Cserháti Zsuzsa

Cserháti Zsuzsa
1972-ben
1972-ben
Életrajzi adatok
Születési névCserháti Zsuzsanna
Született1948. június 22.
Budapest
Elhunyt2003. július 23. (55 évesen)
Budapest
SírhelyFarkasréti temető
Pályafutás
Műfajokrock, jazz-rock, soul-rock, pop-rock, jazz, swing, soul, táncdal
Aktív évek19652003
Hangszervokál
Hangmezzoszoprán
Tevékenységénekes
A Wikimédia Commons tartalmaz Cserháti Zsuzsa témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség
1973-ban

Cserháti Zsuzsa (Budapest, 1948. június 22. – Budapest, 2003. július 23.) EMeRTon-díjas magyar énekesnő, előadóművész.

Cserhátit mint a második popgeneráció egyéniségét tartják számon, egyes kritikusok szerint Kovács Kati mellett a magyar könnyűzene történetének legjobb női énekhangja. Az 1970-es évek egyik legtöbbet foglalkoztatott énekesnője volt, később, a ’80-as években háttérbe szorult, majd mintegy másfél évtizedes kihagyás után, 1996-tól Magyarország legnagyobb sikerű visszatérését mondhatta magáénak.

Életpályája

Kezdetek (1965–1972)

Tíz évig tanult klasszikus balettet, majd 1965-ben kezdett el énekelni. 196768-ban a Rangers, majd a Thomastic együttessel turnézott.

Országos sikerek (1972–1981)

Az 1972-es Táncdalfesztivál tette országosan ismertté, amelyen a Nem volt ő festő és a Repülj, kismadár című dalokkal indult.

Legnagyobb slágere az Édes kisfiam című dal (a dal eredetije a When A Child Is Born című karácsonyi dal, mely először Johnny Mathis, majd a Boney M. által vált széles körben ismertté), amelynek a magyar szövegét eredetileg Kovács Katinak írta Bradányi Iván, de az énekesnő lemondott róla Zsuzsa javára, mivel neki akkor nagyobb szüksége volt rá. 1978-ban megnyerte a Tessék választani! versenyt az Én leszek című dallal. Még abban az évben önálló zenekart alapított Európa néven.

1979-ben első helyezést ért el a sopoti fesztiválon a Különös szilveszter című dallal.[1] Számos kislemez mellett két önálló nagylemeze jelent meg, 1978-ban és 1981-ben.

Mellőzöttség (1981–1995)

Az 1981-es Tánc- és popdalfesztiválon A boldogság és én c. Bágya AndrásSzenes Iván-szerzeménnyel indult, de semmilyen díjat nem kapott, ám a dal évtizedekkel később óriási sláger lett. Akkoriban Erdős Péter felajánlotta neki, hogy legyen vokalista a Neoton Famíliában Csepregi Éva mögött. Ezt az ajánlatot Cserháti visszautasította, ezért a későbbiekben Magyarországon nem kapott méltó munkákat.[2][3] Amikor kivonult a magyar könnyűzenei piacról, az őt körülvevő szakmai féltékenységből eredő ellehetetlenítésre hivatkozott.

Azonban továbbra is énekelt: külföldön és belföldön egyaránt fellépett, a budapesti Moulin Rouge vezető énekese volt. A ’80-as években még készültek ugyan rádiófelvételei, de a Száguldás, Porsche, szerelem c. kislemezen kívül nem jelent meg saját lemeze. Több filmnek a zenéjét énekelte, és némelyikben látható is volt. A Deák Big Band által készített angol nyelvű válogatásokon szerepelt mint közreműködő. 1984-ben Hofi Gézával dolgozott a Hegedűs a háztetőn c. albumon.

1985-ben első díjat nyert a Slágerbarátság c. dalversenyen a Hattyúk c. dallal.[4] 1986-ban Szakcsi Lakatos Bélával készített számos rádiófelvételt, de ezeket csak halála után adták ki. 1986-ban Gálvölgyi János nagylemezén énekelt duetteket.

1987-től 1989-ig hét év kihagyás után újra fellépett a Tessék választani! műsoraiban.

1989-ben egy közúti ellenőrzésnél elhajtott, az intézkedő járőrt majdnem elütve. A vérében alkoholt találtak.[5]

A ’90-es években már csak elvétve szerepelt a televízióban. 1992-ben Debrecenben adtak ki két kazettát, melyek közül az Édes kisfiam címűn régi slágereit énekli egy szintetizátor kíséretében, a Rácsaim ledőltek már címűn pedig Kerekes Aladár és Jantyik Csaba új dalait adja elő. 1993-ban Tina Turner I Don’t Wanna Fight No More c. dalát énekli a Supra Hits Sensation c., világslágereket feldolgozó lemezen. Tizennégy éven át énekelt éjszakánként, magánéleti és szakmai válságai következtében jelentős túlsúlyt szedett fel, majd – átmenetileg – teljesen eltűnt a színpadról.

Cserháti Zsuzsa korábbi fejfája a sírján Budapesten. Farkasréti temető: 60/4-3-6

Nagy visszatérés (1996–2003)

1996-ban fedezték fel újra, Hamu és gyémánt című albumával óriási sikert aratott: boldogan vállalt újra fellépéseket. 1996 szeptemberétől kezdődő egy esztendőben összesen 4 önálló albuma jelent meg (2 stúdióalbum, 1 válogatás és egy maxi), ami minden korábbi sikeres időszakának zenei termékenységét felülmúlta. 1996–98-ban a Rózsa Records, majd 1999-től a Sony lemezkiadó vette szárnyai alá. 1997-ben az a Hungaroton – amelynek „Popcézárja” az említett okok miatt 15 évig nem engedte nagylemezhez – is felfigyelt soha nem tapasztalt óriási sikerére, és kiadták régi slágereit egy válogatásalbumon. 1999-ben orvosai segítségével lefogyott. 2002-ben újra Gálvölgyi Jánossal énekel duettet, mely a színész önálló CD-jén jelent meg.[6] Halála előtt ismét depresszióssá vált, orvosai szerint azonban természetes halállal halt meg 2003-ban: nyelőcső véna ruptura következtében percek alatt elvérzett.

2003. augusztus 15-én kísérték utolsó útjára a Farkasréti temetőben.[7]

Magánélete

„1970-ben ment feleségül Szirtes Károly műszerészhez, az esküvőjük idején mindössze 22 éves volt. Hat évvel később született meg egyetlen közös gyermekük, Szirtes Krisztián. Szirtes Károly volt az első férfi Magyarországon, aki hivatalosan GYES-re ment, hogy a felesége folytatni tudja a koncertezést.[8]

Diszkográfia

Cserháti Zsuzsa diszkográfiája 17 lemezből áll, ebből 9 stúdióalbum került kiadásra. A MAHASZ hivatalos archívuma szerint ezek közül a Hamu és Gyémánt című nagylemeze aranylemez minősítést szerzett. A halála után kiadott Életem zenéje című válogatáslemeze pedig platinalemez lett.[9]

Stúdióalbumok

Év Adatok Listás helyezések Eladások és minősítések
HUN[9]
1978 Cserháti Zsuzsa
  • Katalógusszám:SLPX 17571
  • Kiadó: Pepita
  • Megjelenési dátum: 1978
  • CD-újrakiadás: 2003
  • Formátum: LP, MC
-
1981 Többé nincs megállás
  • Katalógusszám:SLPX 17659
  • Kiadó: Pepita
  • Megjelent: 1981
  • CD-újrakiadás: 2003
  • Formátum: LP, MC
-
1992 Édes Kisfiam
  • Katalógusszám:CEBUS 014
  • Kiadó: CEBUS
  • CD-újrakiadás: 2000
  • Megjelent: 1992
  • Formátum: MC
16
1992 Rácsaim ledőltek már
  • Katalógusszám:CEBUS 015
  • Kiadó: CEBUS
  • Megjelent: 1992
  • CD-újrakiadás: 2000
  • Formátum: MC
-
1996 Hamu és gyémánt
  • Kiadó: Rózsa Records
  • Megjelent: 1996
  • Formátum: MC, CD
6
  • Arany
1997 Mennyit ér egy nő
  • Kiadó: Rózsa Records
  • Megjelent: 1997
  • Formátum: MC, CD
6
1999 Adj még a tűzből
  • Kiadó: SONY-BMG
  • Megjelent: 1999
  • Formátum: MC, CD
3
2000 Várj
  • Kiadó: SONY-BMG
  • Megjelent: 1999
  • Formátum: MC, CD
23
2002 Add a kezed
  • Kiadó: SONY-BMG
  • Megjelent: 2002
  • Formátum: MC, CD
19

Promóciós lemez

Év Adatok Listás helyezések Eladások és minősítések
HUN[9]
1997 Passion
  • Kiadó: Rózsa Records
  • Megjelenési dátum: 1997
  • Formátum: CD
-

Válogatáslemezek

Év Adatok Listás helyezések Eladások és minősítések
HUN[9]
1997 Kicsi gyere velem rózsát szedni
  • Kiadó: Hungaroton
  • Megjelenési dátum: 1997
  • Formátum: CD, MC
30
2010 Várj/Add a kezed
  • Kiadó: SONY-Music
  • Megjelent: 2010
  • Formátum: CD, digitális letöltés
40

Posztumusz lemezek

Év Adatok Listás helyezések Eladások és minősítések
HUN[9]
2003 Életem zenéje
  • Kiadó: SONY-BMG
  • Megjelenési dátum: 2003
  • Formátum: CD, MC
1
  • Platina
2004 Azért születtem
  • Kiadó: Hungaroton
  • Megjelent: 2004
  • Formátum: CD, MC
-
2006 Platina sorozat
  • Kiadó: Magneoton
  • Megjelent: 2006
  • Formátum: CD, MC
37
2009 Elszáll a kék madár
  • Kiadó: Hungaroton
  • Megjelent: 2009
  • Formátum: CD, MC
25
Útközben valahol
  • Kiadó: RnR Records
  • Megjelent:
  • Formátum: CD
-

Kislemezek

Listás kislemezek

Év Cím Listás helyezések Album
HUN
Rádiós top 40
[9]
HUN
Single track
[9]
2008 „Egy elfelejtett dal”
(Caramel és Oláh Ibolya közreműködésével)[10]
13
-
"Várj!"
19
-
Várj!
2003 "Boldogság, gyere haza"
-
8
Életem zenéje

Korábbi kislemezek

Kiadatlan dalok

  • 1973 Álmodban csak engem láss
  • 1973 Menj el, még ha hívlak is
  • 1973 Ne hagyj el
  • 1973 Nyár, nyár
  • 1974 Tölts!
  • 1975 Az életem egy kész regény
  • 1975 Hogyha szemembe néz (km. Horváth Attila)
  • 1975 De a nevét már tudom
  • 1975 Ha tudnék szeretni
  • 1975 Minden gyönyörű, ha látlak
  • 1975 Mint falevél a fán
  • 1975 Nyár, nyár
  • 1976 Boldogság, ez a nevem
  • 1976 Egy esős vasárnap délután
  • 1976 Én még mindig úgy szeretlek téged
  • 1976 Hangulat kéne
  • 1976 Úgy szeretlek én
  • 1976 Úgy ölelj
  • 1976 Mindenre azt mondod: „Talán...”
  • 1977 Édes kisfiam
  • 1977 Álmaim hintája
  • 1977 Én azzal búcsúzom
  • 1977 Jó ez így
  • 1977 Rád néztem és te visszanéztél (Deák Tamás–Bradányi Iván)[12]
  • 1977 Még várlak én
  • 1977 Megfakult csillagok
  • 1977 Nézz most a szemembe
  • 1977 Szíved dobogása
  • 1977 Szívem ellen villanó[13][14]
  • 1978 Köszönöm
  • 1978 Kell, hogy megbocsáss[15]
  • 1979 Ne váljak megszokássá (szovjet táncdal)
  • 1979 Sajnos elmentél (NDK-táncdal)
  • 1979 Lesz nekem is egyszer egy jó napom
  • 1979 Táncoljunk az utcán
  • 1979 Ezt az éjszakát
  • 1979 Ködös reggel
  • 1979 Ölelő karod börtönében (Wolf Péter–Fülöp Kálmán)[16]
  • 1983 Tagadni kár
  • 1984 Semmi sem változott
  • 1985 Mi az élet
  • 1986 Szívedet tedd fel[17]
  • 1986 Hattyúk
  • 1987 Este van
  • 1987 Flamingó
  • 1990 Játszd újra el![18]
  • 1990 Várj![18]
  • 1994 Ezentúl

Vokálként

  • 1975: Máté Péter – Elmegyek
  • 1978: Harmónia vokál – Te is énekelj velem (SP)
  • 1978: Generál – Heart of Rock (LP)
  • 1979: Generál – Piros bicikli (LP)
  • 1980: Mezítláb a fűben
  • 1982: Benkő László – Fata Morgana
  • 1984: Benkő László – Pietà
  • 1985: Vikidál Gyula – Zsoltár
  • 1986: Gálvölgyi János – Ki nem mondott szó (LP)

Díjai, kitüntetései

Ismert számai

  • 1972 Nem volt ő festő
  • 1973 Kicsi gyere velem rózsát szedni
  • 1973 Árva fiú
  • 1973 Álmodban csak engem láss
  • 1974 Tölts!
  • 1974 Valami mindig történik
  • 1974 Hol vár engem?
  • 1975 Könnyű mint az 1x1
  • 1975 Az életem egy kész regény
  • 1977 Édes kisfiam
  • 1977 Pinokkió
  • 1977 Én leszek
  • 1978 Maradj még
  • 1978 Hold folyó
  • 1979 Különös szilveszter
  • 1981 A boldogság és én
  • 1982 Boldogság, gyere haza
  • 1984 Száguldás, Porsche, Szerelem
  • 1996 Hamu és gyémánt
  • 1996 Akad, amit nem gyógyít meg az idő sem
  • 1996 Új élet kezdődött veled
  • 1997 Mennyit ér egy nő?
  • 1997 Te csak szelíden ringasd el
  • 1997 Yesterday
  • 1997 New York, New york
  • 1999 I love you baby
  • 1999 Érted mondok imát én
  • 1999 Adj még a tűzből
  • 2000 Várj
  • 2002 Fáj még (de túl kell, hogy éljem)
  • 2002 Egy elfelejtett dal
  • 2002 Tudod, ünnep lesz megint

Filmszerepei

Róla

  • Kovács Violetta–Sándor András: Összetört szárnyak. Cserháti Zsuzsa élete; Millpix, Bp., 2007 + CD

Jegyzetek

  1. Archivált másolat. [2012. április 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. július 11.)
  2. Babos Gyula: Cserháti Zsuzsa – Would You Like To? YouTube
  3. Interjú a Desszert c. tv-műsorban. YouTube
  4. Jevgenyij Martinov – Bradányi Iván: Cserháti Zsuzsa – Hattyúk. YouTube
  5. Érvek és ellenérvek a súlyos vádra: Alkoholista volt vagy sem Cserháti?. Story Online. [2017. december 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. november 26.)
  6. http://habostorta.hu/hu/habostorta/cikkek/sztarhirek/az-utolso-dal[halott link]
  7. Archivált másolat. [2016. augusztus 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. január 27.)
  8. Forrás: Femina.hu, Bajtai András 2017. 06. 22.
  9. a b c d e f g MAHASZ slágerlisták archívuma, a keresőbe be kell írni: Cserháti, 2013. március 2. [2012. december 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. március 2.)
  10. Az „Egy elfelejtett dal” Cserháti Add a kezed című albumán jelent meg először. A dalt 2007-ben dolgozta fel Caramel és Oláh Ibolya, ez a verzió végül 2008-ban jelent meg a Rádiós top 40-ben.
  11. https://www.discogs.com/Cserh%C3%A1ti-Zsuzsa-Keresztes-Ildik%C3%B3-Minden-Kincsem/release/13501992
  12. Rádió- és Televízióújság, 1988. 08. 23.
  13. Cserháti Zsuzsa - Szívem ellen villanó. YouTube
  14. Rádió- és Televízióújság 1977. 12. 11.
  15. https://archivum.mtva.hu/news_archive/item/NEWS-dGY2UFRNdkE3OEJPZVBWdStkVEs0NXJFQWdsZ1psVVIzYi91WkQzUWQ4UT0%3D
  16. Rádió- és Televízióújság, 1979. május 31., Petőfi Rádió, 22:30
  17. https://archivum.mtva.hu/news_archive/item/NEWS-dE8vRFNDN2FLZlFsMGVFTWZTTU43UnVkSUVEWmtBbmVzVHFwRjJGSVhqYz0%3D
  18. a b Papageno: Cserháti Zsuzsa elveszett hitt felvételei jelentek meg CD-n és vinylen (magyar nyelven). Papageno, 2023. június 23. (Hozzáférés: 2023. október 31.)
  19. Archivált másolat. [2013. december 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. december 22.)
  20. Robog az úthenger - Kultúrházavatás. [2016. április 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. augusztus 8.)
  21. Cserháti Zsuzsa Gothár Péter filmjében. YouTube

Források

További információk

Read other articles:

Artikel ini memberikan informasi dasar tentang topik kesehatan. Informasi dalam artikel ini hanya boleh digunakan untuk penjelasan ilmiah; bukan untuk diagnosis diri dan tidak dapat menggantikan diagnosis medis. Wikipedia tidak memberikan konsultasi medis. Jika Anda perlu bantuan atau hendak berobat, berkonsultasilah dengan tenaga kesehatan profesional. MukormikosisMukormikosis periorbitalInformasi umumNama lainZigomikosis[1] jamur hitamSpesialisasiPenyakit infeksiPenyebabFungi Mukora...

 

Часть серии статей о Холокосте Идеология и политика Расовая гигиена · Расовый антисемитизм · Нацистская расовая политика · Нюрнбергские расовые законы Шоа Лагеря смерти Белжец · Дахау · Майданек · Малый Тростенец · Маутхаузен ·&...

 

Untuk kapal, silakan baca Wilhelm Gustloff (kapal) Artikel ini tidak memiliki referensi atau sumber tepercaya sehingga isinya tidak bisa dipastikan. Tolong bantu perbaiki artikel ini dengan menambahkan referensi yang layak. Tulisan tanpa sumber dapat dipertanyakan dan dihapus sewaktu-waktu.Cari sumber: Wilhelm Gustloff – berita · surat kabar · buku · cendekiawan · JSTORWilhelm Gustloff BiografiKelahiran30 Januari 1895 Schwerin Kematian4 Februari 1936 (...

2014 single by Bebe Rexha I'm Gonna Show You CrazySingle by Bebe Rexhafrom the EP I Don't Wanna Grow Up ReleasedDecember 19, 2014GenrePopLength3:27LabelWarner Bros.Songwriter(s) Bebe Rexha Jon Levine Lauren Christy Producer(s)Jon LevineBebe Rexha singles chronology I Can't Stop Drinking About You (2014) I'm Gonna Show You Crazy (2014) Gone (2014) Music videoI'm Gonna Show You Crazy on YouTube I'm Gonna Show You Crazy is a song by American singer and songwriter Bebe Rexha from her debut e...

 

Yang MuliaRobert Francis PrevostO.S.A.Prefek Dikasteri untuk Para UskupPrevost in 2014GerejaGereja Katolik RomaPenunjukan30 Januari 2023Awal masa jabatan12 April 2023PendahuluMarc OuelletJabatan lainKardinal-Diakon Santa Monica (2023-) Presiden Komisi Kepausan untuk Amerika LatinImamatTahbisan imam19 Juni 1982oleh Jean JadotTahbisan uskup12 Desember 2014oleh James Patrick GreenPelantikan kardinal30 September 2023oleh Paus FransiskusPeringkatKardinal-DiakonInformasi pribadiNama lahir...

 

Pour les articles homonymes, voir Gouvernement Charles Dupuy. Gouvernement Charles Dupuy (5) Troisième République Données clés Président de la République Émile Loubet Président du Conseil Charles Dupuy Formation 18 février 1899 Fin 12 juin 1899 Durée 3 mois et 25 jours Composition initiale Coalition Gauche démocratique - Union progressiste - Républicains de gauche - Républicains progressistes Parti politique ANR - ULR Représentation VIIe législature 378  / ...

Pour les articles homonymes, voir Simmons. J. K. Simmons J. K. Simmons le 25 janvier 2009. Données clés Nom de naissance Jonathan Kimble Simmons Naissance 9 janvier 1955 (69 ans)Détroit, (Michigan), États-Unis Nationalité Américaine Profession Acteur Films notables Le ChacalSpider-Man (trilogie de Sam Raimi)LadykillersJunoWhiplashUnivers cinématographique DC Séries notables New York, police judiciaireOzThe CloserCounterpart modifier Jonathan Kimble Simmons, dit J. K. Simmons, n�...

 

Questa voce o sezione sull'argomento competizioni calcistiche non cita le fonti necessarie o quelle presenti sono insufficienti. Puoi migliorare questa voce aggiungendo citazioni da fonti attendibili secondo le linee guida sull'uso delle fonti. Segui i suggerimenti del progetto di riferimento. Coupe du TrôneSport Calcio TipoClub FederazioneFRMF Paese Marocco OrganizzatoreFederazione calcistica del Marocco TitoloDetentore Cadenzaannuale StoriaFondazione1957 Detentore RS Berkan...

 

American Thoroughbred racehorse MontroseSireDuke of MontroseGrandsireWaverlyDamPattiDamsireBillet (GB)SexStallionFoaled1884CountryUnited StatesColorBayBreederCol. Milton Young(McGrathiana Stud)OwnerAlexander & Ike LaboldTrainerJohn McGintyRecord51: 14-11-9Earnings$27,321Major winsMorrissey Stakes (1888)Great Western Handicap (1888)Kearney Stakes (1889)American Classic Race wins:Kentucky Derby (1887) Montrose (1884–1898) was an American Thoroughbred racehorse that is best remembered for ...

ملعب تشيرنوموريتسمعلومات عامةالمنطقة الإدارية أوديسا البلد  أوكرانيا موقع الويب stadium.odessa.ua (الأوكرانية) التشييد والافتتاحالافتتاح الرسمي 19 نوفمبر 2011 الاستعمالالرياضة كرة القدم المستضيف تشورنومورتس أوديسا المالك تشورنومورتس أوديسا معلومات أخرىالطاقة الاستيعابية 34٬1...

 

Secretary Spellings and former North Carolina Governor James B. Hunt at the announcement of the Secretary's Commission on the Future of Higher Education The formation of a Commission on the Future of Higher Education, also known as the Spellings Commission, was announced on September 19, 2005, by U.S. Secretary of Education Margaret Spellings. The nineteen-member commission was charged with recommending a national strategy for reforming post-secondary education, with a particular focus on how...

 

Species of fish Bluespotted sunfish Conservation status Least Concern  (IUCN 3.1)[1] Scientific classification Domain: Eukaryota Kingdom: Animalia Phylum: Chordata Class: Actinopterygii Order: Perciformes Family: Centrarchidae Genus: Enneacanthus Species: E. gloriosus Binomial name Enneacanthus gloriosus(Holbrook, 1855) Synonyms[2] Bryttus gloriosus Holbrook, 1855 Hemioplites simulans Cope, 1868 Enneacanthus simulans (Cope, 1868) The bluespotted sunfish (Enneacanthus...

Intercultural Universities in Mexico are higher education institutions which were established in 2004 in response to the lack of enrollment of the indigenous population in Mexico. While an estimated 10% of the population of Mexico is indigenous, it is the least represented in higher education. According to estimates, only between 1% and 3% of higher education enrollment in Mexico is indigenous. In response to this inequality, the General Coordination for Intercultural and Bilingual Education ...

 

المنظمة الكشفية الوطنية في مولدوفا الدولة مولدوفا  تعديل مصدري - تعديل   المنظمة الكشفية الوطنية في مولدوفا هي المنظمة الكشفية الوطنية في مولدوفا، وهي عضو في المنظمة العالمية للحركة الكشفية في عام 1997.[1] و تعتبر المنظمة مختلطة ويوجد فيها حوالي 2430 عضو اعتبارا من عا�...

 

Healthcare system Otto von Bismarck The Bismarck model (also referred as Social Health Insurance Model) is a health care system in which people pay a fee to a fund that in turn pays health care activities, that can be provided by State-owned institutions, other Government body-owned institutions, or a private institution.[1] The first Bismarck model was instituted by Otto von Bismarck in 1883 and focused its effort in providing cures to the workers and their family.[2] Since t...

  提示:此条目页的主题不是光星仔礁。 光星礁主權争议岛屿地理光星礁 光星礁的位置位置南中国海坐标7°38′20″N 113°48′0″E / 7.63889°N 113.80000°E / 7.63889; 113.80000群岛南沙群岛实际管理方? 马来西亚州沙巴 主權聲索方 中华人民共和国地級市海南省三沙市  中華民國直轄市高雄市旗津區  越南縣慶和省長沙島縣 光星礁(馬來語:Terumbu...

 

دورين إنجرامز (بالإنجليزية: Doreen Ingrams)‏  معلومات شخصية اسم الولادة (بالإنجليزية: Doreen Constance Shortt)‏  تاريخ الميلاد سنة 1906 [1]  تاريخ الوفاة سنة 1997 (90–91 سنة)[1]  مواطنة المملكة المتحدة  الزوج هارولد إنجرامز (1930–)  اللغات الإنجليزية  الجوائز ميدالية المؤ�...

 

2021 musical No Longer Human is a 2021 musical theatre adaptation of Japanese novelist Osamu Dazai's 1948 best-selling novel No Longer Human, by Grammy-nominated American Broadway composer Frank Wildhorn.[1] Produced by Shanghai-based production company Ranspace,[2] the show features orchestrations by Kim Scharnberg, English lyrics by Tracy Miller and Carly Robyn Green, Chinese lyrics by Ya Wen and Mingzhu Zheng, direction by Ney Hasegawa,[3] music conduction by Yuzhuo...

1969 studio album by Kenny BurrellNight SongStudio album by Kenny BurrellReleased1969RecordedApril 14, 18 & 19, 1968 and January 6, 14 & 17, 1969 New York CityGenreJazzLength39:37LabelVerveV6-9246ProducerEsmond EdwardsKenny Burrell chronology Blues - The Common Ground(1967-68) Night Song(1969) Asphalt Canyon Suite(1969) Professional ratingsReview scoresSourceRatingAllmusic[1] Night Song is an album by American guitarist Kenny Burrell recorded in 1968 and 1969 and relea...

 

(308933) 2006 SQ372Астероид Открытие Первооткрыватель SDSS Место обнаружения Обсерватория Апачи-Пойнт[1] Дата обнаружения 27 сентября 2006 Альтернативные обозначения 2006 SQ372 Категория объект рассеянного диска Орбитальные характеристики Эпоха 27 августа 2011 Эксцентриситет (e) 0,9749394...