Budapestiek elhurcolása 1945-ben

Budapest romokban (1945)

1945-ben, Budapest ostroma alatt és után több tízezer civil lakost hurcolt elmálenkij robot”-ra a fővárosból és környékéről a szovjet hadsereg, azért hogy meglegyen a Malinovszkij marsall jelentéseiben szereplő 138 000 főnyi hadifogoly. A kényszermunka-táborokba szállított emberek többsége csak évekkel később vagy egyáltalán nem érkezett haza. Történészek két-háromszázezer főre teszik a volt Szovjetunió területén hadifogságban eltűnt magyar katonák és civilek számát.[1]

Előzmények

A nők 70%-a 12 éves lányoktól 9 hónapos áldott állapotban lévő asszonyokig megbecstelenítve, a férfiak nagy része elhurcolva, minden lakás kifosztva, a város templomaival együtt romokban, éttermekben, üzletekben lovak, az utcán, temetőkben, kifosztott üzletekben temetetlen holtak ezrei, a pincékben kiéhezett, félig megtébolyodott emberek...
Grősz József püspök[2]

A II. világháború végén Budapest elfoglalása 1944. október 29-től 1945. február 13-ig, vagyis 108 napig tartott. Ezen belül a szigorúan vett ostrom 51 napig húzódott,[3] és a nagy késlekedést, valamint a veszteségeket a 2. Ukrán Front parancsnoka, Malinovszkij marsall csak azzal tudta Sztálinnak indokolni, hogy a valóságosnál jóval nagyobb ellenséges német-magyar erőkről számolt be. A tényleges kb. 79 000 fő helyett 180-200 ezer fős ellenséges haderőről számolt be jelentéseiben. Malinovszkij a két adat közötti eltérést a polgári lakosságból elfogott személyekkel pótolta.[4]

Az ostrom alatt

A civilek elfogása, összegyűjtése már az ostrom alatt elkezdődött. Az elfoglalt területeken a szovjet hatóságok elrendelték a munkaképes korúak kötelező jelentkezését sáncásás és közmunka ürügyén. A munkára összegyűlt emberek nagy részét viszont hadifogolyként kezelték, és elvitték.[5]

Az is gyakori módszer volt az elfogásra, hogy az elfoglalt háztömbök óvóhelyeiről a férfiakat közvetlenül a front mögött kialakított gyűjtőhelyekre kísérték, azt állítva, hogy ott igazolják őket és szabad közlekedést biztosító dokumentumot adnak erről. Szintén sűrűn előfordult, hogy a szovjet katonák a közterületekről, kapualjakból vagy üzlethelyiségekből szedtek össze embereket és a sötétben vitték el őket a gyűjtőtáborokba.[4]

Hadifogoly-igazolvány - Fábián Istvánt rendőrként fogták el 1945. január 1-én Szentendrén, ahol akkor nem voltak harcok

A harcok után

Az ostrom befejeztével az elhurcolás szisztematikussá vált.[5] Ekkor már nem csak az utcákról, csomópontokról, hanem a gyárakból, az üzemekből is vittek el embereket, például a Kelenföldi Erőmű Budafoki úti, a Standard Villamossági Rt. Fehérvári úti telephelyéről, az Egyesült Izzólámpagyárból, a csepeli Weiss Manfréd Acél- és Fémművekből, a MÁV Istvántelki és a Kőbányai Főműhelyéből, a Hoffher-Schrantz Gépgyárból.[4]

Az egyenruhásokat (postások, vasutasok, BSZKRT-osok, rendőrök) hozzákeverték a civilekhez, és így könnyen rájuk lehetett fogni, hogy a szovjetek ellen harcoló alakulatok tagjai, de sokszor a polgári foglyokra is meghalt német és magyar katonák ruháit adták. Az elszállítások során pedig a magyar civil és katona hadifoglyok közé beraktak vagononként 10-20 németet is, hogy az egész szerelvényt német hadifogoly-szállítmányként vihessék.[4]

Az elhurcolások során nem számított az előélet: elvitték az ellenállási mozgalom embereit is, például a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságának tagjait, Mikó Zoltánt, Bondor Vilmost és mintegy 250 társukat.[6]

Szovjet hadifogságba került nagyon sok budapesti zsidó személy is, akik nem sokkal korábban, január 18-án szabadultak ki a gettóból. Voltak olyanok is, akik a bori lágerből vagy németországi koncentrációs táborokból érkeztek haza Budapestre, és itt estek szovjet fogságba.[4]

Agglomeráció

Nem csak a fővárosból vittek el civileket a szovjet katonák, hanem az akkor Nagy-Budapestnek nevezett agglomerációból is. A környező településekről tömegesen gyűjtötték össze igazoltatás vagy közmunka ürügyén a 18 és 50 év közötti korú férfiakat. Így fogtak el például 1944. december 30-án Kesztölcön igazoltatás címén 254 dorogi bányászt, 1945. január 8-án Érden mintegy 6000 érdit és körülbelül 2000 környékbeli (diósdi, tárnoki, sóskúti stb.) lakost, Pesthidegkúton január 14-én körülbelül 700 főt vagy január 27-én a rákospalotai városháza előtt mintegy 600 férfit.[4]

4-5 nap óta Budapesten ismét tömegesen hurcolják el a férfilakosságot. Egyes épülettömböket körülzárnak és a férfiakat 18–50 évig állítólag igazoltatás céljából először a GPU-parancsnokságokra, majd ismeretlen helyre viszik. Az elhurcoltak közül csak kevesen térnek vissza otthonukba.
– Hátszegi-Hatz Ottó vk. ezredes, Budapest szovjet városparancsnoka mellé rendelt összekötőtiszt 1945. március 29-i jelentése[7][* 1]

A hadifogolyként elhurcolt civilek létszáma

A harcok hevessége miatt Budapest 79 000 főnyi védőseregének nagyjából a fele elpusztult, így körülbelül 40 000-en estek fogságba. Ugyanakkor a szovjet csapatok jelentésében 138 000 főnyi hadifogoly szerepel.[8] A különbség mintegy 100 000 fő, akiket Bognár Zalán szerint Malinovszkij a fővárosi és környéki polgári lakosságból pótolt. Ezt a 100 000 körüli adatot tartalmazza az 1950-ben Németországban kiadott „Fehér Könyv” is,[9] melyet az ENSZ is hitelesnek tart.[4]

Más kutatók a fenti értéket vitatva körülbelül feleannyira becsülik az elhurcoltak létszámát.[10] Korom Mihály számításai szerint 51 000 polgári személyt vittek el,[11] míg Ungváry Krisztián könyvében 50 000-es szám szerepel.[12]

Jegyzetek

Szovjet katonák Budapesten
  1. Hadtörténeti Intézet és Múzeum Központi Irattár és Hadisírgondozó Iroda II. világháborús nyilvántartásai. [2014. február 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. szeptember 4.)
  2. Ungváry Krisztián. Budapest ostroma. Budapest, Corvina Kiadó, 2005. In.: 288.o.
  3. Ravasz István: Budapest ostroma (magyar nyelven). Magyarország a XX. században. Babits Kiadó, Szekszárd, 1996-2000. (Hozzáférés: 2010. január 23.)
  4. a b c d e f g h Bognár Zalán: MALENKIJ ROBOT avagy a polgári lakosság tömeges elhurcolása Magyarországról szovjetunióbeli kényszermunkára 1944/45-ben, különös tekintettel a németként deportáltakra
  5. a b Stark Tamás: „Malenkij Robot” Budapesten[halott link] - MTA Történettudományi Intézet
  6. Benkő Zoltán: Mikó Zoltán és a Görgey-zászlóalj. In: Magyarország 1944. Fejezetek az ellenállás történetéből Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest 1994. 287-295. o.
  7. Magyar Kronológia 1945. március. [2015. december 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. február 2.)
  8. Zaharov, Matvej: A 2. és a 3. Ukrán Front felszabadító hadműveletei Délkelet- és Közép-Európában, 1944-1945. Bp., 1973. 262. o.
  9. Fehér könyv a Szovjetunióba elhurcolt hadifoglyok és polgári deportáltak helyzetéről / szerk. a Magyar Harcosok Bajtársi Közössége Hadifogolyszolgálata, 1950. 9. o.
  10. A magyar hadifoglyok és internáltak létszáma. In Varga Éva Mária: Magyar hadifoglyok és internáltak a Szovjetunióban az oroszországi levéltári források tükrében (1941–1956): Doktori disszertáció. Budapest: Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar. 2008. 117. o.  
  11. KOROM MIHÁLY: 550 ezer magyar katona és polgári személy szovjet fogságban. Kézirat. 2006.
  12. UNGVÁRY KRISZTIÁN: Budapest ostroma. Corvina Kiadó, Budapest, 1998. 274. 293.

Megjegyzések

  1. Hátszeghi Ottó ezredest 1945. április 5-én, vagyis egy héttel e jelentésének megtétele után, az NKVD letartóztatta. 1955. szeptember 14-én tért vissza a Gulagról.[4]

További információk

Kapcsolódó szócikkek

Read other articles:

Berkas:Radio Times billing for Christie play Butter in a Lordly Dish.jpgIklan dari Radio Times edisi 11–17 Januari 1948, mengilustrasikan siaran pertama dari Butter in a Lordly DishButter in a Lordly Dish adalah nama dari sebuah drama radio setengah ham yang ditulis oleh Agatha Christie dan pertama kali ditampilkan di BBC Radio Light Programme pada Selasa 13 Januari 1948 pukul 9.30pm pada Mystery Playhouse presents The Detection Club.[1] Ini kembali ditampilkan pada Jumat 16 Januari...

 

 

This article is about a type of spinal muscular atrophy linked to a genetic defect in the AR gene. For a list of other conditions with similar names, see Spinal muscular atrophies. Medical conditionSpinal and bulbar muscular atrophyOther namesKennedy's disease (KD), spinobulbar muscular atrophy, bulbo-spinal atrophy, X-linked bulbospinal neuropathy (XBSN), X-linked spinal muscular atrophy type 1 (SMAX1), and many other names[1]This disorder is inherited via X-linked recessive mannerSp...

 

 

Map all coordinates using OpenStreetMap Download coordinates as: KML GPX (all coordinates) GPX (primary coordinates) GPX (secondary coordinates) Suburb of Brisbane, Queensland, AustraliaAspleyBrisbane, QueenslandMarchant Park Memorial GatesAspleyCoordinates27°21′49″S 153°01′09″E / 27.3636°S 153.0191°E / -27.3636; 153.0191 (Aspley (centre of suburb))Population12,108 (2016 census)[1] • Density1,863/km2 (4,820/sq mi)Postc...

Gempa bumi Italia Tengah 2016Reruntuhan kota AmatriceRomaTampilkan peta ItaliaTampilkan peta EropaWaktu UTC2016-08-24 01:36:32ISC611462212USGS-ANSSComCatTanggal setempat24 Agustus 2016 (2016-08-24)Waktu setempat03:36Kekuatan6.2 Mw[1]Kedalaman10 km (6,2 mi)[1]Episentrum42°44′28″N 13°10′19″E / 42.741°N 13.172°E / 42.741; 13.172Koordinat: 42°44′28″N 13°10′19″E / 42.741°N 13.172°E...

 

 

IndependenteCalcio Carcará, Gavião do Norte Segni distintivi Uniformi di gara Casa Trasferta Terza divisa Colori sociali Verde, bianco Dati societari Città Santana Nazione  Brasile Confederazione CONMEBOL Federazione CBF Campionato Campionato Amapaense Fondazione 1962 Presidente Charles Marques Allenatore Elton Vinhas Stadio Augusto Antunes(5 000 posti) Palmarès Si invita a seguire il modello di voce L'Independente Esporte Clube, noto anche semplicemente come Independente, ...

 

 

Rifugio Dante Livio BiancoIl rifugio Dante Livio BiancoUbicazioneStato Italia Altitudine1 910 m s.l.m. LocalitàValdieri CatenaAlpi Marittime Coordinate44°14′46″N 7°14′52.6″E / 44.246111°N 7.247944°E44.246111; 7.247944Coordinate: 44°14′46″N 7°14′52.6″E / 44.246111°N 7.247944°E44.246111; 7.247944 Dati generaliInaugurazione7 luglio 1963 ProprietàC.A.I. sez. Cuneo GestioneLivio Bertaina Periodo di aperturaDal 15 giugno al 15...

Deputi Bidang Restrukturisasi dan Pengembangan Usaha Kementerian Badan Usaha Milik Negara Republik IndonesiaSusunan organisasiDeputiAloysius Kiik Ro [1]Kantor pusatJalan Medan Merdeka Selatan No. 13 Jakarta 10110 IndonesiaSitus webwww.bumn.go.id Deputi Bidang Restrukturisasi dan Pengembangan Usaha merupakan unsur pelaksana pada Kementerian Badan Usaha Milik Negara Republik Indonesia pada Kabinet Kerja (2014–2019) yang berada di bawah dan bertanggung jawab kepada Menteri Badan U...

 

 

8th-10th century Indian dynasty Bhauma-Kara dynastyc. 8th century CE–c. 10th century CEFind spots of the inscriptions issued by the Bhauma-Kara royals (blue) and their feudatories (gray)CapitalJajpurReligion BuddhismHinduismGovernmentMonarchyHistorical eraClassical India• Established c. 8th century CE• Disestablished c. 10th century CE Preceded by Succeeded by Shailodbhava dynasty Somavamshi dynasty Bhanja dynasty The Bhauma dynasty, also known as Kara dynasty, ruled in easter...

 

 

Голубянки Самец голубянки икар Научная классификация Домен:ЭукариотыЦарство:ЖивотныеПодцарство:ЭуметазоиБез ранга:Двусторонне-симметричныеБез ранга:ПервичноротыеБез ранга:ЛиняющиеБез ранга:PanarthropodaТип:ЧленистоногиеПодтип:ТрахейнодышащиеНадкласс:ШестиногиеКласс...

  关于与「內閣總理大臣」標題相近或相同的条目页,請見「內閣總理大臣 (消歧義)」。 日本國內閣總理大臣內閣總理大臣紋章現任岸田文雄自2021年10月4日在任尊称總理、總理大臣、首相、阁下官邸總理大臣官邸提名者國會全體議員選出任命者天皇任期四年,無連任限制[註 1]設立法源日本國憲法先前职位太政大臣(太政官)首任伊藤博文设立1885年12月22日,...

 

 

جنوب إيطاليا Mezzogiorno   الإحداثيات 41°11′39″N 15°14′33″E / 41.194189°N 15.242417°E / 41.194189; 15.242417   تقسيم إداري  البلد إيطاليا مناطق إيطاليا List أبروتسو بوليا بازيليكاتا كالابريا كامبانيا موليزي صقلية سردينيا خصائص جغرافية  المجموع 123٬024 كم2 (47٬500 ميل2) عدد الس...

 

 

2009 video gameMonster Hunter TriDeveloper(s)Capcom Production Studio 1Publisher(s)CapcomDirector(s)Kaname FujiokaProducer(s)Ryozo TsujimotoDesigner(s)Kent KinoshitaTsuyoshi NagayamaYuya TokudaComposer(s)Yuko KomiyamaTadayoshi MakinoReo UrataniSeriesMonster HunterEngineMT Framework MobilePlatform(s)WiiNintendo 3DSWii UReleaseWiiJP: August 1, 2009NA: April 20, 2010[1]EU: April 23, 2010[2]AU: April 29, 2010[3]3DS & Wii UJP: December 10, 2011 (3DS)JP: December 8, 2012...

1st and 2nd episodes of the 3rd season of NCIS Kill AriNCIS episodesTony and Ziva's first meeting, set shortly after she arrives at NCIS headquartersEpisode nos.Season 3Episodes 1 and 2Directed byDennis Smith (Part I)James Whitmore, Jr. (Part II)Written byDonald P. BellisarioOriginal air datesSeptember 20, 2005 (2005-09-20) (Part I)September 27, 2005 (2005-09-27) (Part II)Guest appearances Sasha Alexander as Special Agent Kate Todd Lauren Holly as NCIS Direc...

 

 

German writer Elisabeth Erdmann-MackeAugust Macke and Elisabeth Gerhardtphotographed in Bonn during 1908BornElisabeth Gerhardt(1888-05-11)11 May 1888Bonn, German EmpireDied17 March 1978(1978-03-17) (aged 89)Berlin, GermanyOther namesElisabeth MackeOccupation Writer Spouses August Macke Lothar Erdmann Elisabeth Erdmann-Macke (née Gerhardt; 11 May 1888 – 17 March 1978) was a German writer who focused on memoirs of her time as the wife of the expressionist painter August Macke, who ...

 

 

Le unità del sistema imperiale britannico prendono come riferimento alcune lunghezze caratteristiche della mano, come la lunghezza di una spanna (4) o del palmo (3). Il sistema imperiale britannico (o anche sistema di unità imperiali) è un sistema di unità di misura adottato nell'Impero britannico e nel Regno Unito. Si è sviluppato da quelle che in principio erano conosciute come unità inglesi, un'evoluzione delle unità di misura romane e di quelle utilizzate dalle popolazioni Anglosas...

تعداد الولايات المتحدة 1950 المعلومات البلد الولايات المتحدة  التاريخ 1 أبريل 1950  تعداد الولايات المتحدة 1940  تعداد الولايات المتحدة 1960  تعديل مصدري - تعديل   تعداد الولايات المتحدة 1950 كان التعداد السابع عشر للسكان يجرى في الولايات المتحدة.[1][2][3] تم إ...

 

 

Most senior appointment in the Malaysian Army Chief of ArmyPanglima Tentera Daratڤڠليما تنترا دارتCrest of Chief of ArmyIncumbentGeneral Tan Sri Dato' Muhammad Hafizuddeain Jantansince 6 September 2023 Malaysian ArmyStyleYang Berbahagia (The Honorable)AbbreviationPTDMember ofMalaysian Armed Forces CouncilReports toChief of Defence ForcesTerm lengthNot fixedFormation11 January 1956First holderMajor general Dato' Sir F. H. BrookeSalaryTURUS IIWebsitewww.mafhq.mil.my/......

 

 

German geological survey in Hannover, Germany Federal Institute for Geosciences and Natural ResourcesBundesanstalt für Geowissenschaften und Rohstoffe (BGR)Agency overviewHeadquartersHanover, GermanyEmployees795 in 2013Websitewww.bgr.bund.de The Federal Institute for Geosciences and Natural Resources (Bundesanstalt für Geowissenschaften und Rohstoffe, or BGR) is a German agency within the Federal Ministry of Economics and Technology. It acts as a central geoscience consulting institution fo...

American professional esports team Vegas EternalFounded7 September 2018LeagueOverwatch LeagueRegionWestTeam historyParis Eternal(2018–2022)Vegas Eternal(2023–present)Based inLas Vegas, NevadaColors     OwnerDrew McCourtHead coachDiana Empress W.General managerKim AVALLA Kyoung-eyAffiliation(s)Eternal AcademyWebsiteOfficial websiteUniforms The Vegas Eternal, formerly the Paris Eternal, is an American professional Overwatch esports team based in Las Vegas, Nevada. The Eternal...

 

 

Law establishing the Republic of Ireland and severing political ties to the UK The Republic of Ireland Act 1948Oireachtas Long title An Act to repeal the Executive Authority (External Relations) Act, 1936, to declare that the description of the State shall be the Republic of Ireland, and to enable the President to exercise the executive power or any executive function of the state in or in connection with its external relations. CitationAct No. 22 of 1948Territorial extentIrelandPassed b...