Csíkszentkirályi római katolikus templom

Csíkszentkirályi római katolikus templom
műemlék
Vallásrómai katolikus egyház
EgyházmegyeGyulafehérvári főegyházmegye
VédőszentI. István
Építési adatok
Építése15. század
Rekonstrukciók évei1759-1773
LMI-kódHR-II-a-A-12960
Elérhetőség
Település
A Wikimédia Commons tartalmaz Csíkszentkirályi római katolikus templom témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

A csíkszentkirályi római katolikus templom Alcsík egyik legrégebbi temploma, amely Románia műemlékeinek hivatalos jegyzékében a HR-II-a-A-12960 sorszámon szerepel.

A templom története

Freskó a templom falán

Csíkszentkirály egyházközséget először 1333-ban említették az írásos dokumentumok. 1566-ban Zent Király formában, 1570-ben Szentkirál, Szentkirálj, 1602-ben Szentkirály, 1695-ben Szent Király néven fordult elő. A falu neve azt igazolja, hogy egykor Szent István király tiszteletére szentelt temploma volt. A 13. században épült román kori templom emlékét őrzi a torony alatti köríves, egyszerűen hornyolt kő ajtókeret, valamint a déli kapu kőkeretének darabjai. Ugyancsak a román kori templomból maradt meg a keresztelőmedence.

A mai templom a 15. század második felében épült. A déli kapu a 16. században készült, amely Orbán Balázs szerint: „átszelt lóherivvel záródó”. Felette csonkított felirat: „HOC OPUS FECIT MAGIS...”

A templom kisebb harangja 1562-ben készült. A toronyról korábban úgy tartották, hogy a középkorban épült, de dendrokronológiai kutatások kimutatták, hogy a tornyon belüli faszerkezet 1688 utáni. Ezt egy 1716-os püspöki vizitáció alkalmából készült összeírás is megerősítette, mely szerint akkor fa harangláb tartozott a templomhoz a kerítésen kívül, tehát ekkor még nem volt kőből épült tornya.[1]

A templomot 1759-1773 között megmagasították, a tornyot és a szentélyt kiszélesítették. Akkor távolították el a középkori oltárt, amelyen a szentkirályi Madonna szobra állt.

Balogh Jolán Az erdélyi renaissanse c. munkájában így írt a Mária-szoborról: „Falusi egyszerűség, erőteljes valószerűség jellemzi”.

1790-ben a templom déli oldalbejáratához barokk előcsarnokot építettek. A csarnok homlokzatán az építkezés ideje olvasható: „AEDIFIC TEMPORE BELLI TURCICI MDCCXC”

A templom szószéke 1855-ben készült, a kőpadlózatot 1870-ben rakták le. 1901-ben egy kápolnát építettek, amelyet Jézus Szent Szíve tiszteletére szenteltek fel.

1930-ban a templom padlásáról előkerült egy gótikus Mária-szobor, amely az évszázadok során nagyon megsérült. A 15. század végén készült szobor jelenleg a Csíki Székely Múzeumban található.

A templom nagyharangját 1829-ben öntették, amelyet az első világháború idején eltávolítottak. Az eltűnt régi harang helyébe 1923-ban újabbat tettek.

2002-ben a műemlék épületen felújítást végeztek. A vakolat eltávolítása után a templom falának déli oldalán gótikus ablakkereteket találtak, ugyanakkor a falba beépítve egy gótikus kőszoborra bukkantak. A munkálatok során a szobor felső része összetört, csupán az alsó részét sikerült megmenteni.

2007 őszén a templom belsejében régészeti ásatásokat végeztek, amelynek során egy többszintes családi kriptát találtak. Az ásatások alkalmával feltárták az Árpád-kori templom szentélyének falát, ugyanakkor a gótikus templom hajófalának egy részét. Az egykori templom alapja alatt a magyarországi Árpád-kori templomokra jellemző kora középkori román stílusú építkezési móddal találkoztak, amely eddig egyedülálló Csíkban. A román kori templom alapja alatt újabb sírokra bukkantak, amelyek a 11-12. századból származnak.

A templom belső falának északi részén a vakolat eltávolítása után, freskó került elő. A falfestmény Szűz Máriát ábrázolja, a karján üllő kis Jézussal, valamint Szent Anna és egy angyal is látható. A falkép keletkezésének ideje minden valószínűséggel a 14. század végére, vagy a 15. század elejére tehető. Egykor a templom mennyezetén is voltak freskók, amelyeket az 1970-es évek elején lemeszeltettek.

A templom leírása

A Szent István király tiszteletére felszentelt templom apszisa sokszög záródású, bordái késő gótikus stílusban készültek. A műemlék épület román kori emlékei, a torony alatti köríves hornyolt kő ajtókeret és a keresztelőmedence.

A főoltáron Nagyboldogasszony és a karján ülő kis Jézus képét helyezték el, az oltár jobb oldalán Szent István király látható, amint Szűz Mária lábai elé helyezi a magyar koronát. Ugyanazon az oldalon áll Szent Péter apostol szobra is. A főoltár bal oldalán Szent Imre herceg és Szent Pál apostol szobra látható.

A templom védőfala

A műemléktemplomot erős kőfal veszi körül. A templom udvarán kettőzött kőkereszt van felállítva. A falon kívül, az északi oldalon kősíremlékek láthatók, amelyek a régi temető helyét jelölik.

A templom előtti emlékművek

A templom kőkerítésének keleti oldalán található Bors Mihályné Henter Katalin és gyermekei, Bors János és Bors Ágnes síremléke az 1719-es nagy pestisjárvány idejéből. A templom kerítésében Csíkszentkirály jeles személyiségeinek sírhantjai és keresztjei találhatók.

A templom előtti téren áll egy 1775-ben készített emlékmű, valamint az első- és második világháború csíkszentkirályi hősi halottjainak emlékműve, amelyet 1971-ben állítottak fel. Ugyanott látható a 2001-ben készült Szent István király egész alakos szobra és az Andrássy család tiszteletére 2002-ben felállított emlékmű.

A templom búcsúja

A csíkszentkirályi római katolikus templom búcsúját a templom és az egyházközség védőszentjének ünnepén, augusztus 20-án Szent István napján tartják.

Jegyzetek

  1. Rédai Attila: Mítoszromboló évgyűrűk: dendrokronológiai kutatások Erdélyben (magyar nyelven). liget.ro, 2017. június 28. [2017. december 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. június 30.)

Források

  • Keöpeczi Sebestyén József: A középkori, nyugati műveltség legkeletibb határai. In: Emlékkönyv a Székely Nemzeti Múzeum 50 éves jubileumára. Sepsiszentgyörgy, 1929.
  • Orbán Balázs: A Székelyföld leírása. Békéscsaba, 1982.
  • Dr. Endes Miklós: Csík-, Gyergyó-, Kászon-Székek (Csík megye) földjének és népének története 1918-ig. Budapest, 1994.
  • Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek: A középkori erdélyi püspökség templomai I–II. 2. bőv. kiadás. Gyulafehérvár: Római Katolikus Érsekség. 2000. ISBN 973-9203-56-6  
  • Vofkori László: Székelyföld útikönyve 2. kötet. Budapest, 1998.
  • Sepsiszéki Nagy Balázs: Székelyföld falvai a XX. század végén. Budapest, 2000.
  • Lista monumentelor istorice: Județul Harghita. Ministerul Culturii, 2015. (Hozzáférés: 2017. január 28.)

További információk

Read other articles:

Edward L. ThorndikeLahirEdward Lee Thorndike(1874-08-31)31 Agustus 1874Williamsburg, Massachusetts, Amerika SerikatMeninggal9 Agustus 1949(1949-08-09) (umur 74)Montrose, New YorkKebangsaanAmerika SerikatPendidikanRoxbury Latin, Universitas Wesleyan, Universitas Harvard, Universitas ColumbiaPekerjaanPsikologTempat kerjaTeachers College, Universitas ColumbiaDikenal atasPendiri psikologi pendidikan modernGelarProfesorSuami/istriElizabeth Moulton (married August 29, 1900) Edward Lee Ted Tho...

 

Pour les articles homonymes, voir Rossi. Cet article est une ébauche concernant un homme politique français. Vous pouvez partager vos connaissances en l’améliorant (comment ?) selon les recommandations des projets correspondants. André Rossi Buste d'André Rossi à Chézy-sur-Marne. Fonctions Député français 23 juin 1988 – 22 août 1994(6 ans, 1 mois et 30 jours) Élection 12 juin 1988 Réélection 28 mars 1993 Circonscription 5e de l'Aisne Législature IXe et ...

 

Partito Popolare Italiano Presidente Rosa Russo Iervolino(1994) Giovanni Bianchi(1994-1997) Gerardo Bianco(1997-1999) Segretario Mino Martinazzoli(1994) Rocco Buttiglione(1994-1995) Gerardo Bianco(1995-1997) Franco Marini(1997-1999) Pierluigi Castagnetti(1999-2002) Stato Italia SedePiazza del Gesù, 46 - 00186 Roma AbbreviazionePPI Fondazione18 gennaio 1994 Derivato daDemocrazia Cristiana Dissoluzione24 marzo 2002 Confluito inLa Margherita IdeologiaCristianesimo democ...

For other people with the same name, see Thomas Gordon (disambiguation). This article includes a list of general references, but it lacks sufficient corresponding inline citations. Please help to improve this article by introducing more precise citations. (March 2013) (Learn how and when to remove this template message) Thomas GordonPortrait of Thomas GordonBornc. 1788Cairness House, Aberdeenshire, United KingdomDied20 April 1841Cairness House, Aberdeenshire, United KingdomAllegiance British ...

 

1967 Philippine constitutional plebiscite November 14, 1967 Are you in favor of increasing the number of congressmen from 120 to 180?OutcomeProposal rejectedResults Choice Votes % Yes 737,997 18.28% No 3,299,485 81.72% Total votes 4,037,482 100.00% Registered voters/turnout 9,744,604 41.43% Results by province and city Yes:  50–60%  60–70%  70–80%   80–90%  90-100% No:  50–60%  60–70%  70–80%  ...

 

Dendrobium tortile Klasifikasi ilmiah Kerajaan: Plantae Divisi: Tracheophyta Kelas: Liliopsida Ordo: Asparagales Famili: Orchidaceae Genus: Dendrobium Spesies: Dendrobium tortile Nama binomial Dendrobium tortileLindl. Dendrobium tortile adalah spesies tumbuhan yang tergolong ke dalam famili Orchidaceae. Spesies ini juga merupakan bagian dari ordo Asparagales. Spesies Dendrobium tortile sendiri merupakan bagian dari genus Dendrobium.[1] Nama ilmiah dari spesies ini pertama kali diterb...

China's ban on Winnie-the-Pooh due to Internet memes Internet memes such as this that compare Xi Jinping to Winnie the Pooh have been censored in China. Beginning in July 2017, the government of China has been censoring imagery of the anthropomorphic teddy bear Winnie-the-Pooh, particularly Disney's version of the character.[1] The censorship is believed to be a result of General Secretary of the Chinese Communist Party Xi Jinping being compared to the character in internet memes, whi...

 

Bagian depan Museum Taman Prasasti Museum Taman Prasasti adalah sebuah museum cagar budaya peninggalan masa kolonial Belanda yang berada di Jalan Tanah Abang No. 1, Jakarta Pusat. Museum ini memiliki koleksi prasasti nisan kuno serta miniatur makam khas dari 27 provinsi di Indonesia, beserta koleksi kereta jenazah antik. Museum seluas 1,2 ha ini merupakan museum terbuka yang menampilkan karya seni dari masa lampau tentang kecanggihan para pematung, pemahat, kaligrafer dan sastrawan yang menya...

 

SDCStage Directors and Choreographers SocietyFounded1959 (1959)Headquarters321 West 44th Street, Suite 804New York, New York 10036LocationUnited StatesMembers 1,978 (full members)665 (associate members) (2013)[1]Key peopleEvan Yionoulis, Executive Board PresidentLaura Penn, Executive DirectorWebsitewww.sdcweb.org The Stage Directors and Choreographers Society (SDC), formerly known as Society of Stage Directors and Choreographers (SDC), is an independent national labor uni...

Fictional character on Gilligan's Island television sitcom (1964–1967) This article includes a list of references, related reading, or external links, but its sources remain unclear because it lacks inline citations. Please help improve this article by introducing more precise citations. (January 2011) (Learn how and when to remove this message) Fictional character Ginger GrantGilligan's Island characterGinger as portrayed by Tina LouiseFirst appearanceMaroonedGilligan's Island (pilot, 1963...

 

هذه المقالة عن المجموعة العرقية الأتراك وليس عن من يحملون جنسية الجمهورية التركية أتراكTürkler (بالتركية) التعداد الكليالتعداد 70~83 مليون نسمةمناطق الوجود المميزةالبلد  القائمة ... تركياألمانياسورياالعراقبلغارياالولايات المتحدةفرنساالمملكة المتحدةهولنداالنمساأسترالي�...

 

Artikel ini sebatang kara, artinya tidak ada artikel lain yang memiliki pranala balik ke halaman ini.Bantulah menambah pranala ke artikel ini dari artikel yang berhubungan atau coba peralatan pencari pranala.Tag ini diberikan pada Oktober 2022. Artikel ini tidak memiliki referensi atau sumber tepercaya sehingga isinya tidak bisa dipastikan. Tolong bantu perbaiki artikel ini dengan menambahkan referensi yang layak. Tulisan tanpa sumber dapat dipertanyakan dan dihapus sewaktu-waktu.Cari sumber:...

Armenian diplomat and politician Edward Nalbandian7th Minister of Foreign Affairs of ArmeniaIn office14 April 2008 – 12 May 2018PresidentSerzh SargsyanArmen SarkissianPrime MinisterTigran SargsyanHovik AbrahamyanKaren KarapetyanSerzh SargsyanNikol PashinyanPreceded byVartan OskanianSucceeded byZohrab MnatsakanyanPresident of the Committee of Ministers of the Council of EuropeIn office16 May 2013 – 14 November 2013Preceded byGilbert Saboya SunyéSucceeded byMichael Spinde...

 

FluckiteFluckite from the Gabe-Gottes MineGeneralCategoryArsenate mineralsFormula(repeating unit)CaMnH2(AsO4)2·2(H2O) [1]IMA symbolFck[2]Strunz classification8.CB.15Crystal systemTriclinicCrystal classPinacoidal (1) (same H-M symbol)Space groupP1Unit cella = 8.459, b = 7.613 c = 6.968 [Å]; α = 82.21° β = 98.25°, γ = 95.86°; Z = 2IdentificationColorColorless, Light to Dark PinkCrystal habitCrystals prismatic, typically radiating to spheruliticCleavage(010...

 

Genus of flowering plants For the moth genus which shares this name, see Lindera tessellatella. Spice bush redirects here. The term may also refer to Triunia. Lindera Lindera melissifolia Scientific classification Kingdom: Plantae Clade: Tracheophytes Clade: Angiosperms Clade: Magnoliids Order: Laurales Family: Lauraceae Genus: LinderaThunb. Species See text Synonyms Benzoin Boerh. ex Schaeff. Daphnidium Nees Iteadaphne Blume Parabenzoin Nakai Sinosassafras H.W.Li Dried fruits of Lindera nees...

artikel ini ditulis seperti autobiografi atau telah beberapa kali disunting oleh subjek atau oleh seseorang yang berhubungan dekat dengan subjek. Artikel ini memerlukan penyuntingan lebih lanjut agar memenuhi ketentuan netralitas artikel. Silakan diskusikan di halaman pembicaraannya. (Pelajari cara dan kapan saatnya untuk menghapus pesan templat ini) Budi Heryadi Anggota Dewan Perwakilan RakyatMasa jabatan1 Oktober 2009 – 30 September 2014Daerah pemilihanBanten III Informasi pribad...

 

Species of tree This article is about common manzanita. For the other species called whiteleaf manzanita, see Arctostaphylos viscida. For other plants called manzanita, see Arbutoideae. Arctostaphylos manzanita Scientific classification Kingdom: Plantae Clade: Tracheophytes Clade: Angiosperms Clade: Eudicots Clade: Asterids Order: Ericales Family: Ericaceae Genus: Arctostaphylos Species: A. manzanita Binomial name Arctostaphylos manzanitaParry One of many species of manzanita, Arctostaph...

 

Genus of amphibians Xanthophryne Amboli toads (X. tigerina) mating Scientific classification Domain: Eukaryota Kingdom: Animalia Phylum: Chordata Class: Amphibia Order: Anura Family: Bufonidae Genus: XanthophryneBiju, Van Bocxlaer, Giri, Loader, and Bossuyt, 2009[1] Type species Bufo koynayensisSoman, 1963 Diversity 2 species (see text) Xanthophryne is a small genus of toads in the family Bufonidae. They are endemic to the Western Ghats in Maharashtra, India.[2] Its sister tax...

エリザベス・ロドリゲスElizabeth Rodriguez 2015年サンディエゴ・コミックコンベンションにて生年月日 (1980-11-27) 1980年11月27日(43歳)出生地 アメリカ合衆国 ニューヨーク市マンハッタン身長 168cm職業 俳優活動期間 1991-主な作品 映画『マイアミ・バイス』『LOGAN/ローガン』テレビドラマ『NYPDブルー』『オール・マイ・チルドレン』『オレンジ・イズ・ニュー・ブラック 塀�...

 

Pour les articles homonymes, voir Saint-Jean. Saint-Jean-de-Maurienne Vue sur Saint-Jean-de-Maurienneen direction de Modane. Blason Logo Administration Pays France Région Auvergne-Rhône-Alpes Département Savoie (sous-préfecture) Arrondissement Saint-Jean-de-Maurienne(chef-lieu) Intercommunalité Communauté de communes Cœur de Maurienne Arvan(siège) Maire Mandat Philippe Rollet (SE) 2020-2026 Code postal 73300 Code commune 73248 Démographie Gentilé Saint-Jeannais et Saint-Jeannaises ...