A helyszínelők (eredeti nevén CSI: Crime Scene Investigation) amerikaibűnügyitelevíziós sorozat, ami 2000-ben indult az amerikai CBS csatornán. Először az ABC-n akarták vetíteni, de az ABC vezetői visszautasították a sorozatot, mondván túlságosan összezavaró az átlag néző számára. Ezután vette meg a CBS a szériát. Már az első részek is rekordnézettséget hoztak és azóta is csak növekszik a nézők száma. 2004-2006 között a legnézettebb sorozat az USA-ban (A Jóbarátok befejezése után lett a legnépszerűbb televíziós sorozat. Eme címtől két év után A Grace klinika fosztotta meg). A sorozat egyik producere Jerry Bruckheimer. 2015. május 13-án a CBS bejelentette hogy véget ér a széria, szeptember 27-én egy 2 órás tévéfilmmel zárják le a sorozatot.[1]
A magyar címben eredetileg nem jelent meg a CSI, de ismétlési jogszerzést követően az RTL kezdeményezésére írta át mindegyik TV-csatorna.
Ismertető
A sorozat Las Vegas-i bűnügyi helyszínelőkről szól, akik különös (néha bizarr) ügyeket oldanak meg a tudomány segítségével. Az alkotók a sorozat kitalálása során igyekeztek elvonatkoztatni a szokásos krimi-sémáktól. A nyomozást az utcáról a laborba helyezték át, abból kiindulva, hogy a tudomány segítségével olyan bűntények is megoldhatókká válnak, melyek korábban megoldhatatlannak tűntek.
A sorozatbeli helyszínelők a legmodernebb technológiát alkalmazva elemzik a rendelkezésre álló bizonyítékokat (például lábnyomok, keréknyomok, ujjlenyomatok, hajszálak, vérnyomok).
A sorozat egyik sarkalatos, visszatérő eleme lett, hogy „A bizonyíték sosem hazudik, de az emberek igen!”
A sorozat rendkívül hiteles, azonban némileg elrugaszkodik a valóságtól. A használt berendezések és eljárások mindegyike létezik a valóságban, de az alkotók a legtöbb folyamatot az életben zajlónál sokkal gyorsabbnak ábrázolnak. (Egy DNS-minta elemzése és összevetése az adatbázisokkal a való életben sokszor hónapokba is beletelik. Emellett a legtöbb bűntény esetében nem lehet az ügyet kizárólag tárgyi bizonyítékokra alapozni azon egyszerű oknál fogva, hogy nem minden esetben állnak ezek rendelkezésre.)
A sorozat főcímdalát az Amerikában rendkívül népszerű The Who együttes dalából vágták össze, a dal címe: Who Are You, énekese Roger Daltrey. Daltrey maga is szerepelt a 7. évad 9. epizódjában.
Sok ideig a világ legnézettebb televíziós műsora volt. A legnézettebb 6. évadot részenként átlagosan 20 millióan nézték. 2010-ben Magyarország ötödik legnézettebb sorozata volt a teljes lakosság körében, a 18–49 évesek között pedig a 7. legnézettebb.[2]
A Helyszinelők nagy sikerére való tekintettel az alkotók három kapcsolódó sorozatot (spin-off) is elindítottak:
CSI: Miami helyszínelők(CSI: Miami) 2002-től, melyet a CSI: A Helyszinelők 2. évadának 22. epizódja, a Cross-Jurisdictions (eredeti sugárzás: 2002. május 9.), vezette be.
CSI: New York-i helyszínelők(CSI: NY) 2004-től, melyet a CSI: Miami helyszínelők 2. évadának 23. epizódja, a MIA/NYC Non-stop (eredeti sugárzás: 2004. május 17.), vezette be.
CSI: Cyber helyszínelők(CSI: Cyber) 2015-től, melyet a CSI: A helyszínelők 14. évadának 21. epizódja, a Kitty (eredeti sugárzás: 2014. április 30.), vezette be.
CSI: Vegas 2021-től, ami a CSI: a helyszínelők folytatása.