A Song for Europe (2006, 2008) Epilogi tis kypriakis symmetochis (2010) Performance (2011 előadó) A Song for Ivi (2012 dal) Eurovision Song Project (2015)
Ciprus 1981-ben vett részt először a versenyen. Legjobb eredményüket a második helyezés, melyet harminchét évvel később debütálásuknál, 2018-ban, értek el.
Az 1993 és 2003 között érvényben lévő kieséses rendszer alatt egyszer, 2001-ben nem vehettek részt az előző évek rossz eredményei miatt.
A 2004-es jó szereplésnek köszönhetően a következő évben automatikusan döntősök voltak, ott azonban nem tudták megismételni a sikert, és utána négyszer sem sikerült továbbjutniuk az elődöntőből. (2009 kivételével (ekkor eggyel jobb helyezést értek el) minden évben 15. helyen végeztek az elődöntőkben) Végül 2010-ben újra sikerült a döntőbe kerülniük, de ott nem sikerült megismételni a jó eredményt, 21. helyen zártak. A következő évben ismét nem jutottak be a döntőbe, 2012-ben viszont újra sikerült, egészen a 16. helyig jutottak. 2013-ban ismét kiestek az elődöntőben, a következő évben pedig nem indultak a koppenhágai versenyen pénzügyi problémák és az utóbbi évek rossz eredményeire hivatkozva.[1]2015-ös visszatérésükkel újra a döntőbe kvalifikálták magukat, ahol 22. helyen végeztek. A következő két évben eggyel jobb, 21. helyen zárt az ország. 2018-ban 93 pont híján majdnem az országot képviselő Eleni Foureira lett a győztese a dalversenynek. A következő évben egy hasonló stílusú dallal Tamta 13. helyen végzett a döntőben.
2020-ban Sandro képviselte volna az országot, azonban március 18-án az Európai Műsorsugárzók Uniója bejelentette, hogy 2020-ban nem tudják megrendezni a versenyt a COVID–19-koronavírus-világjárvány miatt. Meg nem nevezett okokból az énekes távol maradt következő évben, így új előadót választottak. 2021-ben sikeresen továbbjutottak a döntőbe, ahol a 16. helyen végeztek. A következő évben tizenkettedikek lettek az elődöntőben, így hat évnyi folyamatos továbbjutás után nem voltak jelen a döntőben. 2023-ban továbbjutottak, majd a döntőben tizenkettedikek lettek. Egy évvel később a tizenötödik helyen végeztek a döntőben.
1981-es debütálásukkor érvényben volt az a szabály, hogy mindegyik dalt az adott ország egyik hivatalos nyelvén kell előadni, vagyis Ciprus indulóinak görög nyelven.
Ezt a szabályt 1999-ben véglegesen eltörölték. Azóta főleg angol nyelvű dalokkal versenyeztek, néhány kivétellel. 2000-ben görög és olasz kevert nyelvű dallal neveztek, míg 2007-es indulójuk franciául, a 2008-as, 2011-es és 2013-as pedig görög nyelven énekelt. 2018-ban a spanyol nyelvű cím ellenére a dal szinte teljes egészében angol nyelven hangzott el, a fuego kifejezés azonban többször ismétlődött a szövegben. Emellett 2021-ben daluk tartalmazott néhány többször ismételt kifejezést spanyol nyelven is.
Nemzeti döntő
Cipruson nem alakult ki hagyományos, minden évben megrendezett nemzeti válogató. A ciprusi induló kilétét vagy nemzeti döntő segítségével, vagy nemzeti döntő nélküli belső kiválasztással döntötték el. Manapság inkább az utóbbit használják és leginkább görög előadókat választanak, legutóbb 2015-ben rendeztek nemzeti döntőt.
A nyolcvanas években a belső kiválasztás volt a jellemző. Mindössze egyszer, 1984-ben rendeztek nemzeti döntőt, négy előadó részvételével.[3]1988-ban vissza kellett lépniük, mert a verseny előtt néhány héttel derült ki, hogy nevezett daluk részt vett az 1984-es nemzeti döntőn.
Ezzel szemben a kilencvenes években kivétel nélkül mindig rendeztek nemzeti döntőt, általában nyolc előadó részvételével, akik közül egy zsűri választotta ki a nyertest.[4]
2001-ben nem vehettek részt a versenyen, ezután újra a belső kiválasztás mellett döntöttek. 2004 óta ismét minden évben rendeznek nemzeti döntőt, általában tíz előadó részvételével, és már a nézők választják ki a nyertest, telefonos szavazás segítségével.[5] 2011-ben a "Performance" tehetségkutató győztese mehetett a Dalversenyre, míg 2012-ben Ivi Adamout kérte fel erre a feladatra a közszolgálati televízió. Azóta csak egyszer, 2015-ben rendeztek nemzeti döntőt, a többi évben mindig a tévé belső zsűrije kérte fel az indulásra az előadókat.
Ciprus híres arról, hogy minden évben Görögországnak adja a maximális 12 pontot. Csupán néhányszor nem történt így: 1981-ben, 1985-ben, 1990-ben, 1991-ben, 1996-ban és 2015-ben, valamint 2024-ben a zsűri szavazáson. Emellett 2016-ban, 2018-ban és 2023-ban sem Görögországnak adták a 12 pontot, mivel a görögök nem jutottak be a döntőbe.
Ciprus a következő országoknak adta a legtöbb pontot az elődöntőben: