Bekey Imre Gábor, Békey (Pest, 1872. július 7. – Budapest, 1936. április 17.) az igazságügyminisztérium számvevőségének másodosztályú főtanácsosa, barlangkutató, turisztikai író.
Családja
Békey István és Sturm Leopoldina fia. 1917. május 31-én Budapesten, a Ferencvárosban feleségül vette Bernthaler Gizella Erzsébetet, Berthaler Ferenc Károly és Réthly Magdolna lányát.[1] Miután megözvegyült, 1928. november 10-én szintén a Ferencvárosban házasságot kötött a nála 12 évvel fiatalabb Eger Erzsébet tanítónővel, Eger Imre és Vincze Kamilla lányával,[2] de 1930-ban már el is váltak.[3] 1930. június 21-én újra megházasodott, ezúttal a nála 32 évvel fiatalabb Bursch Veronika Anna Máriát, Bursch Miklós és Christian Anna lányát vette feleségül.[4]
Munkássága
Az Igazságügyi Minisztérium számvevőségének másodosztályú főtanácsosa volt. A Magyar Turista Egyesület választmányi tagja, majd alelnöke, az 1910-ben megalakult Barlangkutató Bizottság egyik életre hívója. A bizottság, majd szakosztály választmányának tagja. Megalapította, majd elnöke volt a MTE Keddi Asztaltársaságának és 1924–1925-ben ugyancsak elnöke a Sasok Társaságának. Sokoldalú turista volt, aki mind szóban, mind írásban küzdött elgondolásai megvalósításáért. A turistaságról vallott nézetei legszemléletesebben a Turisták Lapjában, 1930-ban közreadott „A turistagondolat” című írásban fogalmazódtak meg. Részt vett az 1904-ben megtalált Pál-völgyi-barlang feltárásában, és az ő robbantási munkálatainak köszönhetően 1911-ben újabb szakaszokkal bővült Magyarország leghosszabb barlangja. Tagja volt az Alsó-hegyzsombolyainak első, 1911. évi feltárására szervezett expedíciónak. Bejárta és cikkekben ismertette a bajótiÖreg-kő barlangjait, a Macska- és Klotild-barlangokat, a Pál-völgyi kőfejtő üregeit, a bihari Barsa- és Eszkimó-jégbarlangot, valamint a Pilis hegység barlangjait. Az 1926-ban megalakult Magyar Barlangkutató Társulat munkájába már nem kapcsolódott be, miután egy barlangnevezéktani vita miatt szakított a szervezettel.
Jeles természet- és barlangfotós volt, képei alapján számos képeslap jelent meg a Pál-völgyi-barlangról, a Pilis és a Budai-hegység jellegzetes tájairól.
Turista irodalmi tevékenysége alapján a Nemzeti Irodalmi Társaság és több más irodalmi egyesület tiszteletbeli és rendes tagjává választotta.
Munkái
Az életviszonyok hatalma. Bp. 1903. 2 kötet. 162 és 167 old.
Barcza Imre – Thirring Gusztáv: Budapest Duna-jobbparti környéke. Bp., 1920. (A barlangleírások – 21, 85, 88, 104, 111, 112, 115, 125, 151. oldal – egy részét Bekey Imre Gábor írta.)
Az útjelzések. Turisták Lapja, 1922. (34. évf.) 83–85. old.
Válasz dr. Kadić-nak a T. L.-ja 1921. III. havi 1–2. számában közölt kritikájára. Turisták Lapja, 1922. (34. évf.) 36. old.