Bérczesi Róbert

Bérczesi Róbert
Bérczesi Róbert 2024 áprilisában
Bérczesi Róbert 2024 áprilisában
Életrajzi adatok
Született1976. szeptember 12. (48 éves)
Gyula
Pályafutás
Műfajokalternatív
Aktív évek1993
Együtteshiperkarma, BlaBla, Biorobot
Hangszerének, gitár, basszusgitár
Tevékenységénekes-dalszerző
A Wikimédia Commons tartalmaz Bérczesi Róbert témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Bérczesi Róbert 1976. szeptember 12-én született Gyulán, de a gyermekéveit már Komlón töltötte.

Itt döntötte el tizennégy évesen, hogy dalszerző lesz, majd miután 1996. szeptember 2-án Budapestre költözött, és gimnazista zenekarával, a BlaBlával egy országos zenei tehetségkutató fődíjának nyerteseként megjelentetett egy viszonylag sikertelen albumot, úgy döntött, hogy új vizekre evez, és 2000-ben egymagában megalapította a hiperkarmát, amely aztán mindjárt az első, cím nélküli lemezének dalaival meghozta számára az áttörést.

Ezzel egy időben Bérczesi Róbert mindennapos keménydrog-használóvá vált, és az is maradt az elkövetkező húsz évben, egészen 2020. augusztus 6-ig, amikor is sokadik próbálkozás után végre sikerült letennie a szereket.

Istenhívő, film- képregény- életrajzi könyv- és Beatles-rajongó, ezen kívül körülbelül kétszázötven dal tulajdonosa.

Jelenleg Budapesten él.

Élete

A Dalszerzők az A38 hajón 2015 októberi felvételén beszél arról, hogy szülei féléves korában elváltak. Édesanyja újra férjhez ment, új férje kapott egy munkalehetőséget a komlói szénbányában, így odaköltöztek. Robi 15 éven keresztül ott élt, egészen 19 éves koráig, majd 1996. szeptember 2-án felköltözött Budapestre.

Költözése után kezdett el aktívabban zenéléssel foglalkozni. 1999-ben már három évet töltött Budapesten, de még mindig nem érezte otthonának a várost, ezért minden hétvégén hazajárt Komlóra, viszont ez a hazajárós korszak csak addig tartott, amíg meg nem alapította a hiperkarmát.

Drogproblémák

Saját bevallása szerint két évtizeden át drogproblémákkal küzdött. 2011-es sikertelen leszokási próbálkozása[1] után, mely alatt saját elmondása szerint gyógyszerekre ivott, rászokott a dizájnerdrogokra.[2] 2013. december 29-én mentő szállította a Nyírő Gyula Kórház pszichiátriai osztályára, ahol azután hónapokat töltött, de miután kijött, nagyon hamar visszaesett, és 2020. augusztus 6-ig aktív kábítószerfüggő is maradt, azóta azonban tiszta, sőt, 2023. szeptember 1-én az alkohollal is megszüntette a kapcsolatot.[3][4]

Szelfi

2015. június 8-tól szerepelt az RTL II Szelfi című műsorában, amelyre saját elmondása szerint terápiás eszközként is tekintett.[5]

Zenei pályafutása

Bérczesi Róbert a Gödör Klubban, a Víg Végnapjaink fesztiválon 2012-ben

Later, BlaBla

Legkorábbi ismert zenekara a Later című gyakorlatilag a gimnáziumi évek alatt alapított, a nagyközönség számára ismeretlen produkció. Ebből alakult, a valamivel ismertebb BlaBla, amely megnyerte a Pepsi által szervezett Generation Next tehetségkutatót amelynek nyereményeként elkészíthettek egy valódi stúdiólemezt, ez 1998-ban jelent meg Kétségbeejtően átlagos címmel.[6][7]

Hiperkarma

Azonban a legismertebb munkája a magyar alternatív könnyűzenére komoly hatást gyakorló hiperkarma két lemeze a hiperkarma (2000)[8] és az amondó (2003).[9] Az első lemezt gyakorlatilag egyedül vette fel,[10] és mindkét lemez szerepel a 303 magyar lemez amit hallanod kell mielőtt meghalsz című, 2008-as megjelenésű kötetben.[11] A zenekar 2007-ben feloszlott, azóta egy rövid időre újra összeállt 2011-ben,[12][13] de lemez nem jelent meg, a koncertek sűrűsége pedig alkalmi jellegűvé redukálódott.

A harmadik Hiperkarma-lemez

A zenekar 2014-ben újra összeállt és dolgozni kezdett a harmadik, konyharegény című lemezen, amelynek bemutatója 2014. október 31-én zajlott, a hagyománnyá vált Hiperkarma Halloween című, a zenekar minden aktív évében megrendezett eseménye keretein belül.[14]

A Hiperkarma első feloszlása után

A hiperkarma első feloszlása után, 2009 őszén, sikeres, beates hangzású zenekart alapított a Pluto zenekar frontembereként ismert Nemes Andrással, Biorobot néven,[15] de 2011 óta (mióta a hiperkarma újjáalakult), nem lehetett hallani felőle, hivatalos feloszlás azonban nem volt bejelentve. 2011-ben és 2018-ban szólólemezeket jelentetett meg kedvenc feldolgozásaiból Én meg az Ének: Emléxel? és Én meg az Ének: emléxel még? címmel [16][17][18] 2013 november 28-án különösebb hírverés és kiadó nélkül jelent meg a BioRoBoT cím nélküli lemeze.[19][20]

2017-ben jött a délibáb, 2019-ben a napsütötte rész, 2023-ban az EXITS EXIST, majd 2024-ben a SZÓLNI KELL című HIPERKARMA album, illetve single-dalok (szelidecske (Palya Beával), Olyannak Láss (a Baltazár Színházzal), jószerencsét!, attól kezdve, a kincsem meg én, a falon túl, VONATOK DÉLNEK, VARÁZSHEGY, Jó Nekem (meszkával), Nélkülem (Molnár Tamással), Szózene (Pajor Tamással), Játsszál! (meszkával), ÚGY HALLGATNÁLAK).

Külön bekezdést érdemel Müller Péter Sziámival közös dalszerzői munkássága, amelyben Péter száz dalszövegét zenésítette meg, ebből három album (Napidalok, Képzeld Magad!, Csillagtúra), és három HIPERKARMA single (VARÁZSHEGY, ÓVNI FOGLAK, AZ ÉN HŐSÖM) látott napvilágot eddig.

Diszkográfia

  • BlaBla : Izék (album) (1996)
  • BlaBla : Kétségbeejtően Átlagos (album) (1998)
  • BlaBla : Csillagtelep (album) (1999)
  • hiperkarma : hiperkarma (album) (2000)
  • hiperkarma : dob+basszus (single) (2000)
  • hiperkarma : lidocain (single) (2001)
  • hiperkarma : hiperkarma (single) (2002)
  • hiperkarma : zöldpardon (single) 2002)
  • hiperkarma : amondó (album) (2003)
  • hiperkarma : mitévő (single) (2003)
  • Pamut : Képzeld el! (single) (2010)
  • Én meg az Ének : emléxel? (2011)
  • BioRoBoT : BioRoBoT (album) (2013)
  • hiperkarma : konyharegény (album) (2014)
  • BioRoBoT : Annyi Még (single) (2016)
  • BioRoBoT : Szélcsendkirály (single) (2016)
  • hiperkarma : délibáb (single) (2016)
  • hiperkarma : délibáb (album) (2017)
  • hiperkarma : megünnepelni jó (single) (2017)
  • BéRCZeSi RóBeRT feat. Palya Bea : Szelidecske (single) (2018)
  • Én meg az Ének : emléxel még? (2018)
  • BéRCZeSi RóBeRT : Olyannak Láss (single) (2019)
  • hiperkarma : napsütötte rész (single) (2018)
  • hiperkarma : a napsütötte rész (album) (2019)
  • hiperkarma : jószerencsét! (single) (2019)
  • hiperkarma : attól kezdve (single) (2020)
  • hiperkarma : a kincsem meg én (single) (2020)
  • BéRCZeSi RóBeRT : KaRaNTéNLeMeZ (album) (2020)
  • Én meg a Péter : Lesz Még Itt Fesztivál (single) (2021)
  • hiperkarma : a falon túl (single) (2021)
  • BéRCZeSi RóBeRT : Jóember (single) (2021)
  • BéRCZeSi RóBeRT : Napidalok (album) (2021)
  • BéRCZeSi RóBeRT : Aki Nem Megy El (single) (2022)
  • HIPERKARMA : VONATOK DÉLNEK (single) (2022)
  • HIPERKARMA : THE WILD (single) (2022)
  • HIPERKARMA : KILLER IN THE BASEMENT (single) (2022)
  • HIPERKARMA : VARÁZSHEGY (single) (2022)
  • BéRCZeSi RóBeRT feat. meszka : Jó Nekem (single) (2022)
  • HIPERKARMA : ÓVNI FOGLAK (single) (2022)
  • HIPERKARMA : GET CLOSE (single) (2023)
  • Molnár Tamás, Bérczesi Róbert : Nélkülem (single) (2023)
  • HIPERKARMA : AZ ÉN HŐSÖM (single) (2023)
  • Molnár Tamás, Bérczesi Róbert : Nélkülem Akusztik (single) (2023)
  • BéRCZeSi RóBeRT : Napidalok 2 - Képzeld Magad! (duettalbum) (2023)
  • BéRCZeSi RóBeRT feat. Prédikátor : Szózene (single) (2023)
  • BéRCZeSi RóBeRT feat. meszka : Játsszál! (single) (2023)
  • HIPERKARMA : ÚGY HALLGATNÁLAK (single) (2023)
  • HIPERKARMA : NAPIDALOK NAGYKONCERT (Akvárium koncertalbum) (2023)
  • HIPERKARMA : EXITS EXIST (album) (2023)
  • MÜLLER PÉTER SZIÁMI, BÉRCZESI RÓBERT ÉS A HIPERKARMA : CSILLAGTÚRA (single) (2024)
  • MÜLLER PÉTER SZIÁMI, BÉRCZESI RÓBERT ÉS A HIPERKARMA : CSILLAGTÚRA (album) (2024)
  • HIPERKARMA : TIK-TAK (single) (2024)
  • HIPERKARMA : SZÓLNI KELL (album) (2024)
  • BéRCZeSi RóBeRT : Szemben a Holddal (single) (2024)
  • BéRCZeSi RóBeRT : Ma Is Meghalok (single) (2025)

Könyv

  • Kiss László–Bérczesi Róbert: Én meg az Ének. Behúzott szárnyú felfelé zuhanás; Athenaeum, Bp., 2019
  • Bérczesi Róbert: BéRCZeSi RóBeRT DaLSZöVeGKöNYVe; Scolar, Bp., 2021
  • NAPLÓÉVKÖNYV; szerzői, Bp., 2022

Díjai, elismerései

  • Artisjus-díj Az év könnyűzenei szövegírója (2019)[21] a Napsütötte rész című dal szövegéért

Jegyzetek

  1. Bérczesi Róbert interjú. YouTube Duna Tv (Hozzáférés ideje: 2014.05.20.)
  2. 10 évet vettek el életéből a drogok Archiválva 2014. június 26-i dátummal a Wayback Machine-ben Fókusz (Hozzáférés ideje: 2014.05.20.)
  3. 12 nap ébren, aztán 21 gyógyszerrel, lekötözve index.hu, 2014.05.12. (Hozzáférés ideje: 2014.05.20.)
  4. "Hogy mindezt végre magam mögött tudjam" - Bérczesi Róbert interjú Archiválva 2014. november 1-i dátummal a Wayback Machine-ben recorder, 2014.04.21. (Hozzáférés ideje: 2014.05.20.)
  5. Drogfüggőségéről vall a Hiperkarma frontembere. Origo.hu, 2015. május 28. (Hozzáférés: 2015. augusztus 6.)
  6. Hiperkarma Archiválva 2016. március 4-i dátummal a Wayback Machine-ben magneoton (Hozzáférés ideje: 2014.01.05.)
  7. Hiperkarma, Milk Archiválva 2014. január 5-i dátummal a Wayback Machine-ben ma.hu, 2004.12.22 (Hozzáférés ideje: 2014.01.05.)
  8. A Hiperkarma nagylemez adatlapja az allmusic.hu-n Archiválva 2014. január 7-i dátummal a Wayback Machine-ben allmusic.hu (hozzáférés ideje: 2013.05.27.)
  9. A Hiperkarma 2: Amondó nagylemez adatlapja az allmusic.hu-n Archiválva 2014. január 7-i dátummal a Wayback Machine-ben allmusic.hu (hozzáférés ideje: 2013.05.27.)
  10. A Hold sötét oldalán Archiválva 2014. január 7-i dátummal a Wayback Machine-ben pszeudo (Hozzáférés ideje: 2014.01.07.)
  11. Hiperkarma: dupla halloween-koncert a Gödörben hvg.hu, 2011.10.22. (hozzáférés dátuma: 2014.01.07.)
  12. Újjászületett Hiperkarma, újjászületett frontember Archiválva 2014. január 7-i dátummal a Wayback Machine-ben moha online, 2011.06.24. (hozzáférés ideje: 2013.04.24.)
  13. Hiperkarma és Tankcsapda a Világveleje Nyár fesztiválon index.hu, 2011.04.13. (hozzáférés ideje: 2014.01.07.)
  14. 8. hiperkarma halloween - "konyharegény" LEMEZBEMUTATÓ KONCERT. [2014. augusztus 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. augusztus 20.)
  15. MR2 Petőfi Rádió - Biorobot Archiválva 2013. december 3-i dátummal a Wayback Machine-ben mr2.hu, 2011.05.13. (Hozzáférés ideje: 2013.05.27.)
  16. Emléxel hivatalos oldal Archiválva 2014. január 7-i dátummal a Wayback Machine-ben (Megtekintés ideje: 2014.01.07.)
  17. Én meg az ének: Emléxel? – Bérczesi Róbert szólólemezének részletes dallistája Archiválva 2014. május 18-i dátummal a Wayback Machine-ben recorder, 2011.05.18. (Hozzáférés ideje: 2013.03.07.)
  18. Én meg az Ének – Bérczesi Róbert szólólemezének premierje Archiválva 2014. április 25-i dátummal a Wayback Machine-ben ldkritika, 2011.05.24. (Megtekintés ideje: 2014.01.07.)
  19. Egy album, amire már senki nem számított hvg.hu, 2013.12.10. (Hozzáférés ideje: 2013.12.10.)
  20. Biorobot - Biorobot, 2013 (lemezkritika) Archiválva 2013. december 11-i dátummal a Wayback Machine-ben grundaktív, 2013.12.11. (Hozzáférés ideje: 2013.12.16.)
  21. Díjazottak. Artisjus. (Hozzáférés: 2020. január 5.)

További információk

Read other articles:

Peta menunjukkan lokasi Bangued. Bangued adalah munisipalitas yang terletak di provinsi Abra, Filipina. Pada tahun 2011, munisipalitas ini memiliki populasi sebesar 51.852 jiwa atau 10.780 rumah tangga.[1] Pembagian wilayah Bangued terbagi menjadi 31 barangay, yaitu: Barangay Penduduk (2007) Agtangao 2,175 Angad 2,167 Bañacao 2,327 Bangbangar 2,111 Cabuloan 1,081 Calaba 3,883 Tablac (Calot) 1,015 Cosili West (Buaya) 1,206 Cosili East (Proper) 876 Dangdangla 1,492 Lingtan 839 Lipcan 1...

 

Amelia Ann Blanford EdwardsAmelia B. Edwards pada tahun 1890Lahir(1831-06-07)7 Juni 1831London, Britania RayaMeninggal15 April 1892(1892-04-15) (umur 60)Weston-super-Mare, Britania RayaMakamSt Mary's Church, Henbury Amelia Ann Blanford Edwards (7 Juni 1831 – 15 April 1892), juga dikenal sebagai Amelia B. Edwards,[1] adalah seorang novelis, jurnalis, dan egiptolog. Karya-karya sastranya yang sukses termasuk kisah The Phantom Coach (1864), novel Barbara's History (...

 

العلاقات الإريترية الناوروية إريتريا ناورو   إريتريا   ناورو تعديل مصدري - تعديل   العلاقات الإريترية الناوروية هي العلاقات الثنائية التي تجمع بين إريتريا وناورو.[1][2][3][4][5] مقارنة بين البلدين هذه مقارنة عامة ومرجعية للدولتين: وجه المقارنة...

Music genre developed in Laos This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Lam luang – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (May 2022) (Learn how and when to remove this template message) Lao morlam musicians Lam Lueang or Lam Lüang is a musical genre developed in Laos. Inspired by Thai music, it ...

 

Pour les articles homonymes, voir Révolution de 1848. Vous lisez un « article de qualité » labellisé en 2015. Révolutionnaires triomphant sur les barricades le 18 mars 1848 à Berlin. La révolution de Mars (Märzrevolution en allemand), également dénommée révolution allemande de 1848, est le Printemps des peuples germaniques. Il s'agit de l'ensemble des révolutions qui éclatent entre mars 1848 et la fin de l'été 1849 au sein de la Confédération germanique et dans l...

 

Kepundan SP, suatu kerucut bara yang sudah mati di Arizona, Amerika Serikat Kerucut bara (Bahasa Inggris : Cinder Cone) adalah jenis gunung berapi yang terbentuk dari bara basal dan abu vulkanik piroklastik hasil suatu letusan eksplosif.[1] Kerucut bara biasanya tampak seperti bukit kerucut curam dengan kepundan membulat atau silindris di tengahnya. Ketika suatu letusan eksplosif terjadi, lava yang didorong oleh gas dari dalam permukaan menyembur cepat ke atas, lalu terpisah menj...

Skeptic and paranormal investigator (born 1944) Joe NickellNickell in 2018Born (1944-12-01) December 1, 1944 (age 79)West Liberty, Kentucky, U.S.EducationUniversity of Kentucky (BA, MA, PhD)OccupationsSkepticinvestigatorauthoreditorKnown forCSICOPWebsitejoenickell.com Joe Nickell (born December 1, 1944) is an American skeptic and investigator of the paranormal. Nickell is senior research fellow for the Committee for Skeptical Inquiry and writes regularly for their journal, Skeptical...

 

This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Bible translations into English – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (September 2019) (Learn how and when to remove this template message) The Bible in English List of English Bible translations Old English (pre-1066) Middle English (1066–1500) Earl...

 

Cet article est une ébauche concernant un cours d’eau. Vous pouvez partager vos connaissances en l’améliorant (comment ?) selon les recommandations des projets correspondants. Pour les articles homonymes, voir Orval. Orval L'Orval au gué des Bergeries[1] sur Blennes,700 m avant sa confluence avec l'Orvanne. Caractéristiques Longueur 9,4 km [2] Bassin env 20 km2 Bassin collecteur Seine Débit moyen env 0,1 m3/s Cours Source rue de la forêt à Brannay et vall�...

1982 studio album by ToyahThe ChangelingStudio album by ToyahReleasedJune 1982Recorded1982StudioRoundhouse, LondonGenreNew waveLength41:12 (original release)63:11 (CD re-release)LabelSafariProducerSteve LillywhiteToyah chronology Anthem(1981) The Changeling(1982) Warrior Rock: Toyah on Tour(1982) Singles from The Changeling Brave New WorldReleased: May 1982 Professional ratingsReview scoresSourceRatingNew Musical ExpressMixed[1]Record Mirror[2] The Changeling is a stu...

 

Callimetopus cynthia Klasifikasi ilmiah Kerajaan: Animalia Filum: Arthropoda Kelas: Insecta Ordo: Coleoptera Famili: Cerambycidae Subfamili: Lamiinae Tribus: Pteropliini Genus: Callimetopus Spesies: Callimetopus cynthia Callimetopus cynthia adalah spesies kumbang tanduk panjang yang tergolong familia Cerambycidae. Spesies ini juga merupakan bagian dari genus Callimetopus, ordo Coleoptera, kelas Insecta, filum Arthropoda, dan kingdom Animalia. Larva kumbang ini biasanya mengebor ke dalam kayu...

 

County in Greater Poland Voivodeship, PolandOborniki County Powiat obornickiCounty FlagCoat of armsLocation within the voivodeshipCoordinates (Oborniki): 52°39′N 16°49′E / 52.650°N 16.817°E / 52.650; 16.817Country PolandVoivodeshipGreater PolandSeatObornikiGminas Total 3 Gmina ObornikiGmina RogoźnoGmina Ryczywół Area • Total712.65 km2 (275.16 sq mi)Population (2006) • Total55,976 • Density79/km...

If It's Lovin' That You WantSingel oleh Rihannadari album Music of the SunDirilis28 November 2005FormatCD single, digital download, airplayDirekam2005GenreReggae, dancehall[1]Durasi3:28LabelDef JamPenciptaSamuel Barnes, Scott LaRock, Makeba Riddick, Alexsander Mosely, Jean-Claude Oliver, Lawrence ParkerProduserPoke & Tone If It's Lovin' That You Want adalah lagu yang ditulis oleh Samuel Barnes, Scott LaRock, Makeba Riddick, Alexsander Mosely, Jean-Claude Oliver dan Lawrence Parker...

 

المواطنية الكندية مقالات مسلسلة هجرة الهجرة إلى كندا تاريخ الهجرة إلى كندا التأثير الإقتصاديقانون اللاجئين والهجرةقانون الهجرة، 1976قانون الهجرة وحماية اللاجئينالمقيم الدائم المقيم المؤقتبطاقة الإقامة الدائمة الكندية قانون الجنسية الكندي تاريخ قانون الهجرةمرسوم المو�...

 

VWD redirects here. For Visual Web Developer, see Microsoft Visual Studio Express § Visual Web Developer Express. This article needs more reliable medical references for verification or relies too heavily on primary sources. Please review the contents of the article and add the appropriate references if you can. Unsourced or poorly sourced material may be challenged and removed. Find sources: Von Willebrand disease – news · newspapers · books · scholar...

General in Chief of the Union Armies Henry HalleckHalleck c. 1860–1865General in Chief of the Armiesof the United StatesIn officeJuly 23, 1862 – March 9, 1864PresidentAbraham LincolnPreceded byGeorge B. McClellanSucceeded byUlysses S. Grant Personal detailsBornHenry Wager Halleck(1815-01-16)January 16, 1815Westernville, New York, U.S.DiedJanuary 9, 1872(1872-01-09) (aged 56)Louisville, Kentucky, U.S.Resting placeGreen-Wood CemeterySignatureNicknameOld BrainsMilitary serviceA...

 

ArsenalQuartier administratifQuartier de l'ArsenalPlace des VosgesKoordinat: 48°51′04″N 2°21′51″E / 48.85111°N 2.36417°E / 48.85111; 2.36417Negara PrancisRegionÎle-de-FranceKomuneParisArondisemenke-4Luas • Total0,487 km2 (0,188 sq mi)Populasi (2016)[1] • Total8,718 • Kepadatan17.901,4/km2 (46,364/sq mi) Lokasi Quartier de l'Arsenal di arondisemen ke-4 Paris. Quartier de l'Arsenal ada...

 

Cette page contient des caractères spéciaux ou non latins. S’ils s’affichent mal (▯, ?, etc.), consultez la page d’aide Unicode. République socialiste du Viêt Nam(vi) Cộng hoà Xã hội chủ nghĩa Việt Nam Drapeau du Viêt Nam Emblème du Viêt Nam Devise en vietnamien : Độc lập, tự do, hạnh phúc (« Indépendance, liberté, bonheur ») Hymne en vietnamien : Tiến Quân Ca (« Les troupes avancent[1]...

v · mIndustrie nucléaire en Europe Allemagne Liste des centrales nucléaires en Allemagne Arménie Centrale nucléaire de Metsamor Autriche Liste des réacteurs nucléaires en Autriche Belgique Liste des centrales nucléaires en Belgique Biélorussie Projet de centrale nucléaire d'Astravets Bulgarie Kozlodouï IRT (Sofia) Danemark DIDO (Risø) Espagne Programme nucléaire de l'Espagne Liste des centrales nucléaires en Espagne Projet de mine d'uranium de Retortillo Finlande Liste des...

 

Tudor manor house in Barrington, Somerset, England Barrington CourtLocationBarrington, Somerset, EnglandCoordinates50°57′40″N 2°51′31″W / 50.96111°N 2.85861°W / 50.96111; -2.85861Built1550sArchitectural style(s)TudorOwnerNational Trust Listed Building – Grade IOfficial nameBarrington CourtDesignated17 April 1959[1]Reference no.1345920 Listed Building – Grade II*Official nameWing to Barrington CourtDesignated17 April 1959[2]Referenc...