Balogh Sándor 1926-ban született a trianoni békeszerződéssel Csehszlovákiához csatolt Pereszlényben, Balogh István vasúti pályamunkás és Bátovszky Mária fiaként. Mezőgazdasági munkásként is dolgozott, majd középiskolai tanulmányait Ipolyságon és Balassagyarmaton végezte. 1946-ban tagja lett a Népi Kollégiumokat Építő Mozgalomnak, a balassagyarmati népi kollégiumban érettségizett. 1947-ben az ELTE történelem szakos hallgatója lett, tanulmányai mellett kollégiumi nevelőtanár, majd igazgató volt.[3]
1948-ban lépett be a Magyar Dolgozók Pártjába. 1950-ben az MDP pártfőiskolájának hallgatója lett, ahol 1952-ben végzett. Ekkor az MDP Központi Vezetősége (KV) Agitációs Propaganda Osztály politikai munkatársa, 1953-ban egyetemi alosztályvezetője lett. 1954-től a moszkvaiLomonoszov Egyetem aspiránsa volt, itt 1958-ban a történelemtudományok kandidátusa lett. Hazatérése után a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat tudományos titkára volt, majd 1960 és 1964 között az MSZMP KB Tudományos, Közoktatási és Kulturális Osztály alosztályvezetője volt, emellett 1961-ben az ELTE BTK Újkori Magyar Történeti Tanszék egyetemi docense lett. 1964-től 1967-ig az egyetem oktatási rektorhelyettese volt, 1967-ben egyetemi tanárnak nevezték ki. 1973-ban a történettudományok doktora lett.[3]
1986 és 1991 között a Magyar Történelmi Társulat elnöke, 1988-tól 1991-ig az MSZMP KB Párttörténeti Intézete, illetve a Politikatörténeti Intézet igazgatója volt.[4] 1990-ben a Politikatörténeti Alapítvány első elnöke lett, 1994-től 1997-ig a Magyar Tudományos Akadémia Közgyűlésének képviselője és a Történettudományi Bizottság tagja volt. Részt vett a közéletben is, 1989 és 1994 között a Magyar Szocialista Párt Országos Egyeztető Bizottságának elnöke, majd a Baloldali Platform, illetve a Baloldali Tömörülés vezetője volt, 2001-ben tiszteletbeli elnöke lett.[5]
Történészként eleinte a Horthy-korszak kultúrpolitikájával és a Klebelsberg-féle ún. neonacionalizmussal foglalkozott, majd Magyarország 1945 utáni történetét vizsgálta, elsőként foglalta össze a második világháború utáni parlamenti harcok történetét és az 1945-ös országgyűlési választásokat, valamint a Baloldali Blokk és az FKgP viszonyát.[5]
