Hatgyermekes földműves családban született. A szegénységük miatt csak ketten (ő és a bátyja) tanulhattak. Gyermekkorában megtapasztalta a csíksomlyói kegyhelypünkösdi búcsújának különlegességét. Ekkor találkozott először az ide zarándokló moldvaicsángókkal.
A csíksomlyói tanítóképzőbe járt, amit az 1916-os román betörés miatt egy időre meg kellett szakítania, Debrecenben végzett egy évet, majd később otthon fejezte be tanulmányait.
A csíkkarcfalvi tanítóskodás után Krajovában a román hadsereg katonája. Ez idő tájt határozta el, hogy az elszakadt magyarságért tennie kell, így beírakozott a budapesti Tanárképző Főiskolára, ahol matematika, fizika, kémia, és ének-zene szakon végzett. Tanulmányai után 1926-ban hazatért, és előbb Vulkánban tanított, majd Csíkszeredában kapott állást a tanítóképzőben.
Tudatosan hordani kezdte vasárnapokon és az ünnepnapokon a népviseletet, néptáncokat tanult meg, hogy később ezt a tudását is továbbadhassa. Ő szervezte meg először Csíksomlyón Ezer Székely Leány Napja néven a ma is élő rendezvényt.
Három év után felmondtak neki, mert Magyarországon szerzett diplomáját a román állam nem fogadta el. Ebben az időben olvasott Bartók és Kodály népdalgyűjtő útjairól, akik szinte az összes magyarlakta vidéket felkeresték, kivéve a moldvai csángókat. Domokos Pál Péter ekkor, 1929-ben, huszonnyolc éves korában indult első ízben a csángók közé.
1944 őszén családjával Budapestre menekült, 1945-től a közoktatási, később a népjóléti minisztériumban dolgozott. Innen 1948-ban elbocsátották, mert a segélyezéshez amerikai civil adományokat vett igénybe.
Szárászpusztán birtokot kapott, gazdálkodásba kezdett, családja ezen idő alatt Budapesten élt. Egyházaskozár, Szárász és Mekényes községekben tovább folytatta az anyaggyűjtést.
1991-ben a könyvtára csángó vonatkozású anyagait átadta a Győrött alapítandó Arrabona Universitas Társadalomtudományi Karán működő Hungarológiai Tanszéknek. A gyűjtemény mellett százezer forintos alapítványt is tett olyan csángó fiatal képzésére, aki diplomaszerzés után visszatér szülőföldjére.
Családja
Domokos Pál Péter felesége Antal Mária (1913–1965)[1] volt, akivel 1935-ben ismerkedett meg.[2] Házasságukból a következő gyermekek születtek:[3]
Mert akkor az idő napkeletre fordul. Ötven csángómagyar népdal, Kolozsvár, 1940
Moldvai csángó mese és négy csángómagyar ének, Kolozsvár, 1942
Rezeda. 96 csángómagyar népdal, Budapest, Zeneműkiadó, 1953
Domokos Pál Péter–Rajeczky Benjámin: Csángó népzene, 1-2.; Zeneműkiadó, Bp., 1956–1961
Hangszeres magyar zene a XVIII. században, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1978
"... édes Hazámnak akartam szolgálni"; összeáll. Domokos Pál Péter / Kájoni János: Cantionale catholicum. Régi és új, deák és magyar áitatos egyházi énekek; Petrás Incze János: Tudósítások. Okmánytár; Szt. István Társulat, Bp., 1979
A nemzetek és vallások története Romániában, Youngstown, Ohio : Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1980
Bartók Béla kapcsolata a moldvai csángómagyarokkal : népdalok, népmesék, népszokások, eredetmondák a magyar nyelvterület legkeletibb részéről, Budapest, Szent István Társulat, 1981
Az én Erdélyem. Domokos Pál Péter elmondja életét Balogh Júliának, Vita Kiadó, Budapest, 1988
Rendületlenül... Márton Áron, Erdély püspöke, Szent Gellért Egyházi Kiadó, Szeged, 1989