Az Enjoy Yourself az ausztrál Kylie Minogue második stúdióalbuma, mely 1989. október 9-én jelent meg az Egyesült Királyságban a PWL (Pete Waterman Entertainment kiadónál, illetve Ausztráliában a Mushroon Records, míg az Egyesült Államokban 1990 januárjában a Geffien kiadónál jelent meg a lemez. Minogue az első, debütáló albumának sikereit követően ismét találkozott 1989 februárjában a Stock Aitken Waterman producer trióval, akik az album 10 dalából kilencet írtak meg az énekesnő számára. A felvételek februártól júliusig zajlottak, miközben Minogue első nagy játékfilmjét a The Deliquents-t forgatta.
Az "Enjoy Yourself" egy bubble-gum, dance -pop disco album, mely főleg a romantikus kapcsolatokat tárgyalja. A lemez vegyes értékeléseket kapott a zenekritikusoktól, akik bírálták, hogy hasonló debütáló albumához. Az Egyesült Királyságban az első helyen debütált, és több mint 600.000 példányszámot értékesítettek belőle, mellyel 1989 6. legkelendőbb albuma lett. 1990 februárjában a BPI négyszeres platina minősítéssel díjazta. Írországban, Ausztráliában, Új-Zélandon, is Top 10-es helyezett.
Az albumról négy dal jelent meg kislemezen, köztük a Hand on Your Heart és a Tears on My Pillow, melyek listavezetőek voltak a brit kislemezlistán. A Wouldn't Change a Thing, és a Never Too Late Top 5-ös helyezett lett. Ausztráliában és Írországban mind a négy dal Top 20-as sláger lett. Az albumot tovább népszerűsítették Minogue első és második koncertkörútjai, a "Disco in Dream" (1989) és az "Enjoy Yourself Tour" (1990) mellyel az Egyesült Királyságban, Ázsiában, és Ausztráliában mutatkozott be. Az albumot először 2015-ben adták ki újra az Egyesült Királyságban, amikor ismét felkerült az albumlistára.
Előzmények és felvételek
Kylie Minogue először 1986-ban került a nyilvánosság elé, amikor az ausztrál Neighbours (Szomszédok) című szappanoperában Charlene Robinson szerepét játszotta el, aki egy iskolás lány, aki időközben garázsszerelő lett.[1] Minogue 1987 elején szerződött a Mushroom Records kiadóval, és 1988 júliusában kiadta debütáló stúdióalbumát. Az albumon olyan slágerek szerepeltek, mint az I Should Be So Lucky, vagy a The Loco-Motion, és a Got to Be Certain című slágerek. Az album az első helyen végzett, és 1988 legkelendőbb albuma lett az Egyesült Királyságban.[2] Hazájában Ausztráliában a második helyezett lett, és négyszeres platina minősítést kapott az ARIA által.[3] A lemezből több mint ötmillió példány talált gazdára világszerte.[4] Az album elindította Minogue zenei karrierjét, éppen akkor amikor a televízióban nem sok ismert színész döntött úgy, hogy lemezt készít.[5]
Minogue Londonba költözött, miután 1988 júniusában és júliusában leforgatta a Neighbours utolsó jeleneteit.[6] Novemberben megjelent közös dala Jason Donovannel, aki a szappanoperában a szerelmét játszotta.[7] A Stock Aitken Waterman trió által írt Especially for You című dal 1988 negyedik legtöbbet eladott kislemeze lett, és 1989 első számú dala az Egyesült Királyságban.[8]1989 februárjában újra összeállt a producertrióval, akik producerként és íróként is dolgoztak első debütáló lemezén,[9] valamint a "Hand on Your Heart" és "Wouldn't Change a Thing" című dalokon, miközben az "Enjoy Yourself" című második stúdióalbumot készítették.[10] Az egyik producer így nyilatkozott: "Egyáltalán nem izgulunk az első album sikere után, sinen vagyunk, és imádjuk".[11] Az albumot a PWL társtulajdonosa David Howell licencelte.[11]
Két hónappal később bejelentették, hogy Minogue elfogadta Lola Lovell főszerepét a Chris Thomson által rendezett ausztrál "The Deliquents" című filmben. Minogue komoly színésznőként próbálta megállni a helyét, és úgy gondolta, hogy a lázadó, és szenvedélyes vidéki lány szerepe megkülönbözteti őt a "Neighbours" általi imázsától.[12] A fotózás májusban kezdődött Maryborough-ban, Queenslandben, és körülbelül két hónapig tartott.[13] Három hétig, júliusig folytatta a munkát második albumán Londonban. A felvételek elég intenzívek voltak, miközben még mindig debütáló albumát reklámozta.[14] A "The Deliquents" filmzenéjéhez Waterman javasolta Minogue-nak a The Teenagers "I'm Not a Juvenile Deliguent" 1957-es dalát, valamint a Little Anthony and the Imperials "Tears on my Pillow" című 1958-as dalát. Minogue ez utóbbit választotta, melyet fel is vett. A "Never Too Late" című dalát az albumra az utolsó szekcióban rögzítette júliusban.[15]
Zene és szövegek
A teljes albumot a Stock Aitken Waterman trió készítette, kivéve a "Tears on My Pillow" című dalt, melyet Sylvester Bradford és Al Lewis írtak. Minogue és a producerek úgy döntöttek, hogy az album változatosabb lesz, mint az előző, mely főleg tánczenei album volt.[16] "Sok különböző dal van" ...az Enjoy Yourselfnek egyensúlya van, és az 50-es évekhez hasonló stílusú dalok is vannak...Azt hiszem, szélesebb a vonzereje mint a "Kylie" című albumnak. – mondta Minogue.[17] Az album sok R&B basszusvonalat tartalmaz, amelyek a popzene különböző aspektusait mutatják be, és kicsit lelkesebb, amerikaibb nézőpontot, egyfajta komoly hangulatot ad. Egyszerű szövegeket tartalmaz romantikus kapcsolatokról, hogy extra visszhangot és mélységet adjon a daloknak.
A zenekritikusok az albumot egy bubble-gum, szintipop, dance-pop, disco albumként írták le, melynek témája a romantikus kapcsolatok körül forog.[18] Megjegyezték továbbá, hogy a dalok hasonló összetételűek, mint Minogue debütáló albumán.[19] Nick Levine a Digital Spy-tól azt mondta, hogy az album "menőbb képlékenyebb Stock Aitken Waterman pop" volt, mint az előző próbálkozás.[20] Joe Sweeney a PopMatters-től úgy gondolta, hogy Minogue már nem a pop, és tánczene közötti szakadékot hidalja át, hanem a balladák és doo-wop számok beépítésével próbálja kibővíteni a még mindig Astley-féle SAW house hangzást. Ian Gormely az Exclaim-től a rágógumi szintipop hangzást Tiffany és Debbie Gibson amerikai énekesek munkáihoz hasonlította.[21] Gary James az Entertainment Weeklytől az albumot a debütálás és az 50-es évek, és 60-as évek visszadobott hangzásának jól összemosódó bonyodalmának nevezte.[22]
Dalelemzés
A Tell Tale Signs" és a "My Secret Heart" összehasonlítást kapott Paul McCartney (a képen 1980-ban) munkáival.
A Hand on Your Heart egy ütős dal, mely az őszinteségről és a párkapcsolatban való kommunikációról szól.[23] A dalt a Ten City "That's the Way Love Is" (1989) és a The Isley Brothers "This Old Heart of Mine (Is Weak for You) című soul kislemezei ihlették (1966). A Wouldn't Change a Thing arról szól, hogy higgyünk valakiben akkor is, ha senki nem érti meg, míg a Never Too Late Minogue optimista filozófiáját követi.[24] Colin Irwin a Number One-tól úgy érezte, hogy mindkét szám könnyed, és lágy tempójú, de mégis megőrzi a vonzerejét dance-pop dalként, és úgy gondolta, hogy az autóbbi mű vágyakozó szövegei hasonlóak Jason Donovan munkáihoz.[25]
A "Nothing to Lose" című dal egy boldog és pattogós dal, mely egy történetet mesél el a kockázatvállalásról, hogy elérje amit akar. Ezt követi a "Tell Tale Signs" egy jazz-orientált blues és vonós fáklyadal, amelyben Minogue felismeri egy kapcsolat széthullásának jeleit.[26] A szokatlan barokk pop, a "My Secret Heart" szokatlan ritmusokat, kulcsváltásokat, akadozó csellóhangokat, és vidám szövegeket tartalmaz.[27] Minogue a "My Secret Heart"-ot egy ártatlan és reményteli fantasy dalként jellemezte, amely a 40-es évek romantikus hollywoodi filmjeire emlékezteti.[28] A kritikusok a "Tell Tale Signs"-t, és a "My Secret Heart" című dalokat Paul McCartney munkájához hasonlították. Minogue ünnepi, és örömteli módon énekli el az "I'm Over Dreaming (Oveer You] című dalt. Témája az, hogy megtalálja a bátorságot ahhoz, hogy szembenézzen egy kapcsolat végével.[24]
Colin Irwin a Number One munkatársa úgy gondolta, hogy Minogue hitelesen hangzik a Tears on My Pillow verziójában. Levine viszont "furcsa retro pillanatnak" nevezte. Minogue úgy gondolta, hogy a maga változata "sima és könnyen hallgatható", és meglehetősen hű az eredetihez. A dallamos "Heaven and Earth" bemutatja Minogue nézetét a környezeti kérdésekről, és arra buzdít, hogy a környezet megőrzésére, és védelmére ösztönözni kell az embereket.[29] Ezt követi a címadó dal, amely az album legközelebbi szerepét tölti be. Lírailag arra emlékezteti az embereket, hogy legyenek boldogok, és érezzék jól magukat. Levine úgy jellemezte a dalt, mint egy partit, egy Seize The Day üzenettel, amely előrevetítette Minogue további erőfeszítéseit.
Borító és megjelenés
A Simon Fowler fotós által készített album borítón Minogue mosolyogva látható, miközben fekete miniruhát, és káprázatos arany sapkát visel.[30] Minogue is meglepődött a végső eredményen, amelyet elég merésznek talált.[31] "A kalap Londonból származik. Jelenleg nagyon szeretem a flittereket...bár nem hiszem, hogy az utcán hordanám" – emlékezett vissza Minogue.[32] A debütáló albumhoz hasonlóan a műalkotás célja az volt, hogy lányos és gondtalan módon mutassa őt, amihez a gyerekek és tinédzserek is viszonyulhatnak, nem pedig valamilyen ikonként ábrázolva.[33] Más PWL előadók ugyanezt a stratégiát alkalmazták, és láthatóak kalappal pózolva albumaik borítóját. Ezek közé tartozik Mandy Smith a "Mandy" című lemezborítón (1988) vagy Sonia az "Everybody Knows" borítóján (1990).[34] Az "Enjoy Yourself" cím Minogue mottóját tükrözi, hogy pozitív hozzáállással élj az élet nehézségeivel szemben.[35]
Az "Enjoy Yourself" 1989. október 9-én jelent meg az Egyesült Királyságban a PWL gondozásában. Az albumot Ausztráliában csak november 6-án adta ki a Mushroom Records kiadó. Japánban novemberben egy limitált kiadás jelent meg képeslapokkal, matricákkal, és dalszövegfüzettel.[36] Az Észak-Amerikai kiadás, amelyet a Geffen Records adott ki 1990-ben, eltérő grafikával készült, és bónuszként tartalmazza az Especially for You című dalt.[37] 1989-ben a PWL kiadott egy videókazettát Kylie: The Videos 2 címmel az Egyesült Királyságban, és Japánban, melyen egy interjú is látható Minogue-val, valamint az "It's No Secret", a "Hand on Your Heart", "Wouldn't Change a Thing", és a "Never Too Late" videókkal.[38] Az albumot a WEA újra kiadta Japánban1993-ban, és 1995-ben,[39] mielőtt a PWL bejelentette, hogy 2012-ben újból kiadják az albumot bónuszdalokkal. és mixekkel.[40]2014 októberében bejelentették, hogy a Cherry Red Records, és a PWL újból kiadja az albumot a Rhythm of Love, és a Let's Get to It stúdióalbumokkal együtt.[41] A megjelenés dátumát később 2015. február 9-re módosították.[42] Az albumokat digitálisan maszterelték, az eredeti stúdiószalagokról, és megjelent bakelit lemezen, CD-n, és DVD-n is. Ez volt az első olyan alkalom, hogy ezeket az albumokat először adták ki az Egyesült Államokban az eredeti megjelenésük óta.[43]
Minogue előadja a "Wouldn't Change a Thing" című dalt, a Golden turné egyik koncertjén (2018–19)
A megjelenés hetében az albumot egy 250 000 fontos reklámkampány támogatta a televízióban, és a tinimagazinokban, valamint a zenei lapokban.[44] 1989 októberében Minogue elindította első koncertturnéját Disco in Dream címmel, ahol a két stúdióalbumának dalait adta elő.[45] Japánban kezdődött a turné, ahol 38000 rajongó előtt lépett fel a Tokyo Dome-ban.[46] Később csatlakozott hozzá a PWL kiadó művészei, és egy tíz fellépésből álló turné vette kezdetét az Egyesült Királyságban, ami 170 000 rajongót vonzott.[47] Az Egyesült Királyságbeli koncertet a helyi rádióállomások szponzorálták, és átnevezték Hitman Roadshow-nak.[48]
Enjoy Yourself turné
1990 február és május között Minogue elindította az Enjoy Yourself turnét. Februárban három koncertet adott szülőhazájában, Ausztráliában, 3 millió dolláros bevételt hozva a műsoronkénti 10.000 jegy eladásából.[49] A turnét később áprilisban és májusban kiterjesztették Európára és Délkelet-Ázsiára is. Birminghamben az első szakaszban nyújtott teljesítmény 12 700 rajongót vonzott a Resorts World Arénába. Minogue tizenhárom jelmezt adományozott mindkét koncertturnén a Melbourne-i Művészeti Központnak, közülük hármat még 1991-ben, kettőt 2008-ban,a többit pedig a Kulturális ajándékok program keretében 2004-ben.[50]
A koncerten elhangzott dalok
A lista Minogue hivatalos weboldaláról származik:[51]
Minogue az "Enjoy Yourself" albumról előadja, a "Hand on Your Heart" és a "Never Too Late" dalokat a Kiss Me Once turnéja során Sheffieldben 2014 novemberében.
A Hand on Your Heart az album első kislemezeként jelent meg 1989 áprilisában a "Just Wanna Love You" című B. oldali számmal.[53] Majd megjelent a március elején készült videoklip is a dalhoz, melyet Melbourne-ben forgattak, melyben Minogue egy stúdióban táncol.[54] A kislemez korlátozott promóciót kapott, mivel Minogue a The Deliquents című film forgatásával volt elfoglalva.[55] Ennek ellenére a dal a 3. helyezett lett a brit kislemezlistán, míg az ausztrál kislemezlistán a 4. helyre került.[56]Írországban a dal első helyezett lett, Franciaországban, és Svájcban pedig Top10-es sláger volt.[57] A második kislemez a Wouldn't Change a Thing júliusban jelent meg Minogue első olyan klipjével, melyet az Egyesült Királyságban forgattak. Ott a második helyen debütált, szeptemberben Ausztráliában pedig a 6. helyet érte el.[58]
A címadó dalt eredetileg a harmadik kislemezként tervezték megjelentetni, de felváltotta a Never Too Late. A döntés az október 23-i megjelenés előtti utolsó pillanatban született.[59] A kislemez B. oldalára pedig a "Kylie Smiley Mix" került, mely Minogue dalainak megamixe volt.[60] A "Never Too Late" 5. helyezést ért el Írországban, és negyedik lett az Egyesült Királyságban.[61] A klipben Minogue különböző jelmezekben látható. Tehenészlánynak, a 70-es évek diszkótáncosának, kínai nőnek öltözve, tarkítva kézi ventilátorokkal látható.[62] A Tears on My Pillow utolsó kislemezként jelent meg az album, és a The Deliquents című film promóciójaként. A kislemez megjelenését 1990 januárjáig tolták ki, hogy megfeleljen a film megjelenési ütemtervének.[63] Január 14-én a dal a 2. helyen debütált az Egyesült Királyságban, mely zsinórban Minogue kilencedik kislemeze volt, mely az első öt helyezettben benne volt, és ez volt a 4. mely a második helyezést érte el.[64] A következő héten elérte az első helyet, és ez volt a negyedik kislemeze. A 12-es hanglemez B. oldalára a "We Know the Meaning of Love" című dal került.[65] A "Never Too Late" és a "Tears on My Pillow" Ausztráliában és Hollandiában is Top 20-as helyezettet ért el.[66]
Az "Enjoy Yourself" vegyes kritikákat kapott a zenekritikusoktól, akik közül sokan Minogue debütáló albumához hasonlították. Sean Smith és a People magazin munkatársai Kylie fantáziátlan kiterjesztéseként jellemezték, és az eredmény csak egy újabb "Charlene album" lett.[71] Richard Lowe (Smash Hits) és Nick Levine (Digital Spy) szerint az erős dallamok hiánya ellenére is az album még mindig változatosabb volt, mint az első, és így is Minogue a "legzseniálisabb" volt.[72] Colin Irwin a Number One munkatársa az albumot egy olyan albumnak nevezte, ahol eltávolodik a többi hagyományos SAW gyártású daltól. Chris True (AllMusic) úgy gondolta, hogy ez jó folytatása a debütáló albumnak, és a producerek tudták, hogy olyan dalokat kell készíteni, mely Minogue-t a nyilvánosság előtt tartják.[73]
Több kritikus is kifogásolta a produkciót, hogy Minogue nem vett részt az album előkészületében. Arion Berger a Rolling Stone-tól elutasította az énekesnő siralmas énekhangját, és megjegyezte, hogy hosszú utat kell megtennie ahhoz, hogy bármilyen művészi újítást fel tudjon mutatni.[74] A People magazin úgy gondolta, hogy a producerek felülkerekedtek Minogue-n, és úgy jellemezték mint egy "fogaskerék a szürkezaj-gépben". Egy 2015-ös értékelésben a PopMatters-tól Joe Sweeney ambiciózusabb produkciónak ítélte, Minogue énekhangja pedig különösen erősebb volt, mint korábban. Azonban úgy érezte, hogy a "művészi érés zűrzavaros dokumentumaként" hangzott.[75] Caitlin O'Connor Creevy (Chicago Tribune) és a Billboard kritikusa korainak, és átlagosnak ítélte az albumot, miközben a számítógéppel generált dalokat is pásztázta.[76]
A Slant magazin kritikusa Sal Cinquemani az egyik 2018-as kritikájában azt írta, hogy az "Enjoy Yourself2 szorosan megismétli Kylie hangsablonját, és kritizálta a "Hand on Your Heart" című dalt, mint diszjunktív vezető kislemezt, és Minogue második legrosszabb stúdióalbumaként jellemezte.[77] Matt Hocter az album 30. évfordulóján történő áttekintése közben felfigyelt egy érettségre, ami hiányzott Minogue előző albumából. Arra jutott, hogy Minogue-nak sikerült olyan popalbumot készítenie, amelyet ma már klasszikusnak tekintenek.[78] Az Encyclopedia of Popular Music-ban 2011-ben a brit író, Colin Larkin az öt csillagból hárommal jutalmazta az albumot, akárcsak a debütáló albumot, melyet "ajánlottnak" és nagyon hallgathatónak minősített.[79] Az 1990-es ARIA Music Awards díjátadón Minogue-t a legjobb női előadó kategóriában jelölték az "Enjoy Yourself" album végett, és meg is kapta a kiemelkedő teljesítményért járó díjat.[80] A "Never Too Late" című klip elnyerte a legnépszerűbb zenei videónak járó díjat a 32. Logie Awards-on, ami a második győzelme a kategóriában. Korábban ezt a The Loco-Motion című dallal sikerült elérnie 1988-ban.[81]
Kereskedelmi sikerek
Az "Enjoy Yourself" a brit albumlista első helyén debütált, és tizenhat hétig maradt Top 10-es helyezett.[82] A megjelenés után két nappal az album dupla platina minősítést kapott, a több mint 600 000 példányos előzetes értékelés végett.[83] A megjelenés első tíz hetében több mint egymillió példány kelt el belőle. Ez volt 1989. hatodik legkelendőbb albuma az Egyesült Királyságban, majd 1990. január 1-én négyszeres platinalemez lett.[84] Az "Enjoy Yourself" 2015-ben tért vissza az Egyesült Királyság albumlistájára, amikor az újrakiadás megjelent, és február 15-én a 94. helyen landolt.[85] Hazájában, Ausztráliában az album a 15. helyen debütált, majd a második héten elérte a 9. helyet.[86] Az ARIA platina minősítéssel díjazta 1990 januárjában, mivel több mint 70.000 példány talált gazdára.[87]Új-Zélandon a 16. helyen debütált, és három héttel később a 6. helyre került. A Recorded Music NZ 1990 arany minősítéssel díjazta az albumot.[88]
Japánban az album Top 10-es helyezett volt az Oricon Albumlistán, és a 7. helyet érte el.[89] 1989 novemberében a Japán Hanglemezszövetség arany minősítéssel díjazta, és ez volt a második, és egyben az utolsó minősítése is. Az album 2006-ban 49.000 példányban kelt el.[90] Az album Finnországban, Franciaországban, és Svájcban a legjobb harminc közé került.[91] Észak-Amerikában az album nem hozott különösebb sikereket, és nem került fel egyetlen jelentősebb listára sem, ami ahhoz vezetett, hogy a Geffen Records az album kiadás után a 8. stúdióalbumáig nem jelentetett meg albumot tőle. A Fever című albumot 2002-ben a Capitol Records vette át.[92]
.jpg)
_(cropped)2.jpg)
_(16809767462).jpg)
