Budapest lakótelepeinek listája
Kispesti lakótelep
A lakótelep fogalmára többféle meghatározás létezik, e lista összeállítása szempontjából a német építész, Olaf Gibbins leírása[ 1] tekinthető alapvetésnek: a lakótelep olyan lakóterület, amelyet önmagában funkcionális egységként terveztek és hoztak létre. Négy-, illetve többemeletes házaiban legalább 500 lakás található, túlnyomórészt a hatvanas évek után épült és a nagy lakáshiány csökkentését szolgálta. Jellemzői közé tartozik még a sűrű beépítettség, meghatározott számú ház-, illetve lakástípus . A 20. század második felében épült budapesti lakótelepek szerepelnek a listában, zárójelben azok ismert építési dátumával. Ez alapján nem tartozik a listába a józsefvárosi Tisztviselőtelep , a kispesti Wekerletelep illetve a mai lakóparkok (alacsony házak), vagy a rákospalotai Vácduka téri lakótelep (kevés lakásszám), illetve az angyalföldi Gyermek tér -Béke utca Gyermek tér-Gyöngyösi utca közötti egységes házsoregyüttese (kevés lakásszám, kétemeletes épületek). Ide tartozik azonban például a József Attila-lakótelep vagy Újpalota . A listába kevésbé illeszkedő városrészek, telepek nevét az oldal legalján gyűjtöttük össze.
Lakótelepek
III. kerület
IV. kerület
VIII. kerület
Szigony utcai lakótelep (1968-1980[ 17] )
Százados úti lakótelep (1989–1991)
IX. kerület
József Attila-lakótelep (1957–1967, 1979–1981)
Vágóhíd utcai lakótelep (1966-1970)
Mihálkovics utcai lakótelep (1977-1981)
Telepy utcai lakótelep (1963-1967, 1985–1987)
X. kerület
Gyakorló utca (1976–1986)
Kőbánya -Városközpont (1976–1980)
Harmat utca (1964-1967, 1973-1975)
Óhegy (1970–1990)
Újhegy (1971-1975, 1974–1978)
Hungária körúti lakótelep (1961-1962, 1982–1985)
Gyárdűlő (1955-1958,[ 18] 1977-1979, 1985-1986)
XI. kerület
XII. kerület
Thomán István utcai honvédségi lakótelep (1971–1980)
XIII. kerület
XIV. kerület
Kacsóh Pongrác úti lakótelep (1963–1968, 1971-1975)
Csáktornya park (1966-1970)
Nagy Lajos király útjai lakótelep (1971-1983)
Füredi utcai lakótelep (1967–1978)
Kerepesi úti lakótelep (Örs vezér tere előtt, 1953–1961[ 29] )
Kerepesi úti lakótelep (Örs vezér tere után, 1974–1980)
Pillangó utcai lakótelep (1962–1970)
Mogyoródi úti lakótelep (1966-1970)
Fogarasi úti lakótelep (1953–1960)
Mogyoródi-Jerney lakótelep (1986–1990)
XV. kerület
XVI. kerület
Sashalom:
Lándzsa utcai lakótelep (1961–1967[ 37] )
Egyenes utcai lakótelep (Ond Vezér utcai lakótelep,[ 38] 1972[ 39] –1986)[ 37]
Mátyásföld–Sashalom:
Jókai utcai lakótelep (1970, 1974[ 40] –1979)[ 37]
Mátyásföld:
Rákosszentmihály:
Szent Korona utcai lakótelep (Varga József utcai lakótelep, 1971–1975[ 37] )
XVII. kerület
XVIII. kerület
XIX. kerület
Kispest -Városközpont (1971–1989)
Vas Gereben utcai Élmunkás lakótelep (1949–1964)
XX. kerület
Pesterzsébet -Városközpont (1962–1987[ 45] )
Gubacsi lakótelep (1953-1957[ 46] )
Eperjes utcai (Vécsey utcai) lakótelep (1971-1975)
Mártírok útjai KISZ lakótelep (1960-1969)
XXI. kerület
XXII. kerület
Leányka utcai lakótelep (1971-1979)
Budafok -Belváros (Kossuth Lajos és Mária Terézia utca, 1976-1981)
József Attila utcai lakótelep (Kísérleti lakótelep, 1965-1975, terv.: Tenke Tibor [ 49] )
Mézesfehér utcai lakótelep (1986-1990)
Arany János utcai lakótelep (1983-1989)
Rózsakert lakótelep (1978–1982[ 50] [ 51] )
Bartók Béla úti lakótelep (1970-1983)
XXIII. kerület
Szentlőrinci úti lakótelep (1990–1991)
Egyéb fővárosi lakóterületek
1945 előtti kisebb "lakótelepek", kolóniák
1945 utáni létesítmények
I. kerület: Csalogány utca - Fazekas utca
II. kerület: Budakeszi út (1974-1977)
II. kerület: Zöldlomb utca (1976-1980)
II. kerület: Őzgida utca - Baba utca (1977-1983)
II. kerület: Csatárka lakótelep (Törökvész út - Verecke lépcső, 1972-1989)
II. kerület: Frankel Leó úti lottóházak (1962-1964,[ 52] [ 53] 1972-1974)
III. kerület: Toboz utca (1973-1982)
III. kerület: Folyóka utca (1971-1975)
III. kerület: Árpád fejedelem útja (1965-1967)
III. kerület: Palicsi utca (1968-1970)
IV. kerület: Baross utca, Perényi Zsigmond utca (1961-1965, 1971-1975)
IV. kerület: Újpest-Városkapu (1954-1955, 1966-1970)
IV. kerület: Sporttelep utca - Tungsram utca (1981-1985, 1991-1995)
IV. kerület: József Attila utca és Liszt Ferenc utca között (1990)
X. kerület: Kőbányai út (1987-1990)
X. kerület: Szentimrey utca
XI. kerület: Villányi út (1953-1955)
XI. kerület: Rahó utca
XI. kerület: Nagyszeben út
XI. kerület: Mohai köz (1966-1970)
XII. kerület: Böszörményi út - Alkotás utca közötti honvédségi lakótelep (1961-1965[ 54] )
XII. kerület: Abos utca (1971-1975)
XII. kerület: Fodor utca - Tállya utca (1986-1987)
XII. kerület: Nógrádi utca és Istenhegyi út között (1976-1980)
XII. kerület: Fülemile úti lakótelep (1976-1984)
XIII. kerület: Gyermek téri - Béke utcai háztömbegyüttes Gyermek tér és Gyöngyösi utca közötti szakasza (1954-1955)
XIII. kerület: Visegrádi utca - Gogol utca (1961-1965, 1978-1980)
XIII. kerület: Lehel tér (Élmunkás házak, 1949-1950[ 55] )
XV. kerület: Bánkút utca (1971-1975)
XIV. kerület: Laky Adolf utca (1956-1960, 1971-1975)
XIV. kerület: Róna utca (1954-1957[ 56] )
XIV. kerület: Álmos vezér park (1984)
XVI. kerület: Cziráki utcai zártkertes lakótelep (EMG telep, 1970[ 57] [ 58] )
XVI. kerület: Rigó-Pálya utcai lakótelep (1982–1985[ 37] )
XVI. kerület: Prodám utcai (80 lakásos) lakótelep (1967-től[ 59] [ 60] )
XVI. kerület: Mátyásföld lakópark (Erzsébet-liget, korábbi szovjet laktanya)
XVI. kerület: Újszász utcai lakótelep (korábbi szovjet társasházak)
XVI. kerület: Koronafürt – Rezgőfürt utcai lakótelep (korábbi szovjet társasházak)
XVIII. kerület: Halomi út (1981-1985)
XVIII. kerület: Flór Ferenc utca (1987-1993)
XIX. kerület: Wekerletelep délkeleti része (a Pannónia utca és a Nagykőrösi út találkozásánál, 1959-1962, 1971-1974)
XX. kerület: Tátra tér (1954-1957)
XX. kerület: Vágóhíd utca - Alsóteleki utca (1980-1984)
XXI. kerület: Temesvár utca (1966-1970)
XXII. kerület: Duna utca (1957-1958)
XXII. kerület: Gyöngyszem utca (1976-1980)
XXIII. kerület: Mezőlak utca (1958-1962)
Jegyzetek
↑ Csizmady Adrienne: Lakótelep és társadalmi szegregáció . [2009. március 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. június 30.)
↑ Branczik Márta - Minden az Árpád híd megnyitásával kezdődött / Óbuda központjának kialakulása az 1960-as években - Óbudai anziksz, 2016
↑ "Az első panel elhelyezése" emléktábla a Kórház utcában Archiválva 2021. június 24-i dátummal a Wayback Machine -ben - egykor.hu, 2011.10.18.
↑ a b c Budapest lexikon II. (L–Z). Főszerk. Berza László. 2., bőv. kiad. Budapest: Akadémiai. 1993. ISBN 963-05-6411-4
↑ Máthé Dóra - A tér olvasása a lakótelepen Archiválva 2022. december 1-i dátummal a Wayback Machine -ben (BME Építőművészeti Doktori Iskola, 2015)
↑ Götz Eszter - Zárás helyett nyitás / Élet a Pók utcai lakótelepen járvány idején (Építészfórum, 2020.05.27.)
↑ Ongrádi Melinda - A nagy óbudai lakáskísérlet Archiválva 2020. október 20-i dátummal a Wayback Machine -ben (hg.hu, 2011.10.18.)
↑ Domonkos Csaba - A jövő lakásai / Hatvan éve kezdődött az óbudai kísérleti lakótelep építése (PestBuda.hu, 2019.11.28.)
↑ Sétáljunk az óbudai kísérleti lakótelepen! - fovarosi.blog.hu, 2011.11.26.
↑ Rácz János - A Hévízi úti lakótelep építői (MTVA archívum, 1960)
↑ Máthé Dóra, Tátrai Ádám, Weiszkopf András - Újpest prezentáció Archiválva 2020. augusztus 22-i dátummal a Wayback Machine -ben (BME Építészmérnöki Kar - Építőművészeti Doktori Iskola, 2015)
↑ Koltai Endre: Városfejlesztés lakóegyüttesekkel. Budapest , (1983. december) 3. o.
↑ Újpesti Helytörténeti Értesítő, XVII. évfolyam 2. szám, 8.-9. oldal
↑ Újpest akkor és most. Szerk. Ádám Tamás és Bangha Katalin. Hozzáférés: 2020. február 18.
↑ Tari Tamás - Szellemjárás Újpesten (ujpestmedia.hu, 2020.11.08.)
↑ Vincze Miklós - Rakétameghajtású teknős is várja az újjászületést Újpest legkülönösebb lakótelepén (24.hu , 2018.05.05.)
↑ Borsos Melinda Mária - Társadalmi szempontok Budapest rehabilitációs modelljében / Budapest Józsefváros [halott link ] (BME Építészmérnöki Kar, Építőművészeti Doktori Iskola, 2018)
↑ Vincze Miklós - Hatvan éve álldogál már egy pingvinpár az Üllői út óriástömbjei mögött (24.hu , 2018.04.25.)
↑ Ötvenéves az első házgyári elemekből épült panel. Újbuda.hu (2015. július 14.) (Hozzáférés: 2019. december 11.)
↑ Emléktábla hirdeti az 50 éves panelházat az Etele úton - Újbuda.hu, 2016.09.26.
↑ a b Nagy T. : A budapesti lakótelepek főbb adatai - kézirat, 1987, 47. tábla
↑ Egy lakótelep születése - Eklektika klub (Budapest, 2004)
↑ dr. Kézdi Miklós - Magasépítéstan I. Iparosított építésmódok II. (BME Magasépítési Tanszék, 2006/07. II. félév)
↑ Árpád, híd metróállomás - megépült és meg nem épült tervek - fovarosi.blog.hu, 2017.03.19.
↑ Ötven éve írták - 1968 április - fovarosi.blog.hu, 2018.04.07.
↑ Kovács Balázs - A „szocreál” és a „szocmodern” határán A Fiastyúk utcai lakótelep építéstörténete (KRE-DIt - Károli Gáspár Református Egyetem Doktorandusz Önkormányzatának (KRE-DOK) online tudományos folyóirata 2022/1, 2022.06.13.)
↑ Angyalföldi séták: Tomori köz - kep-ter.blogspot.com, 2012.08.21.
↑ Lánc, boxer, ólmosbot Budapest legkeményebb lakótelepén - 24.hu, 2018.09.22.
↑ Fürdős Zsanett - Lehet, hogy szocreál, mégis kedvesebb a panelnél / A Kerepesi úti lakótelep Archiválva 2023. augusztus 5-i dátummal a Wayback Machine -ben (We Love Budapest, 2023.03.25.)
↑ Rátonyi Gábor Tamás : A Mézeskalács téri lakótelep . Budapest, XV. kerületi blog, 2014. március 17. (Hozzáférés: 2017. június 30.)
↑ Rátonyi Gábor Tamás - Újpalotai várostörténet: kompromisszumok és kényszerpályák (bpxv.blog.hu, 2012.09.06.)
↑ a b A Mézeskalács téri lakótelep . Budapest, XV. kerületi blog, 2014. március 17. (Hozzáférés: 2017. június 30.)
↑ Rátonyi Gábor Tamás - A rákospalotai MÁV-telep (bpxv.blog.hu, 2012.12.13.)
↑ Kovács Ildikó: Az Énekes utcai lakótelep első üteme: Objektíven és szubjektíven. Helyem Házam Palotám , III. évf. 4. sz. (2017. november) 2–8. o.
↑ Rátonyi Gábor Tamás (Palotabarát): A Károlyi Sándor úti lakótelep (Ifjúgárda úti lakótelep) . Budapest, XV. kerületi blog, 2013. július 22. (Hozzáférés: 2018. január 26.)
↑ A XV. kerület lakótelepei . Budapest, XV. kerületi blog, 2013. július 8. (Hozzáférés: 2017. június 30.)
↑ a b c d e f g h i 1. melléklet. Budapest 1945 után épült jelentősebb lakótelepei
↑ XVI. ker. Ond vezér úti telepszerű, többszintes, munkáltatói támogatású magánerős lakásépítés beruházási programja (III. ütem) - 1. sz. melléklet: a kerületi Tanács elosztási javaslata , library.hungaricana.hu - 1978. május 4.
↑ 5. napirendi pont: A XVI. ker. Ond vezér utcai telep beruházási programjának jóváhagyása , Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1); library.hungaricana.hu - 1972. június 21.
↑ Tanácselnök a város peremén , Népszabadság 32. évfolyam, 22. szám - 1974. január 27. (adtplus.arcanum.hu )
↑ A XVI. ker. Mátyásföld, Gizella úti "Centenárium" ifjúsági és munkás lakótelep beruházási programjának jóváhagyása , Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1), library.hungaricana.hu - 1972. augusztus 2.
↑ Napi krónika , Magyar Nemzet 28. évfolyam, 261. szám - 1972. november 4. (online: adtplus.arcanum.hu )
↑ Rákosmente - Kerületünk története
↑ Legát Tibor: Havanna-lakótelep: Vannak jobb helyek. Magyar Narancs, XVI. évf. 40. sz. (2004. szeptember 30.) Hozzáférés: 2017. június 30.
↑ Budapest folyóirat, 1980 (18. évfolyam) 5. szám május, 42. oldal)
↑ Fonyódi Anita - Csendes, virágos utcák az egykori téglagyár helyén / 65 évvel ezelőtt épült a Gubacsi lakótelep (enbudapestem.hu, 2021.02.12.)
↑ Bolla Dezső, ifj. Petz Nándor - A lakótelepek kialakulása Csepelen (Csepeli Helytörténeti és Városszépítő Egyesület / XXI. kerületi Hírhatár, 2017.04.13.)
↑ Dobó Géza - Melyik a legmenőbb városrész a Király sírjának a kerületében? (Index.hu, 2015.10.31.)
↑ Rátonyi Gábor Tamás (Palotabarát): A budafoki kísérlet. Fővárosi blog (2013. július 26.) (Hozzáférés: 2017. július 12.) arch
↑ Hild György - Rózsakertváros doktori értekezés (megyedikcsoport.hu, 2003)
↑ Azbeszt fertőzés Magyarországon - összefoglalás - hunnews1 Youtube csatornája, 2014.12.17.
↑ Ötven éve írták - 1965 december - Fővárosi blog, 2015.12.05.
↑ Kántor Viola - Erdőirtás jöhet a Rózsadomb lábánál? (Index.hu , 2019.12.12.)
↑ Decsics László - A Budai Helyőrségi kórház (Docplayer, 2011)
↑ Az egykori élmunkás házak a Lehel piac mellett: 1950-ben kiváltság volt lakáshoz jutni itt, a lakók nagy része mégis költözni akart. - kep-ter.blog.hu, 2021.09.08.
↑ szerk.: Fodor Béla: Zuglói lexikon . Budapest: Dinasztia Kiadó, 121–122. o.. 963-657-214-3 (1998)
↑ Húszéves az Elektronikus Mérőkészülékek Gyára , Népszava 98. évfolyam, 173. sz. - 1970. július 25. (online: adtplus.arcanum.hu )
↑ A legjelentősebb a fiatalok lakásgondja ; Népszava 99. évfolyam 64. sz. - 1971. március 17. (online: adtplus.arcanum.hu )
↑ Ikarus 24. évfolyam 6. szám - 1976. március 12. (online: adtplus.arcanum.hu )
↑ Ikarus 24. évfolyam 11. szám - 1976. július 12. (online: adtplus.arcanum.hu )
Források
Kapcsolódó szócikkek