PROFILPELAJAR.COM

	Csúfak és gonoszak ; (Brutti, sporchi e cattivi)
	1976-os olasz film
Rendező	Ettore Scola
Producer	Carlo Ponti; Romano Dandi;
Műfaj	dráma, vígjáték
Forgatókönyvíró	Sergio Citti; Ruggero Maccari; Ettore Scola;
Főszerepben	Nino Manfredi; Maria Luisa Santella; Francesco Anniballi; Maria Bosco;
Zene	Armando Trovajoli
Operatőr	Dario Di Palma
Vágó	Raimondo Crociani
Jelmeztervező	Danda Ortona
Díszlettervező	Jean Robert Marquis
Gyártásvezető	Luigi Anastasi
	Gyártás
Gyártó	Compagnia Cinematografica Champion; Surf Film;
Ország	Olaszország
Nyelv	olasz
Forgatási helyszín	Róma
Játékidő	115 perc
Képarány	1,78:1
	Forgalmazás
Forgalmazó	MOKÉP (mozi); Dotkom Média Bt. (DVD, módosítás);
Bemutató	1976. szeptember 23.; 1979. augusztus 2.;
Korhatár	(mozi)
	További információk
	IMDb; PORT.hu;
	A Wikimédia Commons tartalmaz Csúfak és gonoszak témájú médiaállományokat.
	Sablon • Wikidata • Segítség

A Csúfak és gonoszak (eredeti cím: Brutti sporchi e cattivi) 1976-ban bemutatott olasz tragikomédia. Ettore Scola filmjének ötlete a Róma külvárosában, barakklakásokban élőkről szóló híradásokból származik. Scola Pier Paolo Pasolini jó barátja volt. Pasolini A csóró (1961) és Mamma Róma (1962) című korai alkotásai különösen nagy hatással voltak Scolára, hiszen ezek a filmek ugyanabban a miliőben játszódtak, mint a Csúfak és gonoszak. A tragikus hangvétel helyett azonban Scola a humort helyezte középpontba. A hitelesség megteremtése érdekében viszont Pasolini módszerét követte. Eredeti helyszíneken forgatott, csupán a főszerepet bízta hivatásos színészre – Nino Manfredi remekel Giacinto szerepében –, a többi szerepre amatőröket szerződtetett. Közöttük felbukkan Ettore Garofolo, aki a Mamma Róma fontos szereplője volt, és Franco Merli, aki egy kései Pasolini-film, Az Ezeregyéjszaka virágai (1974) férfi főszerepét játszotta, de szerepelt a Salò, avagy Szodoma 120 napjában (1975) is. A párbeszédek megírásában részt vett a római argó nagy szakértőjének számító Sergio Citti, aki korábban Pasolini számára is nyújtott már hasonló segítséget, és mellesleg barátja pártfogásával maga is figyelemre méltó rendező lett. Szó volt arról, hogy a Csúfak és gonoszakhoz Pasolini mond majd bevezetőt, ám a rendezőt még a forgatás befejezése előtt, 1975-ben meggyilkolták az ostiai tengerparton. A Csúfak és gonoszak az 1970-es évek végén a magyar mozikba is eljutott, ahol szép sikert aratott. Amikor évekkel később a Magyar Televízió műsorra tűzte a filmet, és szinkront készített hozzá, a moziverzió címét az eredeti olasz címnek megfelelően Csúfak, piszkosak és gonoszakra változtatták.

Az élőszereplők játékfilm rendezője Ettore Scola, producerei Carlo Ponti és Romano Dandi. A forgatókönyvet Sergio Citti, Ruggero Maccari és Ettore Scola írta, a zenéjét Armando Trovajoli szerezte. A mozifilm a Compagnia Cinematografica Champion és a Surf Film gyártásában készült.

Olaszországban 1976. szeptember 23-án, Magyarországon 1979. augusztus 2-án mutatták be a mozikban.

Cselekmény

Róma nyomornegyedében járunk. Itt él Giacinto népes családjával egy saját maga által eszkábált kunyhóban. A férfi egy munkahelyi balesetben elvesztette fél szeme világát, amiért egymillió líra kártérítést kapott a biztosítótól. Giacinto meggyőződése, hogy mindegyik családtagja meg szeretné kaparintani a pénzét, és ebben tulajdonképpen nem is téved. A család tagjai egyáltalán nem szentéletűek, akad közöttük piti tolvaj és transzvesztita prostituált is. Mindazonáltal a família egyáltalán nem lóg ki a környezetből, hiszen a nyomortanyán hozzájuk hasonlók tengetik mindennapjaikat. Mindenki a maga módján próbál kitörni ebből a világból: Tommasina például aktmodellként dolgozik, és anyjához hasonlóan arról ábrándozik, hogy egyszer majd filmszerződéshez jut. Ebben a kis közösségben a szex az egyik leggyakoribb és legkedveltebb időtöltési forma. Van, akinek összejön, van, akinek nem. Fernando, a transzvesztitaként dolgozó férfi prostituált egy ízben például hátulról hágja meg sógornőjét, aki éppen egy lavór fölé hajolva hajat mos. Giacinto az ablakon keresztül véletlenül megpillantja őket. Még aznap éjjel kihívja a menyét a WC-be, mindenféle ribancnak lehordja, majd hallgatásáért cserébe azt akarja, hogy a nő ugyanazt tegye vele, mint délután Fernandóval.

Egyik nap Giacinto nem találja a pénzét a rejtekhelyen. Óriási patáliát rendez, mindent felforgat, mondván, hogy meglopták. A felforrósodott helyzetben puskájával még az egyik fiára is rálő, mire elviszik a rendőrök. Távollétében persze a család mindent tűvé tesz, hogy megtalálják a dugipénzt. Giacintót némi hivatalos ejnye-bejnye után szabadlábra helyezik. Ő persze siet haza, és még útközben eszébe jut, hogy valójában nem oda rejtette a pénzt, ahol eredetileg kereste. Hazaérkezése után kárörvendően szemléli családja eredménytelen kutatásának nyomait: persze a háziak azt mondják, csupán nagytakarítást végeznek. Giacinto nem is zavarja őket, elmegy iszogatni. Megismerkedik egy testes prostituálttal. Közben a család sem marad pénz nélkül, hiszen jön az értesítés a nagymama nyugdíjáról. Rögtön az egész család felkerekedik, szélsebesen betolják a tolószékes nagymamát a városi postahivatalba, hogy felvegye a pénzt. Utána a nyugdíjat azonnal szétosztják egymás között. Azért persze az öreglány is kap legalább egy nyalókát azzal a jó tanáccsal, hogy lassan szopogassa, hogy kitartson a következő nyugdíjig. Éjszaka Giacinto hazaviszi a hitvesi ágyba a testes örömlányt. A feleség persze óriási cirkuszt rendez, mindenkit fellármáz a kunyhóban, de a felfordulás csak arra jó, hogy közben az egyik fiú is meghágja Giacinto új barátnőjét. Másnap Giacinto vásárolni megy a testes tramplival. A családtagok attól félnek, hogy még a végén az összes dugipénzét az új nőre fogja költeni. Hogy ezt megakadályozzák, elhatározzák, hogy megölik Giacintót. Kapóra jön egy keresztelői ebéd, ahol a felesége patkánymérget tartalmazó fogást tálal fel neki. Giacinto be is fal mindent, és hamar rosszul lesz. Zűrzavar támad, az örömlány persze Giacinto védelmére kel, és amíg mindenki vele törődik, addig a családfő az utolsó erejével elkerékpározik a helyszínről. A vízparton kihányja az elfogyasztott ételt. Éjszaka bosszút áll: a házat rágyújtja a családjára. Mindenki megmenekül, ám Giacinto még nem vett teljes elégtételt. A gyújtogatás után ugyanis eladja a telket egy másik nincstelen, népes famíliának, akik hamarosan meg is jelennek a helyszínen. Persze vita támad arról, hogy ki menjen és ki maradjon, verekedés is kitör, ám a vége az, hogy a két család összeköltözik, és még szűkösebben élnek együtt, mint addig. Giacintóval és a barátnőjével…

Magyar kritikai visszhang

„Sajátos világba visz Ettore Scola furcsa című filmje, a Csúfak, koszosak, gonoszak. A felejthetetlen De Sica-film, a Csoda Milánóban környezete elevenedik meg, csak nem mesei lírával, hanem vaskos és kemény realizmussal. Ebben a »ládavárosban« iszonyú körülmények között és borzasztó módon élnek az emberek, akikre valóban érvényes a cím valamennyi jelzője. De Scola nagy bravúrja, hogy bebizonyítja – ezek is teljes értékű emberi életek, telve igazi érzelmekkel, indulatokkal és legfőképp valami elpusztíthatatlan életerővel, amitől még a legszörnyűbb dolgok is derűssé válhatnak – ha ilyen kitűnően ábrázolják őket.”
(Bán Róbert: Cannes 1976 – Egy magyar díj és néhány film., Film Színház Muzsika 1976/23, 1976. június 5., 14. oldal)

„Ennek a filmnek az emberei csakugyan csúfak, gonoszak, sőt – az eredeti olasz cím harmadik tagja szerint is – piszkosak. Testileg, lelkileg. […] És Scola ezen a trágyadombon, az emberi rosszaságoknak ebben a fertőgócában, elképesztően nyers hangzatokkal lírizál az emberi természet mibenlétéről. A trágárság és a trivialitás vásári zűrzavarában igenis költészetet fakaszt, anélkül, hogy külön teret szentelne rá. Minden eldurvult, elállatiasodott, erkölcsi nullpont alá süllyedt ebben a környezetben, ám ez a kifordított családi idill nem csak vádol, hanem rátapint a kifosztottságra, az emberibb lehetőségek hiányára is, amit ennek az életformának a kárvallottjai rablással, fosztogatással, ütlegekkel, egymás kijátszásával, gyilkolásával, egyszóval tömény gonoszsággal kompenzálnak.”
(Sas György kritikája. Film Színház Muzsika 1979/31, 1979. augusztus 4., 11. oldal)

Szereplők

Szereplő	Színész	Magyar hang
Giacinto Mazzatella	Nino Manfredi	Szabó Gyula
Iside	Maria Luisa Santella	Pécsi Ildikó
Matilde	Linda Moretti	Fónay Márta
Antonecchia nővér	Giovanni Rovini	Gyenge Árpád
Domizio	Francesco Anniballi	Koroknay Géza
Camillo	Ettore Garofolo	Dózsa László
Plinio	Alfredo D’Ippolito	Harsányi Gábor
Dora	Adriana Russo	Esztergályos Cecília
Gaetana	Maria Bosco	Mányai Zsuzsa
Lisetta	Giselda Castrini	Voith Ági
Adolfo	Mario Santella	Timár Béla
Romolo	Luciano Pagliuca	Straub Dezső
Paride	Giancarlo Fanelli	Izsóf Vilmos
Cesaretto	Aristide Piersanti	Szabó Ottó
Felügyelő	Francesco Crescimone	Suka Sándor
Tommasina anyja	Zoe Incrocci	Győri Ilona
Tommasina	Clarisse Monaco	Soproni Ági
Marcella Celhoio	Marcella Battisti	Szécsi Vilma
Assunta Celhoio	Assunta Stacconi	Feleki Sári
Diomede	N/A	Bálint György
Vevő a házra	N/A	Füzessy Ottó
Fernando	Franco Merli	N/A
Maria Libera	Marina Fasoli	N/A
Marce	Marco Marsili	N/A
Tato	Giuseppe Paravati	N/A
Paride felesége	Silvana Priori	N/A
Oste	Ennio Antonelli	N/A
Fekete asszony a barakkban	Beryl Cunningham	N/A
Maga, a boszorka	Silvia Ferluga	N/A
Santandrea atya	Franco Marino	N/A
Postai tisztviselő	Marcella Michelangeli	N/A