig több mint 25 millió áldozatot követelt. [forrás?]
Az orvostudomány fejlődésével egyenes arányban fejlődik a járványokkal vívott harc is. A betegségek feltérképezésében nagy szerepet vállalnak az epidemiológiai modellek. Ezek a modellek a populációs dinamikai modellek köze tartoznak, fontos szerepet töltenek be a járványok, betegségek karakterizálásában, besorolásában.
Feltételek
Az alábbi modelleket hozzávetőlegesen konstans populációra fogjuk értelmezni, ahol a folyamat elején megjelenik egy fertőzött egyedeket tartalmazó csoport, továbbá feltételezzük, hogy a betegségnek nincs lappangási ideje, a populáció homogén, tehát minden fertőzött tagja ugyanolyan mértékben van megfertőződve, a populáció autonóm azaz nincsenek újszülöttek és az összes elhunytat az R csoportba számítsuk bele. Ezen feltételezések alapján a populációt szét oszthatjuk 3csoportba:
S (Susceptible) - ide tartoznak azok az egyedek akik hajlamosak lehetnek a megbetegedésekre
I (Infective) - megfertőzött egyedek, melyek képesek megfertőzni további egyedeket, továbbá a betegséget hordozókat is ebbe a csoportba sorolhatjuk
R (Removed) - bele tartoznak azon egyedek, akiket nem lehet megfertőzni (akik szervezete eléggé immunis volt a betegségre), valamint azok akik már a betegségből kigyógyultak
A járvány fejlődésének vizsgálata szempontjából figyelembe kell vennünk néhány tényezőt:
A megfertőződés sebességét, ami egyenesen arányos a két csoport egyedeinek a találkozásainak a mennyiségétől, azaz S.I
Az I csoportból történő áthelyeződés sebessége az R csoportba, ami a fertőzöttek számával arányos
Az R csoportban lévő egyedek már nem változtatják meg a helyüket
Felosztás
4 fajta alap epidemiológiai modellt különböztetünk meg:
SIR - modell
SEIR - modell
SI - modell
SIS - modell
S I R
Az SIR modell a legalapvetőbb modellnek számít az epidemiológiai modellek rendszerében. Azon betegségek szimulálására használják fel őket, ahol a gyógyulás után nem alakul ki egy életre szóló immunitás. Ezen modellben mind három csoport jelen van (S, I, R). Az SIR modell dinamikáját három differenciálegyenlettel definiálhatjuk:
; : ;
S E I R
S I
S I S
Források
Modely v biologii a epidemiologii - Ing. Radvan Jiřk, Ph.D.
Ez az orvostudományi tárgyú lap egyelőre csonk (erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle!