Trojanov magániskolájában kezdte táncos tanulmányait, majd Nádasi Ferenctől és Hidas Hedvigtől klasszikus balettet tanult. Ezután Feleki Kamill magániskolájában kezdett másfajta színpadi mozgásokkal is foglalkozni. Itt szteppelni, színpadi táncot és akrobatikát tanult. Könnyed mozgású táncosként eleinte revükben és varietékben lépett fel, így például a Royal Revüszínház, a Budapest Varieté műsoraiban és az EMKE Grill bárjában. 1953-ban a Dohány utcai Fővárosi Víg Színház, Újpesti lány című zenés játékához készítette első koreográfiáját és 1958-tól már operettekhez is, a Blaha Lujza Színház (az Operettszínház Kamaraszínháza) illetve a Fővárosi Operettszínház részére. Zenés-táncos produkciókon kívül, kabarékhoz, prózai előadásokhoz is tervezett koreográfiákat (Vidám Színpad, Mikroszkóp Színpad, Kamara Varieté stb). Dolgozott szabadtéri előadásokon is. (Állatkerti Szabadtéri Színpad, Városmajori Színpad, Zichy Kastély). 1960-1964 között a Tarka Színpad tánckarát vezette és a színház vezető koreográfusa volt. Itt, – munkásságának köszönhetően – látványos kiállítású kísérleti zenés-táncos színházi produkciók születtek. Budapesten, a Petőfi Színházban mutattak be először musicaleket. Az Irma, te édes (1963) és az Espresso (1964) című előadásokhoz Bogár Richárd készítette a koreográfiákat. A Petőfi Színház megszűnésekor a tánckar a Fővárosi Operettszínházhoz szerződött, koreográfusuk Bogár Richárd pedig külföldre távozott. Belgiumban, Franciaországban, Hollandiában és az NSZK-ban vendégszerepelt (1964–1968). Frankfurtban például egy orfeumban táncos-koreográfusként tevékenykedett. mellette a jazztánc stílust tanulmányozta. Hazatérve, 1968-tól a Fővárosi Operettszínház tagja, koreográfusa lett. Külföldön szerzett tapasztalatait munkáiban kamatoztatta. 1973-tól a társulat balettegyüttesének művészeti vezetője és természetesen koreográfusa maradt, haláláig. Nevéhez fűződtek a legjelentősebb musicalbemutatók koreográfiái: Hello, Dolly! (1971), Knock Out, West Side Story, La Mancha Lovagja (1971), Hegedűs a háztetőn (1973), Orfeusz az alvilágban (1975), A kutya, akit Bozzi úrnak hívtak (1976) stb. (Néhány előadás az évek folyamán többször műsorra került.) Budapesten kívül a Pécsi Nemzeti Színház, a SzabadkaiNépszínház, a Szentendrei Teátrum számára is készített koreográfiákat. A dzsessztánc, – mint stílus – hazai meghonosításán kívül, nemcsak színpadi produkciókban munkálkodott, hanem revükben, varieté műsorokban, és tévé-produkciókban is láthatták a nézők. Az Operettszínház balettegyüttese részére több egyfelvonásosból önálló balettestet is komponált. Munkásságáról 1970-ben 12 óra tánc címmel a Magyar Televízióban portréfilm készült. 1971-ben Liszt Ferenc-díjat kapott, 1978-ban érdemes művész lett.
