PROFILPELAJAR.COM

	Challenger (A30)
	Egy Challenger (A30) harckocsi az Overloon - Hadtörténeti Múzeumban, Hollandia
Fejlesztő ország	Egyesült Királyság
Gyártási darabszám	200
Háborús részvétel	második világháború
	Általános tulajdonságok
Személyzet	4 - 5 (parancsnok, lövegkezelő, töltőkezelő, rádiós, vezető) fő
Hosszúság	8,15 m
Szélesség	2,91 m
Magasság	2,78 m
Tömeg	33 tonna
	Páncélzat és fegyverzet
Páncélzat	102 mm
Elsődleges fegyverzet	Ordnance QF 17 76,2 mm-es löveg
Másodlagos fegyverzet	7,92 mm-es Besa géppuska
	Műszaki adatok
Motor	Rolls-Royce Meteor
Teljesítmény	kW (600 Le)
Felfüggesztés	Christie
Sebesség	52 km/h
Fajlagos teljesítmény	kW/t
Hatótávolság	260 km
	A Wikimédia Commons tartalmaz Challenger (A30) témájú médiaállományokat.

A Cruiser Mk VIII Challenger (A30)^[1] második világháborús brit harckocsi volt, amelyet az Mk VIII Cromwell harckocsi alvázán alakítottak ki, de annál nagyobb, 17 fontos (76,2 mm-es) gyorstüzelő ágyút kapott, amely már fel tudta venni a harcot az ellenséges harckocsikkal.

Azonban a nagyméretű ágyút nem lehetett minden kompromisszum nélkül a már meglévő alvázhoz illeszteni, így a Cruiser Mk VIII Challenger jelentős tűzerővel, de csökkentett páncélvédettséggel rendelkezett. Mivel kisebb problémát jelentett az amerikaiaktól kapott Sherman harckocsialvázakra illeszteni a 17 fontos ágyút, és amúgy is gondok jelentkeztek a Cromwell alváz gyártásában, a háború alatt csak mindössze 300 db. Mk VIII Challenger készült el.

Története

A Challenger kifejlesztésének egyik vezéralakja Roy Robotham volt. Robotham a Rolls-Royce cég autóipari részlegének egyik vezetője volt, aki a világháború kitörése után tétlenül maradt, mivel az autógyártás leállították. Robotham ekkor csapatával kifejlesztett egy harckocsimotort a Rolls-Royce Merlin repülőgépmotor alapján. A Rolls-Royce Meteor névre keresztelt hajtómű egy nagyon megbízható és nagy teljesítményű harckocsimotort adott a brit tervezőknek, akik első alkalommal az Mk VIII Cromwell cirkálótankba építették be azt. Robotham elismerésként állást kapott a brit ellátási minisztériumban és a harckocsitervező bizottságnál annak ellenére, hogy nem volt semmilyen előzetes tapasztalata harckocsitervezésben.

A Cromwell tornyába eredetileg a Vickers cég által gyártott 75 mm-es (3 hüvelykes) ágyút tervezték beépíteni, de kiderült, hogy a Cromwell toronyátmérője ehhez túlságosan kicsi. A britek a háború végéig egyre újabb és újabb változatokat hoztak ki ennek a hiányosságnak az orvoslására - így született meg előbb a Comet I (A34), majd pedig az 1945-ben bemutatott Centurion.

Azonban addig is szükség volt egy jelentős tűzerővel rendelkező harckocsira. A brit hadsereg vezérkara két tervet terjesztett be: az A29 jelű 17 fontos ágyúval felszerelt cirkálótank, az A30 jelű terv ugyanolyan fegyverzettel, de nagyobb páncélvédettséggel rendelkező harckocsi volt. A döntés végül a második változatra esett és ez lett az Mk VIII Challenger.

1942-ben rendelték meg a Birmingham Carriage vállalattól az A30-at, míg a tornyot és a fegyverzetet a Stothert & Pitt szállította.

Műszaki jellemzők

A Cromwell harckocsi alvázát át kellett alakítani és a toronygyűrű átmérőjét jelentősen meg kellett növelni, hogy a terveknek megfelelően be tudják illeszteni a toronyba a 17 fontos gyorstüzelő ágyút, illetve a töltő-ürítő szerkezetet. Emellett az alvázat meg kellett nyújtani és még egy futógörgőt kellett beilleszteni. A harckocsi hosszának megnövelése mellett a szélességen nem változtattak, ami némileg rontotta a Challenger manőverezőképességét a Cromwellel szemben.^[2] A páncéltestbe épített géppuskát el kellett távolítani, hogy helyet csináljanak a gyorstüzelő löveg lőszereinek.

A nagy és nehéz, 17 fontos lőszerek, a nehéz ágyú és a működtetéséhez szükséges két töltő-kezelő személy jelenléte miatt a tervezőknek csökkenteni kellett a lövegtorony páncélvastagságát, hogy a harckocsi súlya ne növekedjen meg jelentősen. A Cromwell harckocsin a lövegtorony páncélja elöl 75, hátul 60 mm vastag, ezt a Challengeren 63 és 40 mm-re csökkentették.

Az első Challenger 1942-ben készült el. Az első tesztek alapján azt a benyomást keltette, hogy a nagyobb fegyverzetnek köszönhetően feltehetően sikerrel tudja majd felvenni a harcot a németek Panzer IV Special harckocsijával, de ugyanakkor kitűnt a csökkentet páncélzat és az alacsony tűzgyorsaság is, amely közelharcban hátrányba sodorta a Challengert. Ennek ellenére a brit hadsereg 200 darabot rendelt belőle 1943 februárjában, de ugyanezen év novemberére már be is jelentették, hogy ebből a típusból többet nem rendelnek.

Háborús szolgálata

A 200 legyártott Challengert általában olyan harckocsizó alakulatokhoz szállították le, amelyek már a Cromwellel voltak felszerelve, mert a két típus közötti sok azonosság megkönnyítette karbantartásukat és javításukat. Bár a súlypontja magasabban volt, mint a Cromwellnek, a Challengert szerették a harckocsizók, nem utolsósorban erőteljes ágyújának köszönhetően. Az ugyanilyen fegyverrel rendelkező Shermanokkal szemben viszont - a Rolls-Royce Meteor motornak köszönhetően - gyorsabb és jobban manőverezhető volt. Azonban a Shermant könnyebb volt legyártani és végül inkább ez terjedt el a brit alakulatoknál.

A normandiai partraszállás során a Challengerek nem tudtak részt venni az első harcokban, csak miután a szövetségesek elfoglalták az első normandiai kikötőket. Ezt követően a háború végéig részt vettek a nyugat-európai harcokban.

Változatok

A Challengernek egy változata készült, az Avenger (SP 17pdr A30) jelzésű harckocsit a súlycsökkentés érdekében más formájú és felülről nyitott toronnyal tervezték. Ez a változat azonban csak 1945-re lett kész és nem is kerültek bevetésre az előtt, hogy Európában befejeződött a háború. A mintegy 250 legyártott példány a Németországot megszálló brit alakulatokhoz került.^[2]

Napjainkra csak két példány maradt fenn a Challenger harckocsikból, az egyik Hollandiában, az Overloon War Museum-ban található, a másik a brit Wight Military Museum gyűjteményébe tartozik. Felújítás után a Bovingtoni Harckocsimúzeumban fogják kiállítani.^[3]

Jegyzetek

↑ Bishop, Chris. The Encyclopedia of Weapons of World War II. New York: Barnes & Noble, 27. o. (1998). ISBN 9780760710227
↑ ^a ^b Cruiser Tank Mark VIII Challenger. [2010. július 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. március 20.)
↑ Pierre-Olivier Buan: Surviving Cruiser Tanks. Surviving Panzers website, 2011. október 25. (Hozzáférés: 2011. november 5.)

Fordítás

Ez a szócikk részben vagy egészben a Cruiser Mk VIII Challenger című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források

Bombay László, Gyarmati József és Turcsányi Károly. Harckocsik – 1916-tól napjainkig. Budapest: Zrínyi Katonai Kiadó (1999). ISBN 963-327-332-3

Ajánlott szakirodalom

Christopher F. Foss. The Encyclopedia of Tanks and Armored Fighting Vehicles - The Comprehensive Guide to Over 900 Armored Fighting Vehicles From 1915 to the Present Day (2002)
Peter Chamberlain. British and American Tanks of World War Two (The Complete Illustrated History of British, American, and Commonwealth Tanks 1933-1945), Chris Ellis (1969)
Peter Chamberlain, Chris Ellis. Tanks of the World, 1915-1945 (1972)
Chris Bishop. The Encyclopedia of Weapons of World War II (1998)
George Forty. The Illustrated Guide to Tanks of the World (2006)
Duncan Crow. Tanks of World War II (1979)