1944. augusztus 26-án a 2. Ukrán Front alárendeltségébe tartozó 7. gárdahadsereg lövészcsapatai, a 23. harckocsihadtest 34 páncélosa és az 5. gárda-lovashadtest erői az Úz völgyénél és a tőle északra lévő Csobányos völgyében átlépték a történelmi Magyarország határát és hat km mélységben betörtek az ország területére.[1] Malinovszkij hadseregtábornok, a Front parancsnoka hadműveleti javaslatokat terjesztett fel a Sztavkának. A szovjet hadvezetés lényegében jóváhagyta a frontparancsnok javaslatát és szeptember 5-én direktívájában megparancsolta, hogy a 2. Ukrán Front főerői hatoljanak be Erdélybe egészen a Szatmárnémeti–Kolozsvár–Déva–Szörényvár vonalig. A szovjetek úgy gondolták, hogy ezzel jelentős segítséget nyújthatnak a Keleti-Kárpátokban elakadt 4. Ukrán Front, amelynek Csehszlovákia felé kellett volna előrenyomulnia. A továbbiakban a 2. Ukrán Front főerőinek a Tisza irányába támadva el kellett érniük a Nyíregyháza – Szeged vonalat[2]
Az alföldi páncéloscsata
A 2. Ukrán Front 1944. október 6-án elérte az Alföldet, így megkezdődött az alföldi páncéloscsata október 12-ig tartó nagyváradi szakasza.[3] A szovjet csapatok október 13-án betörtek Debrecenbe, tehát innen számítjuk az alföldi páncéloscsata debreceni szakaszát, amely 19-éig,[4][5] a csata harmadik, nyírségi szakasza pedig október 20-tól 28-ig tartott.[6] A 2. Ukrán Front az alföldi páncéloscsata alatt összesen 117 360 főt vesztett, amely a csata előtti állományának 13%-a.[7]
Ezután a 2. Ukrán Front október végén már Budapestig küzdötte magát. A Budapest elleni támadást megelőzően Lev Z. Mehlisz vezérezredesnek, a 4. Ukrán Front parancsnoka politikai helyettesének jelentése előzte meg:
A frontunkkal szemben álló 1. magyar hadsereg egységei a széthullás és demoralizálódás állapotában vannak. Csapataink naponta 1000-1500-2000, néha még több foglyot ejtenek…a katonák csapatokba verődve barangolnak az erdőkben, egy részük fegyverrel, más részük fegyver nélkül, sokan civil ruhába öltözve
Sztálin emiatt figyelmen kívül hagyta Antonov tábornoknak, a Vörös Hadsereg vezérkari főnökének tájékoztatóját, mely szerint Mehlisz jelentései nem fedik az általános helyzetet, és csak az 1. magyar hadseregre érvényesek.[9] Érdemes idézni ezzel kapcsolatban SztálinnakMalinovszkij marsallal, a 2. Ukrán Front parancsnokával folytatott telefonbeszélgetését:
Sztálin: Mielőbb, pontosabban a napokban el kell foglalni Magyarország fővárosát, Budapestet. Ez feltétlenül szükséges. Képes Ön erre?
Malinovszkij: Ez a feladat öt nap múlva teljesíthető, miután megérkezik a 46. hadsereghez a 4. gárda-gépesítetthadtest…
Sz: A főhadiszállás nem adhat Önnek öt napot. Értse meg, hogy politikai megfontolásokból a lehető
leggyorsabban el kell foglalnunk Budapestet.
M: Tökéletesen megértem, hogy Budapest elfoglalása politikai meggondolásokból sürgős. De meg kell várni a 4. gárda-gépesítetthadtest beérkezését. Csak ebben az esetben számíthatunk sikerre.
Sz: Nem egyezhetünk bele a támadás öt nappal való elhalasztásába. Haladéktalanul meg kell kezdenie a Budapest elleni támadást.
M: Ha ön most öt napot ad nekem, akkor a következő napokban öt napon belül elfoglalom Budapestet. De ha nyomban támadásba megyek át, a 46. hadsereg – minthogy erői nem elégségesek – nem képes gyorsan kifejleszteni a csapást, elkerülhetetlenül hosszas harcokba fog keveredni a magyar fővároshoz vezető utakon. Vagyis képtelen lesz elfoglalni Budapestet.
Sz: Ön feleslegesen makacskodik. Nem érti meg a Budapest irányába haladéktalanul mérendő csapás politikai szükségességét.
M: Megértem Budapest elfoglalásának teljes politikai fontosságát, és ezért kérek öt napot.
Sz: Határozottan megparancsolom önnek: holnap indítson támadást Budapest ellen!
– Sztálinnak Malinovszkij marsallal folytatott telefonbeszélgetése, 1944. október 28., 22 óra[10]
Ez a telefonbeszélgetés határozta meg, hogy Budapest ostroma 5 helyett végül 106 napig tartott.
A csata 1944. október 29-én kezdődött meg, az „I. szovjet kísérlet Budapest ellen” elnevezésű hadművelettel, amely végül november 4-ig tartott a 2. Ukrán Front 46. hadseregének, és a 2., továbbá az időközben beérkezett 4. gárda-gépesítetthadtest részvételével; ahogy Malinovszkij marsall megjósolta, a támadás kudarcba fulladt.
A „II. szovjet kísérlet Budapest ellen” (november 6–27.) már a főváros észak-északkeletről és délről frontális támadással történő elfoglalása, valamint Észak-Magyarország birtokbavételét célozta. Mivel ebben a támadásban a 2. Ukrán Front már jóval nagyobb erőkkel vett részt (7. gárdahadsereg, 27. és 53. hadsereg, 2. és 4. gárda-gépesítetthadtest, 1. gárda lovas-gépesített csoport), a kísérlet részben sikeres volt, bár nem érte el a kívánt hatást.
A III. szovjet kísérlet (november 29.–december 10.) keretében a szovjet 46. hadsereg átkelt a Dunán Budapesttől délre, Ercsi körzetében (hatalmas veszteségeket szenvedve),[11] továbbá a Front további részei megkezdték a főváros bekerítését. A körülzárás végül nem valósult meg. December 10–15 között a Front kötelékébe tartozó 7. gárdahadsereg megkísérelte áttörni az Attila-I vonalat – sikertelenül.
A IV. kísérlet keretében a szovjetek sikeresen bekerítik Budapestet és elfoglalják Buda külterületét. 1945. január 1. és 9. között a Front nagy veszteségekkel elfoglalja Pest külső kerületeit, majd 9-étől 15-éig a Nagykörút vonaláig nyomul előre. Január 16-ától18-áig a 2. Ukrán Front sikeresen elfoglalja Pest belső területeit, így a főváros keleti oldalát teljesen ellenőrzése alá vonta[12]
A 2. Ukrán Front a magyarországi harcok után
A 2. Ukrán Front alakulatai jelentős szerepet játszottak Prága elfoglalásában.
A prágai győzelem után a 2. Ukrán Front 46. hadserege csatlakozott a Bécset támadó 3. Ukrán Front erőihez. Malinovszkij marsall csapatai nem játszottak meghatározó szerepet Bécs ostromában, a győzelem Fjodor Tolbuhin marsallnak, a 3. Ukrán Front parancsnokának tulajdonítható.
A bécsi hadművelet után a 2. Ukrán Front nem vett részt több jelentős csatában a II. világháború folyamán.
A 2. Ukrán Front vezérkara
Frontparancsnokok
Ivan Sz. Konyev hadseregtábornok (1944 februárjától a Szovjetunió marsallja) 1943. július (október 20-ig Sztyeppi Front) – 1944. május
Rogyion J. Malinovszkij hadseregtábornok (1944 szeptemberétől a Szovjetunió marsallja) 1944. május – 1945. május
A Front vezetésében jelentős szerepet játszó tábornokok
M. V. Zaharov vezérezredes, a Front törzsfőnöke, 1943. október – 1945. május
M. M. Sztahurszkij vezérőrnagy (1944 szeptemberétől altábornagy) a haditanács tagja
I. Z. Szuszajkov, a harckocsicsapatok altábornagya (1944 szeptemberétől vezérezredese) a haditanács tagja, 1943. október – 1945. március
A. N. Tyevcsenkov vezérőrnagy, a haditanács tagja, 1945. március - május[13]
A 2. Ukrán Front hadrendje 1944. szeptember 1-jén
Parancsnok: R. J. Malinovszkij hadseregtábornok
Törzsfőnök: M. V. Zaharov vezérezredes
A haditanács tagja: M. M. Sztahurszkij vezérőrnagy
A haditanács tagja: I. Z. Szuszajkov, a harckocsicsapatok altábornagya
25. önálló harckocsiezred (valószínűleg T-34 harckocsik)
697. önálló tüzérezred (SZU-76 önjáró lövegek)
1458. önjáró tüzérezred (SZU-76 önjáró lövegek)
58. műszaki dandár
53. hadsereg (I. M. Mangarov altábornagy)
49. lövészhadtest
1. gárda légideszant-hadosztály
110. gárda-lövészhadosztály
375. lövészhadosztály
57. lövészhadtest
203. lövészhadosztály
228. lövészhadosztály
243. lövészhadosztály
75. lövészhadtest
74. lövészhadosztály
299. lövészhadosztály
25. gárda-lövészhadosztály
233. lövészhadosztály
152. ágyús tüzérdandár
31. páncéltörő tüzérdandár
1316. páncéltörő tüzérezred
461. aknavető-ezred
54. műszaki dandár
6. harckocsihadsereg (1944. szeptember 12-étől 6. gárda-harckocsihadsereg; A. G. Kravcsenko, a harckocsicsapatok altábornagya, 1944. szeptember 12-étől vezérezredese)
↑A szovjet csapatok már október 12-én is hajtottak végre kisebb betöréseket Debrecenbe, amelyeket a védők sikeresen visszavertek (lásd: Számvéber: Az alföldi páncéloscsata. 106. old.)
↑Némedi László: A szovjet 46. hadsereg folyamátkelése Ercsi körzetében 1944 december elején (előadás), Hadtörténelmi Délutánok, 2007. november 10. (RostA jegyzetei)
↑Erőd a Duna mentén – A Budapestért 1944-45-ben folytatott harcok katonai iratai a Hadtörténelmi Levéltárban. Magyar Elektronikus Könyvtár [1]
↑Illésfalvi - Szabó - Számvéber: Erdély a hadak útján. 180. old.
↑Illésfalvi - Szabó - Számvéber: Erdély a hadak útján. 180-185. old.
