Bentó

Bentó
Nemzet, országJapán
A Wikimédia Commons tartalmaz Bentó témájú médiaállományokat.
Makunócsi bentó

A bentó (japánul: 弁当, お弁当, átírással: bentō, obentō) egy hagyományos japán egytálétel, amelyet bentó dobozból (japánul: 弁当箱, べんとうばこ) szoktak enni. Leggyakrabban otthon készítik el és viszik az iskolába, a munkahelyre, de Japánban többféle boltban is kapható. A bentót szokták nevezni még obentónak is, amelyben az "o" egy tiszteleti jelző, amely kiemeli fontosságát a japán kultúrában és a mindennapi életben. A hagyományos japán bentó rizst, halat vagy húst, zöldségeket és savanyúságot tartalmaz.

Leírás

A bentó a japánoknak olyan lehet, mint az európaiaknak a szendvics, de sokkal táplálóbb, mint a gyorséttermi ételek. A boltokban árult bentók mellett az otthon készített a legnépszerűbb. Minden reggel az előző napi maradékot felhasználva készítik el, és az iskolában vagy a munkahelyen eszik meg. A benne talált élelmiszerek igen változatosak: körülbelül 40 százaléka rizs, 30 százaléka valamilyen hús, vagy hal, 20 százaléka friss, vagy savanyított zöldség, esetleg gyümölcs. Fontos az ízek harmóniája, nem használnak erőteljes ízeket. Az étel elrendezését is harmónia jellemzi. Apró, ujjnyi falatokra kell vágni az ételt, hogy kézzel és pálcikával is könnyen fogyasztható legyen.[1]

Története

Bentó ábrázolás egy japán fametszeten

A bentó eredetileg a dél-kínai Szung dinasztia egy szleng szavából származik: 便當 (pinyin: biàndāng), jelentése "kényelmes". Amikor megjelent Kínában, kezdetben ateji 便道, 辨道, és 辨當 kanjikkal írták. Egyszerűsített változata 弁当 (bento).

A korai feljegyzések szerint Japánban már az ötödik századtól csomagoltak ebédet maguknak a földeken dolgozó emberek vagy a hosszabb útra indulók. Valószínűleg rizst, rizsgolyókat vittek vízzel összekeverve a poggyászukban. A Nihonsoki (japánul:日本書紀),amely Japán egyik legrégebbi krónikája szerint a solymárok ételzacskókban vitték az ételt, amikor solymászkodtak. Már az Isze Monogatari (japánul:伊勢物語 Ise monogatari) gyűjteményben szereplő egyik illusztrációban utazó embereket ábrázolnak, akik rizst esznek.[2]

A bento először a késői Kamakura (1185-1333) korszakban jelent meg, ekkor a rizst még hosi-iinek nevezték (mind a száraz és a főzött rizst is). A hosi-ii-t megfőzték és kis táskákban, edényekben tárolták, majd ezeket vitték magukkal a parasztok, a vadászok és a szamurájok is. A Hadakozó fejedelemségek korában (Sengoku korszak, 1568–1600) megjelentek a lakkozott fadobozok, amelyek művészi díszítettségűek voltak. A rizs mellett már nyers és savanyított zöldségeket és húst (főleg halat) is felhasználtak. Ebben a korban vált népszerűvé a hanami, azaz a cseresznyefavirág-nézés japán szokása. Az emberek kiültek a fák alá, és bentót fogyasztottak, amíg nézték a lehulló virágokat, valamint a teaszertartások során. A bentó szó a 16. században került használatba. Az ekkor élt Oda Nobunaga (1534-82) daimjóhoz köthető, aki a várában a katonáknak étkeztetésként kis dobozkákban egyszerű rizsételeket adott.

A Sengoku-kort lezáró harcok után az Edo-kor (1600-1867) következett, amely békés és nyugodt volt. A bentókultúra sokkal kifinomultabbá vált. Az utazó és a városokba látogató emberek egyszerű kosibentót (腰弁当, "derék bentó") hoztak magukkal, amelyek különféle onigiriket (rizsgombócokat) tartalmaztak, amelyeket bambuszlevelekbe csavartak vagy bambuszdobozkákba tettek. A legnépszerűbb bentóformát makunócsi bentónak nevezték, az Edo-korban készítették először. A makunócsi alapja szintén a rizs, hallal vagy hússal, savanyúsággal, tojással és umebosival (savanyított szilva) készítették. A makunócsi bentót a színházi szünetekről nevezték el. A színházba és a Kabuki színházba is vittek magukkal vagy ott vették meg azokat. Ezek lakkdobozos bentók voltak, szezámmagos rizsgombocókkal, a nézők rendszerint többen osztoztak egy dobozon.[3] Számos receptkönyvet adtak ki ki az Edó-korban, hogy hogyan kell főzni, csomagolni a bentókat és milyen alkalmakra, mint a Hanami és a Hinamacuri milyen ételeket és hogyan kell csinálni.

Kareigava ekiben

A Meidzsi-kor (1868-1912) idején a bentókat már az állomásokon kezdték árulni, az itt árult bentókat ekibentónak, vagy ekibennek nevezik. Számos nyilvántartás állítja, hogy az első ekibent 1885. július 16-án az ucunomiyai állomáson[4] adták el, ami két onigirit és bambuszlevélbe csomagolt takuant (savanyított retek) tartalmazott. Ekkor az iskolákban nem volt étkeztetés, mind a tanárok, mind a diákok otthonról hozták az ételt. Európai mintára elkezdtek bentószendvicseket készíteni. Ez hasonlít a szusitekercsekre, ugyanúgy a norira[5] (szárított alga) teszik a rizst és az egyéb hozzávalókat, majd a norilapokkal becsomagolják és félbevágják.

A Taisó-kortól (1912-1926) a bentó hirtelen igazi luxuscikké vált, az új bentódobozok alumíniumból készültek, és sokkal könnyebben lehetett őket tisztítani. Emellett társadalmi kérdéssé vált, hogy az iskolákban eltöröljék-e a bentó készítésének gyakorlatát. A korszakban megnövekedett a jóléti színvonal, külföldre kezdtek exportálni. A jólétet a bentók is tükrözik, előtérbe került a diákok egészségesebb étkeztetése; hogy ne legyenek betegek, a szellemi és a testi fejlődésük miatt gazdagon tálalt ételeket készítettek el. Az I. világháború (1914-18) után Japánnak meg kellett küzdenie a gazdasági problémákkal is, ez főleg a gyerekek étkeztetésén mutatkozott meg. A gazdag szülők gyerekei fényes bentós dobozokban egészséges és finom ételeket tudtak vinni, míg a szegényebb gyerekek egyszerű bentókat kaptak otthonról. Az oktatási minisztérium az iskolások számára tápláló étkeztetést kínált, ami a II. világháború végéig szokásban is maradt. Az ebéd egy csésze tejet, egy cipót, vajat, rizst és levest tartalmazott.

A bentó népszerűsége a nyolcvanas években tért vissza a tévéműsoroknak köszönhetően, ahol egyszerű, könnyű ételeket készítettek. A bentó népszerűsége a nyugati világba is elért, Amerikában nagyon kedvelt volt, elkezdték beemelni a bentódobozokat az amerikai konyhába. A kilencvenes években jött létre a kjaraben (karakter bentó, japánul: (キャラ弁,キャラべん),[6] amelyek a mai napig nagyon népszerűek. Elkészítési módjaik különféle újságokban szerepelnek, az Instagramon, Pinteresten naponta osztanak meg róluk képeket. Sok honlapon részletesen mutatják be, és különféle mintákat, karaktereket formálnak meg, a legnépszerűbbek a Pikachut, a cicákat és a pandákat ábrázoló bentók.[7]

Manapság

Kjaraben bentó

Nagyon sokféle bentó van, attól függően, hogy milyen hozzávalókat tartalmaz. Az alap hozzávalóktól, az előző napon megmaradt ételtől, a hamburgerhústól, felvágottól, gyümölcstől kezdve nagyon sok mindent felhasználhatnak. A bento lényege pont ebben van, hogy minél változatosabb legyen az étkezés.

Hiába vehető meg nagyon sok helyen (szupermarket, vasútállomás, bentoja, vegyesbolt), sokan mégis az otthon készült bentókat részesítik előnyben. A tradicionális japán családban, ahol az apa dolgozik és az anya otthon van, a feleség minden reggel bentót készít férjének és a gyerekeknek. A gyerekek otthonról viszik az ebédet, mivel általában nincs menza. Az ebédeket minél vidámabbra, kawaiira (aranyos, cuki japánul) készítik el otthon, az iskolában a gyerekek ezen szoktak versenyezni, hogy kinek a legszebb az ebédje. Ezeket a kawaii bentokat kjarabennek (キャラ弁,キャラべん) nevezik. Kjaraben, azaz karakter-bento (az angol "character" és a japán "bentó" szóból). Tipikusan népszerű anime, manga vagy videójáték karakterekből, aranyos állatokból állnak. A másik típusú bentódíszítés az oekakiben vagy képbentó. Ennek lényege, hogy a bentókat úgy készítsék el, mintha egy kép lenne. Főleg állatokat, épületeket, szobrokat, növényeket és egyéb kis apróságokat szoktak ábrázolni. A díszítés mellett aranyos műanyag figurás fogpálcikákat (food picks) is beletesznek, ettől még vidámabb lesz a bentó.

Bentó dobozok

Hatszögletű bentós doboz.

Magát az ételt különféle kis tároló dobozokba teszik, ezekkel együtt nevezzük bentónak (angolul: lunchbox). A dobozok általában egyszerűek, nincsen nagy választék. Szoktak kisebb rekeszeket vagy műanyag muffin formákat is beletenni, ezekbe az apró, vagy ragacsosabb ételeket rakják. Vannak többrészes bentó dobozok is. Ezek olyanok, mintha emeletesek lennének, és összetehetőek a szintjei. Többféle anyagból készíthetik a bentó dobozokat, ezek lehetnek:

  • hagyományos lakkdoboz. Fából készülnek, és lakktechnikát alkalmazva készítik őket. Nagyon drágák, főleg éttermekben, nagyszabású rendezvényeken szokták használni. A hétköznapi ember otthonában nem jellemző.
  • Az újrahasznosítható, szintetikus anyagokból előállított dobozok (a legtöbb étteremben már ezeket használják).
Sókadó bentó doboz
  • Műanyag, vagy alumínium dobozok. Ezeket használják a hétköznapokon. A gyerekek az iskolában, a felnőttek a munkahelyükön fogyasztják el az ételt. Korosztálynak megfelelő méretű és stílusú bentós dobozokat árulnak a boltokban.
  • Végül, a szupermarketekben, vasútállomásokon és bentó boltokban (弁当屋, べんとうや, magyarul: bentója) árult bentók. Ezek alumínium vagy műanyag tálcákon, átlátszó fedéllel lezárt bentók, hogy a benne lévő étel jól látszódjon.

Két különlegesebb fajta bentó is létezik, melyek doboza nem hagyományos elrendezésű.

  • A kerámia-bentó. Ez egy kerámiaedény, egyfajta speciális tároló. Ezt kamamesi bentónak nevezik. A kamamesi bentó főleg Nagano prefektúrában jellemző, vasútállomásokon szokták árulni.
  • Sókadó bentó (shōkado bentō). Shókadó templomáról kapta a nevét. A dobozok belseje négy egyenlő részre van osztva, mint egy kereszt.

Furosiki

Furosikibe csomagolt ajándék

Furosiki (japánul: 風呂敷,ふろしき) egy tipikus japán "csomagolóruha", ebbe szokták becsomagolni a bentókat, ajándékokat és egyéb dolgokat is. A furoshiki-t az Edo-korban kezdték el használni, ebbe csomagolták a dolgaikat, ruháikat, amíg a sentókban (japánul: 銭湯,せんとう) tartózkodtak. Így nem keverték össze a holmikat. Furosikibe manapság főleg a bentókat szokták csomagolni, szinte elengedhetetlen a bentó kultúrában. Az anyag maga négyzet alaprajzú szövet, különféle mintákkal, ami lehet virágos, kockás, egyszerű vagy összetett. Az anyagra átlósan helyezik a dobozt. Két ellentétes sarkát behajtják, majd a másik kettőt fölötte megkötik.

Más országokban

Dél-Korea

Csakúgy, mint Japánban, Dél-Koreában is készítenek bentót, amelyet Dosiraknak (도시락) neveznek. Ugyanúgy tartalmaz rizst, de leginkább rizsgolyókat csinálnak, amiket meg is sütnek (Jumeokbap: 주먹밥),[8] illetve zöldségeket és húst készítenek mellé.

Tajvan és Kína

Tajvan vasútállomásain árult bentó.

Tajvanon a XIX. század első felétől igen népszerű lett a japán bentó. A japán eredetű nevet saját nyelvükre igazították, Tajvanon bendong (piān-tong) és mandarinul  biàndāng (便當). Tajvanon a bentó a japán uralom alatti (1895-1945) japán hatásra vált igen közkedveltté. A mai napig elsősorban az állomásokon lehet kapni. A bentó a rizs mellett sült disznószeletet, zöldséget, tofut, párolt tojást (amit egy edényben vízgőz fölött készítenek)[9] és fehér retket tartalmaz. A 2015-ben rendezett Tajvani Vasúti Napokon (Railroad Bento Festival) célja volt, hogy nemcsak a  bentó kultúrát ismertethesse meg jobban az emberekkel, hanem összekapcsolja a vonatozással is, ezzel kifejezve, hogy mennyire a kultúrájuk részévé vált.[10]

Jegyzetek

  1. GEO, (fr.), 2012. április p. 26
  2. http://web-japan.org/kidsweb/virtual/bento/bento02.html (en nyelven) Hozzáférés: 2017.04.27.
  3. http://mult-kor.hu/cikk.php?id=496
  4. http://artoflunch.weebly.com/bento-history.html (en nyelven) Hozzáférés: 2017.04.27.
  5. http://www.allaboutsushiguide.com/nori.html (en nyelven) Hozzáférés: 2017.04.27.
  6. http://japan-magazine.jnto.go.jp/en/1503_charaben.html Archiválva 2017. április 28-i dátummal a Wayback Machine-ben (en nyelven) Hozzáférés: 2017.04.27.
  7. http://www.japanesestyle.com/History-of-Traditional-Bento-Boxes-s/923.htm[halott link] (en nyelven) Hozzáférés: 2017.04.27.
  8. https://www.maangchi.com/recipe/gimgaru-jumeokbap (en nyelven) Hozzáférés: 2017.04.27.
  9. http://receptletoltes.hu/hu/archívum/13225 (hu nyelven) Hozzáférés: 2017.04.27.
  10. http://www.railway.gov.tw/en/news_Detail.aspx?SN=9700 Archiválva 2015. szeptember 25-i dátummal a Wayback Machine-ben (en nyelven) Hozzáférés: 2017.04.27.

Fordítás

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Bento című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Bentō című francia Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Irodalom

  • Naomi Kijima: Bento Boxes. Japanese Meals on the Go. Graph-sha Ltd., Tokyo 2001, ISBN 4-88996-073-2 (angolul)
  • Christopher D. Salyers: Face Food. The Visual Creativity of Japanese Bento Boxes. Mark Batty Publisher, New York NY 2008, ISBN 978-0-9790486-6-1 (angolul)

Read other articles:

PilePile pada tahun 2019LahirEriko Hori (堀絵梨子code: ja is deprecated , Hori Eriko)2 Mei 1988 (umur 35)Tokyo, JepangPekerjaanPenyanyi, Aktris, Model, SeiyuTahun aktif2005–sekarangAgenSpacey Music Entertainment (sebuah divisi dari Nippon Columbia)[1]Karier musikGenre J-Pop anison InstrumenVocalsLabel Colourful Records Lantis Records Situs webpile.asia Eriko Hori (堀絵梨子code: ja is deprecated , Hori Eriko, kelahiran 2 Mei 1988),[2] yang lebih dikenal deng...

2008 video game Video game seriesHasbro FamilyGenre(s)Virtual board gameDeveloper(s)EA Bright Light, Virtuos, UbisoftPublisher(s)Electronic Arts, UbisoftPlatform(s)PlayStation 2, Wii, PlayStation 3, Nintendo DS, Xbox 360, Microsoft Windows, PlayStation 4, Xbox One, Nintendo SwitchFirst releaseHasbro Family Game NightNovember 11, 2008Latest releaseHasbro Game NightOctober 30, 2018 Hasbro Family Game Night is a series of video games that adapt board games manufactured by Hasbro. Games Hasbro Fa...

2019 election of members of the European parliament for Spain 2019 European Parliament election in Spain ← 2014 26 May 2019 2024 → ← outgoing memberselected members →All 59[a] Spanish seats in the European ParliamentOpinion pollsRegistered37,248,888 2.0%Turnout22,619,984 (60.7%)16.9 pp   First party Second party Third party   Leader Josep Borrell Dolors Montserrat Luis Garicano Party PSOE PP Cs Alliance S&D EPP ALDE (RE) L...

 AG15 Stasiun LRT Pandan IndahStasiun Angkutan cepat Rute Sentul Timur-AmpangPemandangan luar Stasiun Pandan Indah, ke arah selatan.LokasiOff Jalan Cempaka dan Jalan Pandan Indah 22, Pandan Indah, Ampang Jaya, Selangor, Malaysia.Koordinat3°8′4″N 101°44′47″E / 3.13444°N 101.74639°E / 3.13444; 101.74639PemilikSyarikat Prasarana Negara (2002 hingga kini); diurus oleh RapidKL.JalurRute Sentul Timur-Ampang (1996 hingga kini)Jumlah peron2 platform sisiJ...

Artikel ini sebagian besar atau seluruhnya berasal dari satu sumber. Tolong bantu untuk memperbaiki artikel ini dengan menambahkan rujukan ke sumber lain yang tepercaya. Gedung Sateᮌᮨᮓᮧᮀ ᮞᮒᮦGedung SateNama sebelumnyaKantor Departemen Badan Usaha Milik Negara Hindia Belanda (Department van Gouvernementsbedrijven)Informasi umumGaya arsitekturNew Indies Style, Rasionalisme Belanda, HinduLokasiBandung, IndonesiaAlamatJalan Diponegoro No. 22Koordinat6°54′09″S 107°37′07″E&...

Alis MarajoBupati Lima Puluh Kota ke-18Masa jabatan11 November 2010 – 11 November 2015WakilAsyirwan YunusPendahuluAmri DarwisPenggantiYendri Tomas (Pj.) Irfendi ArbiMasa jabatanJuni 2000 – Juni 2005WakilAmri DarwisPendahuluAziz HailyPenggantiAmri Darwis Informasi pribadiLahir23 Juni 1946 (umur 77)Kecamatan Payakumbuh, Kabupaten Lima Puluh Kota, Sumatera BaratMeninggal28 Maret 2023Kota Payakumbuh, Sumatera BaratKebangsaanIndonesiaPartai politik  GolkarS...

This article includes a list of general references, but it lacks sufficient corresponding inline citations. Please help to improve this article by introducing more precise citations. (August 2013) (Learn how and when to remove this template message) This article relies largely or entirely on a single source. Relevant discussion may be found on the talk page. Please help improve this article by introducing citations to additional sources.Find sources: Bakar mockery – news ...

Cricket umpire Richard IllingworthPersonal informationFull nameRichard Keith IllingworthBorn (1963-08-23) 23 August 1963 (age 60)Bradford, West Riding of Yorkshire, EnglandBattingRight-handedBowlingSlow left–arm orthodoxRoleUmpire, BowlerInternational information National sideEngland (1991–1996)Test debut (cap 551)4 July 1991 v West IndiesLast Test26 December 1995 v South AfricaODI debut (cap 113)23 May 1991 v West IndiesLast ODI9 ...

Tourism in Botswana A giraffe in the Central Kalahari Game Reserve Tourists at Sedudu Island Hippos and elephants in Chobe Botswana's principal tourist attractions are its game reserves, with hunting and photographic safaris available. Other attractions include the Okavango Delta[1] region, which during the rainy season is a maze of waterways, islands, and lakes.[2] The tourism industry also helped to diversify Botswana's economy from traditional sources such as diamonds and b...

This article is an orphan, as no other articles link to it. Please introduce links to this page from related articles; try the Find link tool for suggestions. (June 2023) G Venkateshwar ReddyIn office2013–2016Preceded byOscar FernandesVice Chairman of MSME[1] Personal detailsBorn (1981-05-14) 14 May 1981 (age 42)Dilsukhnagar, Hyderabad districtPolitical partyIndian National CongressOccupationPolitician G Venkateshwar Reddy[2] (born 14 May 1981) is a politician from Indi...

Estonian singer Tuuli RandTuuli RandBackground informationBirth nameTuuli RandBorn (1990-03-01) 1 March 1990 (age 33)Kuressaare, Saare County, EstoniaOriginEstoniaMusical artist Tuuli Rand (born 1 March 1990 in Kuressaare, Saaremaa)[1] is an Estonian singer. Early life and education She is a graduate of Kuressaare Gymnasium and Georg Ots Music Singing School. Career She is the lead singer in bands TuuliKustiPeep, Funkifize, Bliss, Estonian Dream Dixieland Band, and the vocal ense...

1951 Austrian filmVienna WaltzesDirected byEmil E. ReinertWritten byJacques CompanéezHans Gustl KernmayrEmil E. ReinertBenno VignyProduced byKarl EhrlichStarringMarte HarellAnton WalbrookLilly StepanekCinematographyGünther AndersHannes StaudingerEdited byHenny BrünschMusic byWilly Schmidt-GentnerProductioncompanyCordial-FilmDistributed bySchorcht Filmverleih (W.Germany)Release date17 June 1951Running time102 minutesCountryAustriaLanguageGerman Vienna Waltzes (German: Wiener Walzer) is a 19...

We Will Rock You Queen Veröffentlichung 7. Oktober 1977 Länge 2:02 Genre(s) Rock Autor(en) Brian May Album News of the World We Will Rock You (Engl., „Wir werden’s euch zeigen“)[1] ist ein vom Gitarristen Brian May geschriebener Rocksong, der 1977 von seiner Band Queen auf dem Album News of the World veröffentlicht wurde. Inhaltsverzeichnis 1 Entstehungsgeschichte 2 Veröffentlichung und Erfolg 3 Alternativversion 4 Literatur 5 Weblinks 6 Einzelnachweise Entstehungsgeschichte...

1982 studio album by Irene CaraAnyone Can SeeStudio album by Irene CaraReleasedJanuary 1982GenreR&BLength39:17LabelNetworkProducerRon DanteIrene Cara chronology Anyone Can See(1982) What a Feelin'(1983) Singles from Anyone Cane See Anyone Can See/WhyReleased: November 1981 My Baby (He's Something Else)/Slow DownReleased: April 1982 Professional ratingsReview scoresSourceRatingAllMusic[1] Anyone Can See is Irene Cara's debut album, released in 1982. This album followed up h...

Symbols representing numbers This article is not about the history of numbers, but rather about the history of numerals, i.e. symbols for representing numbers. See also History of the Hindu–Arabic numeral system. Part of a series onNumeral systems Place-value notation Hindu-Arabic numerals Western Arabic Eastern Arabic Bengali Devanagari Gujarati Gurmukhi Odia Sinhala Tamil Malayalam Telugu Kannada Dzongkha Tibetan Balinese Burmese Javanese Khmer Lao Mongolian Sundanese Thai East Asian syst...

AirportMontauk AirportIATA: MTPICAO: KMTPFAA LID: MTPSummaryAirport typePublicOwnerMontauk Airport IncServesMontauk, New YorkElevation AMSL7 ft / 2 mCoordinates41°04′36″N 071°55′14″W / 41.07667°N 71.92056°W / 41.07667; -71.92056MapMTPLocation of airport in New York / United StatesShow map of New YorkMTPMTP (the United States)Show map of the United StatesRunways Direction Length Surface ft m 6/24 3,246 989 Asphalt Statistics (2010)Aircraft ope...

Smash Mouth discographySmash Mouth at VMworld 2007Studio albums7Compilation albums4Music videos13Singles19 The discography of Smash Mouth, an American rock band, consists of seven studio albums, four compilation albums, 19 singles and 13 music videos. Their first studio album, Fush Yu Mang, was released in 1997. It peaked at number 19 in the US and was certified platinum two times by the RIAA.[1][2] A single from the album, Walkin' on the Sun, peaked at number 1 on the US Adul...

Palácio Nacional da Pena di Sintra, Portugal salah satu titik acuan arsitektur Neo-Romantisisme Neo-romantisisme merupakan suatu gerakan artistik (sastra, lukisan, musik…) yang muncul tiga puluh tahun setelah akhir gerakan Romantisisme, yaitu, pada tahun 1880-an, sebagai reaksi terhadap Naturalisme dan Modernisme. Gerakan budaya ini berlanjut dan berada dalam garis keturunan dari motivasi Romantisisme, dan mencoba untuk memberikan aksen pada perasaan dan kehidupan batin seniman. Lihat pula...

Brewery established in Adelaide in 1888 For other uses of the name West End Brewery, see West End Brewery. West End brewery building, Hindley Street, S. side c.1920 The South Australian Brewing Company, Limited was a brewery located in Thebarton, an inner-west suburb of Adelaide, South Australia. It is a subsidiary of Lion, which in turn is owned by Kirin, a Japan-based beverage company. It manufactures West End Draught beer. The company was created in 1888 as the South Australian Brewing, Ma...

Nepal ai XX Giochi olimpici invernaliTorino 2006 Codice CIO NEP Comitato nazionale Comitato Olimpico del Nepal Atleti partecipanti 1 in 1 disciplina Di cui uomini/donne 1 - 0 Portabandiera Dachhiri Sherpa Medagliere Posizione - 0 0 0 0 Cronologia olimpica (sommario) Giochi olimpici estivi 1964 · 1968 · 1972 · 1976 · 1980 · 1984 · 1988 · 1992 · 1996 · 2000 · 2004 · 2008 · 2012 · 2016 · 2020 G...