Benjamin Franklin emlékirataiRákóczi emlékiratainak 1739-ben, Hágában megjelent első kiadása
A memoár (magyarul emlékirat), egy prózai, epikusműfaj; közzétett önéletrajz. Jelentős darabjainak jórésze a szépirodalom része.
Az emlékiratszerző önmagáról és az általa átélt társadalmi eseményekről, emberi kapcsolatairól, más ismert személyek tetteiről, hozzájuk fűződő cselekedeteiről, és azok általa ismert cselekedeteiről, az ezekhez kapcsolódó saját álláspontjáról számol be. A memoáríró vállalja saját szubjektív szemléletet.
A memoár nélkülözhetetlen forrása a történetírásnak, a művészettörténetnek, az irodalomtörténetnek is. Ugyanakkor – éppen szubjektivitása, gyakran önigazoló jellege miatt – tudományos felhasználása szigorú forráskritikát igényel.
Az emlékirat különbözik az önéletrajztól abban, hogy elsősorban a közélet eseményeire koncentrál, a naplótól pedig kevésbé személyes és intim jellege miatt. Az emlékiratokat általában az utókornak írják.
A műfaj eredete
A memoárírás már az ókorban megjelent. Az első híres memoárok: Xenophón: Anabaszisz, Caius Iulius Caesar: A gall háború. A legtöbb középkori krónika is emlékiratnak tekinthető. A műfaj a reneszánsz időszakában indult virágzásnak.
Ha azt hinném, hogy az emberi szellem sugallásai vezetnek - ó, Örök Igazság! -, bűnös vakmerőség volna neked ajánlani ezt a munkát. Mert a múltat, a jelent és a jövőt sokkal jobban ismered, mint én, s ezért őrültségnek tekinteném, ha eltitkolnám előtted a tényeket, és bűnnek, ha hamis színben tüntetném fel azt, amit majd előadok.II. Rákóczi Ferenc: Emlékiratok
Martonfalvay beteges Imre deák szolgálatjárul rövidedőn való emlékezet. – Egyike a legelső magyar önéletírásoknak. (Martonfalvay Imre (Martonfalva, 1510 – Pápa?, 1591 után)
