Aldiss édesapja egy áruházat vezetett, amit még a nagyapa alapított, és a család a bolt felett lakott. Hatéves korában Briant a devoni West Buckland Schoolba küldték tanulni. 1943-ban csatlakozott a Royal Signals ezredhez, és Burmában került bevetésre. Ekkor láthatott olyan trópusi esőerdőket, amelyek később a részben inspirálhatták a Hothouse című regényének megírását, illetve hadseregbéli tapasztalatai inspirálhatták a Horatio Stubbs saga második és harmadik kötetét.
A második világháború után könyvkereskedőként dolgozott Oxfordban. Amellett, hogy számos tudományos-fantasztikus elbeszélést írt különböző magazinok számára, rendszeresen megjelentek történetei a könyvkiadók magazinjában is egy képzeletbeli könyvesbolt életéről, és ezek a rövid elbeszélések hívták fel Charles Monteith figyelmét az írásaira, aki a brit Faber and Faber kiadó szerkesztője volt akkoriban. Ennek eredményeképpen jelenhetett meg első könyve, a The Brightfount Diaries című regény1955-ben, amely egy könyvesboltban dolgozó eladó képzeletbeli naplója.
1955-ben az Observer kiírt egy pályázatot egy olyan elbeszélés megírására, ami 2500-ban játszódik, és amit Aldiss megnyert a Not For An Age (magyar fordításban: Minden időké ő...) című történetével. A The Brightfount Diaries is elért bizonyos sikereket, ezért a Faber megkérdezte Aldisst, hogy van-e még olyan írása, aminek a megjelentetéséről szó lehetne. Aldiss ekkor már sci-fi-írónak vallotta magát, a kiadó legnagyobb örömére, tekintettel arra, hogy már számos sci-fi rajongójuk volt, és így megjelenhetett Aldiss első tudományos-fantasztikus könyve, a Space, Time and Nathaniel című novelláskötet. Erre az időre már az írásból származó keresete elérte azt a szintet, amit a könyvkereskedésben keresett korábban, ezért úgy döntött, hogy főállású író lesz.
1958-ban a World Science Fiction Convention megszavaszta Aldisst „A legígéretesebb új szerzőnek”, majd 1960-ban megválasztották a British Science Fiction Association elnökének. Az 1960-as években ő volt az Oxford Mail című folyóirat irodalmi szerkesztője. 1964 körül Aldiss és a vele sokáig együtt dolgozó Harry Harrison Science Fiction Horizons címmel elindították a legelső folyóiratot, amely tudományos-fantasztikus művek kritikáit jelentette meg. Ez a magazin rövid fennállása alatt olyan szerzők cikkeit és kritikáit közölte, mint például James Blish, valamint az első szám közölt egy Aldiss, C. S. Lewis, valamint Kingsley Amis közötti beszélgetést, illetve a második szám közölt egy interjút William S. Burroughs-val.
Saját írásai mellett különösen sikeres volt antológiaszerkesztőként is. A Faber számára ő szerkesztette az Introducing SF novellagyűjteményt, és a Best Fantasy Stories antológiát. 1961-ben újraközölt sci-fi történetekből készített antológiát a Penguin Books nevű brit kiadó számára Penguin Science Fiction címmel. Ez olyan sikeres volt, hogy több újranyomást is megélt, és további két antológia követte More Penguin Science Fiction (1963) és Yet More Penguin Science Fiction (1964) címmel. Ezek is hasonlóan sikeresek voltak, mint az első kötet, és a három kötet megjelent egy kiadásban is The Penguin Science Fiction Omnibus (1973) címmel. Az 1970-es években is számos gyűjteményes kötetet jelentett meg Space Opera (1974), Space Odysseys (1975), Galactic Empires (1976), Evil Earths (1976), valamint Perilous Planets (1978) címeken, amelyek mind igen sikeresnek számítottak. Ekkortájt szerkesztette a Science Fiction Art (1975) című válogatást is sci-fi magazinokban és képregényekben megjelent képekből.
Az 1960-as és 70-es években űrszondák segítségével végzett kutatások eredményeképpen kimutatták, hogy a Vénusz nagy valószínűséggel egyáltalán nem olyan forró, trópusi dzsungel, mint amilyennek a korábbi tudományos-fantasztikus történetek elképzelték, ezért erre válaszul Aldiss és Harry Harrison szerkesztésében elkészült a Farewell, Fantastic Venus! című antológia, amiben még egyszer összegyűjtötték a Vénusz megismerése előtt született történeteket. Aldiss és Harrison szerkesztette a The Year's Best Science Fiction (1968-1976?) című antológiasorozatot is.
1982-ben jelent meg a Helliconia-regénytrilógia első kötete, a Helliconia tavasz, ezt 1983-ban követte a Helliconia nyár, majd 1985-ben a Helliconia tél. A trilógiában egy Földszerű bolygó, a Helliconia megfigyelését végzik a távoli jövőben egy Avernus nevű óriási űrállomásról; a bolygó egy kettős csillagrendszer körül kering a Földnél jóval lassabban, ezért az évszakok is földi évszázadokig tartanak, ez idő alatt a bolygón is jelentős társadalmi változások mennek végbe, de az állomás személyzetén keresztül az akkor elképzelt földi emberek is bemutatásra kerülnek.
