Borsodi Hőerőmű
Ország	Magyarország
Hely	Berente
Építési adatok
Építés éve	1951
Megnyitás	1955
Rekonstrukciók évei	1960-, 2002-
Lebontás éve	2014-
Lebontás oka	veszteséges működés, elavultság
Építési stílus	modern építészet
Felhasznált anyagok	vasbeton, acél, tégla
Védettség	nem védett
Építész(ek)	Mátrai Gyula Árkay Bertalan
Alapadatok
Kimenő teljesítmény	200 MW
Elhelyezkedése
Borsodi Hőerőmű Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 48° 14′ 04″, k. h. 20° 41′ 07″48.234416666667, 20.68516666666748.234417°N 20.685167°EKoordináták: é. sz. 48° 14′ 04″, k. h. 20° 41′ 07″48.234416666667, 20.68516666666748.234417°N 20.685167°E
A Wikimédia Commons tartalmaz Borsodi Hőerőmű témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

A Borsodi Hőerőmű (névváltozatok: Berentei Hőerőmű, Borsodi Hőerőmű Vállalat, Borsodi Energetikai Kft., AES Borsodi Energetikai Kft.) egy bezárt hőerőmű Berentén 200 MW beépített teljesítménnyel. Az 1950-es évek Magyarországának egyik legnagyobb széntüzelésű hőerőműve volt. Működését 2011-ben fejezte be, 2014 óta bontás alatt áll.

A Borsodi Szénbányák Rt. hőerőműve – az úgynevezett Kiserőmű – 1924-ben már üzemelt Barcikán. Az 5,4 MW-os erőműben három kazán és három turbina működött, főleg a környező bányákat szolgálta ki, de egy 96 km-es, 35 kV-os távvezetéken keresztül energiát szolgáltatott Eger számára is.^[1] Ez az erőmű 1957-ig folyamatosan, 1962-ig mint csúcserőmű működött. Egy évig az akkor még új Borsodi Hőerőmű melegtartaléka volt, ezután áramszolgálatóként teljesen megszűnt.^[2] A barcikai Kiserőmű személyzete a Borsodi Hőerőműben kapott munkát.

Az erőmű a Sajó-völgyi iparfejlesztés keretében, az első ötéves terv utasításai alapján jött létre. 1951-ben Berente község alsó határánál, a Sajó melletti Malomároknál, egy az 1950-es évekig beépítetlen mezőgazdasági területen kezdődött meg az építése. 1954-ben Berentét az ekkor várossá alakuló Kazincbarcikához csatolták, ezzel a terület is a város része lett.^[3] Ennek ellenére az erőművet gyakran továbbra is Berentei Hőerőmű néven említették még az után is, hogy annak neve hivatalosan megváltozott. Az erőmű vezető tervezője, az elismert vasbeton-konstruktőr, Mátrai (Gottwald) Gyula volt. A homlokzatok építészeti megformálása Árkay Bertalan nevéhez fűződik.^[4]

Az erőmű építésében, felszerelésében egészen 1957-ig több NDK-s cég is részt vett.^{[5] [6]} A jelentősebb magyar vállalatok közül a Láng Gépgyár, a Ganz Villamossági Gyár, az Április 4. Gépgyár, a 31. sz. Építőipari Vállalat, a Villanyszerelő Ipari Vállalat és a Villamos Erőmű Tervező Vállalat vett részt az építésben.

1952. október 1-én megalakult a Borsodi Hőerőmű Vállalat. Az első generátor párhuzamos kapcsolására 1955. február 11-én került sor. Az 1955-ös esztendőben még kettő, az 1956-os évben további három blokk lépett üzembe.^[7] Az induló erőmű teljesítménye 194 MW, a hazai villamosenergia-teljesítőképességének a 20%-a volt. Ekkor ez volt az ország legnagyobb erőműve. A próbaüzemeket követően a beruházás befejezése 1959-ben, hivatalos átadása 1962-ben történt meg.

A Borsodi Vegyi Kombinát PVC gyártásának fejlesztési programjai, illetve Kazincbarcika város távfűtési hőigényének növekedése miatt az 1960-as években jelentős átalakításokra került sor. Az évtized közepén fűtőközpontot létesítettek, a kondenzációs turbinák egy részét átalakították, fűtőturbinákat építettek be és jelentősen megváltozott a vízelőkészítés is.

Az erőmű dolgozói létszáma a rendszerváltoztatás előtti időszakban meghaladta az ezer főt.

Az erőművet 1991-ben a Tiszai Erőmű Rt.-hez csatolták. 1993 decemberétől a mellette lévő szénosztályozóval és Lyukóbányával együtt önálló gazdasági egységként, Borsodi Energetikai Kft. néven folytatta működését. 1996-ban a Borsodi Energetikai Kft. egy amerikai energiaszolgáltató társaság, az AES Corporation tulajdonába került. 2000-ben a Tiszapalkonyai Hőerőmű beolvadt a Borsodi Energetikai Kft.-be, ettől az időponttól megnevezése AES Borsodi Energetikai Kft.-re változott.

Az AES Borsodi Energetikai Kft. 2002-ben a régióbeli erdészetekkel 10 éves szerződést kötött évi 270 ezer tonna bükk és tölgy megvásárlására. Ez a mennyiség két kazán fűtéséhez volt elegendő.^[8] Az erőmű 2002 és 2003 között két szénpor tüzelésű kazánt biomassza tüzelésre állított át. A tüzelőanyag többségében farönk, apríték, fűrészpor volt, de lehetőség volt a mezőgazdaságban keletkező melléktermékek (napraforgó maghéj, búzakorpa, kukorica csutka zúzalék, stb.) eltüzelésére is.^[9]

Az erőművet 2011-ben zárta be az amerikai AES cég. A döntés hátterében elsősorban a villamosenergia nagykereskedelmi árának hosszú távú csökkenése állt. Az erőmű alacsony kihasználtság mellett veszteségesen üzemelt, eközben a villamos művek külföldről olcsóbban tudott áramot importálni.^[10] Hozzájárult mindehhez a szén- és a biomassza árának emelkedése, valamint a szén-dioxid kibocsátási költségek növekedése is. A bezárás időszakában az erőmű 123 dolgozót foglalkoztatott.^[11] A 71 MW kapacitású, biomasszaalapon működő Borsodi Erőmű leállításával egyidejűleg tárgyalásokat indultak annak eladásáról is.^[12] A létesítményre még abban az évben egy részvénytársaság vételi ajánlatot tett, de az üzlet meghiúsult.^[13] Az AES Borsodi Energetikai Kft-t tizenegy sikertelen pályázat után, a vesztesek által vitatott körülmények között 2014-ben az ukrán FMG-BUD konzorcium vásárolta meg 604 millió forintért.^[14] Az erőmű azóta bontás alatt áll.

A gőzfejlesztést tíz darab EKM Bergmann-Borsig gyártmányú, szénportüzelésű kazán biztosította. Egy-egy kazán névleges teljesítménye 76 bar nyomáson, illetve 495 Celsius fokon 100 t/h volt. A kazánok begyújtása olajjal, illetve földgázzal történt, a bennük termelt gőz gyűjtősínes rendszeren keresztül jutott a turbinákig. A szén őrlését, szállítását, befúvását kazánonként négy darab 12 t/h teljesítményű ventilátormalom végezte.

A kondenzációs turbinák hűtését a Sajó folyó biztosította, de a vízszegénység idejére egy tízezer köbméteres, nedves hűtőtorony is épült.^[2] A kondenzátorokból kilépő víz egy rekuperációs Kaplan turbinán keresztül jutott vissza a folyóba, mely egy 400 kW-os, 3 kV-on üzemelő aszinkron generátort hajtott.

Az erőmű a borsodi szénbányák gyenge minőségű, 0-20 mm szemnagyságú, kb. 2500 kcal/kg fűtőértékű szenére épült.^[15] Az erőmű tüzelőanyag ellátását évtizedeken keresztül javarészt Lyukóbánya biztosította. A szén a Lyukóbánya és Berente között kiépített, 14 km hosszúságú kötélpályán jutott a Szénosztályozóra, majd onnan az erőműbe.^[16] Az utolsó években már gépkocsikon is szállították a szenet az erőműbe. Az 1980-as években az erőműben naponta nagyjából 5 000 tonna szenet tüzeltek el. Az üzembiztonság fokozás érdekében 1965-től a Hajdúszoboszlóról vezetéken érkező gázból a tüzelés dúsítására földgáz póttüzelést is alkalmaztak.^[17]

A füstgáz által szállított pernyét kezdetben van Tongeren rendszerű mechanikus leválasztók, később NDK gyártmányú, kétfokozatú, 55kV-on üzemelő elektrofilterek szűrték ki. A pernye nagy részét az erőmű keleti oldalánál található Könnyűbetongyár dolgozta fel. A felesleges pernye és salak a zagytérre került.

A turbinák részben kondenzációs, részben pedig elvételes ellennyomású gépek voltak. A kondenzációs turbinák termelték a villamos energiát, az elvételes ellennyomású gépeknél az áramtermelés másodlagos, itt a gőz volt a főtermék. Az indulási beruházások idején hat darab Láng-BBC típusú kondenzációs turbinát telepítettek, alapteljesítményük egyenként 32 MW volt. A hőszolgáltatást három fűtőturbina végezte. Az első időszakban egy 90 t/h gőznyelésű 5 MW teljesítményű elvételes ellennyomású turbinát, később egy 5,8 MW teljesítményű 32 t/h gőznyelésű, majd egy 10 MW teljesítményű 90 t/h gőzelnyelésű turbinát építettek be.

A kondenzációs gépek 44 MVA, a fűtő, illetve ellennyomásos turbinák 2x8,2 MVA, valamint egy 16 MVA névleges teljesítményű, Ganz gyártmányú, háromfázisos, 10,5 kV kapocsfeszültségű generátorokat forgattak. Három 44 MVA-es, valamint a 16 MVA-es generátor 120 kV-ra, a másik három 44 MVA-es, illetve a két 8,2 MVA-es generátor 35 kV-ra dolgozott. A generátorok által termel energiát a 120 kV-os és a 35 kV-os hálózaton négy darab 36 MVA-es kooperációs – úgynevezett K – transzformátor továbbította. A háziüzemet hat 10/3 kV-os, 8 MVA-es, illetve két 35/3 kV-os transzformátor látta el.

A 120 kV-os rendszer öt távvezetéken kapcsolódott az országos hálózatba, így Miskolc-nyugati, Felsőzsolca és Sajóivánka alállomásokhoz. 35 kV-on közel húsz kimenő vonalat táplált az erőmű, melyek a környező üzemeket és bányákat (Nitrogén I-II-II., BVM I-II-III., Berente, Felsőnyárád, Edelény, Sajóecseg, Barcika, Lyukóbánya, Szénosztályozómű, Könnyűbetongyár, Sajóbábony) látták el. A villamos vezénylő közvetlen kapcsolatban állt az országos teherelosztóval.^[18]

A kilenc turbinával és generátorral – plusz rekuperációs géppel – a beépített legnagyobb teljesítmény hivatalosan 200 MW volt.^[15]

A biomasszára történő tüzelőanyagváltás után az erőműben a leállításig két darab szénpor-fapor tüzelésű kazán és két darab hibrid-fluidágyas biomassza kazán üzemelt. Három 30 MW-os kondenzációs turbina, valamint két elvételes-ellennyomásos gőzturbina volt található, 71 MW kapacitással.

Az 1950-es években készült a hozzá tartozó kötélpályarendszerrel együtt. Feladata a térség 40 bányájának szénelőkészítése, a különböző fűtőértékű és hamutartalmú borsodi aknaszénből az egységes minőségű nagyfogyasztói és háztartási szén előállítása volt. A meddővel kiválogatott félterméket, a 25 mm-re letört középterméket, a lemosó szitákon visszanyert 0,5-10 mm-es szemnagyságú szenet a száraz elválasztás 0-20 mm-es szemnagyságú termékével együtt az erőmű használta fel. Az erőmű és a szénosztályozó között egy 1800 méter hosszú, 450 t/h teljesítményű szállítószalag épült.^[15] 2004 januárjában a Kötélpálya Üzemmel együtt a Központi Szénosztályozó megszűnt.^[19]

1963-ban állt üzembe Magyarország akkor első gázszilikát- és gázbeton gyára, a Könnyűbetongyár. Döntő szempont volt helyének kijelölésében a Borsodi Hőerőmű közelsége, ahonnan a gázszilikát alapanyaga, az erőmű porszénhamuja érkezett.^[20] A gyár 1999-ben bezárt, később a BorsodChem tulajdonába került.

• A Négyesi-Szepessy család klasszicista stílusú, XVII. században épült berentei kastélyának területén az 1950-es évek elején épült fel a Hőerőmű lakótelep. A kastélyban is az erőmű munkatársai kaptak lakást.^{[21] [22]}
• Kazincbarcikán a Kiserőmű lakótelepe a Borsodi Hőerőmű dolgozóinak nyújtott lakhatási lehetőséget.
• Az 1950-es évek második felében az erőmű keleti oldalánál 300 fő befogadására képes munkásszálló, az úgynevezett Legényszálló épült.
• Miskolc-Tapolcán téli-nyári használatra is alkalmas üdülő épült.^[23]

1957-től a bezárásig díszítette a Munkácsy-díjas Megyeri Barna szobrászművész Prométheusz című, vörösrézlemez domborítású, 180 centiméter magas alkotása az erőmű bejárati épületének homlokzatát.^[24] A domborművet 2018 áprilisában távolították el a lebontásra váró épületről, 2019. július 3-án került új helyére, a Berentei Művelődési Ház és Könyvtár homlokzatára.^[25]

• Magyarországi erőművek listája
• AES-Tisza II erőmű
• AES-Tiszapalkonyai hőerőmű