A Szolnok-Doboka vármegyét 1910-ben közigazgatásilag hét járás (és két rendezett tanácsú város) alkotta. A Bethleni járás a megye keleti határa mentén terült el, közvetlenül érintkezett a Magyarláposi, Dési és a Kékesi járásokkal. A szomszédos Beszterce-Naszód vármegye határán annak Naszódi és Jádi járásával volt határos.
A járás déli részén feküdt Bethlen, mely több vízfolyás találkozásánál terül el: a Sajó, a Szamos, a Nagy-Szamos és a Melles-patak összefolyása esik a járásra, valamint észak-déli irányban középütt az Ilosva-patak (Târlișua) szeli ketté, mely Csicsókeresztúrnál éri el a Nagy-Szamost.[1]
Lakossága
Fényes Elek 1857-es összeírása szerint 25 község és 14 035 lakó alkotta.[2] 1910-ben 13 körjegyzőség 46 településén 37 232-en éltek.[3] Bár a második bécsi döntés következtében a megye - s így a Bethleni járás is - visszakerült Magyarországhoz, az 1941. évi népszámlálást követően járási összesítést nem tettek közzé,[4] ugyanakkor a Kereskedelmi- és Közlekedésügyi Minisztérium nyilvántartása (feltehetően az 1941-es népszámlálásból kiindulva) a járásban 40 985 lakost mutat.[5] A járás formálisan 1950-ben szűnt meg, amikor Romániában a megyék helyett régiókat hoztak létre, Bethlen és környéke Kolozs régió része lett, ezen belül Dés központtal alakítottak ki egy körzetet.
Története
A járás létrejöttének pontos dátumáról nincs adatunk. Belső-Szolnok vármegye 1721-ben csak két járásra (felső és alsó) volt felosztva,[6] feltehetően az 1784–1787 között zajló első magyarországi népszámlálás során is hasonló lehetett a helyzet, mivel Bethlen ekkor még község volt, és csak két mezővárost jegyzetek fel a vármegyében (Dés, Szamosújvár).[7] 1843-ban a járás már létezett[8] 1876-ban a megye jelentős részét Szolnok-Doboka néven új vármegyébe csoportosították, így a Bethleni járás is átkerült oda.[9] Az első világháborút követően a járás - a megye egészével együtt - 1918-tól román fennhatóság alá került, s a trianoni békeszerződés következtében 1920-tól Románia része lett. Neve ekkor Plasa Beclean volt.[10] az 1940-es második bécsi döntés ismét Magyarországnak ítélte a megyét, s ezzel együtt a járást is, ami 1944-ig volt az ország része, majd visszakerült Romániához.
Települései
1913-ban - az első világháború előtti utolsó békeévben - történt összeírás szerint (azok a települések, melyek 1913 óta lettek önállóak, ebben a listában még nem szerepeltek).[3]
↑Tóth-Bartos András: Szórványkérdés és birtokpolitika Észak-Erdélyben 1940–1944 között. In Tóth Ágnes (szerk.): Önazonosság és tagoltság. Budapest: Argumentum Kiadó. 2013. 310. o.