A Thameslink, Southern és Great Northern-franchise elnyerésekor a Govia Thameslink Railway (GTR) bejelentette, hogy új, összesen 150 kocsiegységből álló vonatflottát kíván beszerezni a Moorgate felé és onnan induló járatokon közlekedő, akkor 40 éves 313 sorozatú egységek kiváltására.[8] 2015 decemberében a GTR bejelentette, hogy az új flotta leszállításával a Siemens Mobilityt bízta meg, az új egységeket eredetileg a 713-as sorozatba osztották be[9] és azok a GTR a 700 sorozatú megrendelésének folytatólagos mnotorvonatainak megrendeléseként jött létre, és az egységek várhatóan 2019 márciusától állnak forgalomba.[10] A megrendelést 2016 februárjában véglegesítették.[11][12]
A 717-es és a korábbi 700-as osztály között jelentős különbség, hogy a vonatok mindkét végén lehajtható vészkijárati ajtók vannak. Ezekre az utasok vészhelyzeti evakuálásához van szükség[7] a Moorgate-alagutakban.[13]
A Siemens 2018 júniusában kezdte meg a 717-es sorozatú egységek tesztelését Németországban.[14]
Üzemeltetés
Az első egységgel 2018 szeptemberének végén indítottak egy bemutató járatot, a fokozatos bevezetés 2019 tavaszától kezdődött meg.[15] A Great Northern franchise utolsó 313 sorozatú motorvonattal üzemeltetett járata 2019 szeptemberében közlekedett, ezzel befejeződött a flotta lecserélése a 717-es egységekre.[16]
Vonatbefolyásoló berendezés
2021 szeptemberében a Thameslink „fő” útvonalán, a London központjában található St Pancras International és Blackfriars állomások között sikeresen tesztelték az Európai Vonatbefolyásoló Rendszer (ETCS) telepítését a 717-es sorozatú járműparkra.[17] A tesztelés sikere lehetővé tette a Govia Thameslink Railway számára, hogy 2023 novemberében lehetővé tegye az ETCS használatát a személyforgalomban a Northern City-vasútvonalon, amelyet 2024-ben a kiépített hagyományos jelzőrendszer leszerelése és eltávolítása fog követni.[18] A tervek szerint más vonalokon további teszteket és kiépítéseket is fognak végezni.[19]
2022 októberében megkezdődött az ETCS-alaprendszer B3MR1-ről B3R2-re történő korszerűsítésének tesztelése, a dinamikus teszteket pedig 2023 decemberére tervezték.
Környezeti hatás
A 717-es sorozatú motorvonatok regeneratív fékezéssel villamos energiát termelnek.[20] A vonatok emellett 20%-kal könnyebbek elődeiknél, így energiatakarékosabbak.[21]
Egy Great Northern 717-es sorozatú egység illusztrációja
Fordítás
Ez a szócikk részben vagy egészben a British Rail Class 717 című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Megjegyzések
↑A Northern City-vasútvonalon 2022 májusában a tripcock rendszerről TPWS-re történő átalakítási program befejezését követően 2023 májusában eltávolították az egységekről a tripcockokat.[4]